Könyvtáros – 1991. április
Tán nem szép ilyent mondani, de Egresi Zsuzsa soha életében nem dolgozott. Ezt ő maga vallotta be nekem, de – őszintén szólva – fel is tételeztem róla. Egyszerűen azért, mert az a romantikus mesevilág, amely képein, rajzain, sorozatain oly titkosan és megkapóan elénk tárul, óhatatlanul azt a halhatatlan “naplopót” juttatta eszembe (és valószínűleg mindenkinek, aki olvasta Eichendorff világszép mesenovelláját), aki csak hegedül, álmodozik, barangol, a világért sem fogna munkához apja malmában, ám belső világa mérhetetlenül szebb is, gazdagabb is, mint bárkié a környezetben, kóborlása helyszínein, sőt talán az egész világon. Még a hegedű is “stimmel”: EgresiZsuzsa kicsiny korától kezdve évekig hegedült. Rajzolt is, csak úgy magának, benső késztetésből, ambíció, cél, karrierre való ácsingózás nélkül. Lényegében ezt teszi mindmáig.
Sztálinvárosban született, szobrászművész édesanyja ott vezetett képzőművészeti kört, leányát azonban nem igyekezett befolyásolni, nem akarta, hogy úgy rajzoljon, ahogy ő – akkor a művészetet elképzelte. Zsuzsa dolgozhatott (mit munka, élvezet volt az !), ahogy akart. Nem is vették fel a főiskolára, nem is lett “tanult”, fórsriftos alkotó, csak istenáldotta nagy tehetség, immáron nemzetközi hírű és rangú művész.
Egresi Zsuzsa versei |
|
CsillagaimJárok a színtelen égen, S mint újból összefogódzni S kővel kirakott sárban Vagy háncsuktól szabadulva Itt élekHol halak vonszolják Fenn holdas magasban Itt élek mégis hol fák Arcomra fogom őzikék |
GulácsiFehér dobozkák közt fekete, hosszú |
Vendégségben Egresi Zsuzsánál /1987
A technikát persze elsajátította. Több nyáron vett részt a zebegényi “szabadiskolán”, hol kitűnő mesterek tanították meg a réz- és cinkkarc, a rajzolás minden csínjára-bínjára. Ma is elsősorban ezekkel a technikákkal él, csakhogy grafikái, rajzai a szó mindkét értelemében színesek. A fekete-fehér minták és vonalhálók nem elégítik ki, élénk és pasztellszínek, különös pirosok, zöldek, kékek vonzzák, kiszínezi a rajzait, “kiszínezi velük az életet”, ellehet abszolút rajzoló (a szónak értékelő és művészettörténeti értelmében is), nem csak gyönyörű, a rajzokhoz oly igen illő címei utalnak irodalmi-költői hangoltságra, nem csak különös varázsú kötete, az egyszerre rajzos és verseskötet, a kellőképpen alig méltányolható Írás a löszfalon, ilyenek maguk a rajzok is: álmok, mesék, nosztalgiák, víziók, tárgytalan vágyak és elbűvölő titkok jelennek meg munkáin, fittyet hányva modellnek, valőrnek és kompozíciónak. Zsuzsa már szinte születésekor posztmodern rajzköltő, mondhatni e nemzetközi irányzat egyik megteremtője volt. Ezért is kaphatta “jutalmul”, hogy minden hazai értetlenség ellenére oly magától értetődően jutott be a nemzetközi grafikai világba. Milánóban, Nürnbergben, Hannoverben, Spanyolországban állít ki, tagja a Nürnberger Fantasien exkluzív és világhírű művésztársaságának, amelynek tagjai közt németek és japánok vannak. Nem véletlen, hogy csak egy kitüntetése van: a Nemzetközi Grafikai Nagydíj, melyet 1985-ben, Spanyolországban a rézkarc biennálén kapott.
“A titok a legszebb dolog a világon. El kell hinteni a titkokat” – szereti mondani Egresi Zsuzsa. E programtalan programjához tartja magát. Csodái, szörnyei, mesefigurái, fantasztikus tájai, hátterei, növényei, állatai, különös hangulatai, bűvös “kék virágai”, Észak és Dél romantikus motívumainak egyedi és egyszeri ötvözetei mind titkot sugallnak, mind a titokról, valaminő allegóriáktól, megfejthetőségtől távoli transzcendenciáról vallanak. Nem érdemes rajzai “jelentését”, “üzenetét”, message-ét kutatni-értelmezni-kommentálni. Elég rejtélyes hívó szavát követni, álmodozni, ábrándozni róluk, s “emlékezni” a “soha meg nem történt dolgokra”. Úgy, ahogy Egresi Zsuzsa, a különös kegyelemből gyermeki fantáziájú nagy művész, úgy, ahogy Eichendorff Taugenichtse tette, teszi folyamatosan.
Vajda Kornél
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár és a József Attila Könyvtár Médiatár szolgáltatásának segítségével készült.
Írás a löszfalon – EGRESI ZSUZSA emlékest
