Új Zenei Szemle – 1954. április
A SZTÁLINVÁROSI ÉNEKKAR BEMUTATKOZÓ HANGVERSENYE
Szocialista építésünk büszkesége, Sztálinváros kulturális és zenei életének fejlődése rendkívül fontos számunkra. Kitűnő alkalmat adott arra, hogy némi bepillantást nyerhessünk az itt folyó munkába a Sztálin Vasmű Művészegyüttese Énekkarának bemutatkozó hangversenye, melyet március 28-án tartottak meg a nemrégiben elkészült gyönyörű Bartók Béla-kultúrotthonban.
Bartók Béla kerületi kultúrotthon
A hangversenyen Kodály Zoltán is megjelent, a Zeneművészek Szövetségét pedig Keleki Rezső, Ránky György, Sárközy István, Szelényi István, Vásárhelyi Zoltán és Vincze Imre képviselték. A hangversenyen és az azt követő baráti megbeszélésen Budapestről rajtuk kívül még részt vett Czapkó Endre a Népművelési Minisztérium képviseletében, a Népművészeti Intézet részéről pedig Barát Mária.
A hangversenyen bebizonyosodott, hogy az énekkar túljutott az úttörőjellegű “hősi” korszakon és ma már komoly művészi feladatok megoldására is vállalkozhat. Ez az eredmény elsősorban Székely Endre, a kórus vezetője áldozatos munkájának tudható be, aki a művészeti vezetés mellett a szervezés nehéz munkájában is állandóan segítségére volt az énekkarnak.
A műsor kiemelkedő száma Kodály “Békesség óhajtás” c. művének előadása volt. A magyar művek közül ezenkívül még Bartók két unisono népdalát adta elő az énekkar zongorakísérettel, továbbá Szervánszky “Villásfarkú fecske”, Vincze Imre “Bujdosik az árva madár”, Székely “A DISZ-tábor poétája” és “Sztálinváros építői” c. kórusművét. Szovjet és lengyel kompozíciók mellett Lasso két kórusa egészítette ki műsorukat. Egészséges kezdeményezés és mind a kórus vezetőségének, mind a zeneiskola igazgatójának és a költségeket vállaló szakszervezetnek dicséretére válik, hogy az énekkar tagjai közül 17-en a zeneiskolában magánénekképzésben részesülnek azzal a feltétellel, hogy továbbra is az énekkar tagjai maradnak. Ezek közül néhányan szólószámokat is előadtak, többek között Kodály és Ránky műveit is. Nem bizonyult azonban szerencsés választásnak Beethoven Tavaszi-szonátájának a rövid, két-háromperces kórus-, és énekszámok közé való beiktatása.
Az első számban mutatkozó kezdeti elfogódottság után az énekkar egyre felszabadultabban énekelt és a mai művek előadásában már megmutatkozott az együttzenélés által felidézett igazi öröm, ami nevelő hatásával az új ember kialakításának fontos tényezője. Ezt legerősebben Kodály “Békesség óhajtás”-ának előadásánál éreztük. A mű jelentős technikai nehézségeit az énekkar lendületes lelkesedéssel győzte le. Csupán a codában vált érezhetővé a feladat nagysága és nehézsége.
A hangzás árnyalatainak differenciálása szempontjából igen hasznos és követendő kezdeményezésnek bizonyult a kisebb létszámú női kamarakórus több számmal való szerepeltetése.
Lelkesedésben feloldódó meleg hangulatot váltott ki mind az énekkar, mind pedig a közönség részéről az építés hőseivel foglalkozó kórus szám: Székely Endre “Sztálinváros építői” c. műve.
A szólisták közül feltűnt szép és értékes hanganyagával Birkás János, aki feltétlenül megérdemelné, hogy az illetékesek külön is felfigyeljenek rája és munkabeosztásában oly mértékű segítséget adjanak neki, amely tanulását lehetővé tenné. Szólószámaikkal is bebizonyították, hogy erősségei az énekkarnak: Kocsis Lajosné, Tóth Sándor és Pál Kálmánné. Külön meg kell emlékeznünk a zongorakíséretet lelkesen és kitűnően ellátó dr. Gábor Aurél, a Sztálinvárosi SZTK rendelőintézet főorvosának munkájáról.
Az előadást követően a budapesti vendégek közvetlen beszélgetésben adtak tanácsot az énekkar további munkájára vonatkozóan. Kodály Zoltán a hallásfejlesztés szempontjából fontosnak tartja, hogy minél több a cappella művel foglalkozzék az énekkar, majd a helyi viszonyok után érdeklődve sürgette az ottani általános iskola énektanításának a megoldását. Vásárhelyi Zoltán kiemelte az énekkar intonálásának tisztaságát. Ránky György és Vincze Imre szintén igen elismerőleg nyilatkozott az énekkar eddig végzett munkájáról. Szántó István, a Sztálin-vasmű pártbizottságának elnöke végigpillantott azokon a nehézségeken, amelyekkel Székely Endrének meg kellett küzdenie és munkájának teljes elismerése mellett kiemelte azt a baráti összhangot, amely az énekkar tagjait és vezetőjét összefűzi.
Valamennyi jelenvolt érzéseit és jókívánságait tükrözik Kodály Zoltánnak az énekkar emlékkönyvébe írt sorai:
“További jó munkát a III. 28-i szép kezdet után.”
SZ.I.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
A Dunaújvárosi Központi Énekkar története
