Utánpótlás

Élet és Irodalom – 1975. július 12.

MISKOLCZI MIKLÓS:

UTÁNPÓTLÁS

1

A Dunai Vasmű vezérigazgató­sága 1974 őszén szükségét látta, hogy huszonöt fiatal szakmunkás­ból kétesztendős tanfolyamon alsó-, illetve középfokú vezetőt képezzen. A tanfolyam idejére, hetente egy napon a gyár munkaidő-kedvez­ményt és félévenként tíz nap tanul­mányi szabadságot ad a vezetője­lölteknek. Ezzel szemben, a végbi­zonyítvány megszerzése után a hall­gató “köteles … a Dunai Vasmű dunaújvárosi telephelyén a válla­lat vezérigazgatója által felajánlott – képzettségének megfelelő – munkakört elfogadni és munkavi­szonyát két éven át fenntartani”.
A tanulmányi szerződés “köteles” szóval kezdődő mondata arra utal, hogy bár a tanfolyamot vezetőkép­zőnek nevezik, a tizenháromezer embert foglalkoztató gyár mégsem ígéri, hogy mindenképp, például a tanulmányi eredményektől és az er­kölcsi magatartástól függetlenül, vezetővé nevezi ki a végzett hall­gatókat.
A tiszteletre méltó új kezdemé­nyezést még beárnyékolja a káderpolitika régi hibája, a titokzatosság! A fiatalok egyelőre nem tudják, mik lesznek, mire készüljenek. Pe­dig sokkal eredményesebben lehet­ne elemezni egy vezetésre kiszemelt fiatalember magatartását, személyi­ségét, esetleg ezek változásait, ha az illetővel előre közölnék, hogy – mondjuk – két év múlva itt és itt 50-60 embert irányító művezető lesz.
A szakemberek ismernek egy lengyel kísérletet. Eszerint az adott vezető mindig tudja, hogy ki lesz az utódja és az utód is tudja, hogy kinek a helyébe lép majd. Ha ezek ismeretében bármelyikük magatar­tása, személyisége rossz irányban változik, máris bizonyították ma­gukról az alkalmatlanságot.
A munkásvezető képző tanfo­lyam felvételi követelményei kö­zött olvasható:
“Elsősorban olyan 25-35 év kö­zötti, legalább középiskolai érettsé­givel rendelkező fiatalokat lehet felvenni, akik öt évnél hosszabb szakmai és némi vezetői gyakorlattal rendelkeznek. Tehetséges fiatal férfi és női munkásokat, fizikai állományú csoportvezetőket, akik eddigi tevékenységük során vala­milyen tanújelét adták már annak, hogy a vezetőkkel szembeni köve­telményeknek képességeik és szán­dékaik szerint meg tudnak felel­ni…”
Kovács Pálnak a kokszvegyészeti gyárrészleg benzol üzeme kolonakezelőjének van vezetői gyakorlata.
Katonai szolgálata idején alapszer­vezeti titkár volt. Szakközépiskolá­ban érettségizett, most egyike a ki­szemelteknek.
A munkásművelődési otthon első emeletén, pénteki napokon munkásvezető-jelöltek birkóznak a tu­dományokkal. A négy félévre osz­tott tanfolyam tematikáját a gyár személyzeti főosztálya állította össze. Tantárgyak: vezetéselmélet, szervezéselmélet, politikai gazda­ságtan, filozófia, logika, a párt és a szakszervezet szerepe a vállalat irá­nyításában, üzemgazdasági ismere­tek, munkajogi ismeretek, személy­zeti munka, munkásvédelem, veze­tési gyakorlat.
– Nehéz? – kérdezem a folyo­són cigarettázó fiútól.
– Ma például filozófia lesz. A tanárnő megkérdezte, ki tanult már valaha is filozófiát. A hallgatók fe­le felnyújtotta a kezét. A másik fele nem. Én az utóbbiak közé tartozom. Képzelheti!

