Nyugati Magyarság – 1994. december
Az ifjúság forradalma
Az 1956-os magyar forradalomról szóló alábbi anyagot Rőczey János állította össze a Kastl-i (Bajorország) magyar gimnázium tanulói számára a harminc év alatt összegyűjtött dokumentumok, szakkönyvek, naplók, újságcikkek, személyes beszámolók, valamint saját élményei alapján. A vezérfonalat a magyarországi rádiók, a budapesti Kossuth és Petőfi Rádió, Győr, Miskolc, Eger, Szolnok, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Kaposvár rádiói és a Rákóczi Adó 1956. október 22-től november 9-ig sugárzott adásainak szövege képezte.
Az 1956-os magyar forradalom szellemi előkészítői, szellemi irányítói
A föltámadt és újjászületett magyar nép tudta, miért harcolt 1956-ban. A magyar nép jogosult arra, hogy ez a nagy, világtörténelmi esemény az ő nevét viselje. Ezért, ha 1956-ról beszélünk, nevezzük azt helyesen: magyar forradalomnak.
A magyar forradalom célkitűzéseit: a szabadságot, a függetlenséget, a semlegességet – amelyek továbbra is nemzeti céljaink legnemesebbjei – még ma sem értük el, ezért beszélünk befejezetlen forradalomról.
Kik voltak ennek a forradalomnak szellemi előkészítői? Ki volt a forradalom szellemi atyja? Kik nevelték azt a magyar ifjúságot, mely úgy írhatta be nevét a történelem könyvébe, hogy “aranyat adott kezébe Isten ujja”?
A forradalom ereje, “élcsapata” vitathatatlanul a magyar ifjúság volt – s nemcsak a budapesti, hanem a vidéki ifjúság is. A történészek véleménye akkor kezd szerteágazni, amikor a szellemi, erkölcsi előkészítést, a nevelés forrásait kutatják.
Nagy Imrét nyilvánvalóan nem tekinthetjük szellemi irányítónak, hiszen az egyetemi ifjúság október 22-én megfogalmazott és 16 pontba foglalt követelését csak november 1-én tette magáévá.
Ugyancsak történelmi tévedés az a feltevés, hogy másodrendű, de kommunista irodalmi díjakkal alaposan kitüntetett írók, művészek, a Petőfi Kör tagjai, azok, akik közül sokan Sztálint könnyes szemmel búcsúztatták, számot tarthatnak a szellemi előkészítés, az irányítás szerepére. Az ő érdemük az, s ez sem kevés, hogy idejében átálltak, csatlakoztak. Azokat a demokratikus, s alapjában véve keresztény elveket azonban, amelyek a 16 pontban jutottak érvényre, az egyetemi ifjúság nem tőlük tanulta. Az iskolákban, a középiskolákban sem hallhattak ezekről az eszmékről, mert ott meghamisítva tanították a magyar irodalmat és a történelmet. Még kevésbé az egyetemen, ahol 1950-től – az 1956-ban végzősök akkor voltak elsőévesek – “a politikai megbízhatóság” számított a professzorok kinevezésénél az egyedül fontos tényezőnek. Kik nevelték hát ezt a forradalmi ifjúságot? Kik készítették fel őket szellemileg, erkölcsileg? Vajon azok a mártírok, akik az igazságért vállalták az üldöztetést, a börtönt? Mindszenty József? Az ellenzéki politikusok? Vagy azok az írók, akik hallgattak, akiket elhallgattattak? Az ő szavuk, sajnos, nem jutott el, nem juthatott el az ifjúsághoz. Ők a magatartásukkal szolgáltak példaképül.
A szellemi előkészítés nagyszerű munkája – a történelemben alig találunk erre példát – a névtelenek érdeme! A névtelen magyar szülőké!
A névtelen magyar kisemberé, az apáké, az anyáké, a barátoké, akik nem léptek be a pártba, s ezzel ugyan lemondtak az érvényesülésről, a hírnévről, a jólétről, de környezetükben éppen ezért hallgattak rájuk az emberek, a fiatalok. A családok ugyan szűkös körülmények között tengődtek, de így a fiatalok rádöbbenhettek arra, hogy az értékrendben a jólétet megelőzi az igazságosság, a becsület, az eszme. Ezek az emberek helyesbítették az elferdített magyar történelmet, ők voltak szűk körükben a politikai kommentátorok, ők tanították meg a Tízparancsolatot, ők beszéltek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról. Ők adtak politikai irányítást, s ők hívták fel a figyelmet például arra is, hogy Ady legszebb versei közé tartoznak az istenes versek is.
A névtelen, gerinces, ellenzéki magyar értelmiségiek készítették fel az ifjúságot a forradalomra. Ők a szó legszigorúbb, legszorosabb értelmében vett értelmiségiek, mert értelmiségi az, akinek szavára hallgatnak az emberek. Értelmiségi az, akár van diplomája, akár nincs, legyen orvos, tisztviselő, gyári munkás vagy gépkocsivezető, akinek szavára adunk, akinek hiszünk, és akinek leginkább akkor hiszünk, ha nincs hatalma. És ami még döntőbb körülmény: azért hittünk neki, mert lemondott a hatalomról.
Az 1956-os magyar forradalom rövid és vázlatos története
Október 23., kedd.
Az egyetemi ifjúság rokonszenvtüntetésre készül, hogy kifejezze szolidaritását a lengyel függetlenségi törekvésekkel, s egyúttal nyilvánosságra hozza a 16 pontba foglalt magyar követeléseket is. A város lakossága ellepi az utcákat és a tereket. Az összesereglett emberek könnyes szemmel éneklik a Himnuszt: “Isten, áldd meg a magyart!” – Az ifjúság képviselői be akarják olvasni a rádióban a 16 pontot. A Magyar Rádió épületéből az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) katonái tüzet nyitnak rájuk. A rendőrök és a katonák azonban a nép mellé állnak. Hajnalra a Rádió épülete a forradalmárok kezén van.
Október 24., szerda.
Budapest utcáit Hegedűs Andrásnak, a Minisztertanács elnökének és Gerő Ernőnek, a Magyar Dolgozók Pártja első titkárának kérésére szovjet páncélos csapatok özönlik el. Elkeseredett harcok alakulnak ki a fővárosban. A rádió – amely most már az Országházból sugároz – bejelenti, hogy a kormány statáriumot rendelt el. Majd közlik, hogy Nagy Imre a Minisztertanács új elnöke.
Október 25., csütörtök. (A “véres csütörtök”)
A kormány bejelenti, hogy a “puccskísérletet” felszámolták. Felszólítja a lakosságot, hogy induljon munkahelyére. – Majd váratlan közlemény: a lakosság ne tartózkodjék az utcán! – A Parlament előtt tüntetőkre az ÁVH osztagai rejtekhelyükről tüzet nyitnak. A halottak, sebesültek száma a mai napig ismeretlen.
Október 26., péntek.
A harc változatlan hevességgel folyik. Megalakulnak Budapesten az első forradalmi bizottságok, forradalmi bizottmányok, munkástanácsok.
A kormány rádiója: “Nagy Imre elvtárs válaszol Borsod megye és Miskolc dolgozóinak”. Majd: “Nagy Imre elvtárs üzenete a pécsi bányászoknak”.
Október 27., szombat.
Magyarország több városából jelentik, hogy “győzelemre jutott a forradalom”. Budapesten tovább folyik a harc.
Fegyveres felkelés Magyarországon!
Október 28., vasárnap.
A Nagy Imre-kormány tárgyalásokat kezd a forradalom fegyveres csoportjaival. A vidéki rádiók követelik, hogy az egész ország területéről vonuljanak ki a szovjet csapatok és Nagy Imre alakítsa át kormányát.
Október 29., hétfő.
Budapesten a régi rendszer hívei még mindig tüzelnek a forradalmárokra. Az ÁVH-sok fegyverei nem kímélik a védtelen asszonyokat, gyermekeket sem. – A vidéki forradalmi bizottságok országos sztrájkkal fenyegetőznek.
Október 30., kedd.
Nagy Imre átalakítja kormányát. Nem-kommunista személyek is vannak a miniszterek között. Közlik, hogy a szovjet csapatok behívásáért és a statárium kihirdetéséért nem Nagy Imrét terheli a felelősség. – Mindszenty József bíboros hercegprímás, akit 1949. február 9-én életfogytiglani börtönre ítélték, kiszabadul.
Október 31., szerda.
A szovjet csapatok megkezdik kivonulásukat Budapestről. A kormány rádiója több politikai párt megalakulásáról számol be. A honvédség sapkajelvényét kicserélik a Kossuth-címerre.
November 1., csütörtök.
Nagy Imre táviratot küld az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, amelyben ünnepélyesen kinyilvánítja Magyarország semlegességét. “Magyarország dolgozó milliói, védjétek meg a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot!” A magyar ifjúság, a magyar nép valamennyi követelése megvalósult – győzött a forradalom!
November 2., péntek.
Nyilatkoznak a nem-kommunista, demokratikus pártok képviselői. Állást foglal a külföldi sajtó. Az Új Kína hírügynökség jelenti: “…a legutóbbi események során a lengyel és magyar nép követelte a demokrácia, a függetlenség és egyenlőség megszilárdítását. A Kínai Népköztársaság úgy véli, hogy ezek a követelések teljesen helyesek.”
