Nők Lapja – 1960. július 07.
 |
Két jellegzetes arc a tanulóvárosból. Balogh Gyuszi lakatosivadék a városi könyvtár most érettségizett aktívája (hetedikes kora óta olvasó törzsvendég és könyvtári mindenes) és Kosaras bácsi, a városalapítók közül való ácsmester, a furfangosok számos helyi bajnokságának győztese. Lentjártunkkor a bajnokot nem a legjobb hangulatban találtuk: hiába készült, igyekezett, hiába olvasta végig Sadoul filmtörténetét és a hozzáférhető szakirodalmat, egy fiatalember megelőzte őt a székesfehérvári filmfurfangos döntőben. Sajnos, csak második lett … |
A régi rómaiak így számolták az időt: “Ab urbe condita” – a város alapításától. A mai sztálinvárosiak hasonlóképpen: az építkezés kezdetétől, amikor még Pentelén sár volt meg kukorica, amikor a Május 1. utca épült… Az ember azt hinné, az alapító tagok büszkesége valamiféle privilégium. Szó sincs róla. Az újak, a három- négy esztendős sztálinvárosi polgárok is átvették már ezt a többesszám első személyű öntudatot – mi, sztálinvárosiak. Van mivel büszkélkedniök. Eddig 5200 lakás épült fel, zömmel kétszobás és mindegyik fürdőszobás, 80 százalékuk távfűtéses. A legújabb 32 termes iskola készülő légcsere-berendezése – az összes létező megoldások közül a legmodernebb. A város tizenkét autóbuszvonalán ez év májusában kishíján félmillió ember utazott. A Vasmű tavasszal átadta az országnak az egymilliomodik tonna acélt.
A Bartók Béla kultúrház 635 személyes színháztermében egész éven át valóságos fesztivál-műsort láthatnak a nézők. A győri Kisfaludy, a Szegedi Nemzeti Színház, a pesti társulatok művészei már hazajárnak ide és allg akad külföldi együttes, amely szereplőkörútján ne keresné fel a sztálinvárosiakat. Előfordul, hogy az igények elvben nagyobbak, mint az érdeklődés a gyakorlatban, s ilyenkor nem telik meg a nézőtér. “A 12 dühös ember” országos sikere például nem vonzott telt házat, s végül is elmaradt a produkció. A képen látható fiatalok éppen haditanácsot tartanak az előcsarnokban: mozi, színház, klub vagy televízió közvetítés legyen-e az esti program?
Munkásváros. Összlakossága több mint egynegyedének a Vasmű ad kenyeret. De ha a családtagokat is hozzászámítjuk – úgy tűnik, alig van család, amelynek asztalát ne a kokszoló, a Martin, a tűzálló téglagyár, az erőmű, a hengermű terítené meg. Ez a sztálinvárosi élet legfontosabb és legszembetűnőbb jellegzetessége. De nyomban utána a második (talán kevésbé szembetűnő, de annál izgalmasabb) modern sajátosság: Sztálinváros- a tanulás városa.
 |
 |
| A múzeumban nem minden fenékig tejfel. Dr. Bóna Istvánné, a sztálinvárosi múzeum fiatal régész-igazgatónője egyetemista korában nem gondolta volna, hogy értékes leleteinek archeológiai raktára egy bérház második emeletén lesz, s az antropológiai emlékeket jobb híján a pincében fogja őrizni. A zsúfoltság és az időszaki kiállító termek hiánya bizony hallatlanul nehéz feltételeket teremt a muzeológusoknak. Az érdekes. néprajzi, viseleti anyagnak pl. csak egy töredéke fért el a termekben. | Pedig a közönség, legalábbis ami a legifjabbakat illeti, szívesen látna minél többet városa régi és közelmúltjából. Igaz, hogy a házban levő étterem dolgozói közül még szinte senki nem járt fenn az első emeleten, a városi múzeumban, de az általános iskolák harmadikosai már innen kapják a helytörténeti órák forrásanyagát, a legkisebbek pedig – mint az ábra mutatja – még fegyelmezetten sorba is állnak, ha arról van szó, hogy felnőtt módra megörökíthetik nevűket a múzeum vendégkönyvében. |
Az iskolai technikumi osztálykönyvek, egyetemi indexek és tanfolyamnévsorok 13 ezer tanulót tartanak nyilván az idén. A 30 ezres lelkes város minden hetedik polgára – általános iskolai tanuló. De az ifjú “bennszülött” diáksereg váltótársai a tantermekben rendszerint overallos, őszülő felnőttek, a régi hiányokat most pótló martinász-nyolcadikosok, kohász-gimnazisták. És ahol ilyen sok a diák, már meg sem lepődik az ember egy újabb adaton: a város legnagyobb könyvesboltjának havi átlagos forgalma 128 ezer forint. Egy lakosra havonta – a csecsemőket is beleértve – több mint 4 forintos könyvvásárlás esik. (És ahogy a tűzálló téglagyár impozáns épülete mellet mindig ott látom a hegynyi téglakupacot, a néhai, vasárnapi bölcsész-rohammunkák szimbólumát, a Sztálin úti fényes kétkirakatos, öt-hatszáz ezer forintos raktárral rendelkező könyvesbolt mögött is felrémlik a régi, az első, a vityillóban nyílt, gyalulatlan polcos könyváruda, ahova a sártenger felett deszkapallón vezetett az út, és azon jártak a híres Olajos-brigád tagjai Ágihoz, az egyetemista boltvezetőhöz olvasnivaloért.
És már akkor kézről kézre adták az esztendő “slágereit”, Ketlinszkája Ifjú városá-t, Vernét meg Jókait… ) Az idén csak a Könyvnapon 70 ezer forintért vásároltak könyvet Sztálinvárosban!
 |
 |
| A lelkiismeretes olvasó jól megnézi, mit választ. Szűcs Kálmán technológust a D-betű mögött találtuk. Dumas-könyv alig akadt a polcon. A Monte Christo-t hatan jegyezték elő. Néhány Dickens viszont még van. | Tíz esztendővel ezelőtt a külföldiek azt sem sejtették, hogy létezik a világon egy Dunapentele nevű falu. Ma a városi idegenforgalmi iroda három hivatásos és 25 alkalmi idegenvezetője alig győzi a munkát. Belföldi turisták, diákok, szovjet társasutazók, finn újságírók, indonéz tudósok egymásnak adják a kilincset. Veress Ila mai, amerikai vendégeinek nem kell tolmács. Dr. Wahl Imre New York-i orvosprofesszor fiával, a harwardi egyetem tanárával együtt azért látogatott el az óhazába, hogy saját szemével lássa, mi történt itthon az elmúlt évtizedek alatt. Sztálinvárosban igazán van mit néznie … |
Nádor Ilona és Földes Anna riportja
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
