Fejér Megyei Hírlap – 1980. szeptember 19.

A 30 éves város

Aligha szólhatok személyes érzelmek nélkül a ma harminc esztendős Dunaújvárosról, hiszen húsz évig volt az otthonom. Iparának súlyát, jelentőségét annyian megírták már, és annyiszor szóltunk tájrendező rangjáról, szerepéről. Ki ne ismerné olyan óriásait, mint a Dunai Vasmű vagy a papírgyár, ki ne hallott volna építőiről, akik előbb csak ezt a várost, később sok-sok dunántúli új várost építettek fel? Ki ne tudna arról a népességrobbanásról, amely e harminc esztendő alatt hússzorosára növesztette a kis Duna menti település lélekszámát?
Mindez már történelem, számokkal mérhető anyagi valóság. És persze ennél a mérhető valóságnál nincsen fontosabb az ország számára. A születése körüli vajúdást az egész nép szenvedte meg. De tud-e haragudni az anya egészséges, szép gyermekére a szülés fájdalmai miatt?
A mennyiségeket nem tudtam magammal hozni, de a dunaújvárosi élet minőségéből, azt hiszem, minden “hűtlen” fiának csomagolt útravalót a város. Ott közöm volt minden platánhoz és minden rózsatőhöz, közöm volt az épületekhez, emberi sorsokhoz, a város jövőjéért vívott csatákhoz, amelyekben sebeket osztottunk és sebeket kaptunk, néha nagyon fájó, nehezen gyógyuló sebeket. Ma már tudom, mindez a felnőtt, felelős élet tartozéka, s másképpen élni nem is nagyon érdemes.
Az útravalót újra és újra kicsomagolja az ember, s megnyugtatja magát, hátha minden csak ifjúkori emlék, nosztalgia, költészet. Ám azt kell látni, hogy mindenütt, ahol valóságos anyagi és szellemi értékek születnek, ahol önmaguk megújítására képesek az emberek, ahol kedvvel és szépen teszik kötelességüket, ott érzelmileg is kötődnek a világhoz. Platánokhoz, rózsatövekhez, egymáshoz, egymás jövőjéhez. Ha ez betegség, akkor nem dunaújvárosi betegség, csak annyi történt, hogy akit odavetett a sorsa, másoknál fájóbban érezte: otthonra kell találni, meglelni az érzékek számára is kitapintható hazát.
Kár lenne kigyógyulni ebből a betegségből, kár lenne fecsérelni egyszeri életünk energiáját egy féreglogikára, amelynek egyedüli elve visszahúzódni egy rejtekbe, túlélni mindent a szív és lélek nyugdíjazásáig.

Borhy Anna filmje Közel egy órás dokumentumfilm a harminc éves Dunaújvárosról a Magyar Filmgyártó Vállalattól. Borhy Anna rendező stábja a város fejlődését, kulturális életét feldolgozó filmben többek között bemutatja a Móricz Zsigmond Általános Iskolában folyó kulturális munka eredményeit is. Az ifjú szereplők produkcióit, egyes betétek hangfelvételeit a Bartók Béla Művelődési Központban rögzítették. .

Dunaújváros születésnapot ünnepel. Szóljanak szép, igaz szavak az acéltonnák millióiról, a felépült lakások ezreiről, a gép és gép, ember és gép között feszülő energiákról. Az ünnep így igaz. S bizonyára nem ünneprontás, ha e néhány sor azoknak az erővonalaknak méltatására szorítkozik, mihelyeket, sok ezer emberi szempár egymásnak küld, néma üdvözletül.

Nagy Jenő

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült