Így születik új élet a mohácsi síkon


Magyar Nap – 1949. május 15.

Így születik új élet a mohácsi síkon

(A Magyar Nap kiküldött munkatársának jelentése)
Vaksötét éjszakában köt ki Mohácsnál az MFTR-gőzös, alig néhány utas botorkál ki belőle dideregve. A fagyosszentek borzongató, bóraszerű széllel kísérték végig a hajó útját. “Nemzeti nagylétünk nagy temetőjében” kriptaszerű csend fogad. Mi történik itt? Hiszen még e hétalvókat is felserkentette országszerte a Terv, csak épp itt Mohácson dermedezne halottan az élet? Mohácson, mely mellé új gigászi iparvárost rajzott fel a tervezők ceruzája?
A mezőváros éjszakája nem felel a kérdésre. De már a Korona-szállodában, ahová szállást keresni megyünk, ízelítőt kapunk a valóságból, hogy mi is rejlik a csend tetszhalott látszata mögött.
– Egyetlen szobám sincs! – jelenti ki kérlelhetetlenül a kardos szobaasszony. – Már az esti busz után megtelt a szálloda. Tetszett volna táviratozni, kérem!
És zordan becsapja illatos lakosztálya ajtaját. Többen – kései utasok – reménytelen számkivetettségbe zuhannak a mohácsi éjszakában.
Csak jómagam örvendezek legbelül. Én tudom miért.


Pereg a dob a piactéren, segédmunkások felvétetnek a gyárépítkezéshez!

Aranyos hajnali napsugár füröszti a nyüzsgő piacot. Tarka rokolyás bunyevác asszonyok, lányok, temérdek vásárló, szekerek, gépkocsik áradása. A busz prüszkölve kanyarodik be a pécsi országútról, ömlik belőle az utas. A kávéház megelvenedik, a pincér alig győzi a kiszolgálást. A piacon a városi hajdú pergeti a dobverőt. Sereglik feléje a nép. Rattatatta-tattatatta. Aztán a dobos harsány hangon adja tudtára mindenkinek, akit illet: Tíz perc múlva a megafonon olvasom be a hirdetményemet. Figyelem, tíz perc múlva!
És tíz perc múlva a korszerűsített kisbíró ízes hangon olvassa be a tudnivalókat. Köztük azt is hogy: segédmunkások jelentkezzenek sürgősen munkára a szakszervezetben gyárat építeni! Itt is, ott is felcsillannak a szemek s nehézléptű férfiak, fürge fiatalok indulnak munkára. Munkára!


A megafonból csupa jó hír, muzsika árad

Miért éppen Mohács?

Tarka térkép fölé mérnökök hajolnak s mutatják a jelent. Itt a Dunakanyarban már megindult az építkezés, házak, raktárak, támfalak, kútfúrógépek emelkednek, az ötéves terv hatalmas országépítésének első ütemeként cseng-bong a kalapács. Tegnap már miniszteriális, bizottság érkezett Mohácsra s megtartotta első “műtanrendőri bejárást” a felépítendő mohács-bátaszéki vasútvonalon. Ez kerek száz kilométerrel rövidíti majd meg a vasúti közlekedés útját a főváros felé. Három nemzeti vállal – a “Mélyépítő és mélyfúró”, az “Út- és vasútépítő” és a “Gyárépítő” mérnökei, szakmunkásai tanyáznak már odakint. Egyelőre magánlakásokban szorítottak helyet nekik. A segédmunkásokkal együtt valami háromszázan dolgoznak már, de mi lesz augusztusban, amikor az ütemterv szerintt már ötezer munkáskéz fúr, farag, épít, szerte a határban!?
Kijelölték már a komlói bányatelepről idáig feszülő drótkötélpálya útját is. Harminchat kilométerről szállítják majd a csillék ezrei a 300 méterre lemélyített új komlói tárnákból magaskalóriájú pécsvidéki szenet. Ez a kokszosításra alkalmas komlói szénkincs tette lehetővé, hogy itt épüljön fel a legkorszerűbb kombinált üzem, hogy itt szülessen meg a kohók méhében az acél.
Az acél, melynek főtt visszfénye a kohók torkából kiáradva, nappallá varázsolja az álmos mezőváros most még oly vaksötét éjszakáit.


Ódon boltok előtt zajlik a piac. Lesz ma vevő bőven – félmilliót fizettek ki szombaton munkabérben

Több acél, erősebb ország!

A munkanélküliség már szinte a múlté – állapítja meg elégedetten egy hivatalos hang. Máris nagyarányú földmunkák, építkezések kezdődtek. A város és a környék munkanélkülijei százszámra jutnak biztos kenyérhez, mint segédmunkások. A néhányholdas újgazdák is jól jártak, főként azok, akik igával rendelkeznek – és ilyenek sokan vannak. Ezek egytől-egyig jól fizetett fuvarhoz jutnak. A város már tavaly kétszáz holdat sajátított ki az új ipartelep számára, – az idén újabb hétszáz holdat. És nem bánták meg azok, akik elcserélték a földet, mert egyúttal tagosították is a kisparcellákat és így sokkal közelebb a városhoz, egy tagban kaptak jótalajú földeket. A DÉFOSZ szövetkezetbe tömörítette a fuvarosokat, – csak győzzék a munkát!
Alig kezdődtek meg az új “kombinát” előmunkálatai, múlt szombaton már félmillió forintot fizettek ki Mohácson munkabérben, fuvarpénzben. Csupa eddig munkátlan kisembernek. Ezért oly eleven a piac, ezért virultak ki a szabadság-utcai boltok kopott cégtáblái, ezért több a mosolygó asszonyarc a piacon.


