Dunaújvárosi Hírlap – 1965. szeptember 21.
EZER ARCÚ ŐSZ
ferde szeptemberi interjú
Az interjú általában úgy készül, hogy az újságíró megkapja a feladatot: kérje ki néhány ember véleményét az őszről. Lehetőleg olyanokét, akiknek valamivel többet jelent az ősz, mint általában. Ilyenkor az újságíró, aki már megélt néhány őszi interjút, tudja, hogy kikkel kell beszélnie. Például a faleveleket seprő utcaseprővel – ettől lesz az interjú színes. A strand úszómesterével – ettől lesz mélysége az interjúnak. Ha egy mozdonyvezetővel is beszél – akkor perspektívát is nyújt az interjúban. Közben beszélgethet egy fatelep vezetőjével és egy csalódott szerelmes lánnyal.
Ők majd elmondják, azt amit az újságíró és az olvasó már szóról szóra tud, hiszen tavaly is, tavaly előtt is megírta illetve olvasta.
Utcaseprő: bizony már hatvanöt őszt megért, de még mindig szívesen dolgozik. Nincs nagyobb boldogsága, mint amikor tisztának látja az utcát. Kéri a lakosságot, hogy ne szemeteljenek.
Úszómester: kár, hogy vége ennek a szép szezonnak. Az idén minden eddiginél nagyobb forgalom volt. Most következnek a karbantartások. Lesz itt munka elég. Tavaszra mindent felújítanak.
Mozdonyvezető: nagyon örül, hogy elmondhatja szíve vágyát, szeretnék megnyerni a tonna/kilométerórás versenyt. Jól együtt van a kis kollektíva, minden reményünk az őszi csúcsforgalomban van. Nagyon boldogok és reménykednek.
Fatelepvezető: jól felkészültek az őszi csúcsforgalomra. Lesz elegendő tüzelőanyag. Kéri a lakosságot, hogy a torlódások elkerülése végett már most szerezzék be téli szükségleteiket.
Szerelmes leány:tulajdonképpen nem is bánja, hogy elhagyták. Szép volt, jó volt, elég volt. Még elég fiatal ahhoz, hogy ne bánkódjék, majd ismét tavasz lesz. Holálá-lá! Több is veszett Mohácsnál.
Hát, így!
Ezek az interjúk persze a legkevésbé sem keltik fel az olvasók érdeklődését. Nem is azért íródnak, hanem mert olyan megszokott rossz, mint például az őszi esőzés. Az újságírónak valakit meg kell interjúvolni, a valakinek pedig válaszolni kell… Apropó, mi lenne, ha ezúttal például az olvasó interjúvolná meg az újságírót, akit ezúttal nem kötnének a rossz szokások és szíve szerint válaszolna őszi aktuális kérdésre, illetékesek képében.
A kérdés legyen, mint sok év óta ugyanaz: Milyen rendkívüli feladatot jelent az ön számára az ősz, mit kell tennie, hogy megfeleljen e feladatoknak?
Újságíró (utcaseprő képében): Elég baj az, hogy hatvanöt éves létemre még mindig dolgoznom kell. Alig várom, hogy megjöjjön az ablézom, nem érdekel engem már semmi, bár csak jó meleg lenne. (kiköp)
Újságíró (úszómester képében): Hála istennek vége. Ez volt életem leglinkebb szezonja. De most aztán tavaszig nem csinálunk semmit. Majd május előtt két három nappal összemázolunk néhány kerti padot, aztán kész. Esz itt az enyészet mindent uram, tavaszig.
Újságíró (mozdonyvezető képében): Hagyjon engem nyugodtan. Most tettem le a 24 órás szolgálatot. Olyan fáradt vagyok, mint a dög. Írjon amit akar, majd a főnök elmondja magának. Csúcsforgalom van itt mindig, de bezzeg a karbantartásról nem gondoskodnak. Persze ezt úgyis hiába mondom, nem írja meg. Írjon csak arról, amiről akar.
Újságíró (fatelepvezető képében): Éppen olyan az ellátás, mint tavaly. Nem tehetek én erről, ez megyei elosztástéma. Semmi közöm hozzá. Én csak eladom, amit ide küldenek, de azt írja meg: jöjjenek a tüzelőért amíg van, mert aztán sírhatnak nekem. A nincsből én sem tudok adni.
Újságíró (szerelmes leány képében): A disznó! Persze arra volt esze, hogy itthagyjon. Mert már nagyon biztos volt a dolgában, de most az egyszer ráfizetett. Engem nem lehet csak úgy rászedni. Ha kell elmegyek a szakszervezeti bizottsághoz is. Mit képzel ez, kivel van dolga?
Így van ez!
Még az a szerencse, hogy nem minden interjúban van így. Jól is néznénk ki! Tél küszöbén például levél helyett hóról, víz helyett jégről, tonna/kilométeróra helyett kilométeróra tonnás mozgalomról, fa helyett tükör alágyújtásról és szerelem helyett szerelemről van szó. Egyébként minden szóról szóra stimmel. Nem is változik addig, amíg újságíró és interjú alany lesz a földön.
