Munka – 1986. február
“Boldog” író a családról
Valamennyiünk értékrendszerében elhelyezhető Miskolczi Miklósszociográfiáinak, a Színlelni boldog szereteőt és a Hazudni boldog hitvest alaptémája. Nevét éppen műveinek közérdekűsége miatt ismerik sokan, könyvei hamar lekerülnek a pultokról és a belőlük rendezett darab eddig közel kétszáz alkalommal töltötte meg a Radnóti Színpad nézőterét. Pedig írt szociográfiát Dunaújvárosról s cikkeivel is rendszeresen és több lap hasábjain találkozhatunk.
– Miként tudja összeegyeztetni a napi közírást és az elmélyültséget igénylő könyvírói alkotómunkát?
– Egyre nehezebb. Munkámat szeretném egyneműbbé tenni és inkább a művészi, írói tevékenységre koncentrálni. Ez nem jelenti azt, hogy felhagyok az újságírással. Részint mert biztos, fix jövedelem nélkül az ember kiszolgáltatottá válik, másrészt mert a sajtómunka rákényszerít a folyamatos bel- és külpolitikai tájékozódásra. Ez mindenképpen fontos, én azt vallom, hogy apolitikus író – legyen akár szépirodalomról szó – nem létezhet, nincs.
– Marad hát újságíró…
– Engem ez a szakma nevelt föl és máig boldoggá tesz, ha reagálnak cikkeimre. Akár úgy, hogy megszólítanak a bérház előtt, ahol lakom. Gratulálnak vagy vitatkoznak velem… Az sem zavar, hogy nem az örökkévalónak írok a lapokban, a témák, amikben szót kérek, igencsak múlandóak.
– A szociográfiákban megfogalmazott kérdések nem?
– De azok is. Társadalmi jelenségekhez kötődnek és a társadalom állandóan változik. Van egy tíz éves fiam. Kívülről sorolja könyveim címét, persze még nem olvasta őket. Már most izgalommal gondolok arra, mit mond tíz év múlva. Gyanítom, hogy azt kérdezi: miért voltak olyan érdekesek ezek a problémák akkor?
– Tehát elsősorban problémákról ír?
– Igen. Hogy miért, azon én is sokat gondolkoztam. Egy falusi iskolában jártam az általános nyolc osztályát, a bizonyítványom színjeles lett volna, csak a magatartás után állt négyes. Utólag visszatekintve úgy tűnik, hogy ez a négyes egész életemben végigkísért. Magatartásom, a világ dolgaihoz való közelítésem, stílusom soha nem az eminens, a konform, a szokvány írástudó stílusa volt. Mindig érdekeltek azok a kérdések, amelyek feszültséget, társadalmi egyenetlenségek kiváltotta problémákat hordoznak. Tisztában vagyok azzal, hogy én ezeket megoldani nem tudom, de a figyelmet talán sikerül rájuk irányítani. Sokak szerint “érdes” stílusommal…
– Melyek ezek a problémák?
– Három kötetem jelent meg Dunaújvárosról. Arról a városról, amely felnőtté nevelt, ahová ifjúságom élményei kötnek. És amelyről máig viták folynak. Mindig aktuális szempontok alapján válaszolnak a kérdésre, hogy valóban fel kellett-e építeni. Mostanában, amikor a vaskohászat gazdaságossága éppen leszállóágban van, többen mondanak e kérdésre nemet. Pedig hát Dunaújváros, e hatvanezres település ma is inkább politikai jelenség, mint demográfiai vagy topográfiai képződmény. Ebből indultam ki a Város lesz csakazértis-ben.
– Beszéljünk az alighanem közismertebb problémakörről, a házasságról. Csakugyan válságban volna a család?
– Inkább úgy fogalmaznék, funkciói mostanság ugrásszerű változáson esnek át. Mivel a család társadalmi jelenség, változása is természetes dolog. Csak e változás jeleit nem szabad túlértékelni, sem komolyságukat alábecsülni.. Csökkent az ezer főre jutó házasságkötések, ugyanakkor nőtt a válások száma. Visszaesett a gyermekvállalási hajlandóság. Megváltozott a házasélet etikája, ami jelzi és egyben magyarázza a házastársi együttélés funkcióinak átformálódását. Márnem a harmónia az elsőrendű, hanem a kooperatív kapcsolat, a korrekt együttműködés.
