Szabad Nép – 1951. március 9.
Miért “tűnt el” a Makszimenko-féle falazási módszer a dunapentelei építkezésnél?
(Dunapentelei tudósítónktól.)
Kora ősszel, amikor Makszimenko elvtárs, a világhírű szovjet sztahanovista kőműves és társai a Dunai Vasmű építkezéséhez megérkeztek, nagy szeretettel fogadták őket a dolgozók. A szovjet sztahanovisták több héten át tanították a legfejlettebb munkamódszerekre a magyar kőműveseket. Már itt-tartózkodásuk második hetében egymásután szakítottak a Vasmű építői a régi munkaszervezéssel. Szinte minden kőműves az új módszerrel dolgozott. A műszaki vezetők lelkesen számolgatták: ha a tanultakat meghonosítják az egész építkezésen, akkor sok-sok hónappal előbb épül fel a szocialista város. A szovjet sztahanovistákat ünnepségen búcsúztatták tanítványaik, s az építkezés vezetői. Valamennyien megfogadták akkor Makszimenko elvtársnak: a tanultakat jól fogják felhasználni, terjeszteni fogják szerte az országban, hogy gyorsabban épüljön szocialista hazánk.
Szovjet sztahánovisták a Dunai Vasműnél
A biztató kezdet után elakad a mozgalom
Itt, a Dunai Vasműnél, nem egyes házak épülnek, hanem egész házsorok, utcák – egy egész város. Éppen ezért a szalagrendszerű falazás hatalmas méretű alkalmazására különösen alkalmas a Vasmű építkezése, hiszen ezt a módszert folyamatosan tartó, nagy munkáknál lehet legkedvezőbben felhasználni. Az első hetek nagy lendülete, az építkezés adottságai azt mutatták: a szocialista város építkezése lesz hazánkban a bölcsője, fellegvára a legfejlettebb falazási módszereknek, innen fognak tizével és százával kikerülni a nagyszerű szovjet tapasztalatokon nevelkedett kőműves sztahanovisták, akik szerte az országban újabb százakat fognak megtanítani gyorsabban, olcsóbban, szebben építeni.
És ez mégsem így történt. A fogadalom, amit a búcsúestén a szovjet elvtársak oly boldogan hallottak – ezidáig puszta fogadalom maradt. A Makszimenko-féle falazási módszer nemhogy terjedt volna a dunapentelei építkezésen, hanem ellenkezőleg, jóformán teljesen eltűnt. Pedig Rákosi elvtárs a kongreszszuson hangsúlyozta, milyen hatalmas jelentősége van annak a segítségnek, amelyet a hazánkban járt szovjet sztahanovisták nyújtottak nekünk. Külön említette Makszimenko elvtársékat, akik “egész sztahanovista gárdát” neveltek építőiparunkban. Annál súlyosabb tehát a hiba, ami Dunapentelén történt.
Amikor a szovjet elvtársak eltávoztak, még néhány hétig mindenütt az ő módszereikkel dolgoztak. Különösen a “kilenc kocka” építkezésénél és az iskola építésénél születtek szép eredmények. De nemsokára egyre kevesebb helyen lehetett látni olyan kőművesbrigádokat, amelyek Makszimenko elvtársék módszerével dolgoznak. A tanítványok, a lelkes új sztahanovisták legnagyobb részét mintha a föld nyelte volna el. Igaz, sokan közülük visszamentek eredeti munkahelyükre, ahonnan tanulni küldték őket a Vasműhöz. De hová lettek a többiek? Kővágó elvtárs, a Magasépítő Vállalat igazgatója nem tudja. A szakszervezet is csak arról a kevésről tud, aki még itt van.
Épül Dunapentele /Bauer Sándor képei
A legjobb Makszimenko-tanítványok elmentek vagy elküldték őket.
