Sztálinvárosi Hirlap – 1960. július 12.

Kedves vendégek

A Vasas fesztiválon részvevő csoportok vasárnap délelőtt színpompás menetben vonultak végig a városon a Bartók Művelődésház előtt megrendezett gyűlésre. Képünkön a legnagyobb sikert aratott Szovjet Haderő Művészegyüttesének szólistái.

Maradandó élményt nyújtott a Vasas táncfesztivál

Négyszáz táncos színpompás seregszemléje

Szombaton kora reggeltől a legfőbb téma az időjárás volt. Az emberek aggódva kémlelték az eget. Közönség és a táncosok egyaránt féltették, hogy a nagyon várt fesztivált tönkre teszi ez a rapszódikus nyár. De közmegelégedésre nem így történt. Bár az est hűvös volt és szeles, de az egek csatornái zárva maradtak, és így a zsúfolásig megtelt Szabadtéri Színpadon, szombaton este 8 órakor 250 fiatal táncos, üde, színpompás táncával megkezdődött a Vasas táncfesztivál.

A megnyitón a város vezetőin kívül megjelent Kállai Gyula elvtárs, a Minisztertanács első elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagja, valamint a Budapestre akkreditált diplomáciai testületek számos munkatársa.
A fesztivál három előadását közel tízezer ember tapsolta végig és azok is, akik csak egy műsort láttak megállapíthatták, hogy nem csalatkoztak reményeikben. Nem csalatkozhattak a televízió nézői sem, mert szép műsort láthattak.
Ez a fesztivál a tánc, a ritmus, a dallam, a felszabadult vidám ifjúság színes ünnepe volt. Akik ott voltak a keszthelyi Helikon ünnepségeken, a kulturális szemléken, a dalosünnepeken és most itt a táncfesztiválon, láthatták: soha ilyen magas fokon nem állt meg az öntevékeny művészeti tömegmozgalom.
Hihetetlenül nagy az az energia és a munka, amelyet ebbe a munkába fektettek. De megérte. Ezt érezhették a fesztivál résztvevői és a közönség is.
Ez a fesztivál a magyar népitánc mozgalomban is kilométerkövet jelentett. Régi probléma, hogy tánccsoportjaink megálltak a fejlődésben. A régi gyűjtésű táncok előadásában már nem lehetett előrelépni. Hisz a népitánc ma már nem fejlődik, nem születnek új táncok. A táncmozgalom feladata itt csak az, hogy ezeket a táncokat megőrizze. Bár próbálkoztak ezeknek a táncoknak stilizálásával, de így egyre távolabb kerültek magától a népitánctól, nem egy esetben éppen népies jellegüket vesztették el.
Ezenkívül mind a közönség, mind a táncosok, a mai táncoktól is elvárják a magasabb, tartalmasabb mondanivalót. Elvárják, hogy a táncok is fejezzék ki a nép megváltozott életét, a felszabadulás és az alkotó munka örömét és dicsőségét. A népitáncok hihetetlenül gazdag elemeire építve, a magyar folklór kifogyhatatlan kincsesházából merítve bemutatni a mát és a jövőt.
Ezen a fesztiválon láttunk először értékes és követendő kezdeményezéseket. Több csoport lépett túl azon a fokon, hogy egyszerűen egy stilizált, vagy éppen eredeti táncot mutasson be. Hogy ezek a kezdeményezések nem minden esetben sikerültek a legtökéletesebben, az természetes. Egy új út szükségszerű gyermekbetegségei ezek, de a bemutatott táncok így is biztos alapot adtak, melyre már lehet építeni.
A szakemberek vitatkoztak és még sokáig vitatkoznak ezen a fesztiválon. De a közönség tetszése azt bizonyítja, hogy egyet ért a kezdeményezéssel.
Sajnos nincs rá módunk és nem is feladatunk, hogy minden bemutatott táncszámmal érdemben foglalkozzunk. De feltétlenül meg kell említenünk néhányat, mely minden nézőnek maradandó emléket adott, vagy amely éppen problematikus volta miatt még sok vitának szolgál tárgyául.
A fesztivál legnagyobb sikerét osztatlanul

a Szovjet Haderők Művészegyüttese

aratta. Három tánckompozíciót mutattak be. Az elsőt a szombati díszelőadáson. A Dicsőség a hősöknek című látványos tánckép, a Honvédő Háború elesett harcosaink állít méltó emléket. A hősiesség, bátorság és hazaszeretet nemes pátosza lüktetett dinamikus táncukban. Nikoláj Szmirnov művészi koreográfiáját remekül érvényesítette Mihail Krakovitz zenéje és az együttes kitűnő táncosainak összeforrott kollektívája.
A Sport szvitet ezelőtt egy hónappal már néhányan láthatták. De így sem akar szűnni a taps a produkció után. Légies könnyedség, férfias erő, bővérű humor, találó szatíra, akrobatikus ügyesség és kifinomult mozgáskultúra ötvözete ez a tánc. És szinte szóról-szóra ugyanezt lehet elmondani a másnap bemutatott Katonatáncukról is, melyet meg is kellett ismételniök.
Táncaik gazdagok mondanivalóban, a mát ábrázolják a népitáncok elemeinek, a pantominnak és a balettnek harmonikus alkalmazásával.

 
Néptáncosok felvonulása /1960
fotók: MTI/Friedmann Endre

A Chamonix-i francia táncegyüttes

is kedves fogadtatásban részesült. Táncaik, – mint azt maguk is vallották – lényegesebben szegényesebb folklórból táplálkozik, mint a magyar vagy a szovjet táncok. Produkciójuk a polyalépések néhány variációja, mindenkor a kedvező térformák kialakítására alapítva. De szokatlanságuk és telivér vidám hangulatuk, valamint érezhetően népies mesterkéltség nélküliség megkapta és magával ragadta a vasárnapi bemutatók közönségét.

A FRANCIA KISLÁNY… A fiút mondjuk Lacinak hívták, bár egyáltalán nem ez a lényeges. Sokkal inkább figyelemreméltó, hogy a fent nevezett Laci ezen a szép vasárnapon azzal indult el portyájára, hogy vadonatúj galamszürke ruháját és 6 évi kényszerű igyekezettel összeszedett francia nyelvtudását nemzetközi viszonylatban is megcsillogtassa. Erre a célra remekül jött a fesztivál alkalmából a városban tartózkodó francia turisták és táncosok csoportja. Laci úgy vélte – és ez a nézete tökéletesen osztható -, hogy ha már ilyen komoly lépéseket tesz a magyar-francia barátság elmélyítésére, lehetőleg egy csinos vérbeli francia lányt keres hozzá. És keresett. És aki keres, az talál… Így a mi Lacink is. A lány gyönyörű volt. Nem is próbálom leírni, minek csigázzam az érdeklődést. És csinos. Mintha egy francia divatlap címlapjáról sétált volna ide, egyenesen az Arany Csillag elé. – Nézd, micsoda lány… – bökte oldalba barátját, aki életében először sajnálta, hogy nem tud franciául. Laci gyorsan megigazította színjátszó nyakkendőjét, megtörölgette a cipőjét, tiszta zsebkendővel, mely művelet hatására úgy fénylett, mint a Salamon cipője. Laci a tettek embere volt. Nem sokat teketóriázott, hanem huszárosan odavágódott, összecsapta a bokáját, és jó hortobágyi kiejtéssel így köszönt: – Bonzsuri madmazel – és barátságosan mosolygott mellé. A lány meglepetten nézett rá, majd arcára örömteli mosoly költözött. – Bon jour Monsieur – csilingelt a hangja, és Laci majd elolvadt a boldogságtól. Szerette volna, ha most mindenki látja, hogy ő itt egy eredeti francia lánnyal társalog fesztelenül és barátságosan, méghozzá franciául. Aztán keresgette a mondatokat, és elmondta, hogy szép idő van és tegnap is szép idő volt. Aztán nem jutott semmi eszébe, csak a harmadik lecke, de az arról szólt, hogy az emberi test három részből áll, úgymint a fej, a törzs és a végtagok. De ezt nem találta megfelelő témának. Szerencsére a lány kimentette, és elkezdett beszélni. Valami olyasmit mondott, hogy nagyon örül a találkozásnak és hogy éljen a magyar-francia barátság. Laci ezt megértette, hisz ő is betanulta a mondatot, és nagyon sajnálta, hogy nem neki jutott előbb eszébe. Így beszéltek egy darabig, aztán a lánynak el kellett menni. Laci magára maradt, és úgy érezte, egy darabot téptek ki szívéből. De azért így csonka szívvel is nagyon büszke volt. – Na mit szólsz hozzám? – kérdezte a barátját – Látod, hogy beszéltem? És micsoda nő… Az a könnyű elegancia… Hiába ilyen csak egy francia nő lehet… És az a nylon ruha… Hol vannak nálunk ilyen ruhák..? – áradozott, és csak azért hagyta abba, mert észrevette, hogy barátja már másik lányt figyel, aki ugyan nem volt francia, de csinos. Ezalatt két sarokkal odébb a francia kislány így háborgott társainak: – Igazán undokok vagytok… Nem láttad milyen helyes volt az a francia fiú. De ti irigyek vagytok. Olyan jól elbeszélgettünk. Figyeltétek milyen ruhája volt? Hiába. Ezek tudják, hogy mi az elegancia. Juj, de örülök, hogy olyan jól tudtam vele beszélni! Egész délután keresték egymást, és előregyártott francia mondatokat gyűjtögettek. De a találkozás nem jött létre. Így mindketten szegényebbek lettek egy találkozással és egy igazsággal, de gazdagabbak egy illúzióval. És néha ez is valami… Ősz Ferenc

