Népsport – 1956. február 9.

Hősi múlt és ígéretes jövő

SZTÁLINVÁROS SPORTJÁRÓL

Sztálinváros sportjának – éppen úgy, mint magának a nagyszerű szocialista városnak – történelmi múltja van. Hősi korszak ez, amely aranybetűkkel kívánkozik a magyar sport történelmének legszebb lapjaira. Olyan múlt, amelyre büszke lehet egész fejlődő, erősödő sportéletünk, s amely múlt – sokkal szebb jelent érdemelne… Amíg a sztálinvárosi sport idáig eljutott, végigjárta az úttörés fárasztó, nehéz és mégis olyan maradandóan szép útját…
1950 tavaszát írták, amikor az építkezés megindulásával szinte egy időben első, botladozó lépéseit tette meg a sport – Dunapentelén. Hochreitter István és Menyhárt Sándor építőmunkások vetették fel először a gondolatot:

sportolni kellene!

Az első labdarúgó-pályából – amelyet társadalmi munkával építettek – nagyszerű homok- és kavicstermelőhely lett. s a második pálya sem sokáig töltötte be hivatását: az egyik napon, amikor a sportolók a pályára mentek, ott már ki volt jelölve a mostani Dózsa György út helye. Az egyik szögletzászló éppen az utca közepére került.. . Ezek az emberek azonban nem rettentek meg a nehézségektől: három hét múlva, amikor az első bajnoki mérkőzésre sor került Sztálinvárosban, készen állt a harmadik pálya is.
S ahogy hónapok alatt kibontakozott a jövendő nagyszerű város képe a hajdani szántóföldek helyén, úgy fejlődött, erősödött a sport is. Alig valamivel a labdarúgás megindulása után, még 1950-ben megindult a sakk-, az asztalitenisz- és a röplabdaélet is. A szabadtéri sportok űzésére volt hely elég, a “teremsportoknak” pedig pincehelyiségek, félig kész épületek szolgáltak változó szálláshelyül. 1951 elején újabb sportágak keltek életre: az ökölvívás, a birkózás, a kézilabda, 1951 májusában pedig

megalakult a városi TSB.

Megvolt tehát a hivatalos szerv, amely összefogja, irányítsa a kibontakozó sportéletet. Az OTSB, hogy segítséget adjon a lelkes vezetőknek a már lerakott alap megszilárdításához, egymásután küldte a különböző sportágak legjobb sportolóit bemutató-mérkőzésekre, 1952 tavaszán pedig a szovjet és az NDK-beli birkózók látogatták meg az akkor már Sztálinváros nevet viselő várost. Ennek az évnek a végén már nagy terveket szőttek a sportvezetők: minőségi labdarúgó-csapatot kell adni a városnak, hogy ezzel a lassan letelepülő, otthont alapító dolgozók számára szórakozási lehetőséget biztosítsanak, s amellett így is népszerűsítsék, megszerettessék a dolgozókkal a sportot. Kilenc csapat játékosaiból tevődött össze az együttes, amely az 1952-s bajnoki évben az NB II-ben felvette a küzdelmet az NB I-be való jutásért. A szakosztály vezetését Koltai István, az edzések irányítását Ember József vállalta. A játékosok ígéretet tettek a dolgozóknak:
– 1952. december 21-re, Sztálin elvtárs születésnapjára, Sztálinvárosnak

NB l-es csapata lesz!

S aztán éppen 1952. december 21-én játszotta a csapat utolsó osztályozó- mérkőzését a Sortex ellen Cegléden. A döntő küzdelem után ragyogó arccal rohantak az öltözőbe a játékosok, s jóleső érzéssel jelentették az. őket ölelő vezetőknek:
– Teljesítettük az ígéretünket…

Persze ebben az évben még sok más is történt. A régi TSB-elnök helyett Barna József személyében új vezető került a sportbizottság élére. Megindultak a különböző épületrészlegek, üzemrészek közti labdarúgó-, kézilabda-, röplabda-, asztalitenisz- és sakkbajnokságok. S amikor az elsőnek felépített gyárban megindult a termelés, megalakult a Vasas-sportkör is. Általában erre az évre a nagy mozgás, az élénk, de még meglehetősen szervezetlen sportélet volt jellemző. Augusztus 20-án nagyszabású sportünnepség zajlott le. Első ízben álltak ekkor rajthoz a város atlétikát kedvelő fiataljai a társadalmi munkával elkészített atlétikai pályán. Ettől a naptól kezdve számolják Sztálinvárosban az atlétika megszületését.

