A Hírlap – 1991. június 21.
Az oklevelek nem hazudnak
Talán divatba jön a múlt
A városunkról beszélgettünk. Így, többes szám, birtokos esetben. Nekem az őseim már ezen a vidéken éltek, dr. Bóna István történész. régész, akadémikus pedig élete legutóbbi 38 esztendejét töltötte itt. Mindez egy kis könyv kapcsán került szóba, hiszen Bóna professzor írta a Dunapentele történetét feldolgozó tanulmányt.
Hogy miért pont most, és ő? – jogosan vetődött fel a kérdés.
Bóna István – Dunapentele története – a honfoglalástól a 19. század közepéig
a már eddig is ismert, valamint újonnan bevont adatok alapján
Intercisa Múzeum kiadásában /1991
– Ritka, szinte érthetetlen, ha egy város nem büszke saját múltjára. Az óvárosról, Penteléről eddig nem nagyon volt divat beszélni, ha szóba is került, a jelzők többnyire lekicsinylőek voltak. Kis halászfalu, és miegymás. Hamis kép alakult ki az elmúlt évtizedekben. A rendszerváltás után reménykedtem, ezt is felül fogják bírálni, átértékelik. Ám tudomásul kellett vennem, hogy a rossz beidegződéseket nem lehet máról holnapra megváltoztatni. Azért vállaltam el az írást – annak ellenére, hogy nem vagyok szakértője ennek a kornak -, mert valakinek fel kellett vállalnia.
Római kori szarkofág feltárása Dunaújvárosban /1963
A leleteket Bóna István régész feleségével, B. Vágó Eszter régésszel együtt vizsgálja és dokumentálja.
fotó: MTI/Szilágyi Pál
És már elő is kerülnek a történetek. Azok az “anekdoták”, amelyekkel a kutató találkozhatott. Hogyan állították be a szocialista történetírók még a valdens-mozgalmakat is munkásmozgalmi jellegűnek. Mentség lehet, ha magyarázat nem is: ezt várták, ezt kérték tőlük. Nem szabadott másképp feldolgozni a tényeket, bármennyire is makacs dolgok. A történelem ugyanúgy a múltról szól, de mindig a jelenben íródik, annak összes “szempontjaival”, értékelésével, no és politikai érdekeivel.
– Éppen ezért nagy merészség lenne már most a város hatvanas évek-beli történetét nagyító alá venni. Még élnek, köztünk élnek azok, akik mindezt “csinálták”, hiányzik még a korrekt visszatekintéshez szükséges rálátás, ami az előítéletek és elfogultság nélküli feldolgozáshoz szükséges.
Lényegesen könnyebb dolga volt a település régmúltját kutatónak. Legfeljebb a megjelent tanulmányok adatait kellett ellenőriznie, egyeztetnie, s rendszerbe szednie. – Az oklevelek nem hazudnak, a követjelentések – viszonylag – megbízhatóak. A szakemberek már pontosan tudják, egy keleti utazó megfigyeléseit jobb némi fenntartással kezelni… És itt vannak a tárgyak, a napvilágra került emlékek. Egy-egy ásatás tapasztalatai, tudományos értékelése. Hogy tisztában legyünk hovatartozásunkkal, gyökereinkkel.
Érdekes adalékot tudhatok meg Intercisa, a római határőrség jelentőségéről. A Nemzeti Múzeumban lévő minden második római kő innen való. Már a század elején jelentős ásatásokat folytattak itt, s a régészek ezt különleges “garnizonként” tartják számon, a birodalom sokezer kilométeres határvidékén elvétve találni ilyen gazdag kultúrájú, leletanyagú helységet. S persze óhatatlanul szó esik Gorsiumról is.
– Gorsium Pannónia egy belső kis városkája volt, míg ott száz feliratos követ leltek, itt körülbelül 600 került a felszínre. Hogy mégis kiemelt fontosságúvá és támogatottá lehetett feltárása, az a politikai érdekeknek és a szocialista összeköttetéseknek köszönhető. Oda juthatott pénz, míg…
Múltunk üzenetei… S mégis, csak az a biztos, ami a földben van
Most valószínűleg többen felháborodnak, de az én lokálpatrióta haragomat is gyorsan lehűti a professzor:
– Csak az a biztos, ami a földben van. Itt van a kőtár, a savas eső tönkreteszi értékeinket, nincs pénz befedni, nincs mód megőrizni, tárjuk fel, rögzítsük, elemezzük leleteinket, s temessük vissza. A jövőnek.
Mostanában azonban már nincsenek igazi ásatások. Legfeljebb leletmentés. Csak azokat mentik, menthetik meg, amik veszélybe kerülnek, például építkezés útjában vannak. Másra, többre sem pénz, sem ember.
A Pentele történetét feldolgozó füzet borítóján egy palánkvár látható, a Rác-dombon állott a török időkben. Talán, ha sor kerülne a ráctemplom felújítására, ez ásatással egybekötve sok mindenre magyarázatot adhatna, hiszen még a tudósok is csak sejtik, hogy a török vár alatt egy Árpád-kori vár, az alatt pedig bronzkori leletek találhatók. Bizonyíték erre mindmáig nincs.
A már felújított templom, óvárosunk, Dunapentele egyik ékessége
2022. 09. 23. Látogatás a Ráctemplomban
2022. 10. 09. Látogatás a Ráctemplomban 2.0
S ha már a bronzkornál tartunk, a történész-régész a szívügyéhez, a saját szakterületéhez érkezik. Pentele határában, a Kozideri-dűlőn találtak olyan bronzkori leleteket, amelyek névadói a hasonló korú európaiaknak. Kozideri-kultúra, így nevezik ezeket a külföldi szakemberek, s ők tudják, hogy Kozider körülbelül hatvan kilométerre Budapesttől délre van. Itt ma (is) egy város áll. Több évezredes múlttal.
– fekete –
Emlékezés Bóna István régészprofesszorra
