Olvasó Nép – 1986
A titokzatos mecénás
Lány bagollyal című szobor, mögötte a József Attila könyvtár épülete
fotó: Fortepan/Kádas Tibor
Seregi József – Lány bagollyal
Nem hinném, hogy hazánkban sok, a dunaújvárosi könyvtárhoz hasonló akadna. Ha utánanéznénk, hálán kiderülne: egy sincs. Nem helyiségei, berendezése, vagy köteteinek értéke teszi különlegessé, hanem egy ember, aki hivatalosan ma már nem tartozik a könyvtárhoz. És ez az ember: Bogumil! Délszláv név, jelentése: Istennek tetsző…
A XIII. század derekán élt Bogumil – magyarázza Balogh Gyula dunaújvárosi lakos a furcsa név történetét – és sem ő, sem követői nem hajoltak meg a vallási dogmák előtt. Vagyis egy eretnek szekta vezetője volt. Úgy érzem – folytatja mosolyogva – hasonlítok egy kicsit hozzá. Ezért választottam firmanévnek…
Balogh Gyula, alias Bogumil különös ember. Kilóg a sorból. Egyéniség, és autonómiára törekszik. Három szenvedéllyel megvert. Az egyik: a könyvtár; a másik: a Bogumil – F; s a harmadik: az utazás. Bogumil különös, lakása nem az. Mondhatnám típus lakás, mint ahogy valójában az is. Két szoba öszkomfort. Hétköznapi. Azaz… mégsem. A konyha, s a könyvek nem azok.
A konyha plafonig fölcsempézett. Kínos tisztaság. A faltól falig nyújtózkodó asztalon laboratóriumi felszerelések. Retorták, görebek, mérő üvegek és kémcsövek. Az asztal két végén, két műanyag főzőüst. Ez a pénzcsináló műhely. Itt készül a Bogumil – F nevű gyógyfüvekből főzött fogyasztóital, a vese- és epekőhajtók és a sebbalzsam…
Az egyik szoba polcain szakkönyvek sorakoznak. Balogh Gyula elektroműszerész, viszont tévedne az, aki azt feltételezné, hogy a könyvek szakmába vágók. Nem. Azok más szakmát, más tudományt érintenek. Íme:
Biológiai lexikon I-IV., Belgyógyászati diagnosztika, Természettudományi lexikon, Az emberi test I-I., s még számos más, az orvostudományt érintő vaskos szakkönyv. Aztán csak úgy, az egyensúly kedvéért: Filozófiai lexikon, Új filmlexikon, Magyar életrajzi lexikon, Történelmi és irodalmi tanulmányok…
– Szépirodalom nincs itthon – mondja, amikor észreveszi, hogy könyveit szemlélem. – Azok a könyvtárban vannak. Ott úgyis mindennapos vendég vagyok…
Apropó, könyvtár. Miért különleges az? Mert a legmodernebb gépi berendezésekkel van fölszerelve!
Helyes. Akkor a következő kérdés: hogyan tett szert azokra? Különleges helye van a könyvtárhálózatban? Vagy talán ilyen bőkezű a kultuszkormányzat?…
Nem. Nem. Szó sincs kivételről. Különleges státuszról. Bőkezűségről. A magyarázat: Bogumil! Alias Balogh Gyula.
Balogh Gyula BOGUMIL
Ő vett és ajándékozott nemrég a könyvtárnak egy Robotron S 60-as memóriaegységgel ellátott írógépet, asztallal és székkel. Két könyvtáros Bogumil költségén tanult meg az okos géppel bánni. Mindez 45 ezer forintjába került. De ez még nem minden…
De előbb nézzük meg, ki ez a titokzatos mecénás. Honnan van ennyi pénze? Miért költi azt el könyvtárra? A válasz életrajzában rejtőzik.
