Duna-Pentele

Károly János
FEJÉR VÁRMEGYE TÖRTÉNETE

1901

részlet

A Duna jobb partján, Rácz-Almás és Kis-Apostag között fekszik. A rómaiak idejében táborhely volt erődítményekkel, a hol különböző időben a különböző csapatok tanyáztak, táboroztak. Neve lntercisa volt. Hogy D.-Pentele római telep volt, arról már a 16-ik században tudtak és a 17-ik század végén az itt talált római emlékekről és erődítményekről értekezett Marsili osztrák szolgálatban levő olasz születésű generális. Újabban is többen foglalkoztak D.-Pentele római régiségeivel, köztük a tudomány nagy kárára korán elhunyt dr. Fröhlich Róbert is, a ki a fejérmegyei és Székesfejérvár városi tört. és régészeti egylet 1893-iki évkönyvében közlött “Fejérmegye a rómaiak uralma alatt” czimü igen alapos közleményének csak egy részét adhatta csupán. És e szaktudós útmutatóját követem én is, midőn D.-Pentele római korbeli emlékeiről szólok.
Mindig nagy fontossággal bír az olyan feliratos kő, mely a lelhely egykori nevét is magán viseli, minthogy az a régi geográfia megállapításához mint megdönthetlen bizonyíték vehető. Ilyen az a kő például, mely a szombathelyi múzeumban őriztetik, és Szombathelyen találtatván, a város római nevét is, Sabáriát magán hordja. Egy ilyen kő fekszik D.-Pentelén Lukács Antal úr kertjében az üvegház küszöbéül, melyen a Vetusalina név is, mely Adonynak neve, olvasható s a mely kő felirata szerint valami M. Ulpius, kinek harmadik neve a töredékes kövön hiányzik, végrendeletileg tízezer sesterciust, (körülbelül 4 ezer frt) hagyott azon czélra, hogy a római polgárok számára, kik Velusalinában tartózkodnak, valami geniusnak szobra és oltára állíttassák fel; ezen végrendelkezés végre is hajta­tott valaki által, a ki az aquincumi municipium és a mursai (eszéki) koloniának tanácsnoka, Alsó-Pannoniának papja és a Xll Legio fulmisata veterán katonája volt, és pedig valami hivatallal való kitüntetésért, melylyel a bizonyos terület igazgatása járt, 40 ezer sesterciuson. (16 ezer frt.)
Minthogy e felirat D.-Pentelén van, azt lehetne gondolni, hogy Vetusalina D.-Pentele római neve és nem Adonyé. No, de az a körülmény, hogy a kő ma D.-Pentelén van, nem bizonyítja, hogy ott is találtatott és nem Adonyból vitetett valamikor oda, az Itinerarium tekintélye pedig elégséges arra, hogy Adony Vetusalina, D.-Pentele pedig Intercisa.

Leletmentés

D.-Pentele római régiségei közül sok került a nemzeti múzeumba, úgy, hogy igen könnyen lehet D.-Pentele múltja iránt tájékozódni.
Az Intercisa nevű táborhely közvetlenül a Duna partján és a folyóhoz oly közel épült, hogy az egy részét már alámosta, illetőleg le is szakította. Az öreghegy, mely alatt a régi táborhelyet elfoglaló mai szőlőt értik, annyi római eredetű épületnyommal, kővel, téglával bővelkedik, hogy a parton mindig nagy mennyiségben lehet azokat találni; nem csoda tehát, ha a nép is Táborállásnak nevezi e helyet. A tábor kiterjedését nem tudom meghatározni, de mindenesetre nagy volt, mert egyezer emberből álló cohors állomásozott itt. Erről értesít minket azon nevezetes felirat, melyet már az ötvenes évek elején ismertettek és a mely jelenleg a nemzeti múzeum legfontosabb emlékei közé tartozik. A feliratot talán nem lesz felesleges szó szerint közölni.

