Dunaújvárosi Hírlap – 2017. november 11.
Miskahuszár
ÉS BÜSZKE ALKOTÓI
A sok vitát kiváltó, világrekord méretű szobor, Miskahuszár
a Pákozd melletti Bogárhalmon
PEKAREK JÁNOS
Sok ezren keresik fel a huszárt, de sokan kritizálják.
Mit szólsz a Miskahuszárról megfogalmazott kritikákhoz?
– Nem tartom sértőnek ezeket a megjegyzéseket. Mindegyik egy vélemény: mindenkinek szíve joga így vagy úgy vélekedni erről a szoborról. Csak akkor idegesítem fel magamat, amikor képek alapján formálnak véleményt a műről, nem a helyszínen látottak alapján! Tessék elmenni Pákozdra, megnézni, ott, a valóságban, teljes méretben, minden oldalról. Ha tetszik, jó, ha nem tetszik, ezek után azt is el tudom fogadni.
A legtöbben azért fintorognak a láttára, mert ez a szobor, úgymond, giccs. Vagy másképp szólva: aránytalanul nagy méretűre nagyított a huszár…
– Tizenkét évem van ebben a munkában, amiért nem kaptam egyetlen fillért sem, de ez nem baj. Kaptam sok minden mást, olyan tapasztalatokat, mesterségbeli tudást, olyan barátokat, munkatársakat, amik és akik sokkal többet érnek a pénznél! Végiggondoltam én már azt régen, hogy mit fogok kapni a Miskahuszárért, hogy kapok majd hideget-meleget bőven… Ebben a lapban nem kell részleteznem az alkotói folyamatot: a DH nyomon követte a szobor elkészülését a nullától kezdve. Attól kezdve, hogy ott álltunk, se technika, se pénz nincsen hozzá.
Miért vállaltad egyáltalán ezt a hihetetlen feladatot?
– Éppen azért, mert lehetetlennek tűnt! Ez volt benne az igazi kihívás: mindent nekünk kellett kitalálni! Nem arról volt szó, hogy van egy projekt, ez és ez a művész, adunk neki ennyi meg ennyi pénzt, és ezzel el is dőlt minden, csak egy kis időre van szükség. Ilyen szobrot még senki nem csinált! Nekünk kellett kitalálnunk minden részletet: Vlaszák Mihálynak, az ötletgazdának, Vas Jánosnak, a projekt menedzserének, és Somfalvi Lászlónak, az építészeti szakértőnek. És még nagyon sok ember dolgozott azért, hogy Miskahuszár elkészüljön, és a csapat egyetlen embere sem azt kérdezte, hogy mennyit kap érte, hanem rögtön azzal jött, hogy ezt vagy azt a gondot hogyan kellene megoldani…
Nem csak a szobor mérete, hanem elkészülésének ideje is világrekord alighanem: tizenkét év! Mennyi minden mást csinálhattál volna ezidő alatt… Nem bánod?
– Nem! Ezt a tudást sehol máshol és senki mástól nem szerezhettem volna meg, csak ettől a csapattól! Olyan volt ez, mint a házasság: a vágytól a valóságig. Menet közben szembesültünk egy csomó problémával, például azzal, hogy miből legyen az öntőforma, amiben ennyi betont kiönthetünk: az is a csapat nagy ötlete volt, hogy már az öntőforma is legyen betonból! Elképzelni sem tudtuk, hogy mibe vágunk bele! Ebből a szempontból ez egy sikertörténet!
Csakhogy a kritikusok nem ezt emlegetik, nem a rengeteg munkát, hanem a szerintük rossz végeredményt…
– Erre szoktam azt mondani, hogy én egy középiskolai rajztanár vagyok, aki csinál szobrokat is. Ez is egy szobrom – csak más arányrendszerben! Akinek ez giccs, annak az is marad, ezen nem tudok változtatni! A mi célunk a világ legnagyobb huszárszobrának megalkotása volt, és ezt a célt sok kompromisszum árán, de elértük. Van Magyarországon egy ikonikus huszárszobor, a budai Várban áll: Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotása, A kardját néző huszár. Az egy közel életnagyságú bronzszobor. Ha azt felnagyítanánk, akkor ott is felmerülne sok gond és probléma: elsősorban az, hogy miből készítsük el? Akkor annál a szobornál is rengeteg kompromisszumot kellett volna kötni. Szándékosan nem azt a szobrot másoltuk, nem véletlen, hogy mi azt a címet adtuk az általam megformált szobornak, így, egybeírva, hogy: Miskahuszár!
“Nehéz ezt a szobrot önmagában nézni, ezért kezdik el szétszedni. Mi viszont: összeraktuk!”
ROHONCZI ISTVÁN ROHO
Törökkoppányban született 1957. február 22-én. 1965 óta él Dunaújvárosban, ahol a Széchenyi István Gimnáziumban rajzot tanít. (2022-ben nyugdíjba vonult – szerk.) |
Ez egy dekoratív, figyelemfelkeltő huszár. Giccs? Nem. Ez az, ami a világ legnagyobb huszárszobra, mégpedig ló nélkül! Benne van mindaz a hagyomány, amit a huszárról gondolunk. A giccs, ugyebár, a tartalom nélküli formalizmus. Ez viszont egy huszár! Olyan jelképet akartunk állítani vele, ami pozitív, olyasminek akartunk emléket állítani, amire büszkék lehetünk! Ez nem egy negyvennyolcas emlékmű, nem Kossuth-huszár, hanem a magyar huszár! Utal a legtöbb nemzeti hagyományra. Meggyőződésem, hogy azért bántja a szobrot lesajnálók szemét, mert nincs benne a jól megszokott nemzeti önsajnálat, nincs benne tragikum, ezt a szobrot csak egyféleképpen lehet értelmezni: pozitívan! Ez huszár, és nem más! Ezért volt nagy dolog számunkra, hogy dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, az ország első katonája avatta fel Miskahuszárt! Lám, a katonák, akiknek talán a legtöbb közük van ehhez a szoborhoz, megérezték, hogy mit jelképez ez az alkotás!
Bevallom, nekem tetszik a szobor, azóta, hogy az állványok közt láttam, amikor vödrökben cipelted fel hozzá az anyagot. De azzal, amit mondtál, bármennyire szívből jött, nem hallgattatod el a fanyalgókat…
– Tudom, de nem is akarom elhallgattatni őket. Mindenkinek igaza van. Az a csapat, amelyik Miskahuszárt elkészítette, büszke rá, én is nagyon büszke vagyok! Nehéz ezt a szobrot önmagában nézni, ezért kezdik el szétszedni. Mi viszont: összeraktuk! Nagy adomány, nagy lehetőség volt!
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