Balogh Gyula Pestszentlőrincen született munkáscsaládból. Édesapja esztergályos. Szolnokon gyerekeskedett, de az általános iskolát, és a középiskolát már Dunaújvárosban fejezte be.
Dunaújváros hőskorának irodalma van. A hőskor a végletek világa volt. A mocskos, füstös csordában grófnő mérte a bűnrossz pálinkát. A törvény elől menekült itt munkát, biztonságot talált. Itt sohasem volt elég a munkaerő, itt az egész ország képviseltette magát. Arisztokrata és cigány, deklasszált elem, s jó szakmunkás. Az akkori sanyarú munkaegység elől menekülő paraszt, s az iparosítás megszállottja. Álmokat kergető, s azokban csalódott emberek találkahelye lett Sztálinváros. Dunaújváros más. Város múlt nélkül.
Balogh Gyula édesapja, mint már említettem jó vasesztergályos volt, így került a család Szolnokról ide, az első “szocialista” városba. Akkor még nem volt kész itt semmi. Viszont minden formálódott, készült. Az akkori parányi könyvtár is, megtűrtként, az egyik általános iskolában kapott szűk helyet. A gimnáziumon az utolsó simításokat végezték…
– Baljós ómen?…
– Aligha – válaszol Balogh Gyula nevetve. Akár hiszi, akár nem, én szerettem iskolába járni, tanulni, 1960-ban jelesen érettségiztem…
Az érettségi a diák életében mérföldkő. Dönteni kell, hogyan tovább. Nos, Balogh Gyula, hogyan döntött?
– Akkor az volt a divat itt: mindenki az iparba! Folyt a toborzás minden szinten, s az ígérgetés, a kecsegtetés a csodálatos jövővel…
Az érettségizett fiatalok hajlottak a szóra, így Balogh Gyula is beállt a sorba.
– Érettségizett szakemberek lesztek – így a toborzó. – Előttetek a világ…
Bogimul az elektroműszerész szakmát tanulta ki, s a Vasműben kezdett dolgozni. Már az első napokban rájött: tévedett! Más volt a gyár, s megint más a könyvtár levegője, stílusa. És még valami…
– Az egyik könyvtároslány – emlékszik vissza – még gimnazista koromban nagyon megtetszett. Ezért akkor már nemcsak a könyvek miatt töltöttem minden időmet a könyvtárban.
A két indok – a könyvtár atmoszférája, stílusa, és a szárba szökő szerelem – odakötötte Balogh Gyulát. Mág sem tudott onnan szabadulni. Igaz, nem is akart.
– Tudja – magyarázza még mindig – a könyvtár második otthonom lett. Ott mindig jó a hangulat. Szellemi élvezet és tanulási lehetőségeknek se szeri, se száma…
– Értem – bólogattam. – Értem. Meg a hölgy is…
Balogh Gyula felém csippent szemével.
– Hol van már a tavalyi hó?…
Az akkori igazgatónak, Venesz Bélának feltűnt az értelmes, érdeklődő, sokat olvasó fiú. Rábeszélte legyen a könyvtár aktivistája. Még havi háromszázast is ígért. Hamar kezet ráztak. Mindenes lett a könyvtárban. Könyveket adott ki. Segített katalogizálni. A köteteket ki- és becsomagolni, sőt, még a szakmájában is akadt tennivaló. Lemezhallgató készüléket szerkesztett, ami még ma is – az új, szép könyvtárban – üzemel. Aztán a tanácstól kiselejtezett sokszorosító gépet hozta tetőtől talpig rendbe a könyvtár részére. Akkor kezdte kialakítani a nyomdát. (Mert az is van ma már a könyvtárnak. De erről majd később.)
Balogh Gyula kedvtelenül dolgozott a Vasműben, s jó érzéssel a könyvtárban.