Végül még egy interjú – ezúttal az olvasóval. Kérdés: milyen rendkívüli feladatot jelentett az ön számára e riport végigolvasása és milyen tapasztalatokat merített belőle?
Olvasó: Mindig szívesen olvasok közérdekű, aktuális, érdekes, informatív, jó írásokat, különösen az ön tollából…
figyelmeztető szeptember
Nyáron szentségtörés az idő múlására gondolni. A nyár vidám, gondtalan és gyakran gondolattalan. Az ősz kapta hivatásul, hogy bevezesse az idő múlását jelző naptári fordulót, s elvégezze mindazt az emberben is, amit a természetben elvégezni kényszerül.
Nem valószínű, hogy nyáron fogantak volna a legszebb emberi gondolatok. Pedig a nyár jelenti az esztendőben a legtöbb fényt. Nagy gondolkodók, művészek, humanisták mégis legtöbbször az őszi évszakkal kapcsoltan vetették papírra maradandó gondolatértékeiket. József Attila ősszel ült a Dunánál, Petőfi Szeptember végén tette halhatatlanná a múló szerelem felett érzett borongásait, Ady örök szép gondolatai az ősszel együtt szöktek Párizsba, Tóth Árpád is a nyár koporsójánál írta invokációját. Szép és maradandó gondolatok beérését is hozza tehát a leveleket szárító szél, s megtanítja betakarítani mindazt, amit a legszürkébb, legszegényebbnek látszó esztendők is bőven tartogatnak.
Nagy tanító az ősz. Arra tanít, amire soha sem akarunk időt szakítani – a számadásra, önmagunk ellenőrzésére. Mikor van időnk és kedvünk mélázni a tovairamló időn? Ősszel. Mikor vesszük észre, hogy rövid egymásutánban jönnek nappalok és éjjelek, hogy megrövidülnek a nappalok? Ősszel. Ekkor kényszerül rá az ember – még most sem mindig önszántából – hogy felkutassa önmagában a nappalok és éjszakáktól nem koptatott, hanem általa táplált állandót. A fejlődő, változó, mégis állandó maradandót, s számonkérje önmagától, ha a tisztult órán kevésnek, könnyűnek találja.
Nagy tanítómester az ősz. A harsogó napfényt méretlen osztó nyári hajnalok után örülni tanít a páráktól terhes, bágyadt napsugaras őszi reggeleknek. Ráébreszti az embert a jóllakott boldogság múlandóságára és felkelti benne a tevékeny, igazi életöröm utáni vágyat.
S nem engedhetjük meg önmagunknak, hogy életünk egyetlen szeptemberében is észrevétlen átlépjünk e figyelmeztetés fölött.
Megérett a friss gyümölcs. Most már csak el kell juttatni a vásárlókhoz!
derűs szeptemberi barangolás
Itt van az ősz, pedig az őszt mindenki utálja. A diák azért, mert nyáron tanult káromkodásait naponta 4-5 tanítási órára fel kell függesztenie. A szülő, mert újból kell értelmeznie a matematikát, és sehogyan sem érti, miért nem lehet 200 óvodai férőhelyre 400 gyereket felvenni. Az építők, mert már nemsokáig lehet halasztgatni a lakásátadásokat. A gebines, mert nincs akinek rövidebbre mérje a sört. A kultúrmunkás, mert most már valamit csinálni is kell.
Az idén is menetrendszerűen megérkezett az ősz, nem úgy mint 10-es jelzésű autóbusz, melyről máranem lehet tudni, hogy késik-e, vagy siet. Mert mértani pontossággal a táblán megjelölt két időpont között érkezik a megállóba. Hogy megérkezett… mármint az ősz – azt legelőször is abból lehet észrevenni, hogy az emberek csupa nyári holmiban járkálnak az utcán. A kereskedelem ugyanis megkezdte áldásos kiárusítási tevékenységét, amelynek legérdekesebb tulajdonsága, hogy olcsóbban lehet vásárolni, de mégsem marad pénze az embernek. Kimutatták, hogy a kiárusításokon a lakosság egymilliárd forintot takarított meg. Ebből tudom, hogy én nem tartozom a lakossághoz. Tudniillik, én nem hogy megtakarítottam volna, hanem inkább elköltöttem eddig megtakarított pénzemet. Ebből is látszik, hogy igaza van a feleségemnek, aki világ életében élhetetlennek tartott. Persze ezt én sem értem: hogyan tudok ott költekezni, ahol mások takarékoskodnak. Ennek ellensúlyozására viszont felveszem a negyven százalékos árengedménnyel vásárolt rövidujjú nyloningemet, és abban pompázom ha belefagyok is. S közben elhiszem, hogy jó üzletet csináltam. Pedig a hiányzó negyvenes szám megvan ám valahol. Ha másutt nem, akkor a viselést követő harmadik napon hónom alá dugott hőmérő skáláján.