Ember és gyár – Beszélgetés Borovszky Ambrussal

2

Borovszky Ambrus, a Dunai Vas­mű vezérigazgatója mondja:
– Kevés fiatal vezetőnk van. El­öregedtünk. Valahogy nem figyel­tünk eléggé az utánpótlás nevelé­sére. Azt hittük, hogy mi, a sztálinvárosi hőskor fiataljai soha sem öregszünk meg. Ideje szembe nézni az idő múlásával. És nem mindegy, hogy kik lépnek a helyünkre.
A Dunai Vasmű első hetven ve­zetője közül tizennyolc, vagyis a vezetők 25 százaléka 1980-83 kö­zött, három év alatt nyugdíjba megy. Addig viszont jóformán sen­ki. Azt követően pedig hirtelen so­kan.
– A gyárban sok a végbizonyít­ványt, diplomát lobogtató ember, de közöttük kevés a vezetésre ter­mett – folytatja a vezérigazgató. Egészen más valamilyen iskolán, egyetemen tanulni és jól vizsgázni, és más a tanultakat hasznosítani, például két-három, vagy két-három ezer ember munkáját irányíta­ni.
Az alig huszonöt éves gyárban volt egy hosszú időszak, amikor a fiatal szakemberek egyhelyben to­pogtak és néhány kivételtől elte­kintve alig tudtak előre lépni. Mégpedig azért, mert az előttük álló generáció szinte egykorú volt és vi­szonylag még fiatal. A mesterséges városteremtés következménye, hogy Dunaújvárosban a népesség élet­kor-megoszlása eltér az általános­tól. Hosszú évekig nem, vagy csak elvétve volt nyugdíjazás. 1980 után viszont fenyegetően megnövekszik a nyugdíjba vonulók száma.
Talán még nem késő felkészíteni az utánpótlást.
Néhány hónappal ezelőtt valósá­gos döbbenetet váltott ki, hogy az acélmű vezetését (a magyar acél­gyártás egyharmadát) egy harminc­két éves kohómémök kezébe adták. A szakmai közvélemény az esetet példátlannak, a fiút túlontúl fiatal­nak találta. Furcsamód épp ott, ahol 1950-ben egy harminchat éves fiatalember irányította a város, Sztálinváros építését, ahol hajdan huszonhat éves volt a városi pártbizottság első titkára. Az építkezést irányító fiatalember, a gyár mai ve­zérigazgatója mondja:
– Meg kell találnunk a vezetés­re alkalmas fiatalokat. Nagy szük­ség van rájuk. Sok vezetőnk ellus­tult, önző lett, megrekedt.
A város országgyűlési képviselő­je Nics János, acélgyártó főolvasz­tár hasonlóképp vélekedik:
– Amikor arról volt szó, hogy kit állítsunk a gondokkal küzdő acélmű élére, én azon a véleményen voltam, hogy keressünk egy csu­paszfenekű gyereket. Akinek még se autója, se telke; csak lelke van.
Megtalálták. Egyre többet termelnek a kemencék, megdőlnek a régi termelési csúcsok, eredmények. Ki mondaná meg, milyen szerepet játszik ebben az a tény, hogy a gyáregységségvezetőnek nincs se autója, se telke. Remélhetőleg a tel­jesítményben nem az a döntő je­lentőségű ami nincs, hanem az ami van. És az ami van, nem múlik el akkor, ha az is lesz, ami ma még nincs.

Vörös csillag a Dunai Vasműben /1959
fotó: MTI/Seidner Zoltán

3

– Amikor 25-30 éve benyúltak értünk a nagykalapba, túl gyakori volt a véletlenszerűség – mondja Borovszky vezérigazgató. – Óriási veszteséggel tudtunk csak helytáll­ni. Emlékszem, én 1948-ban a NIK- be, a Nehézipari Központba kerül­tem üzemgazdasági főosztályveze­tőnek. Azt sem tudtam, mi az az üzemgazdaság. Valamikor, jó félév múlva kezdtem csak érteni, hogy miről is beszélnek körülöttem. Ma másként van. Van időnk és vannak eszközeink, hogy felkészítsük a munkásfiatalokat, jó vezetőket ké­pezzünk belőlük. Meggyőződésem, hogy sikerül. Ma is vannak olyan jó eszű, jó képességű öntők, lakatosok, esztergályosok, mint régen vol­tak.
– Gondolja, hogy ez a tanfolyam segít?
– Ha sikerül a kiválasztás. Ez a legfontosabb, mert a csalódás, a vérveszteség ma már nem indokolt.

