Dunaújvárosi Hírlap – 1974. december 10.
Születés előtt
“Ötéves tervünk: béketerv”
Levélbélyeg. Nagy hasú ötös számjegy alól traktorok, teherautók, földmarók dübörögnek elő. Plakát. Mosolygós, bajuszos öreg paraszt és fiatal munkás kezet fog. Jelszó. Ötéves tervvel a szocializmus felé.
A harmincöt évnél idősebb olvasó bizonyára jól emlékszik a kellékekre, amelyek a propaganda eszközeivel segítették az 1949. december 9-én törvénybe foglalt Első Ötéves Terv megvalósítását.
Sietség a Házban
A Parlament ezúttal szokottnál is ünnepélyesebb a volt. Hogyne lett volna, hiszen ezúttal az ország jövőjét jelentő első hosszabb lejáratú népgazdasági terv volt napirenden. Hallgassuk a szónokot:
“Most a fő feladat, melyet meg kell oldanunk: egész népgazdaságunk újjáalakítása, új alapokon való megszervezése. Most a fő feladat abban áll, hogy országunk iparosításának meggyorsításával, s elsősorban a nehéz- és gépipar gyors fejlesztésével biztosítsuk könnyűipar nagyarányú fejlődését, közlekedésünk korszerűsítését, mezőgazdaságunk gépesítését, honvédelmünk, nemzeti függetlenségünk megszilárdítását, népünk további anyagi és kulturális felemelkedését. A fő feladat most az, hogy a gyors iparosítás útján ne csak iparunk viszonylagos elmaradottságát számoljuk fel, hanem egyben mezőgazdaságunk évszázados elmaradottságát is. A fő feladat, mint a törvényjavaslat mondja, az, hogy országunkat agrár-ipari országból ipari-agrár országgá változtassuk, vagyis olyan országgá, amelyben az ipar súlya a döntő, de amelynek fejlett, korszerű mezőgazdasága is van. Általánosságban szólva: ötéves népgazdasági tervünk fő feladata az, hogy lerakjuk a szocializmus alapjait az egész népgazdaságban, nemcsak a városban, hanem a falun is, hogy lényegében győzelemre vigyük a szocializmus ügyét az egész magyar népgazdaságban.”
Negyedszázados tapasztalatokkal magunk mögött, mindjárt hozzá is tehetjük: tehát mindössze ennyi feladata volt az I. Ötéves Tervnek.
Szép terv volt, csak türelmetlen.
Honnan is indultunk?
A hároméves terv végén, 1949-ben helyreállt a népgazdaság, sőt a gyáripar termelése már 40 százalékkal meghaladta az utolsó békeév termelési színvonalát. Más szóval jól kamatozott a beruházásra szánt 7,8 milliárd forint.
Csakhogy milyen volt az a népgazdaság, az a termelési szint, amit mi meghaladni akartunk, amiből öt esztendő alatt a szocialista népgazdaságot akartuk formálni?
1938-ban 22 dollár volt hazánkban az egy főre jutó nemzeti jövedelem. Európa népességének 2,2 százalékát, ipari termelésének csak 0,9 százalékát adta Magyarország. Az egy főre jutó acéltermelés évi 71 kilogramm volt. Ipari termelésünknek csak 22,5 százaléka származott a vas- és gépiparból. A foglalkoztatottak 54,7 százaléka mezőgazdaságban dolgozott és csak 20,9 százaléka kapott munkát az iparban. Száz keresőre 134 eltartott jutott. Az ország évi acéltermelése 890 ezer, nyersvastermelése 428 ezer tonna volt.
Innen kellett elrugaszkodni.
