CityRocks filmbemutató

Aki nem tudott jelen lenni a KMI-ben rendezett hivatalos filmbemutatón, nem kell szomorkodnia, a CityRocks youtube csatornájára folyamatosan érkeznek a videók, így senki nem fog lemaradni a legőrültebb és legnagyobb hazai rockzenei flashmob mozgóképes beszámolójáról.

Augusztus 21-én az élő zenéé és a felhőtlen örömé volt a főszerep, amikor több száz zenész egyszerre csapott a húrok közé Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten. Brókertől a börtönparancsnokig, általános iskolástól az egyetemi tanárig, segédmunkástól a topmenedzserig bárki részt vehetett a programon fellépőként.
És nem is volt hiány jelentkezőkben, hiszen több mint 400-an regisztrálták magukat Magyarország, illetve egész Közép-Európa legnagyobb rockzenekarába.
A hangulat fantasztikus volt, most először japán taiko dobosok is csatlakoztak a produkcióhoz, szinte beleremegett a föld, és ott voltak a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai is, akik elképesztően odatették magukat annak ellenére, hogy ilyen jellegű programon még nem vettek részt. Az egyszerre felzúgó több száz gitár, az egyszerre lendülő dobverők adta élmény semmihez sem fogható, és ezt még azok is így érezték, akik egyébként profi rockerként már sok mindent átéltek. De természetesen ott voltak azok is, akik csak a szobában, maguknak zenélgetnek, ahogyan a teljesen kezdők és a közepesen haladók is. Itt mindez egyáltalán nem számított, ahogyan az sem számított, hogy valakinek a hangszere annyit ér, mint egy heti menü a menzán, vagy annyit, mint egy új autó. Csak egy dolog számított: kívül hagyni a kordonokon a mindennapokat, a játékétéren pedig együtt feloldódni a hangorkánban, és együttműködve létrehozni valami felejthetetlen varázslatot.
“Voltak aggodalmaink a rendezvénnyel kapcsolatban, hiszen nem tudtuk, hogy a járványhelyzet mennyit vett ki a zenészeinkből. De a program eredetileg 2020-ban lett volna, a város is, mi is nagyon vártuk már, hogy bepótolhassuk. A félelmeink azonban teljesen szertefoszlottak, amikor megláttuk az érkező zenészeket, akik még egy hangot sem játszottak, de már ragyogott az arcuk és csillogott a szemük” – mondta Gajda Ferenc főszervező.
A két órás koncerten a több száz zenész 12 számot adott elő, amelyek között nemzetközi és magyar slágerek is voltak. Így felcsendült az AC/DC, a Led Zeppelin, a Black Sabbath, Brian Adams, a Pink Floyd, vagy éppen a Blink 182, a Linkin Park vagy Amy Winehouse egy-egy klasszikusa; mellettük pedig a Tankcsapda, a Republic, a Depresszió, illetve a Dunaújvárosból útjára indult Quimby számai is repertoárra kerültek.

Ízelítőnek a már felkerült videók:

KÖSZÖNJÜK AZ ÉLMÉNYT, KÖSZÖNJÜK A BULIT, KÖSZÖNJÜK A NAGYSZERŰ HANGULATOT, KÖSZÖNJÜK, HOGY ITT VOLTATOK!

CityRocks facebook oldala

CityRock youtube csatornája

CityRocks hivatalos weboldala

fotók, videók, info: cityrocks.hu

 

 

Dunaujvaros