Népszava 1949. május 1.

Épül a mohácsi kombinát

Mohács! A “hősvértől pirosult gyásztér”, melyet a költő, Kisfaludy sóhajtva köszöntött. A pusztulás szimbóluma. Szomorú csengésű név! Emlékezetünkbe idézi nemzeti függetlenségünk elvesztését, Dózsa népének kegyetlen üldözését, Verbőczi népellenes Hármaskönyvét. És emlékeztet a hatalmon marakodó hitvány főurakra, akik számára a népelnyomó hatalmuk megtartása volt az egyetlen eszmény, nem pedig a haza üdve. Akik egymással versengve az ország sorsát tettek kockára és akik mindig egységesen léptek fel a nép ellen, ha az igába görnyedt nyakát megpróbálta a világosság jelé fordítani.
Mohács neve ilyen fogalommá vált a magyar történelemben.
Legfőbb nevezetessége a szomorúemlékezetű 1526-os csata maradt, amellyel a hazaáruló uralkodóosztály, a nemesség és a főpapság történelmünk egyik legnagyobb katasztrófájába döntötte az országot.

A rosszemlékű múlt

Ha a kíváncsi polgár felütötte a lexikont, Mohács neve mellett a kővetkezőket olvashatta:
“Mohács nagyközség Baranya vármegye, mohácsi járásában, a Duna jobb partján, 3255 házzal és 17.092 lakossal… A járási szolgabírói hivatal, járásbíróság és adóhivatal, kir. közjegyzőség, csendőrszárnyparancsnokság és pénzügyőrség székhelye… 1893 szeptember 23-án királyunk, Vilmos német császár, Albert szász király, Lajos bajor herceg, több főherceg kíséretében tartott itt vadászatot.”
Hogyan fejlődött az utóbbi évtizedekben ez a város, melynek legtöbb nevezetességei: az emlékezetes csatavesztés, a csendőrlaktanya és az, hogy egy alkatommal császári és királyi vadászat színhelye volt.
1901-ben a városnak 14.403 la­kosa volt, 1910-ben 17.092, 1941-ben 18.355. A város tehát 50 év alatt 3957 fővel szaporodott. A városi anyakönyvi kivonat adatai szerint azonban 1901 és 1940 között a természetes szaporulat mindössze 247 fő, azaz 10 százalék. 1930 és 1940 között pedig a természetes szaporulat már csak három ezrelék volt.


Vízhordó asszonyok

A felszabadulásig ki törődött ezzel a várossal. Ki bánta azt, hogy nincs ivóvize, hogy a lakosság jórésze még ma is a Dunáról hordta a vizet, hogy nincs csatornázás és a parasztudvarok kútjaiba fertőzött talajvíz szivárog. Hogy a város lakosságát nem egyszer pusztította a tífusz. A múlt században itt volt  a magyar történelem legnagyobb tífuszjárványa és nagyon sokan emlékeznek még arra, hogy a 30-as évek közepe táján csendőrök álltak végig a parton, hogy megakadályozzák a lakosságot abban, hogy a Dunáról hordjon fertőzött vizet. A járvány pusztíthatott, de kutat nem adtak.
– Ha más nem épülne itt az ötéves tervben, csak a csatornázást készítenék el és megoldanák a vízellátást, már ez is óriási eredmény lenne. – így véli Varga László cipészmester. – Este a történelmi neveket viselő uccákban a járókelők sötétben botorkálnak. Nem volt közlekedésünk, rendes összeköttetésünk a világgal.
így élt Mohács a “történelmi nevezetességű város” a múlt rendszerben és 50 évben ha egyszer gondoltaik is rá az urak, – csak mint jó vadászterület jutott eszükbe.