Az 1953-as esztendő

a sport további fejlődését hozta nem annyira mennyiségileg, mint inkább minőségileg. Jó néhány szakosztály megerősödött azáltal, hogy megfelelő vezetőket találtak, s szilárdulás volt a szervezésben, tervezésben is. Az Építőkön és a Vasason kívül működött már a Petőfi, a Dózsa, a Honvéd, a Lokomotív és a Vörös Meteor SK is, s szívta magába a sportot kedvelő fiatalokat. Az NB I-be felkerült csapat pedig – amelyre oly nagy reményekkel tekintett Sztálinváros dolgozó népe – Orczifalvi István edző irányításával megkezdte a harcot, hogy gyökeret eresszen a legjobbak között. A szakosztály vezetői pedig a játékosok – szívéért harcoltak. Azért, hogy megszerettessék velük Sztálinvárost, hogy tudják: ebben a városban minden dolgozni szerető ember számára biztos, nyugodt megélhetést biztosítanak akkor is, ha már nem sportol. El akarták érni, hogy ezek az emberek ne ugródeszkának, hanem biztos jövőnek tekintsék új otthonukat. Előadásokat tartottak számukra megismertették velük a város keletkezését, fejlődését, lehetőségeit. S ez a munka nem volt eredménytelen. Ma nyolc olyan játékos van Sztálinváros együttesében (Lennert, Bagoly, Krasznai, Bédi, Hegedűs, Fejes, Szigeti, Ladányi), aki a csapat megindulása óta, s egy (Ullmann). aki az első NB I-es év óta a csapat játékosa.
Dehát idáig még sok minden történt Sztálinvárosban… Sok minden, ami felborította a csodálatosan fejlődő, épülő város nyugalmát, megzavarta az építőmunkát, s alaposan visszavetette a szépen bontakozó sportéletet…


A Sztálinvárosi Építők ökölvívói futóedzést tartanak.
Balról jobbra: Horváth, Tóth, Micsicsák edző, Szokolai l, Csillag, Fehér.

Az 1954-es esztendő nagyon

nehéz éve volt Sztálinvárosnak.

Az 1953 második felében felbukkanó káros jobboldali nézetek ekkor kezdték éreztetni igazán romboló hatásukat. Sztálinvárosban sok helyen leállt az építkezés, és továbbfejlesztés, s az emberek egy része – noha sokan közülük már fészket raktak az új városban – új lehetőségek után nézett. Nem látták tovább biztosítottnak a jövőjüket abban a városban. amely pedig az alatt a néhány év alatt, amíg zavartalanul épült, szépült, annyi ország csodálatát, megbecsülését vívta ki. S ez a romboló hangulat megmutatkozott a sportban is. A racionalizálás során sok sportember, sportvezető is elkerült a városból, s az ottmaradtak is elkedvetlenedtek. Nem látták már a célt, amiért dolgozzanak…
Az NB I-es csapatot sem kímélte a városban uralkodó hangulat. Az első fordulókban még jól szerepelt, de aztán egyre-másra hullatta el a pontokat. Az Építők SE vezetőit is elfogta a kishitűség. Budapestre akarták hozni a csapatot. Sztálinváros vezetői azonban, akik szívósan harcoltak ez ellen az állapot ellen, harcoltak az NB I-es csapatért is. S ebbe a harcba beleszólt a Sztálinvárosi Vasas is. Felajánlotta. hogy átveszi az együttest. s a többi szakosztályt is, amelyet az Építők nem akar tovább fenntartani. 1954 novemberében került a Vasashoz a labdarúgó-, s ezzel együtt a birkózó-, az atlétikai, a sakk- és a röplabdaszakosztály is. Ezzel a város sportéletében a Vasas vette át a vezető szerepet. Átvette az NB I-es csapatot, megmenteni azonban már nem tudta. A fáradhatatlanul, szívvel-lélekkel küzdő vezetők fájó szívvel vették tudomásul a kiesést.

