1952. január 3. Ludas Matyi
Rába platós tehergépkocsi – illusztráció
SEBESSÉG
Ezt a történetet szavahihető barátom mesélte el nekem. Viszont az illető – meg kell mondanom – Rácalmáson lakik és így elfogult. A történetet szóról szóra úgy mondom el, ahogy őtőle hallottam, csak a soffőr nevét felejtettem el időközben. Ezért a továbbiakban – rövidség kedvéért – Kricsmarekovics Szvetozárnak fogom nevezni.
A soffőr gyermekkorában autóversenyző akart lenni és álmában egyszer látta is magát, megszámlálhatatlan lóerejű versenykocsin. Diadalmasan búgott fel a motor, mikor rákapcsolt a 240 kilométeres sebessége, halomra döntögette a rekordokat, de azután felébredt és később teherkocsin lett soffőr. Egyébként ő szállította a pentelei dolgozókat Baracsra, de lehet, hogy Földvárra, ámbár az is lehet, hogy Rácalmásra. De erre már nem emlékszem pontosan.
A teherkocsin ponyva volt, a ponyva alatt fapadok és volt egy feljáró hágcsó is, a kapcsolótáblán pedig volt egy sebességmutató óra. Mindez azért volt – ezt persze csak a gyengébbek kedvéért közlöm – hogy az utas felmenjen a hágcsón, leüljön a padra és a ponyva védje, ha viszontagságos az időjárás. A sebességmutató pedig azért volt, hogy figyelmeztesse a soffőrt arra: lassan hajts és a közmondás szerint is tovább élnek utasaid. Nem így azonban Kricsmarekovics…
Egyszer olvasta valahol, hogy Caracciola jónevű olasz autóversenyző a Róma-Castelgandolfói utat 16 perc 57 másodperc alatt tette meg. Szemében titokzatos tűz gyulladt erre ki. Eszébe jutott a régóta magába temetett álom és első kísérletre már tizennégy perc és negyvenegy másodpercre javította meg az elbizakodott olasz eredményét a Rácalmás és Pentele távon. Az elnyűtt motor asztmásan köhögött, a kocsi minden alkatrésze külön zihált és jajgatott. Az utasok sápadtan kapaszkodtak a táncoló padokba és egymás kezét szorították görcsösen, vadul. Július végére 13 perc alá szorította a rekordot. Sajnos, két pad közben összetört, valamint egy vigyázatlan utas lába is, aki a bekanyarodásnál könnyelműen ülve maradt, ahelvett, hogy hasrafeküdt volna a fenéken, mint ezt a tapasztaltabb utasok általában tanácsolják.
Augusztus 18! Komoly dátum: 12.06 perc az új rekord! A harmadik pad is eltört és szegény feljáróhágcsó a sebességtől szédülten zuhant ki egy vigyázatlan huppanásnál. Aprófa alakjában találtak rá másnap a környékbeli hivatásos hulladékgyűjtők.
Ebben az időben az utasok, ha nem hoztak saját lépcsőt magukkal, úgy egymás hátára állva próbáltak bejutni a kocsiba és ez sok mulatságos pillanatot szerzett a jóságos soffőrnek. Ha pedig az autó megindult, az emberek egymásba markoltak szótlanul és lázas fogvacogásuk kísérte csak a meghajszolt motor kétségbeesett zakatolását. Szeptemberben a ponyva végleg széthullt s a rohanástól egyre lazuló lyukain keresztül szél süvített az utasokon át. Sokan zokogtak még az erős férfiak közül is, a nők pedig hangosan sikoltozva, körmeiket vágták a fenékdeszkába és harsány fogadalmakat kiáltoztak az éjszakába, ha Rácalmásig fennmaradnak a kocsin. (Szeptember 19-én: tizenegy perc, huszonhárom másodperc.)
Sajnos – mint barátom meséli – akkor már a kocsi indulási ideje is kezdett tökéletesen bizonytalanná válni. Kricsmarekovics már az 1953. decemberi menetrend szerint indult és a legvalószínűtlenebb időközökben suhant át kocsironcsával a parkírozó helyen. A reggeli negyedhetes járat néha délután indult és csak Pentelén derült ki, hogy ez a jövő heti félhatos, de ez is visszafelé Rácalmásra. Néha éjféltájt rohant át Ópentelén és sikoltozó utasai a kardántengelybe kapaszkodva repültek utána. (Kilenc perc, negyvenegy másodperc, két dugattyúval és oldalfalak nélkül.)
Barátom – aki rácalmási, de szavahihető – ekkor tért át a gyalogjárásra és meséje így végetért. De babonás almási vénasszonyok, esténként a kemence mellett, suttogva folytatják a legendát Kricsmarekovicáról, akinek autója rég szétmállott atomokra, de ő a megmaradt bal hátsó keréken állva, kezében a sebességmérővel és egy fél sárhányóval, pokoli sebességgel vágtat a pentelei éjszakában. Pentele-Rácalmás három perc… kérem a szállítási igazolványokat felmutatni – üvölti az arrajárók felé.
A vénasszonyok szerint ilyenkor a jótét lélek háromszor köpjön át balvállán és hő imát mormoljon a szent Tefuhoz, avagy a Szállítási Osztályhoz, amely lakozik a NEB- ben…
Földes Miklós – Sztálinváros
