Magyar Nemzet – 1956. október 18.

Beszélgetés Sztálinváros jövőjéről

Weíner Tibor építészmérnökkel beszélgetni Sztálinvárosról érdekesebb, mintha egy okos “bennszülöttel”, vagy akár külföldivel társalognék. Weiner Tibor tervezte Sztálinvárost. Ő ennek a “problematikus gyermeknek” egyik atyja.


A város és alkotója

Igaz. Problematikus gyermek. Pedig nem kellene, hogy az legyen, mert… Egy dolgot kell tisztázni mindenekelőtt. Úgy tekintjük-e Sztálinvárost, mint a gyár lakótelepét, vagy úgy, mint önálló várost, életet és polgárjogot nyert települést?
Nyilvánvaló, hogy mint létjogosult organizmus…
Helyes. Ha mint Magyarország térképén jelentkezett városról beszélünk róla, akkor meg kell állapítani, hogy létrehozása feltétlenül indokolt volt. Sőt: ezen a helyen volt indokolt. Félszáz kilométernyire Székesfehérvártól, Szekszárdtól, a hozzá két legközelebb eső várostól. Olyan helyen, ahol a nagybirtokok évszázadokon keresztül csak jobbágyfalukat teremtettek. Intercisa (a Dunapentele helyén volt régi római tábor neve), azt jelenti, hogy emberi letelepülés számára alkalmas hely. A maiak nem építettek várost ott, ahol nem találkoztak a legkedvezőbb földrajzi, gazdasági, közlekedési tényezők. Hogy létrehozását az ipari üzem indokolta ez a születés szempontjából döntő, ma már nem fontos. Az, hogy vonzza a környéket, hogy természetes gócponttá vált, bizonyítja: már elvált a gyártól. Feladata ugyanaz, mint bármely más magyar városé.


Munka a Sztálin Vasmû kokszolómûvében /1956
fotó: MTI/Fényes Tamás

Lakótelep vagy város
Tudták-e ezt a tervezéskor?
Sejtettük. De az az építkezési forma, amelyet kezdetben elhatároztunk, ma már nem felel meg. A teljes értévárosnak más a képe, más a berendezkedése. Lakótelepnek jobban megfelelne Sztálinváros, mint bármely más nagy gyár lakótelepe az országban. Csakhogy ezen már régen túlnőtt. Ahhoz, hogy valóságos rendeltetésének megfeleljen, teljesen új szempontok szerint kellene továbbfejleszteni.
A
második ötéves terv célkitűzései rövidlátóbbak, nem veszik figyelembe ezt a követelményt. (Ezért vagyok hajlandó a nyilvánosság füle hallatára beszélgetni erről. Most még segíthetünk.) A lakótelepen főként csak laknak és néhány fontos középületet használnak. A városban laknak és mellérendelt arányban használják a középületeket, közintézményeket, nemcsak a városiak, hanem az egész környék.


Weiner Tibor – A városépítés módszere

Értem. Budapestre gondolok és nem a lakóházak jutnak az eszembe, hanem az Opera, a Vár, a Nemzeti Színház, a Margithíd. Pécsre gondolok és nem a lakóházak jutnak az eszembe, hanem a Hunyadi-szobor, a Dömölkapu, a Mecsek Szálló, a Nádor. Almásfüzitőre gondolok és azt a nagy csoport fehér házat tom, amelyben a gyár munkásai laknak;

Üzlethálózat, út, közlekedés
Ez az. A különbség nem esztétikai azaz nem csak esztétikai, hanem funkcionális. Mit vár a környék a várostól? Iskolát, kultúrházat (szívesebben. nevezném színháznak), kórházat és rendelőintézetet, piacot és üzlethálózatot. Mit talál Sztálinvárosban e helyett? Lakásokban, szűkös rülmények között működő kórházat, parányi piacot, raktárhelyiségek nélkül kínlódó üzlethálózatot. Sorolhatnám tovább, de nincs értelme, mindnyájan tudjuk. Közigazgatási szerepet ugyan szántak a rosnak, de ma sem tekintik másnak, mint a gyár lakótelepének. Erre vallanak a beruházásra fordított összegek, a városfejlesztés aránya. Ez ellen harcolunk nem az elkoptatott, frázisos értelemben. Valóban harc ez, amelyben eddig még kevés sikert értünk el. Óriási lehetőségek vannak. Olyan üzemeket kellene építeni még, amelyek megoldják a környék rejtett munkanélküliségét. Húsfeldolgozó-üzemre gondolok, egyéb hasonló közellátási; szociális intézményre.
Ezeknek
működését hallatlanul megkönnyítené a Vasmű jelenléte. Energiája, közlekedési hálózata sokkal nagyobb hatásfokkal dolgozna. Állítom, hogy ezeknek az adottságoknak a fele sincs ma kihasználva. Nem is lehet így kihasználni őket. Felül kellene vizsgálni az úthálózatot, megnézni, érdemes lenne-e kisvasúti pályát építeni a községekbe. Meg kellene vizsgálni a Dunának és a meglevő ugyancsak több terhelést elbíró kikötőnek a lehetőségeit. Kiderülne, hogy ebből nagyforgalmú és olcsón működő átrakodási helyet lehetne csinálni a mezőgazdaság számára. Ha már megvan a város (és jó, hogy megvan), akkor úgy kell gondolkodni, hogy ne sorvadjon, hanem gyarapodjék.
Mindaddig tehát, amíg nem tekintjük másnak Sztálinvárost, mint ipari települést, amely csupán a gyár miatt van, nem használódik ki maga a gyár sem. Ez a szemlélet a város jövőjére nézve igen veszélyes. El kellene érni azt, hogy a Minisztertanács, a Tervhivatal, a minisztériumok vezetőinek elmondhassuk ezeket a dolgokat – természetesen nemcsak újságcikk, memorandum, felterjesztés vagy véletlen találkozás útján. Olyan probléma ez, amely nem halasztható, mert minden késedelmes perc értékes éveket kockáztat.


Óvodások játszanak a víztorony előtti parkban /1956
fotó: MTI/Fényes Tamás

A fejlődés iránya
– Persze, hatalmas közgazdasági, közigazgatási, tervezési feladatot jelent. Szinte újra kell szülni az egészet. De csak ez vezethet eredményre. Fel kell ismerni a fejlődés törvényszerűségét. Sztálinváros törvényszerű fejlődésének iránya, természetes jövendője az, hogy elszakad a gyártól és önálló városként él tovább a gyár mellett. Amíg ezt nem ismerik fel, addig nem sikerül belőle azt a népgazdasági hasznot elnyerni, amelyet lehetőségei magukban rejtenek.
Ennek felismerése azt jelenti, hogy Magyarországnak ez a szöglete új várossal gazdagodik és kultúrált környéket emel maga mellé.

Tamás István

Dunaujvaros