Ezeknek a lelkes sztahanovistáknak legnagyobb része elment a vállalattól. Nem biztosítottak nekik megfelelő munkaterületet, nem látták el őket rendesen anyaggal, szerszámmal, nem törődtek velük – elmentek hát olyan vállalatokhoz, ahol jobban megbecsülik őket, ahol értéke van tudásuknak, lendületüknek. És azt sem tudja senki, hogy mikor, hová mentek el. Előfordult olyan eset is, hogy egy elvtársnőt – a nevét már nem lehet megállapítani -, aki nagyszerűen elsajátította Makszimenko elvtársék munkamódszerét, a vállalat elkért egy budapesti építkezéstől. A budapestiek nem akarták elengedni kiváló munkásukat. A minisztérium intézkedett, hogy mégis küldjék az elvtársnőt a Vasműhöz, ott nagyobb szükség van rá. Az elvtársnő lejött, itt dolgozott néhány napig. De nem biztosították munkájához a feltételeket, nem törődtek vele, mire végül itthagyta a vállalatot.
És maga a vállalat is elbocsátott kőműveseket, akiknek jórésze ismerte, magától Makszimenko elvtárstól tanulta a szalagrendszerű falazási módszert. Nemrég átadtak 28 kőművest más építkezéseknek azzal, hogy “itt most nincs szükség rájuk”. Az ok egyszerűen az volt, hogy nem biztosítottak nekik előre megfelelő munkaterületet és emiatt ideiglenesen nem volt munkájuk. Pedig ha jól szervezik, akadt volna akkor is munka elég. Most már szükség van kőművesekre, s most keresnek is szakmunkásokat, beállítanak szakmunkára segédmunkásokat – de ezek még nem ismerik, vagy nem eléggé ismerik a szalagrendszerű falazás módszerét.
Néhány kivételtől eltekintve, azt lehet mondani, hogy egyedül Budai elvtárs főépítésvezetőnél dolgoznak sztahanovista módszerekkel. Itt meg lehet találni még néhányat a “régiek” közül. Beke Ferenc elvtárs az “A” 1-es épületénél oktatja az ipari tanulókat. Tíz fiatalt tanít február eleje óta. És ezek a fiatalok az új módszerrel máris 3 köbméter falat raknak fel, elérik – alig 4 hetes tanulás után! – a szakmunkás-teljesítmény 100 százalékát. És a minőséget is megnézheti bárki, hibát nem talál. A VI-os utca 2-es épületénél Bereczki Ádám brigádvezető dolgozik. Brigádjának valamennyi tagja – ő maga is – a mostani napokban jött az építkezésre, soha nem látták még az új falazási módszert. Csak úgy hallomás után, ahogyan elmesélték nekik, kezdtek szalagrendszerben falazni. Próbálkoznak, mert látják, hogy így gyorsabban, könnyebben megy a munka. De nemigen kapnak segítséget, nem tanítják meg őket gyakorlati munka közben az új módszerekre.
.
A hibák okai
Súlyos felelősség terheli a Makszimenko-módszer elsüllyesztéséért mindenekelőtt a vállalat vezetőségét, a műszaki vezetőket és a szakszervezeti bizottságot. Nem olyan szeretettel nevelték a sztahanovistákat, amellyel a szocializmust építő vezetőknek az új, a fejlődő felé fordulniok kell. Nem becsülték őket, munkájukat. Ezért hanyatlott vissza a sztahanovista mozgalom, ezért hagyták el a vállalatot Makszimenko elvtárs tanítványai, ők teljesíteni akarták fogadalmukat, s elfordultak azoktól, akik elfelejtették a szovjet elvtársaknak adott szavukat. Mulasztásokat követett el a pártszervezet is, amely nem figyelt fel idejekorán a hibákra és maga is elhanyagolta a Sztahanov-mozgalmat.
