Magyar Hírek – 1982. augusztus 21.
(rosszul befűzött, tükörképesen előhívott fénykép – szerk.)
“Szinte a semmiből született az ország újjászületésével egyidőben, megkapta és kinőtte az új viszonyok “gyermekbetegségeit”, és mára olyannyira belegyökerezett az ország képébe, tudatunkba, mintha mindig is ott lett volna.” – olvasom Miskolczi Miklós: Város lesz csakazértis … című szociográfiájának fülszövegében.
Város lesz csakazértis – részletek a könyvből
De mi újság napjainkban a löszhátra települt egykori falu, Dunapentele helyén épült városban? Ottjártamkor a Dunaújvárosi Hírlap egyebek között beszámolt a városi pártbizottság üléséről, amelyen a lakásépítés, az egészségügyi hálózat helyzete, a kereskedelmi hálózat és a szolgáltatások fejlesztésének lehetőségei kerültek a testület napirendjére. Ugyanakkor megtárgyalták a szabadidős-létesítmények gyarapításának lehetőségeit és a környezetvédelemmel kapcsolatos tennivalókat. A hetenként két alkalommal megjelenő lap tudósította olvasóit a Dunaújvárosi Kohász SE vezetőségében bekövetkezett változásokról, zárszóban foglalta össze a fiatal műszaki értelmiségiek helyzetéről folytatott vitát. A lap aznapi számában tíz vállalat és szövetkezet kínált állást a munkavállalóknak, harmincan akartak lakást eladni, cserélni, ajánlottak vagy kerestek albérletet. Beszámolt két gyermek halálos balesetéről, egy napközis tábor megnyitásáról, két garázda fiatalról, akik unalmukban higanygőz lámpákat csúzliztak, továbbá képeket közölt egy divatbemutatóról.
Ennyi hát néhány dunaújvárosi nap kivonatolt krónikája. Persze a 62 ezer lakost számláló városban sokkal több esemény történik a felsoroltnál.
A város létjogosultságát sokan és sokáig vitatták. Lakói azonban az elmúlt három évtizedben hagyományt teremtettek. Igazolják ezt azok az adatok is, amelyeket Sárosi Józseftől a városi tanács elnökétől tudok:
– A mögöttünk hagyott esztendőben a helybeliek 21 millió forint értékű kétkezi munkával és 6,5 millió forint hozzájárulással adták tanúbizonyságát szűkebb pátriájukhoz való ragaszkodásuknak. Felsorolni is sok lenne, mi minden létesült lakosaink kezemunkája nyomán. Például a megépült óvodák, iskolák eredményeképpen a demográfiai hullám csúcsán sem okozott gondot a gyerekek elhelyezése, és az iskolák is egy műszakban tanítanak.
A dunaújvárosiak joggal lehetnek büszkék a megépült óvodákra és a hatvan tanteremre éppúgy, mint a nemrégiben átadott 330 ágyas kórházi szárnyépületre, az uszodára meg a város gyáraiban és üzemeiben előállított évi 20 milliárd forintot meghaladó termelési értékre. Az eredményeknek örülnek, a hivalkodásnak azonban nyoma sincs a városban. Így aztán az sem lep meg, hogy beszélgetésünk kezdetén a tanács elnöke a városlakókat dicséri.
– Mindenképpen ezt szeretném hangsúlyozni, hiszen valójában többről van szó, mint a társadalmi munka eredményeiről. A városért végzett munka azt is bizonyítja, hogy az ország különféle tájairól érkezett emberek otthonuknak tekintik a települést. És ez a legfőbb biztosítéka annak, hogy az anyagilag szűkösebb idők ellenére sem reked meg a település fejlődése. Az emberek tenniakarásában szerepe van annak is, hogy a város vezetői mindig az érintettek véleményének ismeretében hoznak döntést. Az emberek minden létrehozott új értékben érzik a saját munkájuk eredményét, sajátjuknak is tekintik.
Itt tanulnak úszni a város iskolásai
Bár a fejlődést jól érzékelteti, hogy két évtizede még sokan barakklakásokban éltek, s ma a lakások 98,5 százaléka összkomfortos, a környékről beköltözőknek hosszabb-rövidebb ideig ma is várniuk kell az önálló otthonra. A lakóépületek zöme panelből épült, de mind többen szeretnének családi házban lakni. Számukra az évtized közepe táján alakítanak ki közművesített telkeket a várostól hat kilométerre fekvő Nagyvenyim társközségben.