Ez már sok mindent megenged és kiszélesíti a jó házasság fogalmát. Mostanában nem “boldog” házasságot mondunk, még ha minden rendben is van. Ez pedig arra utal, hogy a családi összetartozás morális alapja lecsökkent.
– Miért változott a család, a házasság szerepe?
– Ezt a kérdést sokféleképpen megközelíthetjük. Kezdem az igények oldaláról. Túl sokat várnak egymástól a házastársak. Félszázada a feleség, mondjuk falun csupán arra vágyott, hogy férje dolgos legyen, ne igyon sokat és csak hetente egyszer verje meg őt. A férjnek csak termékeny, tiszta és családszerető feleség kellett. Ma két, egyre szuverénebb, intelligensebb ember annyi mindent akar a másiktól, hogy szinte lehetetlen nem csalódniuk egymásban.
– De a mai házasságok mellett szól, hogy többségüket végre érzelmi alapon kötik.
– Régen valóban a suba a subához, guba a gubához elv érvényesült. A társadalmi kötöttségek nem engedtek szegényt gazdaghoz, reformátust katolikushoz, vagy svábot bunyeváchoz. De ezek a kötöttségek összetartó erőt is szolgáltattak a házasságokhoz. Ma a törvényes együttélés érzelmi alapokon létesül. A lehető leglabilisabb dolog alapozza meg azt az intézményt, amelynek életünkben a legtartósabbnak kellene lennie.
– Mondják, a városiasodás is új feltételek elé állította a családot…
– Elsősorban azzal, hogy létrejött az úgynevezett nukleáris családmodell. Nem él már együtt több generáció, csak kettő: szülő és gyermek. Nincs jelen a nagyszülő, nincs ki lefogja az indulatokat, aki a hétköznapokon át hagyományozná a klasszikus családi értékeket, mint hűség, tisztelet, türelem, szeretet. Sajnálatosan megváltozott a házasság jogi környezete is. Könnyebb válni, mint régen.
Ez részben a hólabda-effektus következménye; emelkedett a válások száma, könnyebb lett válni, erre még többen váltak, és még könnyebb lett válni. Az új családjogi törvénytervezet talán kicsit visszafogja a növekvő lavinát. A jogi aktusba hatásosabb krízis-intervallumot építenek be.
– Említette egyszer, hogy az időskorúakról készül írni?
– Igen, mert szerintem ma nagyon nehéz nyugdíjasnak lenni, és ez társadalmunk több mint ötödét érinti. Tudom, hogy ezúttal nehézfeladatra vállalkozom, mert nehezebb beleélni magam a helyzetükbe. Férj voltam, szerető is, de kisjövedelmű nyugdíjas még nem.
– Az idősek életét főként az anyagi gondok keserítik meg?
– Én ezt a társadalmi problémát nem szűkítem le a kevés pénzre. Sokkal inkább összefügg szociálpszichológiai okokkal. Pista bácsit nyugdíjasan is visszahívják a gyárba dolgozni, ám két év múlva már a kezdő szakmunkásoknak sem partner. Régen az öregek tiszteletét bölcsességük váltotta ki. Ma hogyan lehetnének bölcsek? A munkahely, lakóhely, szabadidő hármas térben elkülönült egymástól, így a tekintély sem szüremlik át egyikből a másikba. A lakóhelyi nyugdíjas közösségekben nem tükröződik az a tekintély, amelyet az élet munkája indokolna. Semmiféle komolyan szervezett, állami intézmény nem gondoskodik a nyugdíjasok méltó ellátásáról.
– Város és családszociográfia, az idősek helyzete. E három témával a magyar valóság jókora szelete befogható…
– További nyolc szeletét dolgoztuk fel Szabó György kollégámmal, a Magyar Televízió megrendelésére. A sorozat forgatását júniusig befejezik. A történet: egy kisvárosi tanítólánya Pestre jön, felvételizik a Színművészeti Főiskolára – sikertelenül. Az ezt követő két év során jellegzetes színhelyeken fordul meg: nagyüzemben, vgm-ben, szerződéses kocsmában, ápolónőként még a Lipótmezőn is, s nyugdíjas nénikénél lakik. Olyan férfiba lesz szerelmes, aki nős és idős. Vagyis mindhárom témaegyütt van.
VOKSÁN GYÖRGY
Miskolczi Miklós cikkek, írások a dunaujvarosmesel.hu oldalon
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