Imp(eratori) Caes(ari) M(arco) Ant(onio) Gordiano p(io) f(elici) invicto Aug(usto) pontif(ici) max(imo) trib(uniciae) pot(estatis) III. patri patriae co(n)s(uli) proco(n)s(uli), coh(ors) I. (milliaria) Hen(esenorum) Gordiana sagitt(ariorum) equitata c(ivium) R(omanorum) numini eius devotissima.

E felirat tehát M. Antonius Gordianus császárról szól, (238-244), kinek teljes czime közölve van, miután háromszor volt tribunus, uralkodása harmadik évéből való a felirat, tehát 240-ből; a feliratot az első számú ezer emberből álló Hemes alól való nyilas cohors állította fel, melyhez lovasság is volt be­osztva és a mely nagyobbrészt római polgárokból állott s Gordiana melléknevet viselt. A felirat a császár szobrát tartó kőpillérre vésetett, a cohors hódolata jeléül.

Családi sírkő /Római Kőtár – Dunaújváros

Ugyanily jellegű a másik hiányos felirat is, melyet ugyanezen légió állított Alexander Severus császárnak (222-235). A harmadik feliratos követ, mely teljesen ép, 213-ban Kr. u. T. Caudius Porcus a légió II. adiutrixhez beosztott beneficarius consularis, azaz a consul mellé rendelt magasabb rangu tiszt Antonius (Elagabal) császár üdvének és a hemesai cohors géniusának emelte. E kő ma özv. Dubez Péterné kutjában van Budán.
Ezen nagyobb feliratokon kívül találtatott még számos sírfelirat, melyek mind a hemesai cohors legénységére vonatkoznak; így Marcus Aurelius Malchias és Mocur zászlótartó, továbbá Borsemis Arbeus fia és Marcus Aurelius Sallumas sírfelirata; ez utóbbi 82 éves korában készítette el sírfeliratát.
Van még a felsoroltakon kívül sok kisebb elveszett vagy hibásan lemásolt feliratos kő, sírfelirat és töredékes tégla-bélyeg. – Ilyen például Valerius Purintulus 310-ből való sírfelirata és a légió II. adiutrix katonáira vonatkozó hiányos feliratok.
A legszebb feliratok közé tartozik azon kőkoporsó felirata, mely jelenleg is még D.-Pentelén, Bakos István udvarában (439 sz.) áll s a melyet a nevezett ember szőlőjében talált. E kőkoporsóban feküdtek Claudia Morimosa, néhai Aglavus veterán katonának leánya és kedves neje Lucius Aelius Ingenilisnek, ki a II. audiutrix légiónak volt veteránja.

Római kori sír feltárása

Feltűnő azonban, hogy a légió II. adiutrix mellett az I. légió adiutrix bélyegei is előfordulnak D.-Pentelén; fel kell tehát tenni, hogy az ó-szőnyi légiónak egy része itt is állomásozott, valószínűleg akkor, mikor már Ó-Szőny vidéke is Alsó Pannó­niához tartozott, a harmadik század elején.
A Valerián idejéből 377. Kr. u. származó s Frigeridusra vonatkozó katonai bélyeg is D.-Penteléről került a nemzeti múzeumba.
Frigeridus a rómaiak ellen fegyvert fogó góthok ellen vonulván csapataival, D.-Pentelén az ötödik században három lovas csapatot találunk, u. m. a cuneus equitum Dalmatarum, a cuneus equitum Constantianorum és az equites sagittarii.
Említésre méltó továbbá a d.-pentelei feliratok között két töredék, melyek egyike a 196. számú ház előtt, másika pedig Kovács Imre szőlőjében volt látható; mindkettő Commodus császár intézkedését tartalmazza, a mint ez a battai táblán is található s úgy látszik, hogy ez minden dunai táborba ki volt téve.
Hogy a Duna mint vámvonal is szerepelt, azt bizonyítja számos feliratos kő, melyet vámhivatal­nokok emeltek. Így találtatott egy kő, melyet Alexan­der Severus császár üdvére az örökkévaló Istennek emelt egy vámállomás főnöke; egy másik pedig, mely Orgon Sándor gyógyszerész ur birtokában van, a napistennek szenteltetett egy vámhivatalnok által. Ugyancsak a napistennek van felállítva egy oltár is, mely jelenleg Budán látható, felállitója Marcus Ulpius Petuernus; egy másik oltárkő a napistent perzsa Mithrasnak nevezi; ezen kívül még van egy kisebb oltárkő is, mely a napistent mint társ, kísérő istent említi.
Egyszerű sírfelirat, melyben az illető személyeken kívül semmiféle katonai vagy egyéb vonatkozás nem fordul elő, szintén van néhány. Az egyikben az mondatik, hogy “ezen kőben el van takarva Aurelia Pia, az igen kedves feleség, ki származá­sára nézve Nicia, Bithynia városának polgára ; háromszor tizenöt évnél tovább nem jutott kora ; virágzó (életének) a korai (halál) vetett véget. Titeket kérlek …” ezzel vége szakad a töredéknek. Ezen verses feliraton kívül van egy másik szintén verses és töredékes, melyből egyebet nem lehet kivenni, mint azt, hogy bizonyos számú lustrum (5 év) múlva a halálnak lett átadva egy nő és nagy kísérettel eltemettetett s hogy hamvait…

