Dunaújvárosi Hírlap – 1997. január 11.
Karácsony, újév, felszabadulás – emlékezzünk
Decembert írunk, majd januárt, mint akkor, 1944-1945- ben amikor életünk legborzalmasabb megpróbáltatásait éltük át. 1944. március 19-én, mikor a szövetséges Németország megszállta hazánkat, leigázott bennünket, és ezzel megkezdődött a magyar ipar átállítása, a hadigépezet kiszolgálása. De, ha csak ez történt volna, ez lett volna a legkisebb baj. De ekkor megkezdődött a gyáraink leszerelése és Németországba való telepítése is. Ez azzal járt, hogy a magyar munkásnak is mennie kellett a leszerelt gépekkel. Természetesen ezt a nyugati szövetségesek nem nézték jó szemmel, és megkezdődtek a bombázások. Először csak a pályaudvarokat bombázták és bizony a leszerelt gépek jó része tönkrement. Így történt ez 1944. június 2-án Szolnokon, ami német katonák pihenő- és átrakó állomása volt. A vasárnapi szőnyegbombázás alkalmával az éppen a fürdőben tisztálkodó katonák százai estek áldozatul a támadásnak, s az állomás területén tárolt több száz vagon lőszer még napok múltán is robbant. A támadás során igen sok vasúti dolgozó és hozzátartozóik is életüket vesztették a pályaudvarral párhuzamos MÁV lakótelep földszintes házaiban tartózkodtak, s már nem jutottak el az óvóhelyre. A bombázásra induló liberátorok a tájékozódás szempontjából általában a Balaton fölött gyülekeztek és innen indultak a kijelölt célpontok felé.
Bombázó a pentelei határ fölött
Gyerekeink, unokáink nem ismerték meg azt a borzalmas érzést és félelmet, amit ott lent, az óvóhelyen, vagy vidéken a földbe ásott gödrökben éltünk át, hallva a közelünkbe lecsapódó bombák robaját.
Volt szövetségesünk nem elégedett meg kifosztásunkkal. Rendeletet hoztak a zsidóknak a Dávid-csillag viselésére, később a házi őrizetre. Megszabva, hogy mikor mehetnek az utcára, hol vásárolhatnak. Majd 1944. október 15-én mikor Szálasiék átvették a hatalmat, elkezdődött a tragédiájuk. Megalakították a gettókat, majd elkezdődött a németországi megsemmisítő táborokba való szállításuk. Persze itt is voltak kivételek, a gazdag zsidók, mint például Weisz Manfréd, aki eladta csepeli gyárait egy német társaságnak, s egész családja bántatlanul elhagyhatta az országot. Akiknek ez nem sikerült, azok próbálkoztak az úgynevezett védett házakba bejutni, ami ideig-óráig védelmet nyújtott.
Nem kerülték el a sorsukat a dunapentelei zsidók sem. Megérdemlik, hogy ma is emlékezzünk rájuk: Deutsch Lajos, Deutsch Zsigmondné, Bruck Ernő, Fritz Mór, Goldberger Dávidné, Farkas Miksáné, Lusztig Ákos, Szekulesz László, Szekulesz Mihály, Frenkl Zsigmond, Szekulesz Rozália, Goldenberg Béla, Pechner Dávid, Volman Béla, Krámer Pál, Krámer Márta, Weisz Jakab, Weisz Zsigmondné, Wilheim Márk.
Őket a Baracsi úton lévő Bruck Frigyes-féle malomban gyűjtötték össze, majd visszamaradt ingóságaikat a mai Szórád Márton iskolával szemben lévő zsidó templomban halmozták fel. Ennek egy részét a német katonák szállították el, amit hátrahagytak, azt a helyi lumpen elemek hordták szét.
Dunapentelei zsinagóga /1948
Forrás: Gergely Anna: A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája
Dunapentelére először 1944. december 6-án értek a szovjet csapatok. A dunaföldvári hídfőtől indított lendületes támadásuk északi és északnyugati irányban a Duna melléki helységek elfoglalását eredményezte. A községben keletkező háborús károk még nem voltak jelentősek. A nagyobb rombolások akkor keletkeztek, amikor 1945. január 20-án a német csapatok ismét birtokukba vették Pentelét. A határban, a mezőkön ezután gigászi küzdelem folyt. Január végén a Szili-majorban és Galambos-pusztán még a német páncélos egységek tartózkodtak, de február 2-án a községből is kivonultak. A német egységek itt-tartózkodása miatt állandó légitámadások érték a községet, de az aknavetők és az ágyúk tüze is sok kárt okozott a település épületeiben. A támadások során 14 helyi polgári személy halt meg. Szemtanúk szerint a mezőkön a szovjet katonákkal együtt sok magyar és német katonát találtak, akiket a helyszínen temettek el.