Kenyér munkások tízezreinek

A felszabadulás után Mohács képe is megváltozott. A három­éves tervben megjavították a közvilágítást, kutakat fúrtak, utakat, lakásokat építettek.
Ez év februárjában itt is, ott is valamiről suttogni kezdtek a mo­hácsiak. Valami készül. Pontosan senki sem tudta, hogy miről van szó. A városban egyre több idegen tűnt föl, akik vizsgálták a területet, méréseket eszközöltek és különböző műszereket hoztak magukkal. És egyik napról a másikra hirtelen szétfutott a hír:
Az ötéves tervben itt épül meg a mohácsi kombinát, a hatalmas vas-, kohó, és acélmű. Az első olyan üzem Magyarországon, mely sajátmaga állítja elő a vasgyártáshoz felhasználandó kokszot.
“Ez a mű a legkorszerűbb elgondolások szerint épül” – mondotta Gerő elvtárs.
A kokszolómű megépítése a mohácsi vasmű mellett azt jelenti, hogy évente nyolcmillió dollárt takarítunk meg, amit eddig vasolvasz­táshoz szükséges koksz behozatalára voltunk kénytelenek kiadni…
A vasmű mellett új villamos­művet is építünk, mely nemcsak az üzemet fogja ellátni villamosenergiával, hanem messze vidéken a lakosság szükségletét is kielégíti. A mohácsi vasmű megépítésé­vel valóságos új nagy ipari várost hozunk létre. A vasúti közlekedés fejlesztésében fontos szerepet játszik új vasútvonalak építése, mint például a bátaszék-mohácsi vasútvonalon.


Ilyen most a mohácsi vasútállomás

Öt év múlva Mohács mellett a csupasz mezőn hatalmas gyárépületek emelkednek majd ki. Új város épül a gyár körül, új utak, villamos- és autobuszjárat köti majd össze az acélművet Péccsel, Moháccsal és a környéki falvak­kal. Munkások tízezreinek ad majd kenyeret a meginduló, hatalmas építkezés.

Drótkötélpályán érkezik a szén

– A mohács-bátaszéki vasút­vonal megépítésével a város 50 éves kívánsága teljesül – mondja Fehérváry István műszaki főtaná­csos. Száz kilométerrel kerülünk közelebb a fővároshoz. Az elmúlt rendszerben nem volt képviselőnk, aki ne ígérte volna meg ezt a vasutat. Évente két-három deputáció ment a különböző minisztériumokba ennek érdekében. Egy tőkés vállalkozó már az engedélyt is megszerezte az 1910-es években, de közben jobb üzlet kínálkozott számára és a vasútvonal nem épült meg.


Folyik az építkezés

A hatalmas ipartelep 6-700 holdon épül és már folynak a pécs-komlói drótkötélpálya felmérési és kitűzési munkálatai. Ezen a drótkötélpályán érkezik majd a kokszolásra szánt szén a kohóműhöz. Nem kell kirakni sem, mindjárt a rendeltetési helyére borítja a szenet. A munkások elhelyezésére modem új város épül, mintegy 600 holdnyi területen. Kikötők, pályaudvarok létesülnek.
– Én úgy látom, ha a nemzet gazdagodik, gazdagodik a nép is – magyarázza Kuktácz Mátyásné városi tanácsnok: egyszerű parasztasszony. – A múltban a munkások verítékéből egyesek szereztek vagyont. Ma az állam a népé, az itt épülő ipartelep is a népé lesz, a mi érdekünket szolgálja.

Megszűnik az elmaradottság

– Megszűnik az elmaradottság – mondja Král Józsefné. – Mo­hács környékén nincs villany és a városban is sok helyen még pet­róleumlámpával világítanak. A környék könnyen el tudja majd adni termékeit és nem lesz gond gyermekeink elhelyezése sem.
Zsifkovics Mátyás a Gyárépítő NV-nél dolgozik már.
– Új ipari munkásság születik, Mohács és a környék lakosaiból. Könnyebb lesz majd nevelni őket, amire bizony nagy szükség van, – magyarázza. – Az 1947-es választáson még Barankovicsék kapták a szavazatoknak több, mint a felét.
Ma már persze másképpen látják a mohácsiak a helyzetet. Az eredmények mindenkit meggyőztek.