Nagy Imre újabb táviratot küld az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. Kéri a Biztonsági Tanács összehívását és közli, hogy újabb szovjet csapatok lépték át a magyar határt.
November 3., szombat.
A magyar és szovjet hadsereg parancsnoksága összeült, hogy megbeszélje a szovjet csapatok kivonásának technikai feltételeit.
Mindszenty bíboros, Magyarország hercegprímása szózatot intéz a világhoz és a magyar néphez:
“Igen gyakori mostanában annak hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom. Nem kell szakítanom a múltammal: Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönöztetésem előtt. …Szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon alapján állunk. …Mint a magyar római katolikus egyház feje … kijelentem, hogy (az egyház) – amint azt a püspöki kar 1945-ben közös körlevélben jelentette – nem helyezkedik szembe a történelmi haladás igazolt irányával (azaz az egyházi nagybirtokok szétosztásával – R.J.), sőt, az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk!” – A nap legjelentősebb kultúrpolitikai eseménye: Kodály Zoltánt választják a Magyar Tudományos Akadémia nemzeti bizottságának elnökévé.
November 4., vasárnap.
Hajnali 5 óra 20 perc. Szabad Kossuth Rádió, Budapest: “Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! – A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” S megszólal a Magyar Himnusz.
A magyar forradalom hangja long play lemezen
November 5., hétfő.
A fővárosban elkeseredetten folyik a harc. A rádióadások szerint Csepel és az összekötő vasúti híd a szabadságharcosok kezén van. Veszprémben utcai harcok dúlnak. A Mátra-vidék és Inota ellenáll.
November 6., kedd.
Heves harc folyik Dunapentele térségében, Kecskeméten, Kalocsán és az ország egyéb területein.
“…egy kis ország, amely szabadságát ezer éven keresztül sok véráldozattal pecsételte meg, elveszítheti szabadságát? – Miért csak a nagyhatalmak érdekei fontosak, miért nem fontos a mi kórházunk, iskolánk, nemzeti kincseink és az, hogy ezek a bombák és tűz áldozataivá lesznek?”
November 7., szerda.
Hajnali 3 órakor három irányból megindult a támadás az első szocialista magyar város, Dunapentele ellen. Rádiója, a Rákóczi Adó drámai hangon fordul a világ népeihez: “Mindenre, ami kedves nektek, kérünk benneteket, segítsetek rajtunk! Nem gondoljátok, hogy a szabadságért meghalt szeretteink elhallgatott szíve vádolja mindazokat, akiknek alkalma lett volna segíteni és nem segítettek?”
Az utolsó szabad rádióadó utolsó közleménye, 15 óra 10 perckor:
“Figyelem! Figyelem! Szovjet tankok és a légierő támadják Dunapentelét. A harc változatlan hevességgel továbbra is folyik… Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk… Itt Rákóczi Adó… Magyarország…”
Csak egy hétig, de szólt a rádió
A magyar forradalom célkitűzései
A „magyar forradalom” megjelölés kifejezi azt, hogy Magyarország népe 1956-ban nemcsak nemzeti függetlenséget, hanem egyúttal új társadalmi rendszert is követelt. Követelte:
- a nemzeti függetlenséget,
- a teljes szólás- és sajtószabadságot,
- a jogállamiság visszaállítását,
- szabad választásokat és többpárt-rendszerű demokráciát,
- forradalmi bizottságok, illetve munkástanácsok megválasztását, s ezzel egy teljesen új, modern társadalmi struktúra kialakítását.
(A lengyelek szakszervezete, a Szolidaritás 1981 júliusában ugyanilyen gazdasági struktúrát követelt, az úgynevezett önigazgatást. Ennek az eredetét tekintve Magyar Modellnek a lényege a következő:
Az üzem marad állami, illetve magántulajdonban, de a munkavállalók önálló, független közösséggé szerveződnek, titkos választással megválasztják az üzem vezetőségét. – A termelés két tényezője tehát, a “tőke” és a “munka” két személyben ölt testet: a tulajdonos személyében, valamint a munkaközösség képviselőjében, s e két tárgyaló fél a közösen létrehozott haszon felosztására egyezséget köt. – A termelés irányításában döntő szerepe így a munkaközösségnek lesz, eleget téve ezzel a morális követelménynek, hogy a “munka” az értékrendben a “tőke” felett álljon. Ennek az erkölcsi parancsnak betartását egyébként II. János Pál pápa a LABOREM EXERCENS kezdetű enciklikájában minden katolikus keresztény hívőtől megköveteli.) A magyar forradalom fent felsorolt követeléseit a hivatalos kormány csak november 1-én tette magáévá, ezért lett november elseje a forradalom győzelmének napja.