Duna-Pentelén lelt római kő

Van egy kő, melyen érdekes dombormű is látható, ez annak idejében Gucsi József házánál feküdt; felirata szól Asuius Biatumarus fiáról, ki még életében készíttette a sírkövet magának, nejének (kinek valószínűleg Déva volt a neve) Namorix leányá­nak és Biatumarus atyjának. Ez a felirat azért érdekes, mert a rajta előforduló nevek: Asuius, Biatumarus, Déva és Namorix minden bizonnyal kelta eredetűek s miután tudva van, hogy Pannónia e vidékén egy kelta eredetű néptörzs, az araviszkok laktak, ezen neveket is araviszk neveknek, tulajdonosaikat pedig araviszkoknak kell tartani. Hogy D.-Pentelén nem­csak ez az egy néhány araviszk volt letelepedve, hanem hogy ama néptörzshöz tartozott Intercisa eredeti polgári lakossága, az magától értetődik.
De lássuk községünk történetét a magyar időkben is. Az a történelmi tény, hogy a rómaiak azután a szlávok idejében lakott helyeken telepedtek meg a magyarok is, itt is bebizonyul. A római telepeket megőrzék a szlávok, s ezek után a magyarok. Azonban, Duna-Pentele magyar történetének kezdetét nem tudjuk meghatározni, összeolvad az egy monostor történetével, mely a szomszédságban állt, s a melytől nevét is vette.
Ez volt a Sz-Pantaleon vértanúról nevezett apátság, magyarul “Pentele monostora” mely apátság birtokai képezték egykor Pentele mai határának egyik részét, s ott állt vagy a Csepel-sziget végén, vagy egy közelben levő más szigeten, de minden esetre a mai Pentele közelében.
A királyi könyvekben, valamint a székesfejérvári egyházmegyei névtárban is ez az apátság neve: “Sz.-Pantaleonról nevezett ráczkeve-szigeti apátság.” Ha ez az elnevezés hivatalos jelleggel nem bírna, kétségbe vonnám hitelességét a hovavalóságra nézve; annyival inkább, minthogy mindazon oklevelek közül, melyek a Pentele monostoráról szólnak egyik sem mondja, hogy az akár a “nagy szigetben,” akár a “Csepel szigetben,” akár pedig a “ráczkevei sziget­ben” állana, hanem csakis azt mondják, “in insula Danubii” a Duna szigetén. Ilyen pedig több volt és van ma is, a mint t. i. azok a vízfolyás által képződnek is, meg el is vesznek. Lehet tehát, hogy e monostor nem a ráczkevei szigetben állt, hanem Pentele szomszédságában állott valamelyik kisebb szigeten; és ezt látszik támogatni az a körülmény is, hogy – nem tudom, olvastam vagy csak hallottam-e — az elmúlt évek valamelyikén a Duna vize szokatlanul alacsony lévén, D.-Pentele közelében romok merültek fel a folyam fenekéről, s ezek lettek volna Pentele monostorának maradványai.
A monostor és a község névazonosságai is, de meg a történelmi emlékek is arra késztetnek, hogy mindkettőt együtt tárgyaljam.