Iparvasút szállítja az anyagot a nagyszabású mohácsi “kombinát” építkezéseihez 

Épül a mohácsi kombinát

A taxisofőr is ravaszkodik, nem igen enged a fuvar árából. Hiába, konjunktúra van! Holott máskor naphosszat ásítozhatott az üres téren. Nehéz alku után iramodunk neki csörömpölve a bátaszéki országútnak, az új ipartelep bölcsője felé.
A hófehér, vadonatúj gabonatárház után (ez még a hároméves tervben épült) feltűnnek a Duna-kanyar felől az építőmunka első jeladásai. Hórihorgas oszlopzatukkal fúrótornyok ágaskodnak az égnek. Rögtönzött csatornákon bőven buggyan elő a talaj mélyvize. A kombinát megvalósítja a mohácsiak régi álmát, a vízvezetéket, csatornázást is. A pocsolyaízű kútvizek helyett végre kristálytiszta vizet kaphat a lakosság.


Hatalmas fúrótornyok fakasztják a vizet. Vízveztéke is lesz Mohácsnak!

A Duna partján piros bádoglemezből épült szerszámhangárok, betonfalas barakok, villanyvezetékes transzformátortelepek bukkannak elő sorjában. Keverőgépek glédája várja éhesen a cementet. Végtelenbe kígyózó iparvágány köti máris össze az 1400 holdas telepkolosszus legtávolibb pontjait. Vagonok ontják a téglát, tetőcserepet. Segédmunkások hosszú lánca adogatja kézről kézre az építőanyagot. Kőművesek, ácsok kezenyomán, szinte szemmel kísérhetően növekednek az épületek falai, tetőzetei.


Téglahalmok emelkednek, barakok épülnek az új gyártelep peremén – Indul a nagy munka!

Az első teendő itt: lakást a dolgozóknak. Egyelőre 200 munkáslakás épül a telep nyugati szegélyén, a régi országút mentén. De ez csak a kezdő lépés, hisz tízezernyi új szakmunkássereget és családját kell elhelyezni. Mi lesz itt esztendők múltával! Vadonatúj munkásváros épül a régi Mohács mellé, csillogó fehérfalú lakóházak, villannyal, vízvezetékkel, fürdőszobákkal. Ötvenezer lakosa lesz Mohácsnak!
– A kereset mennyi volt szombaton? – kérdezzük a téglaadogató segédmunkásoktól, az épülő raktárház környékén.
Cigányos arcú, nyűttbekecses legény mondja felderülten:
– Majdnem 170 forint volt a hetibér. Három forint fölé emelték az órabért a múlt héten.
Nem is firtatjuk, jókedve, lendülete szinte sugározza a megelégedettséget.
– Most már nem lesz gondunk többé, lesz itt munka, csak győzzük! – mondja egy másik.
Karja a kopár tarló felé lendül, erősen, bizakodóan. A többiek mosolya is igenli a választ. Az ezerholdak frissen hasított árkai, csatornái, kúttornyai felkiáltójelként integetnek a gondtalanabb jövő felé.


Épülnek a gyárak, a munkásházak. Húszezer dolgozónak kell itt lakást birtosítani!

Indul az ötéves terv, épül Mohács

A délutáni korzón számos régi ismerős bukkan fel. Olyanok, akik régen annyira hozzátartoztak e mélabús, csak múltjának élő, sírva-vigadó határmenti kisváros arculatához. Most megvidámodva, élénken tereferélnek. A téma mindenütt: a jelen és a jövő!
– Könyvelőket keresnek az NV-k – újságolja az egyik. Gépírónők is kellenek. Képzeljétek: egy 22 éves fiatalembert már alkalmaztak is könyvelőnek. Nemsokára akár nem is találnék itt helyben irodai munkaerőt, – Pécsről, Pestről kell majd hozatni.
A MÁVAUT vezetője közli, hogy az új menetrendben szaporítják a járatokat. Mohács szigete is buszt kap végre. Tizenöt kilométeres körzetben 50.000 ember él itt, – ezek számára kell a gyors és jó közlekedés. Már hét járat van Pécs felé, négy Bátaszékre, s a közvetlen pesti autóbusz szinte állandóan zsúfolt! Már épül az új korszerű MÁVAUT-garázs, központi fűtéssel, mosókkal, felvonókkal. És épül a hatalmas új OTI-rendelő is.
Új iskolák, könyvtárak, kórházak, állandó színtársulat, – kulturális és egészségügyi gondok foglalkoztatják máris a kisváros értelmiségét. És hogy megnőnek, milyen sok-sok tennivalót adnak majd ezek a problémák, esztendők múltával

Indul a pesti busz, oszladoznak a korzóról a sétálgatók. Odakinn a kopár nagy térségen, a mohácsi csatatér közelében még mindig serényen folyik – váltott menetben – az építőmunka. Hol is láttuk már ezt a biztató képet. Talán álmunkban! Nem, egy filmen, amely Sztálingrád építésével kezdődött. A kopár, végtelen sztyeppén, ott is árkok, póznák, fatornyok jelezték csak, hogy valami új nagy erő markolja majd össze a volgaparti vívó homokot. Azon épült fel a sztálingrádi traktorgyár, egy nagy nép büszkesége, melyért annyi százezer harcos vére folyt el, melynél hálálos sebet kapott a világot felfalni vágyó szörnyeteg. Ezen a filmen láttunk ilyesfajta, indulást. És most itt, a Duna mellett, a mohácsi vész után 423 esztendővel! II. Lajos király emlékműve ott a Csele-patak mentén bámészan tekinget vissza a modern építőmunka csataterének verítékben görnyedt előőrsei felé.

Pál Tamás

Dunaujvaros