A magyar forradalom erőforrásai
Az 56-os magyar forradalom győzelmét nem a fegyvereknek köszönhette – mint ahogy a hírügynökségek fotói alapján sejteni lehetne -, hiszen a lakosság aránytalanul kevesebb fegyverrel rendelkezett, mint a politikai rendőrség, az úgynevezett Államvédelmi Hatóság, vagy a beavatkozó szovjet páncélos alakulatok, illetve légierő. Ez a győzelem a történelemben ritkán tapasztalt mértékű összetartásnak, emberi együttműködésnek köszönhető. A főváros kerületeiben csupán néhány tucat kézifegyver, egy-két elkobzott páncélos és a fiatalok Molotov-koktéljai képezték a fegyveres erőt. Ezek fellépését azonban kerületenként húsz-harmincezres létszámú elszánt, de fegyvertelen lakosság támogatta. Az emberek magatartásának erkölcsi szintjét mi sem tanúsítja jobban, mint a fővárosban futótűzként elterjedő jelszó:
“Magyarok! Vigyázzatok! Őrizzétek meg a forradalom tisztaságát!”
A forradalom “tisztasága” biztosította például az idősebb férfiak és nők példa nélkül álló tiszteletét, vagy azt, hogy az üzletek, raktárak áruihoz illetéktelen még közelíteni sem mert. A magyar vidékek megszakítás nélkül küldték hatalmas élelmiszerszállítmányaikat, ajándékként a harcoló Budapestnek. Németh László november 1-én így ír erről:
“Az elmúlt hét azért volt óriási élmény számomra, mert ez a néhány nap mutatta meg, nemcsak nekem, de az egész világnak, hogy a magyar nép erkölcsileg mekkorát emelkedett. …A vezér nélküli felkelőknek csodálatos látványa meghaladta nemcsak reményemet, de képzeletemet is.”
A Magyar Írók Szövetségének nyilatkozata november 1-én:
“Nemzeti forradalmunk, szabadságunk és függetlenségünk kivívásának legnagyobb erénye az erkölcsi tisztaság. A magyar írók kivették részüket a forradalom előkészítéséből. Kötelességük, hogy őrködjenek a forradalom tisztaságán is. …A világ szeme rajtunk. Csodálja forradalmunk tisztaságát. Ne essék rajta folt!”
A főváros és az ország többi részének lakossága között az együttműködés hibátlan volt. A kezdeti szervezetlenség a forradalmi bizottságok, munkástanácsok megválasztásával megszűnt. Ezek a demokratikus hatalmi szervek vették kezükbe a közigazgatást, a termelés és a szolgáltatások irányítását, a közbiztonság megszervezését, végül, de nem utolsó sorban a forradalmi harc irányítását.
A magyar forradalom jogi és politikai alapjai
A magyar társadalom a forradalom kockázatát jogi és politikai meggondolások alapján, valamint egy történelmi precedensre hivatkozva vállalta:
- Törekvéseit jogilag egy nemzetközi megállapodás, az 1948. december 10-én elfogadott és aláírt Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata támasztotta alá.
- Magyarország érdeke egész Nyugat-Európa érdekével esett egybe. Nyilvánvaló volt, hogy Magyarország semlegessége fokozza a nyugat-európai népek biztonságát, sőt, elősegítheti Németország újraegyesítését is.
- Az előző évek politikai gyakorlata garanciát adott arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete közbelépésre szánja el magát, mint azt röviddel előtte, 1950-53 között Korea esetében sikerrel meg is tette. Akkor a Biztonsági Tanács határozata alapján 16 tagállam részvételével ENSZ-hadsereg alakult, és kiűzték a kommunista agresszorokat Dél-Korea területéről.
A Szovjetunió nem töprengett. 1956. november 4-én hajnalban a szovjet Vörös Hadsereg – áruló magyarok támogatásával – egy szabadságát már kivívott népet – hivatalos tárgyaláson adott szavát megszegve – orvul megtámadott és eltiport. Alapvető törekvése mégsem sikerült. Sohasem lehet kiölni a szabadsághoz való ragaszkodást sem az emberiségből, sem a magyar népből.
|
RŐCZEY JÁNOS (JJ . RŐCZEY) tanár, szociológus, író, gondolkodó. Budapesten született 1927-ben. Budapesti gimnáziumokban tanított, nevelt. A Szabad Kossuth Rádió munkatársa volt 1956. november 3-án és 4-én. Később egy budapesti idegenforgalmi irodában talált munkát. Gondolkozó és másként gondolkozó fiatal értelmiségieknek, művészeknek rendszeres összejöveteleket szervezett Ménesi úti lakásán. A Szabad Európa Rádió munkatársa volt (1972-76). A Kastl-i (Bajorország) magyar gimnázium tanáraként ment nyugdíjba. Németországban és Svájcban él. |
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