A Lenin Kohászati Művek Művészegyüttesének

1945-ben történt című táncjátéka a fesztivál legproblematikusabb bemutatója volt. Műsorukról a legvégletesebb véleményeket lehetett hallani. Egy tény: az elgondolás megnyerően jó. A nyilas terror utolsó óráit és a felszabadulás első perceit dolgozzák tánccá. Az ötlet hihetetlen lehetőségeket kínál. És a lehetőségeket jórészt ki is aknázta a nagy reményekre feljogosító együttes. Vass Lajos drámai erővel megelevenítő muzsikája, Forrai György által dirigált kórus, megrázóan nagyszerű és művészi. Sajnos a koreográfia már szegényesebb. Ez jórészt abból adódhat, hogy a sok szereplőt igénylő táncjátékhoz nem állt rendelkezésükre elég képzett táncos. Ezért a koreográfusnak, Böröcz Józsefnek le kellett szállnia a képzetlenebb táncosok színvonalára és ez olykor azt eredményezte, hogy a játék teljesen elvesztette táncos jellegét és pantominná, vagy talán inkább pantominféleséggé alakult át.

És a többiek…

A Ganz-Mávag táncegyüttesének “Ifjúság – 1960” című táncából

A Ganz-MÁVAG tánccsoportja Fiatalok 1960. című táncában a mai fiatalok felszabadult vidámságát akarta bemutatni, és ezt javarészt sikerült is. A tánc hangulatos volt és mutatós, kár, hogy jellegtelen, és sokszor az olcsóbb hatásokra törekvő.
A Vasas Központi Művészegyüttes az első napon mutatta be Pendely című táncjátékát. Már az első mozdulatok után bárki láthatta, hogy az együttes tagjai kivétel nélkül jól képzett tehetséges táncosok. Táncjátékuk naiv népi mese, az örök mondanivalóval: előbb-utóbb a jó legyőzi a rosszat. Táncuk kifejező volt és érzelemgazdag. Papucsos táncuk, színes, eleven, szemkápráztató produkció.
Mindhárom előadásban egymásután következtek a színes, forgatagos szép táncok.
Az Építők Központi Együttese, mindhárom című kifejező táncával, a Hess héja táncjátékával, a Cigánytánccal,valamint a tüzes ritmusú vad, Bánáti késes tánccal nagy sikert aratott. A felharsanó taps egyaránt szólt a kitűnő koreográfiának, és a kiválóan képzett együttesnek.
A Székesfehérvári Vasas Művészegyüttes három bemutató táncával lépett a közönség elé. Mutatós, szép táncok voltak, akár az Alapi ugrós, vagy a Pocsaji legényes és a Moldvai leány körtánc. A nagyszámú együttes táncai szemet gyönyörködtetőek voltak.
Örvendetes, hogy egyetlen csoport, vagy szám sem szerepelt a műsoron, mely nem ütötte volna meg a fesztivál nem is alacsonyra szabott mércéjét. És ha voltak is gyengeségek, vagy kisebb hibák, azt feledtette, az a tudat, hogy ezek a Vasas fiatalok nehéz munkájuk után nagy szorgalommal és a művészet szeretetétől fűtve tanulták, csiszolták produkciójukat. És minden remény megvan arra, hogy még sok szép és jó bemutatót láthatunk tőlük.
És végül – talán a kötelező szerénység miatt is került az utolsó helyre a