A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
A várost és lakóit nem csupán a lakáskörülmények jellemzik, hanem a település szellemi és kulturális élete is. A kulturális életet nyilván nem lehet a számokból megítélni, de mégis sokat mondanak azok az adatok, amelyeket Bognár József tanácselnök-helyettestől hallottam.
Tavaly a Bartók Művelődési Központ zenei előadásainak 13 ezer hallgatója volt, a színházi előadásokat 22 500 dunaújvárosi látta. És nemcsak akkor van teltház, amikor neves művészek szórakoztatják a publikumot, hanem akkor is, amikor a város amatőr művészei lépnek színre. A dunaújvárosiak büszkék szimfonikus zenekaruk, énekkaruk és a Vasas Táncegyüttes előadásaira.
Pölöskei József szobrai a Munkás Művelődési Központ kiállításán
Más jellegű az 1972-ben átadott Munkás Művelődési Központ tevékenysége. Molnár Andrásné igazgatónő elmondja: Munkájukkal arra törekszenek, hogy látogatóiknak minél több ismeretet adjanak. Működik itt szabásvarrás tanfolyam, divatbemutatók és előadások kíséretében. Az érdeklődők megismerkedhetnek a honi népművészet motívumvilágával, munkáikból kiállításokat rendeznek. Élhetnek szenvedélyüknek a bélyeggyűjtők, és tanácsokat kapnak a cukorbetegek is. A 255 ezer kötetesre becsült könyvtár szolgáltatásai ingyenesek.
 Lemezeket is hallgathatnak a Művelődési Központ könyvtárának látogatói |
 A Munkás Művelődési Központ nyelvi laboratóriumában |
Aki minden nap újra tudja kezdeni
Az igazgatónő szavait jegyzem:
– Mindig arra törekedtünk programjaink összeállításakor, hogy messzemenően figyelembe vegyük a kisközösségek igényeit. Ha az előadások nyomán hallgatóinkban újabb kérdések fogalmazódnak meg, igyekszünk azokat a lehető legjobb tudásunk szerint megválaszolni. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy minél több fiatalt nyerjünk meg az önképzésnek, a nemes hobbiknak, a tartalmas szórakozásnak. És az sem baj, ha kezdetben csupán a játéktermet látogatják, mert ha ügyesek vagyunk, előbb-utóbb csak felfedezik a művelődési központ egyéb lehetőségeit is.
 Modern szoborkompozíció (Szöllőssy Enikő – Vasvirág) |
 A dunaújvárosi áruházban |
A város mai tizen- és huszonéves lakóin múlik, milyen lesz az ezredforduló Dunaújvárosa. A jövő építését napjainkban kell megalapozni. A 316-os számú szakmunkásképző intézetben Schnemailich Rezső igazgatóhelyettes arról tájékoztat, hogy iskolájukat évente 19 szakmában 250-300 diák végzi el. A fiúk közül legtöbben a villanyszerelő és a forgácsoló szakmákat, a lányok közül pedig a francia női szabók munkáját tanulják. Az igazgatóhelyettes borongását nem az elégedetlenség, hanem sokkal inkább a jövő féltése diktálja:
– Legfőbb feladatunk, hogy diákjainkkal életre szólóan megszerettessük választott szakmájukat. Több tényező közrejátszik abban, hogy ez nem mindig sikerül. Olykor az, hogy anyagi biztonságuk néha már túlzott mértékű. És bizony a túlzott biztonságnak is megvannak a maga veszélyei. Talán többen ezért keresik boldogulásukat könnyebb pályákon. Másrészt pedig az kelti fel elégedetlenségüket, hogy míg mi valamennyi szakmában az alkotómunka folyamatát igyekszünk megszerettetni a gyerekekkel, a gyakorlatban sokszor csak gépies feladatokkal találkoznak.
A város szakmunkásképző iskolájának tanműhelyében
Jónéhány helybelit megkérdeztem, mit emelne ki az elmúlt időszak eredményeiből.
Vannak, akik a város sajátos arculatát említik, mások meg – nincs ellentmondás – éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy a sokfelől összesereglett lakosság mind nagyobb hányada képes megőrizni szülőföldjének hagyományait, szokásait. Dunaújvárosból a település határában egy park mellett halad el a látogató. Közepén pici domb magasodik, a zöld fűben pedig virágokból készült a felirat: Viszontlátásra. A város virágbetűkkel köszönti és búcsúztatja vendégeit.
CS. N. L.
FOTÓ: MTI ÉS NOVOTTA FERENC
A bejegyzés a Hungaricana Közgyűjteményi portál segítségével készült.