1238-ban Miklós alországbíró előtt tárgyaltatott egy per t. i. Pentele monostor apátja, továbbá Bánk László, Hajdú András és többen az Ondurnoki nemzetség tagjai közül egy részről, más részről Péter, Pousa comes fia bizonyos földrészért perelnek, mely két patak és a Duna között terül el, és a mely az Ondurnoki földvárhoz tartozván, azt Péter erővel elfoglalta, állítván, hogy azt öröklési jognál fogva bírja. Az ítélet párbaj kimenetelére bízatott, melynek az volt az eredménye, hogy a kérdéses terület Duna melletti két része a Pentele-monostor apátjának s a többi az Ondurnoki rokonságnak, a harmadik rész pedig, mely Csetény puszta mellett fekszik, Péternek jutott.¹
A tatárok elpusztították ezt a monostort, úgy, hogy még azt sem tudják róla, milyen szerzet számára és mikor alapíttatott. 1263-ban kelt oklevélből tudjuk azt, hogy IV. Béla szívén viselvén Sz. Pantaleon tiszteletére egy szigetben épült, de a tatárok által elpusztított monostor helyreállítását, a Padán nemzetségből származott Gábor mester kérésére neki adta a kegyúri jogát, azon elvállalt kötelezettséggel, hogy azt jó állapotba fogja helyezni. Minthogy azonban az illető Gábor mester ígéretét nem váltotta be, az épületet nem újította, az elszéledt népeket vissza nem hívta, az isteni szolgálatot az ott lakó papokkal nem emelte, sőt több mint 23 év óta csak az ígéret mellett marad és a monostor fentartására adományozott földeket is inkább a maga, mint a monostor javára fordítja : királyi jogánál fogva, melylyel az ország minden szentegyháza iránt gondoskodni tartozik, Pentele monostora kegyuraságát nevezett Gábor mestertől és fiaitól az ország bíróinak beleegyezésével elveszi és Fülöp esztergomi érseknek, ennek személ ében pedig az esztergomi egyháznak, mint a melynek joghatósága alatt azelőtt is állott, adományozza, hogy a monostort benépesítse és javait visszaszerezze.²
Egy 1277. évbeli oklevélből megtudjuk, hogy ez a Gábor mester vagyis Gabrián, a kinek fiai Domonkos, Jakab és Gabrián valának, s a kiktől elvétetvén a patronusság később adakozván a veszprémvölgyi apáczáknak, újra visszakapták azt,³ mely adományt aztán 1330-ik évben Róbert Károly Gabrian fia, Gebő kértére, a ki bolondóczi várnagy volt, újra megerősíti.⁴
Úgy látszik, hogy ennek a Gabrián nevű családnak valamelyik tagja vette fel az Almásy nevet, valószínűleg a Pentele tőszomszédságában fekvő Almás – ma a később betelepített ráczoktól – Rácz-Almás nevű birtoktól. Mert már 1348-ban Solton Almási Miklós és János, Miklós fiai Imre nevű jobbágyuknak megsebesítési perében Becsei Vesszős mesterrel Imre fiával, Márton Fejér m. soltszéki alispán, Vadasi Gergely és Mihály, Baldun fia szolgabirák előtt kiegyeznek.⁵
És 1350-ben a fejérvári káptalan előtt Almási Miklós fiai Pál és János, nemes Berendi Pálnak János fiának Pentelén levő két portiót, melyek a Duna mellett fekszenek, a Pentele-Monostor kegyuraságával, halászó tanyával és tavakkal 16 márkáért zálogba adják.⁶