Szovjet hősi emlékmű és temető kerítésének díszítése /2022
A községben nagyobb létszámú katonaság csak 1945 tavaszán tartózkodott. Székesfehérvárt március 22-én foglalták el, és ekkor a csapatok nagy részét kivonták Dunapenteléről. Tulajdonképpen a községben a szovjet-román hadikórházak – amelyek hónapokig itt működtek – jelentették a nagyobb létszámot. Ezeknek a fenntartása, de a személyi állomány ellátása is a lakosság feladata volt. Aktív fegyveres segítségre a katonaság nem tartott igényt, viszont az ellátási és kisegítő feladatok végrehajtásába bevonták a falu munkabíró lakosságát. Az élelmiszerek szolgáltatása a front elvonulása után is tovább tartott. E célból igénybe vették a Dunavidéki Rt. és a Peretsényi-féle 50-50 vagonos befogadó képességű raktárak készleteit.
A községben 1945. április 24-ig katonai közigazgatás volt. Ez annyit jelentett, hogy a polgári hatóság helyett katonai parancsnokság intézte a polgári lakosság ügyes-bajos dolgait. A közigazgatás élére László Ervin volt segédjegyző került, míg a községi bíró Gucsi József lett. Az új elöljáróság számba vette a háború okozta károkat. Kiderült, hogy a 850 lakóházból 110 teljesen elpusztult, 360 pedig súlyosan megsérült. Lakható ház csak 466 volt a községben. A közegészségügy helyreállítása sürgős feladat volt. Járvány ugyan nem volt, de tartani lehetett tőle. A községi orvos Piry Sándor és a községi bábák a hadműveletek idején is a helyükön maradtak, de a rendelő felszerelését és gyógyszerkészletét katonai célokra vették igénybe. 1945. április 23-án az elöljáróság népszámlálást végzett, ekkor 3923 fő lakott a községben. Közülük csak 1940-en voltak teljesen ellátottak, 800-an részben, 1200-an pedig teljesen ellátatlanok voltak.
Az élet folytatásának egyik feltétele a mezőgazdasági termelés megindítása volt. Erre a szorgalmas és munkaszerető kisbirtokosokat nem is kellett biztatni. Alig vonultak el a csapatok, máris hozzákezdtek a károk kijavításához. Rendbehozták gazdasági felszerelésüket, és készek voltak a tavaszi munkák elvégzésére. Az igaerő igen kevés volt, nem rendelkeztek növendék állatokkal sem. 1944-ben 710 ló volt, ez 1945 április végére 150-re csökkent, s ezt sem lehetett mind használni, mert egy részük a katonaság által hátrahagyott sérült ló volt.
A település határában
Az 1250 szarvasmarhából 198, az 1650 sertésből pedig 210 maradt meg. A lakosság szociális helyzetében lassú fejlődés ugyan kimutatható volt, de ez családonként változott. Meghatározta az, hogy a család milyen anyagi szinten lábalt ki a háborús körülményekből. Azok, akik a házukat lerombolva találták, akiknek az állatait elhajtották, a gazdasági felszerelésüket széthordták, ezt a csapást évekig nem heverték ki. Az 1945 tavaszán lezajlott politikai választásokat így a szociális helyzet erősen befolyásolta. Az egymás után, gyorsan létrejött népi szervezetek és politikai pártok közös álláspontja az volt, hogy a régi világ embereit el kell távolítani a község vezetéséből. Általános gyűlölet élt a kisbirtokosokban, agrárproletárokban, kiskereskedőkben és iparosokban az ellenforradalmi rezsim vezető gárdája iránt.