Két nagy munkásszálloda épül

Bérces András a Munkaerőgazdálkodási Hivatal vezetője el­mondja, hogy a hivatal március elején kezdte meg működését. Kezdetben alig volt jelentkező. Csak akkor indult meg a nagyobbarányú jelentkezés, amikor a Magyar Gyárépítő NV megkezdte a munkát. Ma már Mohács területén munkanélküliségről alig lehet beszélni.
Még jelen vagyunk, amikor telefonálnak, hogy a két szakácsnő, akit közvetítettek, nem akarja elfoglalni a helyét. Inkább várnak és az építkezésnél helyezkednek el. A hivatal felhívással fordult a járás községeinek elöljáróságaihoz, hogy szólítsák fel a falujukban levő munkanélküli szakmunkásokat: kőműveseket, ácsokat, víz- és villanyszerelőket, géplakatosokat, hogy Mohácson elhelyezés végett jelent­kezzenek. A jelentkezőket sorrendben helyezik el. Ácsszakmunkásban máris hiány mutatkozik. Jelenleg még van a mohácsi és villányi járásban 1500 olyan mezőgazdasági munkanélküli, aki nem jelentkezett, mert heti 2-3 napot otthon dolgozik. A lakáskérdés nincs még teljesen megoldva, de máris elkezdték két hatalmas munkásszállodának az építését.
A nagyszabású építkezésből ma még nem sok látszik. Pécs felől jövet az országúton jobboldalt építik már az irodákat. Fúrják a kutat, mely rövidesen percenként 600 liter vizet ad. A távvezetéket már kihozták idáig és elkészült a transzformátorház is. Itt készül majd a lakástelep. Ma még csak 250-300 munkás dolgozik itt, de néhány hét múlva valószínűleg már 4-5000.


Serényen dolgoznak az építőmunkások

A Duna partja mentén raktárakat emelnek, ahonnan az anyagot elosztják. Százával állnak már itt az új csillék és a vagonok naponta tömegével hozzák az építkezési anyagot. Itt épül meg majd a kikötő. Lerakták már az iparvasutat is. A munkának a javarésze azonban ma még a tervezőirodákban folyik.
Vállalatok rendezkednek be, a szállítást szervezik meg.
Elsőnek a lakótelep épül fel. A lakótelep és a gyár között két kilométer hosszú, egy kilométer széles erdő létesül, hogy jó levegőt biztosítson a város lakóinak. A sporttelep az erdőnek a lakótelep felé eső részén épül. A lakóházak között elterülő zöld gyepen pedig gyermekjátszóterek lesznek. Mo­hács maga árterület, mélyebben fekszik a Dunánál. Betongátak, gátak. Az új település a Duná­nál magasabb helyen lesz, mellette vezet majd az új vasútvonal és ott lesz az új vasútállomás is. Eddig Mohácsot vasúton csak a pécs-mohácsi vicinálisvonal kötötte össze a világgal. Az eddigi tervek szerint hat háztömb épül, 800-800 lakással. Minden háztömbhöz orvosi, védőnői lakás, rendelő, felvilágosító és tanácsadó iroda épül. Természetesen napközi otthon is. Május elején, egyidőben mintegy harminc hatalmas épület építését kezdik meg. Épül kilenc háromemeletes pontház, melyekben kétszobás összkomfortos munkáslakások lesznek. Egyidőben épül a fürdő, óvoda és iskola. Itt épül a hatalmas, minden igényt kielégítő kultúrház. Mindennek készen kell tenni az év végéig.
Az ipartelep ott épül, ahol a partviszonyok, a legalkalmasabbak a kikötő építésére és ahol legközelebb lesz Komlóhoz, ahonnan a szén jön. A gyártelepet a legkorszerűbben építik fel. Külföldi értékes tapasztalatokat alkalmaznak. A tervezés előtt szakértők tanulmányozták a külföldi hasonló műveket. A munka termelékenysége legalább háromszor akkora lesz, mint a hasonló magyar üzemekben.
Öt év múlva Mohács az ország egyik legnagyobb iparvárosa lesz. A hatalmas ipartelep a Duna mentén egészen a Cselepatakig nyúlik, amelynek habjai között 1526-ban II. Lajos halálát lelte. Nagy-Mohács dolgozói érzik, hogy nemzetté vált a nép. Az urak országából a nép országa lett és hálával gondolnak egy hatalmas nép névtelen hősi halottaira, akiknek emlékműve ott áll a Szabadság út és a Szent János ucca találkozá­sánál áll a Dunaparton. Bizakodással, jókedvvel, lendületes munkára ké­szen tekintenek az ötéves tervre, amely “nemzeti nagylétünk nagy temetőjéből” a felemelkedés, a vi­rágzás és a béke bázisát teremti meg. Ennek tudatában az építő erők összefogásával készülnek fel a május 15-i választásra, elért ered­ményeink alapján az ötéves tervre és a békére szavaznak majd.

Fonó György

Dunaujvaros