1409-ben Zsigmond király előtt Bácsmonostori Töttös László a Duna szigetén álló Pentele-Monostor birtokának elfoglalása miatt, melyet Almási Mihály és fiai, továbbá Almási Tamás fiai foglaltak volna el, minthogy Töttös László szerint a monostor az övé volt, panaszt emel és óvást tesz.⁷
Ez ügyben aztán 1409. jul. 15-én a kalocsai káptalan tart vizsgálatot.
Végre 1414-ben Zsigmond előtt egy terjedelmes per folyik, a király több oklevél, nevezetesen 1320 1324. 1330. 1334. 1350. 1364. 1382. és 1109. években keltek felolvasása és tárgyalása alapján kimondja a végzést, hogy Pentele a monostor patronátusságával, Pentele tanyája és Gaborján – többször említett Gabrián – tanyája nevű halászó helyekkel Almási Mihályé; az átellenben levő, tehát Pentelével a Dunával határos Szalk-Szent-Márton Becsei Töttös Lászlóé, Zild, Szigetfő, Tikus pedig, melyek a mai Rácz-Almás mellett délről feküdtek, Sz. István király adomány-levelénél fogva a Veszprémvölgyi apáczáké.⁸
Csak egy emlékünk van még az Almási csa­ládról; a kik vagy alapították Almás községet, vagy tőle vették nevüket, és ez az, hogy tekintélyes család volt, mert az 1447-iki országgyűlésen Almási Péter és Almási László követek voltak Fejérmegye részéről Baracskai Máté és Tetétleni Mihálylyal. ⁹
Az Almásiakról ezután hallgatnak írott emlékeink, mert 1593-ban jun. 15-én, mikor Fejérkövy István nyitrai püspök és királyi helytartó a Baracskai Pálfiaknak adományozza Lovas-Berényt – miként Lovas-Berény történelmében látjuk – s adja Őrszigetet, Perkátát, Ráczkereszturt is, azt mondja ez utóbbiakról, hogy ezek egykor az elhalt Almási Lászlóé voltak.
És hogy az Almásiak valóban még a fenti évnél is korábban haltak el, bizonyítja I. Ferdinánd azon adománylevele, mely szerint 1560. febr. 7-én a Paksy János, Lajos és Jób testvéreknek temérdek birtokot adott, köztük Duna-Pentelét meg Rácz-Almást is.¹⁰
A Paksy család birtoklása elején a török ural­kodott Fejérmegyében s ez húzta D-Pentele lakosaitól is, kik a budai szandzsáksághoz tartoztak, a jövedelmet. Így 1580-81-ben 8 ezer akcset fizettek szegények a szokásos jövedelmek czimén, u. m. 36 kapu után, búza, kétszeres, must, lencse, borsó, méhkasok, bárányok, fa, széna, len és mészárszék adója czimén. Az ezidőbeli lakosok névsorát a köz­ség történelme végén közlöm.
A Paksyak férfiágának kihalta után a birtokok a női ágú atyafiak közölt oszlottak meg. De leginkább a Daróczy Zsigmond leszármazottjai birtokoltak, ki Paksy Annát, Csery István özvegyét bírta nőül.
Van a váczi káptalan levéltárában egy felvallás, mely szerint Daróczy Zsigmond ellentmond annak, hogy a Fejérmegyében levő Pentele, Baracs, vagyis Kis-Apostag és Pázmány birtokokra Száraz György zálogos tulajdonos által betudatassanak, illetve ter­heltessenek azon adósságokkal, a melyeket még a Paksy-örökösök csináltak. De minthogy ez a fel­vallás nem bir keltezéssel és benne Száraz György emlittetik: valószínű, hogy egy második Daróczy Zsigmond tette azt.