– Skizofrén állapot – mondja. – Persze az is igaz, hogy ott voltam a műszaktól függően a húsos fazéknál. Rengeteget olvastam. Szépirodalmi és történelmi műveket. Meg útleírásokat. Úgy szerettem olvasni, hogy először megismerkedtem az alapművel, utána hozzáolvastam a kritikákat, tanulmányokat, így lett komplex a kép…
A hetvenes évek derekán már három helyen dolgozik. A Vasműben főállásban, a könyvtárban mellékfoglalkozásként, s a különféle lakásokban, mint “kontár”.
– Igen, igen – erősíti meg mosolyogva. – Vállaltam abban az időben öt lakást, hogy “ától cettig” rendbehozom azokat. Végeredményben sem kőműves, sem parkettás, sem burkoló nem voltam. Tehát kontár. Munkámmal viszont nagyon elégedettek voltak. Jöttek újabb kuncsaftok is. Na, a keresett pénzt utazásra fordítottam. Bejártam a Szovjetunió déli és északi részét.
Ennek is előzménye van, mint ahogy Bogumil életében minden okozatnak fellelthető az oka is. Sok útleírást olvasott, híres utazók könyveit forgatta. Úgy érezte, akkor lesz teljesebb az élete, ha ő is megismeri a titokzatos világot. Vagy legalább, egy részét.
Teltek-múltak az esztendők, s 1977-ben derült égből, villám: jött a vesekő…
– Iszonyatosan sokat szenvedtem. Képzelje el, a kővel együtt jártam be dolgozni. Az egyik éjszakás műszak alatt elment a kő. Megkönnyebbültem, de féltem is. Mi lesz, ha megismétlődik? Az orvosom szerint aggodalmam nem volt alaptalan. Hajlamos a vesém – mondta – a kőképzésre. Mit tehetek? Semmit.
Csakhogy Bogumil “eretnek” ember volt. Nem kívánt ebbe belenyugodni. Ekkor vette kezébe az első orvosi könyvet. Megismerkedett a vese és az epe berendezésével, működésével, betegségeivel. Ezután a gyógynövényekkel kezdett foglalkozni. Aztán egyszer csak elkezdett főzni gyógyteákat. Persze, csak a saját maga részére.
– Ezt úgy is érthetem – kérdeztem – hogy önmagán kezdett kísérletezni?
– Igen, igen – bólintott – s nem is eredménytelenül. Azóta nincs kövem. Balogh Gyula 1978-ban látott komolyan neki a munkának, 1980-ra úgy érezte, hogy addigi kísérleti, s azok eredményei alapján szabadalmaztathatja első készítményét: a Bogumil – F-t.
Persze, nem ment az olyan egyszerűen. NSZK, NDK és magyar szakképzett orvosok aggályaival kellett szembeszállnia az autodidakta Balogh Gyulának.
– Nem lehetett könnyű – mondom.
– De nem ám! – válaszolt. Hiszen a megvédés idején újabb, s újabb adatokat kellett ellenőriznem, s még több ismeretre lett egyszerre szükségem. Nem mondom, hasznos volt, mert újabb tudást szereztem. S a megszerzett tudás – érzem a különös hangsúlyt – nem vehető el…
Vajon miért hangsúlyozta ezt? Remélem, majd kiderül.
És most vessünk egy pillantást Balogh Gyula mai életére. Egy biztos, nem volt könnyű vele interjút készíteni. Hiszen jóformán percenként kopogtattak, csöngettek. Vevők érkeztek. Helyből és vidékről. Még Budapestről is. Aztán a telefonok. Újabb és újabb megrendelések. De azért lassan belelátok már a kártyáiba…
Anélkül, hogy kritizálnám az illetékeseket, hiszen nem vagyok a kérdés szakértője, de azt leírom: furcsa eset ez!
