Dunaújvárosi Hírlap – 1969. június 10.
Ifj. Koffán Károly
Minden megismerésnek vannak fokozatai, s minden fokozat pontosabbá teszi a képet. De megismerhető-e teljesen egy ember a maga összetettségében?
Először csak annyit tudtam róla, hogy ábrázoló mértant tanít az FKT-n. Később, mint a képzőművész szakkör vezetőjét láttam oktatás közben, és most itt ülök a műteremben kész és féligkész vásznak között.
– Grafikusnak tudtalak, bár grafikáid közül is csak hármat ismerek: a Tavaszt, a Három gráciát és a Gondolkodót, amit, ha jól emlékszem, Kovács Gyula méltatott a Művészetben.
– Az régen volt, még hatvanötben. Azóta…
– Jó a műfajváltás? Úgy értem, hasznos?
– Nincs szó hasznosságról. Bizonyos értelemben jó, más értelemben káros a többoldalúság. Középiskolás koromban zenélni akartam, nagyon érdekelt a matematika, a képzőművészethez való hajlamot nyilván apámtól örököltem. A név egyébként inkább nyomott, mint segített. Talán ezért is vetettem rá magamat a pedagógiára, és ezért foglalkozom ma is – mellékesen – matematikával.
– Hobby-jelleggel?
– Nem. És nem az elvont, hanem az alkalmazott matematika érdekel. Közelebbről: az információelmélet. Hogy miért? A művészetben feltétlenül szükséges intuíción, az ösztönösségen túl egyre több tudatosságra van szükség. És nagyon érdekes probléma: ahhoz, hogy egy művész mindent elmondjon, amit akar, de a lehető legökonomikusabb módon, a lehető legszűkszavakban, akcidentáliák nélkül, ehhez nagyfokú tudatosság kell. Vajon ez, mint optimum-feladat megfogalmazható-e a matematika nyelvén? Egy szobor, egy festmény nem egyéb, mint esztétikai információk összessége. A kérdés az, hogyan lehet minimális számú információs egységgel, bit-tel esztétikai maximális hatást elérni.
– Anélkül, hogy formulába öntenéd, ez az elv vezet például tanítás közben is?
– Feltétlenül. De természetesen csak a kontrapunktot rejtő harmónia határain felül. Csak addig, ameddig a kép valóban mond valamit – örömet okoz, vagy megráz. És úgy érzem, hogy felfogásom helyes. Tanítványaim közül hármat feltettek a képzőművészeti gimnáziumba, s hatuktól összesen tizennégy képet fogadtak el a debreceni országos amatőr képzőművészeti pályázatra.
– És az ábrázoló mértan?
– Általában szívesen tanítok, de ezt különösen. Az ábrázoló geometria fejleszti a leendő műszaki emberek térlátását, s egyben kitűnő előtanulmány és “kiegészítő sport” képzőművészek számára. Megóv attól, hogy az ember elszakadjon a valóságtól, hogy szélsőséges, érthetetlen, s nem egyszer semmitmondó nonfigurativításba sodródjék. Talán konzervativizmusnak tűnik, de a megelőző korszakok közül nekem a reneszánsz szépségideálja a legkedvesebb. Ez a tény, ennek tudatos meggondolása vezetett már akkor is, amikor még Pesten a Műszaki Egyetemen tanítottak ábrázolót és ipari formatervezést. Kevesen gondolnak arra, hogy ezek a dolgok mennyire összefüggenek. Ha az ember a művészet történetére gondol, azt látja, hogy például az itáliai városok közül ott fejlődött rohamosan az iparművészet, majd a művészet, ahol fejlett volt az ipar. Kell, hogy ez a törvényszerűség ma is, itt is érvényesüljön. És kell-e iparosodottabb várost keresnünk, mint Dunaújváros? Én hiszem, hogy a következő években, évtizedekben a kedvező körülmények, a város kultúrpolitikája és az itt felnövekvő tehetséges fiatal képzőművészek szerencsésen fognak összetalálkozni, s virágzásnak fog indulni itt a képzőművészet. Kedvező előjelek már vannak: a városi közterületeken felállítandó tizenöt képzőművészeti alkotás nagy részét helyi képzőművészek adják. Az a rendelkezés, hogy minden beruházás költségeinek két ezrelékét fel lehet használni a beruházással kapcsolatos képzőművészeti alkotások díjazására, már több mint egy évtizede érvényben van; most már ez is jó előfeltételt, ösztönzést jelent a képzőművészeknek. Azoknak, akik itt élnek, és a városnak dolgozva, a városért dolgozva tevőleges résztvevőivé válnak a város kulturális életének.
– Elgondolásod bizonyára helyes, és perspektivikusan feltétlenül szükséges, hogy a művészek a maguk sajátos látásmódjával alkotó részesei legyenek a közéletinek. Mármost túl ezen, s túl a matematikán, geometrián, túl a zenén és a pedagógián, sokoldalúságod képzőművész arculata hogyan reagál művekkel ezekre az elgondolásokra és szándékokra?
– A már említetteken kívül 1961 óta táblaképjellegű kerámiákkal és grafikákkal szerepelek a vásárhelyi kiállításokon. A X. Országos Képzőművészeti Tárlaton kiállították egy női buste-tanulmányomat, a Tavasszal stúdió-kiállításon szerepeltem. Rajzmódszertani rendszeremmel tavaly országos viszonylatban első helyezést kaptam. Megvalósult megrendeléseim közül azonban ma is nagyvenyimi iskola falán lévő sgrafitto a legkedvesebb számomra.
Koffán sgrafitto díszíti a nagyvenyimi iskolát /2011
fotó: google maps utcakép
ifj. Koffán Károly – Tavaszvárás
Ami pedig a továbbiakat illeti – körülmutat – azt látod. Ezekkel a vásznakkal majd a helyi őszi tárlaton akarok bemutatkozni.
K D.
Az eredeti cikkben nem szerepló grafikák forrása szintén a Dunaújvárosi Hírlapból lettek átemelve.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
