Dunaújvárosi Hírlap – 1966. február 11.
Három és félezer éves fémkohászati emlék városunk területén
A múzeum a napokban két rendkívül érdekes és értékes lelet, úgynevezett öntőminta birtokába jutott. A képünkön látható, eredetiben 12-13 cm hosszú tárgyak szürkéssárga homokkőből készültek, és a két darab együtt egy öntőminta-párt alkot. A leletek előkerüléséről sajnos, semmi pontosat, hiteleset nem tudunk. De a helyi körülmények ismeretében egészen biztos, hogy a régészettudomány számára igen sokat jelentő Koziderpadlásról kerültek elő. Korukat illetően semmi vita sem merülhet fel, a bronzkorból maradtak ránk, a későbbi bronzkor fémművességének, kohászatának igen fontos bizonyítékai.
Az öntőmiinták egymáshoz illő felükön egy úgynevezett szárnyas balta kivésett formáját őrzik. De takarékosságból a mintakészítő a két formarész külső oldalain még további mintákat faragott ki. Az egyiken egy kis véső vagy csüngő felereszét. A másikon pedig egy igen jellegzetes csüngő formáját. Természetesen a két forma csak a szárnyas balta alsó, él felőli részének kiöntésére volt alkalmas, a fej- és nyélrész kiöntésére – annak formájától függően még másik két vagy több formarész szolgált. Ezek nem kerültek birtokunkba. Nézzük azonban részletesebben meg, hogyan is történt a bronzkorbanhaa fémfeldolgozás?
Az őskori olvasztár az olvasztáshoz faszenet használt. Maga az olvasztókemence agyagból készült, kisméretű építmény volt. A megolvadt, bronzzá ötvöződött anyagot legtöbbször nem formába öntötték, hanem a talajon vagy agyagból készített mélyedésbe. Így egy lepényalakú, meglehetősen magas salaktartalmú és zárványos bronztömböt kaptak. Öntésre ezt újból megolvasztották, majd az előkészített formába öntötték, legtöbbször agyagkanalak segítségével. Kihűlés után az öntési varratok eltávolítása, és a legtöbbször elmaradhatatlan díszítés már az ötvösművészet dolga volt. Általános jelenség volt, hogy az olcsón összevásárolt, eltörött, elkopott bronztárgyakat újraöntötték. Megfelelő vizsgálati eljárással meg lehet különböztetni, hogy a ránkmaradt eszközök közül melyek készültek ilyen újjáöntött anyagból, és melyek, amelyek először mentek át kohósításon.
A két öntőformának a város bronzkorának kutatásában rendkívül fontos szerepe van. Tizenöt éves kutatómunkánk során múzeumunk jelentős számú bronztárgy birtokába jutott. Ezek egy része a nagy urnatemetők sírjából, a másik pedig sóderből, a Dunamederből került elő. Utóbbiak annak idején elvesztett tárgyak, az előbbiek temetkezési mellékletek voltak. A bronztárgyak harmadik csoportja az ún. bronzkincs-leletek. Ezekből a Kozider-padláson eddig három is előkerült.
Olyan gazdagok és fontosak ezek, hogy nyomukban a késő bronzkori hazai fémművességének hasonló leleteit “kozideri típusnak” nevezi a tudományos kutatás. Kérdéses volt azonban, hogy ez a sok és gazdag bronztárgy hol is készült. Két öntőmintánk felbukkanása erre is megadja a végleges választ: minden bizonnyal itt helyben. Azt, hogy a két formába ténylegesen öntöttek is, a minta széleinek megfeketedése, megégetése mutatja. Magát az olvasztókemencét eddig még nem sikerült megtalálni, de erre talán még lesz lehetőség. Viszont ugyancsak a megye területén, Lovasberényben, éppen a múlt évben fedezett fel F. Petress Éva dr, a székesfehérvári múzeum kutatója teljesen hasonló korú olvasztókemencét, ugyancsak öntőmintákkal.
Két öntőmintánk további érdekessége még hogy egy kicsiny bepillantást engednek meg a régészet, mint történettudomány vizsgálati módszereibe. Említettük, hogy belül szárnyas balta, kívül pedig egy csüngőtípus öntésére volt alkalmas a két forma. Ezzel a megállapítással egyszer, s mindenkorra eldöntöttük, hogy ez a két lelettípus, a szárnyas balta és ez a csüngő, egyidős. Azaz ugyanabban a korban használták mindkettőt ebben a formában. Ez azért fontos megállapítás számunkra, mert esetleg más leletcsoportokban csak a csüngő, vagy csak a balta kerül elő. Valóban! A Kozider-padlás körül feltárt urnasírok mellékletei, az egykori ruházathoz tartozott bronzékszerek között is gyakori volt ez a csüngőforma.
A két fontos leletet konzerválásuk és tudományos vizsgálatuk után jelenlegi állandó kiállításunkon is bemutatjuk. Hiszen nemcsak szakmai ismereteinket egészítik ki, hanem méreteikre nézve ugyan szerény, de jelentős emlékei a városnál és a Vasműnél 3500 évvel régebbi fémkohászatnak.
Séta kétméteres és négyezeréves mélységben Dunapentelén
Dr. Makkay János
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