4

A kiszemelt fiatal munkások al­kalmassági vizsgát tettek a gyár pszichológiai laboratóriumában. Megkérdezték tőlük például, hogy mi jut eszükbe, ha ezt szót hallják:
villamos áram. Vagy azt: kőolaj. Figyelemre méltó, hogy a kőolaj szó mellé mindenki odaírta – vál­ság. Viszont csak néhányan írták, hogy autó.
A tesztek mellett még egy felada­tot kaptak a munkásvezető-jelöltek, ötpercnyi gondolkodási és vázlat­készítési idő után, üres szobában magnetofonra kellett mondaniuk, hogy milyen a jó vezető.
Két vélemény egy-egy részletét választottuk ki.
Az egyik:
“A vezető feladata a dolgozók érdekvédelme különböző szinten, gondolok itt az érdekvédelemre a felsőbb vezetőkkel szemben. Ez különböző fórumokon történhet, úgymint órabér térén, akikor kü­lönböző prémiumosztásnál, akkor szociális kérdésekben, amelyek a dolgozókat érintik. A vezető fel­adata a munkakezdésnél az emberek eligazítása. Meggyőződni a ve­zetőnek a dolgozók különböző problémáiról, a munkakezdés előtt, hogy nincs-e valami olyan tényező, amely a dolgozóknak a kedélyállapotában, vagy a munkavégzés során kihatással van, gondolok itt családi problémára, vagy egyéb bármilyen problémára, ami a dolgozót a maxi­mális munkavégzésben akadályoz­ná…”
A pszichológiai laboratórium ve­zetője kikapcsolja a magnetofont:
– Ez van.
– Nem valami szívderítő szöveg – jegyzem meg.
– Nem is javasoltuk az illetőt a tanfolyamra – feleli. – Más jelek is arra mutattak, hogy alkalmatlan. De, a magnófelvétel alapján érde­mes lenne megvizsgálni, hogy vajon a fiú vezetője alkalmas-e tiszt­jének betöltésére. Erre azonban aligha lesz időnk valaha is.
– Nézzük egy sikeres felvételi vizsgát tett fiatalember elképzelé­seit:
– “A szocialista társadalomban a vezetőnek fontos feladata van. Szerintem a vezető a hozzá beosz­tott dolgozókat egy adott cél érde­kében irányítja, tehát a vezető nemcsak adminisztratív dolgokat végez, hanem a vezető irányító fel­adatokat lát el. A vezető egyszemélyben vezető és beosztott. A hár­mas követelmény a szocialista tár­sadalomban a párt határozata sze­rint a szakmai képzettség, a politi­kai képzettség és a vezetői ráter­mettség. Például nem elég a régi begyakorlott technológia szerint ve­zetni, hanem az újat kell keresni, hogy könnyebb legyen, gyorsabban lehessen a munkát elvégezni. Ha látja, hogy itt sürgősen változtatni kell, ne tétovázzon, ne féljen, ne kérje ki öt-hat ember véleményét, ne próbálja úgy beállítani a dön­tést, hogy ha valami baj van, akkor a felelősséget esetleg át lehessen hárítani másokra…”
A magnetofon elhallgat, a pszi­chológus rám néz:
– Nos?
– Ez jobban tetszik. Bár…
– Persze, persze, de tudja mit, tessék a mikrofon. Majd én mérem az öt perc gondolkodási időt.
A próbát nem vállaltam.