Az 1955-ös esztendő sem kezdődött jobban. A márciusi párthatározat – amely leleplezte a romboló jobboldali nézeteket – volt az első, amely

friss, éltető levegőt

vitt az elkeseredett városba. “Hát mégis szükség van ránk! Hát mégis érdemes volt dolgozni!” A sportvezetők is új erővel, lelkesedéssel kezdtek hozzá az erősen visszaesett sportélet helyrehozásához, a sport további fejlesztéséhez. Persze, ez nem volt könnyű feladat. A TSB, amelynek át kellett volna vennie a kezdeményezést, vezetést, még nem tudta ellátni feladatát. Többször is változott az elnök személye, s ez erősen akadályozta a munkát. Elsősorban a különböző szakosztályok lelkes, önfeláldozóan dolgozó vezetőinek, edzőinek köszönhető, hogy nem állt meg a sport fejlődése. Az atlétika kiszélesítéséért Molnár Ferenc szakosztályvezető és Eső Pál edző fáradozott, a birkózószakosztály eredményessége Baranyai László edzőt dicséri. Nyitrai László testnevelő tanár a tornasportnak szerzett új híveket, a kajakosok – Fuchs György szakosztályvezető és Szabó István edző vezetésével – társadalmi munkában megkezdték egy vízitelep építését. A kézilabdázók – Kiss Károly irányításával – villanyfényes kézilabda-pályát készítettek maguknak. Sorolhatnánk azonban még tovább is azoknak a sportembereknek nevét, akik lelkesedésükkel, sportszeretetükkel, áldozatkészségükkel olyan sokat tettek a sportért.

Az üzemek, építkezések dolgozói is egyre nagyobb számban vettek részt az üzemek közötti bajnokságokban, s ez volt az első év, hogy szombaton és vasárnap játszották le a különböző sportágak mérkőzéseit, a hétköznapok tehát megmaradtak az edzésekre, előkészületekre. Megépült az úttörő-tábor, ahol kosárlabda-, atlétikai, röplabda-pálya és úszómedence várja a jövő sportoló nemzedékét Az országos bajnokságból kiesett labdarúgó-csapat pedig isimét a feljutásért harcolt. A játékosokban azonban még túlságosan mélyen éltek az elmúlt év hangulatának hatásai, s csak az idény második felében tudtak megfelelő eredményeket elérni, ami azonban csak a 3. helyre volt elegendő.
Ez azonban nem váltott ki elkeseredést.

“Majd jövőre”

– mondják a vezetők bizakodással. Hiszen Sztálinvárosnak, szocializmust építő hazánk egyik legerősebb, legbiztosabb pillérének ismét van jövője! Szebb és biztosabb, mint eddig! Tudják ezt a sport vezetői is, s ebben a szellemben készülnek a sport fejlesztésére, felemelésére, kiszélesítésére. 1955 novemberében Taál László személyében olyan TSB-elnököt kapott Sztálinváros, aki a Szovjetunióban végezte el a négyéves Pedagógiai Főiskolát, ismeri a szovjet tömegsport felépítését, s a Szovjetunióban tanultakat és tapasztaltakat nagyszerűen tudja majd hasznosítani a város sportjának fejlesztése érdekében. Nagyszerű segítőtársa is van Merényi Lajos személyében, aki 1951 óta dolgozik fáradhatatlan lelkesedéssel Sztálinváros sportjáért.
A városi tanács végrehajtó bizottsága teljes szívvel a sport mellett áll. Napirendre tűzte és megtárgyalta a sportvezetőkkel a sport ügyét, s segítséget adott a további munkához. A tanács sportszeretetét, segítőkészségét bizonyítja az 1956. évi városépítési terv. amelynek keretében tekintélyes összeggel szerepel a sportlétesítmények építése.
– Két gyakorló pálya és egy 50 méteres, korszerű uszoda épül az év folyamán – mondja Tapolczay Jenő VB-elnök. – Az uszodához fel fogjuk használni a távfűtés adta melegvízlehetőséget. Így kora tavasztól késő őszig biztosítva lesz az úszni vágyók számára az edzési, és a versenyzési lehetőség. Rendbehozatjuk az atlétikai pályát is, hogy alkalmassá tegyük bármilyen nagyszabású verseny megrendezésére…

