Ha szabotázst gyanítottak, jött az AVO (II. rész)

Dunaferr – 2001. május 17.

Ha szabotázst gyanítottak, jött az AVO (II. rész)

Dobszóval adták hírül: tarolnak a gépek

Nagy úr az Idő. Rostál. Szelektál. És minden percben viszi a magáét. Közben pedig az válik csak történelemmé, amit megírnak, közreadnak a továbbélő nemzedékeknek. Az alapításának 50. évfordulójához ért Dunaújvárosban igen-igen keveset vetettek papírra az első hetek és hónapok eseményeiből. A szemtanúk többsége sajnos végleg elment már, s alig akadnak olyanok, akik ott voltak az első őrtüzeknél, ahol az aznapok históriái a tekintetek hitelesítő kereszttüzén át juthattak csak el a megőrzésüket felvállalókhoz.

Dunaújváros első évei

Lapunk munkatársa a település első tanácselnökét, dr. Illyés Józsefet ezekről a feledésre ítélt hónapokról kérdezte, mivel 1950 nyarán azzal irányították Dunapentelére, hogy a község újként kinevezett jegyzőjeként legyen mindenben segítője a falu határában épülő kohászati kombinátnak.

– Pentelére kerülésem után néhány nappal üzenetet kaptam a Telepről, hogy a learatott és kepékbe rakott gabonát szállíttassuk el a földekről, mert a munkagépek nem tudnak dolgozni. Azt is megüzenték, hogy ellenkező esetben a gépek a földbe döngölik az útjukba eső kepéket. Mondanom se kell: nagy lett a riadalom, amikor dobszós hírveréssel a telepi üzenet a helyi elöljáróság felhívásaként eljutott a gazdákhoz. Csak növelte a gondokat, hogy a faluban nem volt fuvaros a betakarításhoz, mivel a lófogatok gazdáinak legtöbbje jó pénzért az építkezésre szegődött el. Nem volt cséplőmunkás sem, egyetlen cséplőgép üzemelt, de azt is kalákába összeállt emberek szolgálták ki.

Az első felvonulási épületek 1950 tavaszán a mai Építők útján

Másnap mentem a Gyárépítő Vállalat kirendeltségére. Azt az ajánlatot tettem, hogy a cséplés meggyorsításához, a földek szabaddá tételéhez szerzek hat cséplőgépet, ha a gyárépítők kiállítanak ugyanannyi cséplőbrigádot. Természetesen szállító eszközt is kértem tőlük. Ajánlatomat elfogadták, s ennek az egyezségnek nagy része volt abban, hogy a pentelei gazdák kenyérgabonája nem semmisült meg 1950 nyarán.

Sár a cipőn

Tűrő, de konok nép vagyunk. Feladatainkat magunk szeretjük megválasztani, s legalább kossuthi üzenet kell ahhoz, hogy önszántunkból kimozduljunk a megszokottságból.
Ötven évvel ezelőtt egy harsogó, országos izenet a pentelei löszhátra hívta az új dolgokra fogékonyak tízezreit. A messziről hozott vágyak és elképzelések az esztendők próbatételein át, egy új várost teremtettek.
Eleinte még rejtve maradhatott, hogy ki milyen sarat hozott cipőjén szülőhelyéről, de ahogyan közösséggé formálódott az első csinált város népe, úgy vált önálló értékké, s mára hiteles kötelékké a dunaújvárosi sár.

Alig hevertem ki a rohamtempójú gabonabetakarítást, amikor az ősz első napjainak egyikén azzal jöttek, hogy most a kukorica, a szőlő és a többi őszi termény van az építők útjában. Épp az Öreghegynél tartottak az út- és közműépítők. Ezúttal már nehezebben ment a gazdák meggyőzése, mivel a termés jó része még éretlen volt. Várni szinte egyetlen napot sem lehetett, fel kellett vállalni a földtulajdonosok egyéni sérelmeit. Kisajátításról szó sem lehetett, a kártalanítást sem emlegethette igazán senki, mert a köz- és a magánérdek ütközésekor hamar az a vád érte az igazát keresőt, hogy szabotál. És ha ez a szó elhangzott, már jött is a hírhedt ÁVO.
(Az építési területek biztosításáért a NEB műszaki titkára, Inokai János volt a felelős, vele végül sikerült megegyezésre jutnom: a letarolt terményekért, helyszíni becslés alapján legalább kártérítést ígért a földtulajdonosoknak. Ebből gyakorlatilag csak 1957-ben lett valami, amikor a pénzügyi kormányzat bizonyos összeget adott a pentelei kártalanítások és a kisajátítások befejezésére.)
Az első tanácsválasztásokat tartották 1950. október 23-án. Nemcsak a dunapenteleiek, hanem a telepi barakktáborok lakói is itt szavaztak. A választás nyomán Dunapentelének 81 tagú tanácstestülete lett. Az alakuló ülésen, november 27-én engem választottak meg tanácselnöknek. A testület tagjainak tudomására hozták, miként kell dolgozni, s azt hangsúlyozták, hogy Dunapentelét mint leendő várost kell vezetni.
El kellett látnunk a hagyományos községi feladatokat Óvárosban. Ügyelnünk kellett a mezőgazdasági munkákra, a tsz-ben zajló eseményekre, az egyéni gazdák beszolgáltatásaira, továbbá az építőknek szükséges szolgáltatások megszervezésére.

Elkezdődik a gyárépítés

Az esztendő vége felé már több ezerre nőtt az itt dolgozók száma, a többséget a kubikosok tették ki. Ők naphosszat a sarat taposták, így mindenekelőtt a cipészszakmának nőtt meg az ázsiója. Annyi munka adódott, hogy a helyiek már nem is tudták ellátni. A járási szervek közreműködésével, a környező településekről irányíttattunk ide szakembereket. Ekkor települt át hozzánk a Baracsi Cipész Kisipari Szövetkezet, amelyből később kinőtte magát a település első szolgáltató cége, a Vegyesipari Tanácsi Vállalat.

dr. Illyés József visszaemlékezése

Lánczos András