Idézetek a tervtörvényből
- “2. §. E feladatok teljesítésére öt év alatt biztosítani kell 50,9 milliárd forint beruházást a népgazdaságba. Ebből az iparban 21,3 milliárd forintot (18,3 milliárd forintot a nehézipar különféle ágazataiban és 3 milliárdot a könnyűiparban) a mezőgazdaságban 8 milliárd forintot (…) a közlekedés fejlesztésére 7,5 milliárdot, lakásépítésre, község- és városfejlesztésre, egészségvédelmi, szociálpolitikai és kulturális beruházásokra 7,4 milliárd forintot…
- 3. § 1. A népgazdaság fejlesztésének eredményeként az egész ipari termelés értékének 1954-ben el kell érnie az 1949. évi ipari termelés 188,4 százalékát. Ezen belül a nehézipar termelésének értéke az 1949. évi termelés értékének 204,3 százalékát éri el…
- 5. § 1. Az életszínvonalnak az ötéves tervidőszakban az 1949. évihez képest átlagban 35 százalékkal kell emelkedni…
- 8. § 1. A kohászati ipar termelésének 1954-ben kell érnie a 4723 millió folint értéket, ami 1949-hez képest 95 százalékos emelkedést jelent… 2. A kohászatban a termelés emelésére 3998 millió forint értéket kell beruházni. E beruházás keretében Mohácson új, nagyteljesítményű nagyolvasztót, acél- és hengerművet, továbbá új ferromangános kohót és új alumíniumkohót kell építeni…”
Mohácson már tavasz óta folyt az előkészítő munka.
Így születik új élet a mohácsi síkon
Tudnivalók 1949-ből
Brosúra az Első Ötéves Tervről. A füzet utolsó lapjain afféle szótár. A szerzők megmagyaráznak megmagyarázandónak néhány vélt fogalmat:
- Bredjuk-féle cséplés (gyorscséplés). A cséplés meggyorsításának korszerű módja. A cséplőgép dobszerkezetét és szalmarázóját kell átalakítani, ami lehetővé teszi a kétoldali etetést. A teljesítmény a réginek kétszeresére fokozható.
- Brigád. A szakszervezet alapegysége. Tagjai állandóak, élén a brigádvezető áll. Az üzemterv ráeső részét a brigád tervében részletesen kidolgozza és a munka során szervezetten hajtja végre. Felelősséggel gazdálkodik a rábízott termelőeszközökkel.
- Munkaerőtoborzás. Tömeges, szervezett, mozgósítás nem dolgozók, vagy népgazdaságilag nem fontos helyen dolgozók között abból a célból, hogy munkába álljanak azokban a termelési ágakban, ahol munkaerőszükséglet van (Magyarországon elsősorban az építőiparban, bányászatban, nehéziparban). A toborzásra való jelentkezés önkéntes.
- Kombájn. Olyan gép, amely az eddigi különálló munkafolyamatokat összekapcsolva, egybeépítve végzi el. A kombájnok közül a legismertebb a mezőgazdasági kombájn, az aratócséplőgép.
- Szocialista iparosítás. A dolgozók közös tulajdonában lévő ipar, elsősorban a nehézipar és különösen a gépipar igen gyors fejlesztése az ország belső erőforrásainak felhasználásával, a dolgozók életszínvonalának folytonos emelése mellett.
Kétmilliárd Mohácsnak
A törvény bár decemberben született meg, az ötéves terv előmunkálatait már februárban elkezdték. Március 9-én megalakult a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalat, amely a kormány 1400/1949. számú rendelete alapján kezdett tevékenykedni.
Áprilisban az MDP Központi Vezetősége foglalkozott a tervjavaslattal és megállapította, hogy “az ötéves terv eredményeképpen hazánk agrár-ipari országból ipari-agrár ország lesz… és e célok elérésére öt év alatt körülbelül 33 milliárd forintot fektetünk be…”
Az országgyűlés elé decemberben már 30,9 milliárd forintos beruházási javaslat került. (1951 februárjában pedig már 85 milliárdra emelték a beruházások összegét.)
“Az épülő mohácsi kombinát” ebből a pénzből 2 milliárd forintot kapott.
Ekkor azonban még nem volt ember, aki megmondta volna, hogy pontosan mit is kell, mit is lehet építeni és tulajdonképpen hol kell majd elkölteni ezt a pénzt.
Arról, hogy hol kell építkezni, 1949. december 28-án született végső döntés. Hogy pontosan mit kell építeni, arról 1950. január 12-én határoztak először.
Miskolczi Miklós
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