Ezek közeli tervek… De kibontakoznak már a Sztálinvároshoz méltó

stadion

körvonalai is. Lelátókkal, modern öltözőkkel. különböző sportágak pályáival…
– Amikor Pegov elvtárs. majd Csu Te elvtárs meglátogatott bennünket – meséli a VB-elnök -. egyik sem felejtett el a sport iránt érdeklődni. Sajnos, fejcsóválással vették tudomásul, amikor labdarúgó-csapatunk kieséséről, s mostani 3. helyéről beszéltünk. Nagyon bízunk benne, hogy mire a stadionunk felépül. Sztálinvárosnak nagyszerű tömegsportja is lesz… Olyan sportéletet akarunk, amelyre éppúgy lehetünk majd büszkék, mint a nagyszerű város bármely más alkotására…
S ez a terv nem elérhetetlen. Nem elérhetetlen azért, mert a TSB-elnök és lelkes segítőtársai ismerik az elmúlt évek hibáit, okultak rajta és tudnak tanulni belőle.
– Sokkal erőteljesebben akarunk munkánkban a DISZ-re támaszkodni, mint eddig – mondja a TSB-elnök. – Állandóan vannak közös értekezleteink, s például a fiatalok téli sportolását már közös terv szerint végezzük… A mi városunkban nagyon sok a sportszerető ember. Ezek közül meg fogjuk keresni a leglelkesebbeket, legáldozatkészebbeket, s be fogjuk kapcsolni őket a sport vezetésébe, irányításába. Sokkal jobban ki fogjuk használni az üzemi bizottságok segítőkészségét, jóakaratát a dolgozók sportba való bekapcsolása érdekében. Azt akarjuk, hogy Sztállnvárosban minden egészséges ember élvezze a sportolás örömeit…
Vannak aztán

más tervek is,

amelyekről csendesebben. de annál határozottabban beszélnek: a sportolók nevelésének nehéz kérdéséről.
– Azt akarjuk, hogy itt, ebben a szocialista városban minden sportember úgy érezzen és viselkedjék, hogy méltóvá váljék ehhez a nagyszerű városhoz… Azt akarjuk, hogy a mi sportembereink ne anyagi lehetőségeket, pillanatnyi előnyöket keressenek a sportban, hanem valóban annak testet, telket frissítő, egészséget megvédő hatásáért sportoljanak. Egyszóval: szocialista sportembereket akarunk nevelni… És még egy nagy vágyunk van: olyan utánpótlást teremteni a Sztálinvárosban meggyökeresedő, most növekvő ifjúságból, amely már teljesen magáénak érzi majd a várost, s éppen azért sokkal nagyobb lelkesedéssel és akaraterővel harcol majd a dicsőségéért… Mert akkor tehet majd csak igazán Sztálinváros sportjáról beszélni, ha ezek a fiatalok képviselik majd a különböző sportágakban Sztálinvárost…

Sztálinváros sportjának jelene még nem rózsás. Amilyen hősi azonban a múltja, éppen olyan szépnek és nagyszerűnek ígérkezik az a jövő is, amelyért a szocialista város sportjának vezetői dolgoznak: Szocialista városban szocialista sportéletet teremteni – nagy és szép feladat ez. Olyan feladat, amely egész embereket kíván. Sztálinvárosban azonban sok ilyen ember van…

Bajnai Teréz

Egyéb felhasznált képek:
Népszabadság
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium archívuma
Intercisa Múzeum archívuma

Dunaujvaros