Dunaújvárosi Hírlap – 2009. október 10.
Szülők és dédszülők nyugvóhelye
A penteleiek féltve őrzik a temetőjüket, szeretteik sírjait – harcoltak is érte
Körmendi Erzsébet
A kistemetőt 1967-ben lezáratta az önkormányzat. A tőszomszédságában lévő bevásárlóközpont építésekor eldózerolták volna, de a penteleiek megvédték őseik nyughelyét.
Jakóné Fekete Terézzel járjuk a temetőt – a Pentele Baráti Kör elnöke megáll a fejfáknál, mesél az ott nyugvókról.
Azon az úton haladunk, ahol a fekete lovak húzta halottas szekér döcögött a siralomházig. “Ravatalozó nincs a temetőben, mert a halottakat otthon ravatalozták fel, éjszaka siratóasszonyok voltak mellette”, magyarázza Jakóné Fekete Teréz. A temető első két harmadában szépen gondozott bokrok és fák, számtalan gondozott sír fogad bennünket. Kísérőnk szerint jó volna, ha a kápolna mögött is kiirtanák az aljnövényzetet, ritkítanák a bokrokat, mert nagyon elburjánzott az orgona. Kéri továbbá a hozzátartozókat: halottak napja közeledtével tegyék rendbe a sírokat…
Megállunk Leitner János márvány síremléke mellett, aki a jobbágyfelszabadítás idején a legtöbb földdel rendelkező birtokos volt, aztán Tremmel János tanító és felesége fejfájánál, akinek lánya, Karolina, szintén pedaagógus lett – Jakónét is ő tanította a betűvetésre -, majd a Sóti lányokénál, akiket a majorságban megkínoztak az orosz katonák. Megmutatja a dédszülei és a szülei sírját, majd a kápolna környéki nemesi sírhantokat – a parasztcsaládokat a kistemető távolabbi részében hantolták el.
Jakóné Fekete Teréz dédnagyapja, Fekete András fejfájánál áll. A dédszülőről – aki 1904-ben halt meg – elmesélte az unoka, hogy hat gyermeke volt, négy fiú, közülük kettő odamaradt az első világháborúban. Testvérei a mellette lévő sírban nyugodnak. A kistemetőben szokás volt, hogy a vér szerinti rokonokat temették közös sírba.
Fotó: Lázár Zsolt
A kápolnát Szitányi Ulmann Vilmos emeltette keresztelkedésekor, 1867-ben, és az önkormányzattal közösen a Pentele Baráti Kör újíttatta fel 1992-ben.
Az épület bejáratától balra Dragomiresti Janicsáry Szilárdné Ákosházi Sárkány Antónia sírhelye van, aki Liszt Ferenccel levelezett, és az a hír járta, hogy Liszt eljött hozzá, koncertet is adott, talán a Janicsári kastélyban… Említhetjük Rosti Pál sírját, vagy Palágyi Józsefét, aki haláláig, 1940-ig volt Pentele főjegyzője.
A kistemetőt járva hozzátartozónak sem kell lenni, hogy azt érezze az ember: valóban vétek lett volna felszámolni a kistemetőt. Inkább óvni kell – mert érték.
A régi sírkertet, az úgynevezett kistemetőt járva megelevenedik a múlt, a pentelei történelem.
ROSTI PÁL – A MEG NEM ÍRT MEMOÁRSzellemidézés 1830-1874 Gazdag történelmi forrásgyűjteményből, válogatott képi- és hanganyaggal, valós alapokon, de egyedülállóan az ő saját szemszögéből idéztük meg és vittük színre Rosti Pál emberi alakját. Szikrázó élete gondolatainak, helyzetértékeléseinek szűrőjén világlik fel. Így vele és az éppen jelen lévő, ma is közismert sorstársai révén léphetünk be többször életének benső és sorsfordító színtereire is, részesítve egyúttal közönségünket a páratlan kalandokban és töltekezve Rosti Pál szellemi kisugárzásában. A Szövegíró, a Rendező, a Bartók Színház társulata örömmel ajánlja az előadást, hogy az érdeklődő kivételes részesévé váljon Rosti Pál párját ritkító élményeinek, atmoszférát teremtő, élénk stílusának, tanúja legyen a polgári korszellem elkötelezett alakításának. Élje át, hogy tanúja egy jellemfejlődésnek, hogy társa egy nagy műveltségű szabadságharcosnak, világpolgárnak, egy polihisztornak, korának legkiemelkedőbb pentelei polgárának. Szövegíró: Rendező: |
.
Dunapentelei Tematikus Élménytúra
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
