Örkény 110

Örkény István emléktáblája a Szent Lukács Gyógyfürdőben /Krajcsovics Károly alkotása

Népsport – 1985. január 20.

ÖRKÉNY ISTVÁN

Megérkezés Sztálinvárosba

Egy ismeretlen környék mindig nagyobbnak látszik, mint az ismerős környezet. Az esti fényben minden nagyobbnak ígérkezik, mint nappali világosságban. Sztálinvárosba érkeztemben az volt a legelső benyomásom, hogy valami óriási városba vetődtem; a vasútról jövet a sík mezőről egyszerre ötemeletes házak közé értem, melyekről hiányzott ugyan a vakolás, de már minden ablakból sütött kifelé a villanyfény, s én – miközben állandó kérdezősködés árán, számos vargabetűt téve igyekeztem a szállásom felé – azt hittem, hogy órákig bolyongok a hosszú, lélegzetelállító sugárutakon. Csak másnap derült ki, nappali világításban, hogy mindössze két vagy három utcát, bóklásztam végig, a Béke tér körüli szögletet, magából a városból, a már tisztába tett, bevakolt és parkosított részekből még nem is láttam semmit. Ennélfogva reggel nekivágtam az utcáknak, végigmentem az Építők útján, a Görbe utcán, a Május elsején és a Sztálin úton. Egy óra múlva már kezdtem tájékozódni, s abban a hitben, hogy már ismerősként járok, feledni kezdtem az esti káprázatokat. Ámde a reggel éppoly csalóka volt, mint az este. Az, amit erdőnek, s a világ végének véltem, csak határsáv a sztálinvárosi lakónegyedek és a sztálini vasmű között; az a ház – a pártház -, amely legkívül áll, a “város peremén” – valójában a főtér egyik sarkán emelkedik, annak a leendő térnek a sarkán, mely a város közepe lesz. Nyolc napig igyekeztem megtudni, hogy valójában mekkora is a város. A nyolc nap nem volt ehhez elég. Annyi bizonyos, hogy Dunapentele lakossága, a lexikon adatai nyomán, háromezer és néhány száz lélekből állt. Sztálinvárosban viszont húsz vagy huszonnégyezer ember dolgozik. De ez a szám sem mutatója a valóságnak, mert az itt dolgozók egy része csak munkára jár ide, s a hétvégén hazautazik – más része megtelepült, s már a gyermekeiben ver itt gyökeret. Van hónap, amikor ezer, van, amikor kétezer az érkezők száma; egyszer négyszáz, másszor nyolcszáz fő a távozó; szüntelen a mozgás, kavargás, a jövőmenő, s egymást keresztező apály és dagály. Ami növekszik, annak nincs állandó mértékegysége, ami épül – egy város, mely ilyen gyorsan, minden végén és minden szögletén egyszerre épül – határtalan s megfoghatatlan, mint álomlátásaink.

Időrendben