A politikai élet kibontakozása a pártok létrejöttével indult meg. Az MKP 1945. március 10-én alakult meg 14 fővel, a titkár Pattantyús Sándor lett. A Nemzeti Bizottság április közepén alakult, ám ennek élére szintén Pattantyús Sándort választották. A Nemzeti Bizottság kimagasló munkát végzett a demokratikus átalakulás munkájában. Községi igazoló bizottságot hoztak létre, amelybe az MKP-én kívül a szociáldemokrata, kisgazda- és parasztpárt küldött tagokat. Goldenberg Béla javaslatára igazolás alá vonták az állami, törvényhatósági, és községi alkalmazottakat. Javaslatukra hamarosan 12 személyt vontak felügyelet alá. Május 26-án kiegészítették a Nemzeti Bizottságot, mivel közben a községben megalakult a Polgári Demokratikus Párt. Ekkor 15 tagú lett a Nemzeti Bizottság és új elnököt választottak a parasztpárti Morvai Péter személyében. Közben 1945. április 22-én megalakult a MADISZ. Somorácz Imre lett az elnök, Horváth József alelnök, Molnár Ágnes propagandista. Egymást érték a rendezvények, melyek politikai és kulturális témákkal voltak kapcsolatban. Ekkor még működtek a vallásos szervezetek is, a Kalot és a Kalász. A Kalot feloszlatása 1946 szeptemberében történt meg, de a Hitbuzgalmi Leányegylet tovább működödött.
Az 1945. évi novemberi nemzetgyűlési választásban is közreműködött a Nemzeti Bizottság. Megállapították a szavazóköröket. A szavazásra 2390 fő volt jogosult. A választáson kisgazdapárti győzelem született. A pártok választáskori létszáma a következő volt: a Kisgazdapártnak 693, az MKP-nek 75, a Polgári Demokrata Pártnak 60 fő volt a tagja. Az újjáalakult Demokrata Párt elnöke Vincze Sándor lett, a vezetőségi tagok pedig Perjési István, Varga István és Őri József. Megalakult a FÉKOSZ is, melynek titkára Kovács Ferenc lett, tagjainak száma pedig 440 fő volt. A Parasztpárt élén Vaskó Imre és Balázs Mihály álltak, a szociáldemokratákat Goldenberg Béla és Farkas Pál, a Kisgazdapártot pedig Gácsi József és Farkas János vezették. Az MKP titkára ekkor még Morvai József volt. A választások után a Nemzeti Bizottság elnöke Várnai Lajos lett. A szovjet temetőt 1945-46 telén alakították ki 95 sírhellyel. Gondozását a helyi MKP szervezet tagjai vállalták. Fontos mozzanat volt a község életében 1948. június 9-e, amikor Balázs Mihály az iskolák államosítására tett javaslatot. A kommunista és a szociáldemokrata párt 1948. május 10-én egyesült. Az MDP községi megalakulása folytán növelték a baloldali erők befolyását.
Képeslap Dunapenteléről
A községben akkor tulajdonképpen négy politikai erő volt számottevő. A Kisgazdapárt, mely még mindig nagy bázissal rendelkezett, a Nemzeti Parasztpárt, mely köré az újgazdák egy része tömörült. Az MDP befolyása egyre növekedett, és szoros szövetségesként támaszkodhatott a földműves szakszervezetre. A község vezetésében végbement változások is ezt mutatták az új képviselőtestület választáskor, 1948. szeptember 18-án. Az MDP részéről Molnár István, Rózsa György, Cs. Tóth Mihály, Bartalos István, Kovács Ferenc, Varga László, Varga Lászlóné, Beró Mihály, a kisgazdapártiak közül ifj. Lénárd József, Nyuli József, Hingyi János, Kéri Ferenc, a Nemzeti Parasztpártból Kovács József (Oncsa-telep), Ragacs Géza, Poós Ferenc, Gráczer Ferenc, a földmunkás szakszervezet részéről pedig Vörös Ferenc, Győr Balázs, Berczeli József, Kegyes János lettek tagjai. A község bírája a kisgazdapárti Kertész János, míg a törvénybíró a kommunista (MDP) Hingyi József lett. A község fejlesztése az MDP javaslatára megindult, ám életében rövidesen, 1950-ben jelentős változás állt be, amikor az új város építése elkezdődött. De ez már a történelem új lapjain jelenik meg.
Sztálinváros az ONCSA házakkal a háttérben /1952
fotó: Fortepan/UVATERV
Zecher János
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