5

Beszélgetés a tmk-műhelyben. Partnerem Keresztes György gép­lakatos, munkásvezető-jelölt.
– Néhány hónapja jár a tanfo­lyamra. Mit tud hasznosítani az ed­dig tanultakból?
– Például ráébredtem, hogy a főnököm mit csinál jól, és mit csi­nál helytelenül.
– Mondjon példát.
Kicsit tétovázik, aztán beszélni kezd.
– Jön a munkásvédelmi bejárás. Ilyenkor minden ragyog, minden fényes, rendben van minden kor­lát, minden kerítés, minden dugalj. Látom ám, hogy Józsi bácsi a he­gesztő fülkében kötény nélkül he­geszt. Szaladok oda, mondom: Jó­zsi bácsi! munkavédelmi bejárás van, jön a baj, hol a bőrkötény? A fene! – mondja az öreg és legyint. Na, de akkorra már oda is értek és meglátták, hogy kötény nélkül he­geszt az ember. Mindjárt jegyző­könyv, jól lerámolták a művezetőt, talán meg is büntették. Erre a mű­vezető kiosztotta a csoportvezetőt, az meg a Józsi bácsit, hogy miért csinálta, amikor ki van mondva, hogy kötény nélkül nincs hegesztés. Persze, hogy ki van mondva, de mióta itt vagyok, nálunk mindenki kötény nélkül hegeszt. És ezt min­denki tudja, a művezető is, talán még az üzemvezető is. Józsi bácsi hőbörgött egy darabig, de nem te­hetett semmit.
– A történet tanulsága?
– A vezető ne tűrje el a szabály­talanságot akkor sem, ha a főnökei nem látják. Vagy ha eltűri, akkor vállalja a következményeket.
Beszélgetés a benzoltorony tövé­ben. Partnerem Kovács Pál kolonakezelő, munkásvezető-jelölt.
– Benzolt gyártunk. Olyan ez, mint a pálinkafőző.
– Jó hasonlat.
– Hát, csak úgy mondom. Kü­lönben pálinkát sohasem iszom.
– Mit tanult eddig a tanfolya­mon?
– Azt, hogy munkásból nehéz vezetővé lenni. Ha visszakerül oda, ahol munkásként dolgozott, akkor azért. Ha máshová kerül, akkor meg azért. Az első esetben hamar megkapja, hogy: “ne szirénázz ha­ver, jobb ha hallgatsz, emlékszem még, amikor a szivattyúsom voltál, most meg játszod az eszed!”.
– Nem fogadják el vezetőnek a a régi munkatársak?
– Az attól is függ, hogy milyen munkás volt. Ha jó szakemberből lesz vezető, akkor simább az ügy.
– Ellenkező esetben?
– A dumafrancik, a linkelők nem tudnak megélni.
– Maga hol szeretne, mondjuk, művezető lenni?
– Hát… inkább itt, a benzolnál. Ismerem az embereket, hogy kihez, hogyan kell nyúlni, mit kell neki mondani. Én itt itthon vagyok.
– Nézzük a másik lehetőséget, hogy más gyárrészlegnél, ismeret­len helyen kell vezető posztra áll­nia.
– Az rosszabb. Ott még a mun­kafolyamatokat sem ismeri az em­ber, azt is meg kell tanulnia. Sokat kell küzdenie, hogy a tudást meg­szerezze és azután továbbadja.
– Egyszóval, sehol sem könnyű jó vezetőnek lenni?
– Nem, a fene egye meg.
– A tanfolyam megkezdése előtt is így vélekedett?
– Őszinte legyek? Nem. Vagyis nem mindig.
Beszélgetés a vezérigazgatói iro­dában, Borovszky Ambrussal, az egykori öntővel.
– A mai fiatalok közül sokan azt hiszik, hogy küzdelmek és munka nélkül is el lehet jutni valahová. Számomra különös, hogy nehezen veszik észre: minden eredményben, minden becsületes úton elért kar­rierben munka van. Ma már egy-egy munkakör betöltéséhez mind több energia kell.
– Megszerezni, vagy megtartani könnyebb egy vezetői beosztást?
– Egyre nehezebb megfelelni.
– Megtartani?
– Mondom, megfelelni.

Felhasznált képek:
Miskolczi Miklós – A Boró
Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros története képeslapokon
MTI Archívum