Elmúlt egy év
hova tűnt a szép tavasz, hajnali szél
az első rügyező ág, a találkozás
“Mi is a zene? Ez a kérdés órákon át foglalkoztatott, mielőtt múlt éjjel nyugovóra tértem volna. Maga a zene létezése is csodálatos dolog, mondhatni maga a csoda. A gondolat és a tünemények között elterülő birodalom. Mint egy megfoghatatlan közvetítő közeg, szellem és anyag közt lebeg testetlenül, mindkettőhöz kötődve, mégis különbözve azoktól. Szellem, de szellemként kötődik az idő mérhetőségéhez. Anyag, ám anyagként nélkülözi a teret.”
Heinrich Heine
Elmúlt, nem csak egy, több is. 2010-ben úgy érezhettük, végre méltó módon, újra ünnepelhetjük a zene világnapját, és ez már így is lesz. Az egy évvel korábban indított kezdeményezésben részt vettek a dunaújvárosi zenei élet apró(bb) és nagyobb szereplői is, iskolák, intézmények képviseltették magukat ezen a fontos napon. És ez még nem minden. Külön beosztással ezek a formációk egymással, EGYÜTT szerepelhettek, így egy igazán pikáns zenei egyveleg alakult ki.
Szép próbálkozás volt, felejthetetlen, és megismételhetetlen pillanatokkal lettünk gazdagabbak. Akkor még nem tudtuk, ma meg már csak nagyot sóhajtva gondolunk vissza ezekre a szép napokra. A városi zenei élet hanyatlásáról Kurucz Gergely, a Viadana kamarakórus karnagya bővebben is írt, ezt ITT lehet elolvasni.
2009-ben a Bartók aulájában EGYÜTT a gimisek, és a Viadana
Egykori cikkekből, beszámolókból szeretnék felidézni, hogy tudjuk, milyen volt, és milyen lehetne, akár ma is.
Fontos, hogy – a tavalyi kísérlet parádés eredményein felbuzdulva – a dunaújvárosi zenei élet képviselői (szólisták, zenekarok, kórusok, mi több, intézmények) közös program szervezésébe fogtak: a koordinátor és bázis Bartók Kamaraszínház mellett közreműködők százai, szervezők tucatjai dolgoztak hosszú heteket, hónapokat azért, hogy sikerüljön megosztani az EGYÜTT muzsikálás élményét a közönséggel. Köszönet jár érte.
A szokásos programelemek is bőséggel szolgáltak meglepetésekkel, de ami az “Utcákon, tereken” sorozat keretében történt, az – nekem – most mindent vitt. Túlzás nélkül felbolydult a város pénteken délután és este, s aki belebotlott a gimisek összeállításába a főiskolánál, hallotta a mozicentrumnál dübörgő muzsika lendületét, esetleg elcsípte a vegyeskari koncert szó szerint tomboló sikerét a Bal2 Rock Kocsmánál késő este, az sejti, mire gondolok, amikor azt írom: sok ilyet még!
egykori DO – Ny. Öcaline
A két napos mini-fesztivál bőséges programkínálata
Nagyszerű műsorral várta az érdeklődőket a Zeneünnep – EGYÜTT elnevezésű rendezvény szombaton is. Tizenöt nem mindennapi produkciót hallhatott a publikum a Bartókban. Emellett hangszerbemutatóval, -kiállítással és -vásárral is találkozhattak a látogatók… A Zeneünnepnél sokkal színesebb programra a kultúra-, kórusszerető ember nem is vágyakozhatna. Olyan pikáns felállások léptek színpadra, mint a Sándor Frigyes Zeneiskola vonószenekara és a Bánki popcsapata, s olyan, nem kimondottan kórusműveiről híres előadók szerzeményeit, világslágereit is hallhatták, mint például Michael Jackson.
A kórusok, zenekarok ténykedése alatt, a Bartók Táncszínházának épületében hangszerkiállítást, s vásárt tartottak. A gongoktól, a csengőkön át, a különféle dobokig rengeteg ismert, s kevésbé ismert hangszerrel talákozhatott a lelkes gyerek és felnőtt sereg.
– A tavalyi sikeres debütálást követően úgy érzem, a mögöttünk hagyott hétvégén is igazi zeneünnep volt – adott rapid összegzést lapunknak Kurucz Gergely, a Viadana Kamarakórus vezetője.
– Örömmel tölt el, hogy sikerült sokaknak énekelnünk, és bármerre is léptek fel városszerte a kórusok, mindenhol szeretettel, tapssal fogadták őket a polgárok. A Dunaújvárosi Vegyeskar és Viadana például éjfél tájban a híres-hírhedt Bal kettes műintézmény előtt lepte meg az arra járó ifjúságot. Nem mondanám, hogy a klasszikus és a komolyzene tipikus rajongóinak énekeltünk, ám a fogadtatás fergeteges volt. A klubokba igyekvő fiatalok meghallgatták és hangosan megköszönték a műsorunkat: zeneünnep volt a javából. Szombaton örömmel tapasztaltuk, hogy már kinőttük a Bartók auláját. Jövőre remélem triplázhatunk, újabb meglepetésekkel – fogalmazott a kórusvezető
A visszaemlékezés nem lenne teljes előkotort hanganyag nélkül, fogadjátok sok szeretettel, virtuális színpadunkon újra EGYÜTT a Dunaújvárosi Főiskola Női Kara, Hegyi István (zongora) és a Sándor Frigyes Zeneiskola vonósai.
műsoron:
Szörényi Levente-Bródy János: Egy év elmúlt
Presser Gábor: Valaki mondja meg
Michael Jackson: Earth Song szólót énekel: Horváth András
Vezényel: Könyves Ágnes
Valaki mondja meg milyen az élet,
Valaki mondja meg mér ilyen,
Valaki mondja meg mér szép az élet,
Valaki mondja meg miért nem