Furcsa, mert Balogh Gyulának eddig négy szabadalma van. Gondolom egy-egy szabadalom, egyben minősítés is. Jó, hasznos az ötlet, vagy sem? Fog működni a megálmodott szerkezet, vagy sem? Segíti-e az emberi szervezetnek az új vegyület, keverék, vagy sem?…
Nos, Balogh Gyula, eddig négy szabadalmát védte meg. Egyikre sem talált gyártót. Féltek a kockázattól. A befektetett tőke biztonságától…
– Új termékkel betörni a piacra – csóválták a fejüket az illetékesek – nagyon nehéz. És mi a biztosíték, hogy számításaink beválnak, hogy a befektetett pénz visszatérül?…
Hm … valóban nincs száz százalékra pontosan megtervezhető üzlet. A nyereség sem fogható előrt fülön. Még a legmerevebb tervgazdálkodás idején sem. Azóta persze már rájöttünk, hogy a piacot nem lehet Prokrusztész ágyába fektetni, mert az fütyül a “legtudományosabbban” kidolgozott tervre is. Megy az, a maga öntörvényű útján. Ma már ezt mindenki tudja, és mégis… No, de ez messze vezetne. Maradjunk inkább Balogh Gyulánál. Mit tett ő?
Kilépett a Vasműből és megalapította egyszemélyes vállalatát. Nem félt. Kockáztatott. Nem is keveset.
Először piackutatást végzett, majd propaganda tevékenységet folytatott, aztán gyártott. Készítményeinek fogadtatását állandóan ellenőrzi. Láttam a vaskos dossziékat, amelyekben az általa kibocsájtott kérdőívekre küldött vevői válaszokat gyűjti. Ezekre nagyon odafigyel, valamint a csomagolásra is. Azokon mindig talál valami javítani valót.
– Ugyebár – mondja – azért az sem kutya…
Olyan a postaforgalma, mint egy nagy vállalatnak. Levelek tömkelege. Megrendelések. Pénzátutalások.
Az egyik szenvedély kielégítése hozzásegítette a másik kettő megvalósításához. Bogumil azóta már beutazta a fél világot. Járt Törökországban és Egyiptomban. Elrepült Kubába és Mexikóba. Látta Nepál havas csúcsait, s a mongóliai porviharokat. Európáról nem is szólva. A most következő út: Ausztrália. Mire ezek a sorok megjelennek, ő már bizonyára újra itthon lesz, de telítve egy távoli földrészről gyűjtött, soha nem feledhető élményanyaggal.
Persze a sok utazás, a gyártás, az adminisztráció mellett nem feledkezett meg az első szenvedélyről sem: a könyvtárról. Éppen most vásárolt a Nyomdaipari Grafikai Vállalattól egy új Maxima MM 58-as vágógépet, s egy ugyancsak új PZ-1-es aranyozó készüléket. Számlája 250 ezer forint.
– Szeretném – magyarázza legújabb cselekedetének indokát – ha a könyvtárnak kialakulna minél előbb egy korszerű házinyomdája…
Úgy tűnik, minden rendben. Korántsem. Balogh Gyulának van négy érvényes szabadalma, sikere, de nincs iparengedélye. Vagyis tevékenysége nincs hatóságilag szabályozva! Vagyis “kontár!” De adófizetésre természetesen azért kötelezték. Ki érti ezt?…
Mindenesetre az egyszemélyes vállalat úgy dolgozik mint egy olyan, ahol piackutató, ellenőrző, tervező, gyártó, csomagoló és expedíciós osztályok tevékenykednek lázasan; eredményességben pedig úgy, mint egy olyan, ahol már valóban uralkodó az érdekeltség, s az elosztás kizárólagos alapja: a jó és minőségi munka.
Tele vagyok mégis aggodalommal. Gondoljuk csak meg, mi lesz, ha valamelyik illetékesnek szemet szúr a virágzó vállalkozás? És megalapítja az Álllami “Lakinger Béla” vesekőhajító Vállalatot? Brrr! Gondolni is szörnyű.
Attól startok rossz napok virradnának a könyvtárra…
Karácsonyi István
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