Dunai Vasmű Tánckara

amely a fesztivál legfigyelemreméltóbb bemutatóját nyújtotta. Borlóy Rudolf zenéjére Wünsch László tervezett koreográfiát az Új város című táncjátékhoz. A táncjáték a város építésének állít emléket és már a cél miatt is feltétlenül dicsérendő. A csoport tagjai hihetetlenül nagy feladatot vállaltak. Az első képben a környékbeli parasztok kilátástalan helyzetét kellett megeleveníteniük. Megrázóan jó és érzékelhető ez a jelenet, melynek kifejezésgazdagságát csak aláhúzza a Kemény József által megformált intéző és Aux Eta Rózsájának visszataszító szerelme, majd a képet feloldó lírai szerelmi kettős, melyet Horváth József és Bezzegh Mária táncoltak, mély átéléssel és alapos tudással. A második képben megkezdődik a város építése. Kedves jelenettel kezdődik a kép: Egy mérnök (Tőke László) és néhány figuráns gyerek megkezdik a föld felmérését. Kár, hogy a mérnök figurája a kedvesből egy kissé nevetségesbe csúszott, sőt néha egy operett táncos komikus színvonalára esett. Dramatikusan jó jelenet volt a földmérők ellen rohanó, az intéző által felbujtott tömeg és annak a munkások által való felvilágosítása és szembefordítása az intézővel és a múlttal. Talán ez volt a táncjáték legpergőbb, legszebb része.

Jelenet a Dunai Vasmű tánckarának, “Új város születik” című táncjátékának első képéből.
Táncolják: Bezzegh Mária és Horváth József

A harmadik képben az első csapolást elevenítik meg. A tánc szép és hangulatos, kár, hogy ennek jobb változatát már láthattuk a koreaiaktól. Sajnos a negyedik kép az első három hatását elrontotta vontatottságával, és a bele nem illő palotással. Ebben a képben különösen keverednek a különböző stíluselemek. Ez a tisztázatlanság nyomja rá a bélyegét az egész táncra. Nem lehet egyetérteni a táncjáték agyondíszítésével sem. A tánc kifejező művészet. Vitatható, hogy egyáltalán van-e szükség bármilyen díszletre is. De ha van is, semmiesetre sem olyan mértékben, hogy díszletre terelődjön a hangsúly. Gazdagabb koreográfiával, ügyesebb tömörítéssel, a játék táncosabbá tételével, az Új város kiemelkedő alkotás lett volna. De maga az a tény, hogy a csoport el merte vállalni ezt a feladatot, hogy ilyen jó kezdeményezésbe fogott, bizonyítja, hogy a Vasmű Tánckara érett arra, hogy a jövőben is hasonló szép feladatokat oldjon meg, elég érett arra, hogy a jelen táncjáték hiányosságait meglássa és azokat kijavítsa.
Kezdő lépésük, ha nem is mentes a hibáktól, mindenesetre országos szinten is említésre méltó kezdeményezés, és talán egy új út kezdetét jelenti. Sokat és sokáig kell még vitatni ezt a táncot, hogy még jobb, még szebb és még kifejezőbb legyen.

Befejeződött a vasas táncfesztivál, és elégedetten jelenthetjük ki, hogy megfelelt a várakozásnak. Nívós volt és kellemes maradandó élményt nyújtott minden résztvevőnek és nézőnek. A fesztivál méltó kulturális eseménye volt a város nagy ünnepének. Ezért dicséret és köszönet illeti valamennyi rendezőt és közreműködőt.

Ő. F.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.