Duna-Pentele a XVII. században

Kutatásaim között a Paksy és Daróczy családokra vonatkozó adatokért Daróczy István kir. törvényszéki elnökhöz fordultam, a ki azután öcscse Daróczy Zoltán paksi birtokos kutatásainak alább idézett, nagy készültséggel irt és igaz hálával fogadott tanulmányával örvendeztetett meg, melyet mellékelek a X. oklevélben.
Plébániája volt 1424-ben. A mai plébánia alapittatott 1752-ben, a Schematismus szerint 1745-ben. Kegyur volt Dezséry Rudnyánszky József, ki a templomot is 1749-ben építtette, mely a Szenthárom­ság tiszteletére van szentelve. Kegyur a Vallás-alap.
Plébánosok: Komjáthy Márton 1758-1784. Paczona Ferencz 1784-1804. Laufferbach János 1804-1806. Dobos János 1806-1847. Zalay Fe­rencz, Büttel Károly
A görög keletiek plébániája alapittatott 1696-ban. Az itt működött lelkészek névsora: Andrejevics Döme 1778-1788. Popevics Péter 1788-1797. Jovanovics János 1799-1819. Mirkovics Izsák administrator 1820-1825. Obrádovics István 1825-1832. Grigics Dragutin 1832-1835. Dimitrievics Vazul 1836-1839. Csupics Márk 1839-1856. Ergovics Uliszej administrator 1857-1861. Sztepanácz Si­mon 1861-1868. Masztanovics Vazul 1868-1884. 1884-től a plébánia nincs betöltve és Jankovics György rácz-almási lelkész administrálja.

Duna Pentele.

Lakosok 1580-81-ben : Tódor Demjén, fia János, Simon Pál, fia István, Perbege K., Odali István, Kis Demjén, Szécsen János, Lőrincz Imre, fia István, Varga Lőrincz, Csere Péter, Törsik Lő­rincz, fia Máté, Törsik Gáspár, Kozma Lukács, Kozma Imre, Kara János, Orbán Ambrus, Orbán Péter, Bota Demjén, Korompa János, Palik János, Bogár Lőrincz (140 birka), Bogár Péter, Sik István, Kozma István, Kis Tamás, Kozma Benedek, fia Imre, Mészáros Mátyás (200 birka), Mészáros Péter, Kis Antal, Kozma György, (200 birka), Fodor György, Kara Máié (200 birka), Kis Gáspár, Nagy Gergely, Kis Lőrincz, Töknei György, Fodor Imre, Hegedűs Imre. 36 ház. Ez összeírás is mutatja, hogy a birkatenyész­tés a török hódoltság alatt is a gazdálkodás egyik ágát képezte.
1720-ban. Csobancsai Radomil, Taranna János, Novák Pál, Tolnai Márk, Esztergomi Mihály, Gsobancsin István ifjú, Csobancsin István, Csobancsy Mátyás, Hosszu György, Venini Milán, Brotyó Rodován, Adony Száva, Szeduly Zsigmond, Mészáros Mihály, Csobancsy Illés, Pentelei János, Pintér János, Szabó László, Bajó István, Lambigy János, Csobancsin Rudolf, Perkáti István, Ercsy János, Gercsesicz Száva, Latin Neskos, Lajkovics István, Stetin Mihály, Pentelei, Vukovári Szaniszló, Fejérvári Illés, Csobancsi, Szabados Mihály.

Rácdomb 1663-ban H. Ottendorff színes rajzán

• ¹ Fejér C. D. IV. I. 112 l.
  Vajjon az Ondurnokiak földvára alatt nem-e a mai szomszédos Duna-Földvár lappang ; döntse el Tolna megye történetírója
• ² Fejér Cod Dipl IV. 3. 114. l.
• ³ Árpádkori Okmtr. IX. 175 l.
• ⁴ U. o. 176. l.
• ⁵ Zichy Cod II. 291. l.
• ⁶ Fejér C Dipl IX. 7. 106. l.
• ⁷ Zichy Cod. V. 585. és 588 l.
• ⁸ Fejér C. Dipl. X 5. 484-497 l.
• ⁹ Teleki Hunyadiak kora I. 55. l.
• ¹⁰ Lásd az oklevelet jelen munkám III. köt 189. lapján. XLV. Okl.

Leletek Dunapenteléről a Magyar Nemzeti Múzeumban:

Lapidárium a Magyar Nemzeti Múzeum római kőtára

A. Munatius és családjának sírköve

Achilleus meghurcolja Hector holttestét, sírkő részlet

Septimia Constantina sírkövének részlete

Orpheus és Eurydike

Az égő Trójából menekülő Aeneas

További felhasznált képek:
Dunaújváros – Panoráma képes könyvek sorozata
Gergely Ákos – Rejtélyes Pentele /2007
Ferenc Diák – flickr