Nem egyszerű hibáról van itt szó. Az ilyen hiba mögött meg lehet és meg is kell találni az ellenség kezét. Gyakorlati példa is figyelmeztet erre. A Boér-brigád sztahanovistái hosszú időn keresztül nem tudtak rendesen dolgozni. Nem volt előkészítve a munkaterületük. A szállítómunkásokkal gerendát hordattak, amikor az volt elég, s ugyanakkor a kőműves-brigád téglahiány miatt állt. Nem volt habarcs, nem volt hely a habarcsos ládának. Keresték-a hibák okát, s végül leleplezték Link munkavezetőt, akinek gondja volt arra, hogy sógornőjét jó állásba elhelyezze, hogy egy volt kocsmárost sürgősen egy kényelmes munkahelyre helyezzen, hogy a munkásokkal tűrhetetlenül durva hangon beszéljen – de arra már nem, hogy a sztahanovisták munkáját segítse. Éppen ellenkezőleg: gátolta a mozgalmat. S ahogy Linket leleplezték, meg kell keresni az ellenséget másutt is! De beszélni kell egy másfajta hibáról is. Makszimenko elvtárs tanítványai között akad olyan is, aki viselkedésével, munkájának minőségével akarva-akaratlanul, az ellenség kezére játszik; azokat segíti, akik le akarnák járatni a sztahánovista mozgalmat.
Szabad Ifjuság, 1950. március 17.
Weisz Ottó ifjúmunkás a békeúti építkezésről került a Vasműhöz. Sztahánovista, sokat írtak róla az újságok, az egész ország ismerte a nevét. De a dicsőség a fejébe szállt. Munkája sokszor minőségileg rossz, sokszor teljesen használhatatlan. És hiába figyelmeztették az építkezés vezetői, hiába beszélgettek vele a DISZ-bizottság tagjai, hiába próbáltak meg mindent – Weisz Ottó nem változtat viselkedésén, munkáján. Nemrég például, hogy hétfőn dolgozni tudjon, a “Partizán”-brigád idejében előkészítette Weisz Ottó munkahelyét. Weisz azonban szombaton azt mondta brigádja tagjainak: “Hétfőn nem jövünk be dolgozni!” A brigád tagjai – valamenynyien lelkes ifjúmunkások – tiltakoztak ez ellen, hiszen kongresszusi felajánlásuk teljesítésén dolgoztak, s nem akartak munkafegyelem-lazítók lenni. De Weisz Ottónak nem lehetett ellentmondani, letorkolta, valósággal terrorizálta őket. A “Partizán”-brigád kemény munkája kárba veszett, az egész építkezést hátráltatta a felajánlás teljesítésében a Weisz-brigád hiányzása.
A Dunai Vasmű legjobb ifjúsági brigádja – A “Partizán”-brigád
Egy sztahanovista így nem viselkedhet! S különösen nem viselkedhet így egy párttag. Jó lesz, ha végre megérti ezt Weisz Ottó.
Nagyobb figyelmet a Sztahanov-mozgalom ügyének
A Makszimenko elvtársnak tett fogadalmat még lehet és kell is teljesíteni, az ország elvárja ezt az építkezés dolgozóitól, vezetőitől. A Kongresszusi Hét során már foglalkozni kezdtek a kérdéssel a Magasépítő Vállalat vezetői. Kővágó elvtárs vállalatvezető értekezletet hívott össze, ahol megbeszélte a problémákat a sztahanovistákkal. De ez még csak a kezdet kezdete. Ne elégedjenek meg azzal az építkezés vezetői, hogy a versenyszervező munka más területein komoly sikereket értek el. Sokkal nagyobb szeretettel, megbecsüléssel, gonddal kell foglalkozniuk a vállalat vezetőinek a sztahanovistákkal, s a pártbizottságnak az eddiginél fokozottabban kell irányítania, ellenőriznie ezt a munkát, a mozgalom fejlődését. Így válhat a Dunai Vasmű építkezése valóban a Makszimenko-féle új falazási módszer, s általában a Sztahanov-mozgalom fellegvárává.
Gál Pál
Sztahanovista jelvény /1950
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
