Tartós békéért, népi demokráciáért! 1951. december 23.
SZTÁLINVÁROS A DUNA PARTJÁN
A Duna jobbpartján volt egy kis falu, Dunapentele, amelyet alig-alig ismertek. Még a legmerészebb álmodozók sem igen gondoltak arra, hogy néhány év múlva a falu határában a tudomány és technika legújabb vívmányainak felhasználásával épülő hatalmas gyárak nőnek ki a földből és az ósdi kunyhók helyén kertekkel és parkokkal övezett gyönyörű város emelkedik. A várost építő legkiválóbb építészek minden kényelemről, a kulturális élet minden szükségletéről gondoskodnak, de nem a gyáros, hanem a munkás és családja számára!
Amióta a magyar nép sorsának igazi gazdájává vált, Magyarországon a legmerészebb álmok és tervek is valóra válnak.
Dunapentele, 1951. június 28.
Fotó: MTI/Kotnyek Antal
1950-ben a Magyar Dolgozók Pártja és a népi Magyarország kormánya az első ötéves terv alapján kitűzte a feladatot, hogy Budapesttől délre, Dunapentelén az élenjáró szovjet technika csodáihoz hasonló hatalmas kohászati kombinátot kell építeni. A gyárak egész láncolata lesz ez. Minden termelési folyamatot, kezdve az ércnek kohóba rakásától az acél hengerléséig ott, egyhelyben fognak elvégezni. A tervezők tapasztalt szovjet mérnökök vezetésével dolgoztak és elgondolásuk szerint a vasmű a következőket foglalja magában: kokszolóművet, kohóművet, acélöntőművet, hengerművet, javító és karbantartó üzemeket, segédműhelyeket, hatalmas villanyerőművet, télen is használható nagy folyami kikötőt, vasúti csomópontot, amelyhez csupán a kombinát területén 60 kilométeres vasútvonal, három rendezőpályaudvar tartozik, továbbá három kilométer hosszú drótkötélpályát – amely a kikötőtől a kombinátig az anyagszállítás útját rövidíti meg – és bekötőutak sűrű hálózatát.
A kombinát – a Szovjetunió példáját követve – helyi tüzelőanyaggal fog dolgozni, Dunapentelétől 170 kilométerre, Komló faluban gazdag szénlelőhelyeket tártak fel. A magyar tudósok bebizonyították, hogy ezt a szenet kokszosítani lehet s így Magyarország nem szorul többé arra, hogy idegen országokból hozzon be kohókokszot. Ezzel évente 300 millió forintot takarítanak meg. E megtakarítás jelentőségéről fogalmat alkothatunk, ha meggondoljuk, hogy 13 év múlva az évenként megtakarított összegen egy másik, hasonló kohászati kombinátot lehet felépíteni Magyarországon.
Mindössze két év telt el azóta, hogy Dunapentelén lerakták az ország legnagyobb fémipari kombinátjának és első szocialista városának első tégláját s ma már szemünk előtt a termelő üzemek és egész lakónegyedek körvonalai rajzolódnak ki a Duna partján.
Az óriási kohómű, amelyhez hasonló Magyarországon még sohasem volt, hihetetlen gyorsasággal épül. Azon a helyen, ahol 1950 tavaszán még rétek és megműveletlen földek terültek el, őszre már tető alá hozták az első nyolc lakóházat. Alig egy év alatt ugyanitt fölépült a kenyérgyár, a víztorony, s elkészült a vízvezeték. A termelő üzemek építésével egyidőben a vasműtől északra épül a lakónegyed, a gyár füstjétől és kozmától oltalmazó fiatal erdő zöld fala mögött iskolák, óvodák és csecsemőotthonok, kultúrpalota, kórház és rendelőintézet, mozik, áruházak, vendéglők, mosodák és mindenféle olyan intézmény, amelyre az új Magyarország dolgozóinak szükségük van.
“Az örök és megbonthatatlan szovjet-magyar barátság” – jelvény /saját gyűjtés
Az építkezés hatalmas méretei, szokatlan jellege, a rohamosan fejlődő népgazdaság szükségleteitől diktált gyors iram a demokratikus Magyarország népe elé hatalmas, megoldhatatlannak tűnő feladatokat állított.
Mindenekelőtt fölmerült a káderkérdés. Az építőipar legkülönbözőbb ágainak nem sokszáz, hanem sokezer dolgozójából álló hadseregére volt szükség. S amellett nem csupán az építőiparról, hanem annak legfejlettebb válfajáról – a gépesített építőiparról volt szó. A Szovjetunió testvéri segítséget nyújtott és a hatalmas építkezésre elküldte a legtökéletesebb talajnyesőgépeket, szállítószalagokat, emelődarukat. A szovjet gépeknek egymagukban ötmillió köbméter földet kell kiemelniük a vasmű építkezéseihez. Ez több mint kétharmad része annak a mennyiségnek, amelyet a Panama-csatorna építésekor emeltek ki.
Szovjet segítség Sztálinváros tervezésénél
De ki az, aki életet önt a hatalmas építőtechnikába? Honnét veszik a kádereket? Hiszen az egész országban folyik az építés …
És itt a nép, a hazájában gazdává lett nép mondta ki a döntő szót. Megmozdult az országban minden ami élenjáró, nemes, minden hazaszerető és önfeláldozó ember munkához látott az ötéves terv elsőszülöttének érdekében. Magyarország minden részéből özönlöttek az emberek a nagy építkezéshez. Ma az építkezésnél a hivatásos kőművessel és áccsal egy sorban találkozhatunk volt parasztokkal, háziaszszonyokkal, alkalmazottakkal. A nyári szünidő alatt a főiskolák hallgatóinak és a középiskolák tanulóinak ezrei dolgoztak itt óriási lelkesedéssel.
Az építkezéshez, amelyet Magyarországon büszkén neveznek a szocializmus építkezésének és a béke erődjének, nem a kényszer, hanem szívük szava hajtja őket. Minden igazi hazafi minél hamarább erősnek, megingathatatlannak, a nagy Szovjetunió önzetlen barátságára és támogatására méltónak akarja látni hazáját. És Magyarország ilyen is lesz!
A kohászati kombinát építése a második ötéves tervben fejeződik be teljesen, de már az első ötéves tervben is négymilliárd forintot fordított a kormány a kombinát üzemeinek, az első szocialista városnak, a kikötőnek és a közlekedési hálózatnak építésére, vagyis Magyarország összes ipari célú beruházásainak egytized részét használták fel erre a célra.
A költségek óriásiak, de busásan megtérülnek. 1954-ben, amikor az első termelőobjektumokat üzembe helyezik, a dunai vasmű egyharmadával több öntöttvasat ad majd, mint amennyit az ország valamenynyi kohóüzeme termelt 1949-ben.
A legkorszerűbb technika lehetővé teszi, hogy a kohászati művet, amely a szó szoros értelmében kihasználja majd a termelés minden hulladékát, rendkívül jövedelmező üzemmé tegyék. A vashulladékokat az acélgyártásban használják fel, az áramfejlesztőtelep fáradt gőzét és melegvizét a kohóművek és a város fűtésére, a kemencék hűtésére használt vizet pedig a környező termelőszövetkezetek földjeinek öntözésére használják.
Nemhiába mondotta Sztálin elvtárs: “… nagy energia csak nagy célok érdekében születik.” Épen ilyen nagy és nemes cél, hogy szülőföldjüket ipari országgá, szocialista országgá változtassák, ez lelkesíti a Dunai Vasmű 14.000 építőjét munkáshőstettekre, ez szül tömegével hősöket a munkában.
Sok építő tűnt már ki a munka iránti valóban szocialista magatartásával. Nevüket nemcsak a kohászati kombinát dolgozói ismerik, hanem Magyarország egész dolgozó népe. Közöttük van Fábik József, aki kiérdemelte az ország legjobb kőművesének kitüntető címét és a kiváló falazó-szakmunkások egész gárdáját képezte ki a fiatalok köréből. Fábik József munkája mellett tanul is, hogy mérnök váljék belőle. Közöttük van Bojér Béla, aki Makszimenko, szovjet sztahanovistától megtanulta a gyorsfalazás módszerét, és naponta hat ember normáját teljesíti. Róluk vesznek példát a fiatalok, akik számos tanfolyamon és sztahanovista iskolán sajátítják el a szakmát. Ezeket az iskolákat szovjet példa nyomán, az építkezés helyszínén létesítették, és nagy mértékben hozzájárulnak a szakmunkáshiány leküzdéséhez.
Ti fogjátok téglába öltöztetni ezt a földet…
Külön kell szólni a fiatalokról, akik nagy számban találhatók az építők között. A kimeríthetetlen energiával és lelkesedéssel dolgozó ifjak és leányok igen hamar a kollektíva vezetőerejévé váltak. Szilárd akaratuk és kitartásuk, amellyel a nehézségeket elviselik, a munkában mutatott jó példájuk, a tapasztalt munkásokat is arra készteti, hogy hozzájuk igazodjanak.