Mégis üdvös dolgok ezek a börzenapok. Ahol nemcsak elfekvő deszkát, hanem akár tankcsapdát is lehet vásárolni, mélyen leszállított árakon. Kutatom azt a börze napot, amelyiken a börze napokat tartó vállalatok anyagbeszerzőiből és könyvelőiből tartanak börze napot. Ilyen még nem volt. Nálunk ugyanis nincs emberkereskedelem. Nem azért, mert nincs aki túladjon főkönyvelőjén, hanem azért, mert nincs, aki vásároljon. Egy is elég.
Legfeljebb a magánszektorban fordul elő, hogy két nyári szerelemért lehet kapni egy új őszit. Az őszi szerelmek a legtartósabbak. Tavasszal, nyáron az ember nagy kísértésnek van kitéve, de az őszi, az biztosan kitart, legalább tavaszig. Mert kinek van kedve fagyó hidegben bámulni a teliholdat, és suttogni a halvány lila alkonyatról. Ez még nyáron is unalmas. Különben is, télen könnyen felfázik azember ülőkéje.
Erről jut eszembe, hogy ősszel a dinnyeszezon is ránk köszönt. Jelenleg kétfajta dinnyét ismer a tudomány: MÉK-dinnyét és piaci dinnyét. Mindkettő futó betegségek hordozója. Kettő közti különbség csak az, hogy a MÉK-dinnye drágább, mint a piaci dinnye. A dinnyében is kidomborodik a MÉK árszabályozó szerepe, mely árakról elmondhatjuk, hogy a MÉK mindiga magaslaton áll. Nem úgy az őstermelők, akik az új piac megnyitása óta a földről árulják portékáikat. S azt nevezik piackutatásnak, amikor a vásárló a piac porában kutatni kezdi, hogy vajon kit lehete hanyagságért felelőssé tenni. Senkit sem. Ezt igazán megszokhattuk volna. Ez nem őszi specialitás, mint például a balatoni SZOT beutaló, amelyről nyugodtan elmondhatjuk, hogy csakis szeptember 15 és március 15 között fordul meg főosztályvezetőtől alacsonyabb beosztású dolgozók kezében. Ez viszont serkenti az alacsonyabb beosztású dolgozót abban, hogy az olasz tengerpartra menjen üdülni. Nekik tudniillik van miből, ők pénzt kapnak azokért a munkákért is, amelyeket a magasabb beosztású dolgozóknak kizárólag öntudatból kell elvégezni.
Egyébként is öntudat kérdése minden. Csak az nem, hogy ez mikor mit jelent. Nézem az őszi filmprogramot és szemet szúr Arsene Lupin, az úri betörő neve. 1950-ben osztályfőnököm két pofon kíséretében kobozta el tőlem ezt akönyvet és felfüggesztette úttörő-tagságomat. Ma pedig, ha netán munkatársaimmal együtt tekinteném meg a Lupinról szóló filmet, még a szocialista brigád címre is igényt tarthatnánk.
Baj van a szállítással. Igen hosszú idő múlik el, míg piacra kerül a gyümölcs. Nem is csoda, ha ilyenkor már nincs nagy keletje.
Nem lehet ezen elmenni, éppen úgy, mint ahogy a nyugatról érkező turistákon sem. Álltam a balatoni műúton autóstopra várva. Jellemző, hogy integetésemre csupa individualista kapitalista, főleg nyugat-német rendszámmal rendelkező autók fékeztek. Tizenkét úrvezetőhöz köszöntem be, hogy Guten Abend, s közülük tizenketten hamisítatlan dunántúli akcentussal köszöntek vissza: jó estét! A tizenharmadik kocsinál már éltem a gyanúperrel és, noha bonni rendszáma volt, így érdeklődtem: Entschuldige bitte sprechen Sie Deutsch? Beszélt németül, de magyarul is tökéletesen. Amiből látszik, hogy nem is annyira a hazánk iránti érdeklődés, mint inkább nyugati állampolgárságot nyert hazánk fiainak száma emelkedett meg. Ez viszont már nem az ősznek, pontosabban nem ennek az ősznek a problémája.

Dunaújvárosban a Magyar Autóklub meghívására hazánkban vendégeskedõ német autóklub tagjainak személyautói. /1965
fotó: MTI/Járai Rudolf
Hány arca van az ősznek, ki győzné elszámlálni? Derűs napsugaras és vigasztalanul borult, lágy, langyos meleg és metsző széljárta hideg, hangulatos és komor, gyümölcsöt érlelő és leveleket halálba küldő. Leggazdagabb az évszakok között.
Milyen az ősz? Amilyennek látni akarjuk. Olyan, mint mi. Egyszer borúsabb, másszor vidámabb, hetyke és gondterhelt, mélázó és meggondolatlan, felelőtlen és mindent magára vállaló.
Ezer arcú – mint valahányan.
Miskolczi Miklós
Kép: Cseh Tibor
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.