Munkába indul a Lőwy-brigád
Itt van például a Lőwy Sándor ifjúsági brigád, amely az egyik budapesti üzemből érkezett szocialista segítségnyújtásra. A fiatal munkásoknak ez a csoportja az építkezésen példát mutat nagyszerű munkafegyelmével és magasfokú öntudatával. A brigád rendszeresen túlteljesíti napi feladatát.
Matola József és tizenhat társa a jugoszláv határ menti Tótszerdahely községből került az építkezéshez. A békeerőd építkezésén rohambrigádot alakítottak, amelyet Partizán-brigádnak neveztek el. A brigád két épületen dolgozik. Olykor napokig zuhogó esőben dolgoztak a Partizán-brigád tagjai, s a leányok és ifjak mégis egyaránt 285 százalékra teljesítették normájukat. Példájukat sok más brigád követi.
A Dunai Vasmű legjobb ifjúsági brigádja – A “Partizán”-brigád
Ez csak néhány kiragadott példája a munkához való szocialista viszony száz és száz megnyilvánulásának, amely az új Magyarország dolgozóit egyre jobban áthatja. Noha ezek a példák önmagukban is elég meggyőzően tárják fel az építkezések soha nem látott iramának titkát, el kell mondanunk még egy fontos részletet. Ez év májusában a MÁVAG Mozdony- és Gépgyár dolgozói felhívással fordultak az építkezésnek szállító üzemekhez. A felhívás így szólt: “Határidő előtt készítjük el a Dunai Vasmű megalkotásához szükséges, nálunk megrendelt gépeket… Biztosak vagyunk abban, hogy kezdeményezésünk visszhangra talál mindenütt, ahol a nagy műhöz szükséges tervek, anyagok, felszerelések és gépek készülnek.”
A felhíváshoz az ország üzemeinek egész sora csatlakozott így például a Szellőzőművek dolgozói vállalták, hogy a Dunai Vasmű náluk megrendelt berendezéseit két hónappal a kitűzött határidő előtt elkészítik. A szocialista munkaverseny, amely az építők ezreit ragadta magával, a tapasztalt szakmunka sok segítsége az újonnan jötteknek, s az a lelkesedés, amellyel az országban az üzemek és egyéb intézmények tucatjai a nagy építkezés megrendeléseit végrehajtják, biztosítéka annak, hogy a kombinát határidőre megkezdi működését.
S amire az első füstfelhő elhagyja az új gyárak kéményeit, elkészülnek a lakóházak is. A kombinát dolgozói nem lesznek kénytelenek nedves pincékben, hevenyészett deszkabarakokban és szűk padlásszobákban meghúzni magukat. 1954 végére az első szocialista városban 4000 család számára készülnek el napfényes lakások és ötszáz egyedülálló munkás számára munkásszállók. A pompás épületeket virágágyak, lugasok, fásított terek, parkok veszik majd körül. Széles, nyílegyenes út vezet majd a fiatal erdőn keresztül a kombináthoz.
Ez lesz három év múlva az egykori, sáros Dunapentele falucska helyén. E cél érdekében dolgoznak fáradhatatlanul az építőmunkások, mérnökök és technikusok ezrei. Minden nehézséget leküzdve dolgoznak, miközben álandóan szemük előtt lebeg új, ragyogó életük képe.
Dunapentele 1951. június 28.
fotó: MTI/Kotnyek Antal
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója nagy ünnepük volt a dunapentelei dolgozóiknak: teljesítették Rákosi elvtársnak tett ígéretüket. Ezen a napon a jövendő kombinát első öntödéje megkezdte működését s az öntők az öntöde első termékéből elkészítették Sztálin és Rákosi elvtárs domborművű képét, azokét, akiknek a magyar nép boldog életét köszönheti.
Ezt a napot egy másik esemény is emlékezetessé teszi. A magyar ötéves terv elsőszülötte a “Sztálin Vasmű”, Dunapentele pedig a “Sztálinváros” nevet kapta. Ennek az ünnepélyes és örvendetes eseménynek tiszteletére a kombinát építői – az egész dolgozó nép és Sztálin elvtárs előtt – fölemelt szocialista kötelezettséget vállaltak. Még fegyelmezettebben és odaadóbban, jó hazafihoz méltón dolgozik most a történelmi jelentőségű építkezés valamennyi részvevője.
Ott, ahol a bővizű Duna szélesen hömpölyögve folyik a síkságon, éjszakánként az egész part fényárban úszik. Ezek a fények Magyarország első szocialista városának, Sztálinvárosnak a körvonalai. Napról napra egyre élesebben rajzolódnak ki ezek a körvonalak, s minden szónál ékesebben hirdetik az egész világnak a szabad magyar nép békés törekvéseit.
FARKAS P.
