Szabad Ifjúság – 1954. május 23.
MEGVÁLTOZOTT ÉLETEM
Nehéz szabad szemmel követni a fű növését, vagy a rügyek pattanását. A hosszú folyamat hirtelen válik láthatóvá, s a kopár, halottnak tűnő ágon egyszerre rügyek fakadnak. Az ember növése sem tapintható ki minden percben. Idő múltán tűnik szembe, más már, mint aki volt. Egy fejjel magasabb…
Erről beszélgettünk. Amit leírunk, nem cikk hanem néhány jegyzetfüzetből kitépett oldal. Néhol rövidíteni, összevonni kellett – a szavak, úgy hiszem, mégis híven tolmácsolják L. Szász Antal, sztálinvárosi olvasztár érzéseit.
L. Szász Antal olvasztár (Gordon György rajza.)
★
Hogy mikor kezdődött a változás?
Úgy 1949-ben. Addig szinte mozdulatlanságba dermedt az életem. Nem ismertem a vasárnapot, a koránt és a későnt, s tíz perc örömöm sem volt az életben. Nem érdekelt, mi történik a világban. Dolgoztam, aztán kész.
De láttam, hogy mégsem úgy van, ahogy volt. A mi falunkban is megérződött a friss szellő. Elhatároztam, hogy én is eldobom a régi életet.
Egy kisvasút építéséhez szegődtem, Bácsalmás és Kunbaja között keskenynyomtávú vonalat csináltunk. Először kerültem olyan helyre, ahol sokan voltak tisztánlátó emberek. Munka után, ebéd közben, az ellesett szavak akarva-akaratlanul elgondolkoztattak.
A vonal avatására lejött egy elvtárs a minisztériumból. Pentelére hívott. Tizennyolcan jelentkeztünk összesen, másnap délelőtt már jött értünk az autó.
★
A tizennyolc ember egy hét múltával kilencre fogyott. Nehéz körülmények, rossz lakás, hiszen az elvtársak is tudják, nem volt itt akkor eldorádó. Akik megmaradtak, meg négyen hozzá, ebből alakítottunk brigádot, engem választottak brigádvezetővé. Én voltam a legidősebb is, 26 éves múltam akkor.
A munka ment, a 150 százalék mindég megvolt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az öntudat tette. Fiatal volt a brigád, jó virtusos és tetszett, hogy mi vagyunk az elsők. (Amikor megindult a Vasmű újsága, már az első számban írtak rólunk.) És a pénz se esett ki a zsebünkből.
Aztán jött az első felajánlás. Röpgyűlés volt, ott beszélték meg a brigádokkal. Na, lökdösnek már engem is a fiúk, mi sem maradhatunk el. 150-160 körül jártunk, hát én 200 százalékot mondtam, hogy azt elérjük december 21-re és nem megyünk alája.
A felajánlás meglett volna, a 200 százalék még nem. Mondom a brigádnak: “Megvan a tehetségünk, hogy megcsináljuk. Aki nem bírja az iramot, ne szégyelje, mondja meg. De lógás ne legyen!” Az egyik fiúnak nehezen ment – erős, meg jószándékú is volt, de ügyetlen mozgású – addig segítettük, míg rendbejött. Volt, aki elment – nem volt érte kár.
Egy pártmegbizatás teljesítésének története
A párt és a DISZ állandóan rajtunk tartotta a szemét. Egyszer csak azt mondja a DISZ-bizottságról a Kis Laci, hogy bentlakásos DISZ-iskolára javasolnak.
– Nézze, Kis elvtárs – küldjenek olyat, aki nem szeret dolgozni. Ha kell, hát előbb jövök és később megyek, de hagyjanak a brigádommal. – Ilyen “érveim” voltak. Három napig tartott, amíg végre “megagitáltak”…
A DISZ-iskolát elvégeztem. Nem volt könnyű. Emlékszem, a többiek játszottak, táncoltak, sportoltak a szabadfoglalkozási időben, én meg a teremben tanultam. Nem mintha én nem szerettem volna velük lenni, de kellett a “túlóra”, hogy iramot tudjak tartani.
Valahol itt volt az újabb lépés. Megváltozott valami a brigádban. Jobban láttuk nemcsak azt, hogy mit csinálunk, de azt is, hogy miért. Újságokat fizettünk elő, olvastunk. Esténként mindig szokásban volt, hogy lefekvés előtt a szobában beszélgettünk. Mind többször került szó komoly dolgokra, és arra: ideje lesz szakmát tanulni. Elmentünk a kéréssel a DISZ-hez. Helyeselték, azt mondták, segítsünk még rövid ideig az építkezés nagy munkáiban, aztán mehetünk vasasnak.
Pártiskola, három hónap! Utána nem sokkal a DISZ-bizottság szervezőtitkára lettem. Sokat tapasztalt, sokat látott, tanult az ember.
Ebben az időben oszlott fel a régi brigád. Többen vasszerkezeti lakatosnak mentek, a kohóépítésben már ők is részt vettek, más vasas szakmákba kerültek, katonák lettek. Szóval a többiek szakmát tanultak és én is erre vágytam. Mikor szóba került, hogy kit javasolnánk az új kohóhoz fiatalokat, tréfás-komolyan mondtam, legszívesebben magamat is.
A pártbizottság felfigyelt a szóra és teljesítette szívem-vágyát. Elküldtek Diósgyőrbe tanulni. Én, a tanulatlan kubikos, elindultam, hogy olvasztár legyek.
★
Átadtak a NEB-nek. Átvittem a munkakönyvem, megígértek minden szépet, adtak nyolc napra pénzt, addig majd mindent elintéznek. Azután elfeledkeztek rólam. Tizennégy napig valahogy futotta a pénz. Akartam közben Sztálinvárosba telefonálni, de arra már nem jutott. Munkaruhát sem kaptam. Kicsit elkedvetlenedtem, de tudtam, ki kell tartanom, ha a párt küldött. Két napig csak a védőételen, tejen meg kekszen éltem, munkaruhának pedig befogtam a vászonruhámat. Végre üzenni tudtam és a párt segített, újra rendes körülmények közé jutottam.
Ismét Sztálinvárosban avatják a nagy kohót.
Rákosi Mátyás beszélget az első csapolásban részt vett olvasztókkal.
A munkások: Bakhart László és L. Szász Antal.
fotó: Magyar Fotó/Pap Jenő
Új feladatok… Pártvezetőségi tagnak választottak, azután párttitkárnak. Sok a munka, hiábavaló lenne tagadni. A három műszaknak egy a pártszervezete, egyszer korábban jönni, másszor tovább maradni, s közben jól dolgozni a saját időben. De minden munkáért kárpótol az elvtársak bizalma. A vezetőség újjáválasztásakor egyhangúlag megválasztottak. Gyakran keresnek meg problémával, magánügyekkel, előfordult már, hogy a feleség jött be panaszszal, úgy kellett segíteni. Sok a munka, de jó dolgozni.
És még egy, ha már a kohóról van szó. Brigádunk az utolsó hónapban sztahanovista lett. Ha még két hónapig tartjuk, oklevelet kapunk mindnyájan. Mint a régi brigád…
★
És most megyek a kongreszszusra, küldöttnek választottak. Annak a pártnak kongresszusára, amely évek óta visz mind feljebb, fogja kezemet. Sokat olvastam a kongresszusokról, s ezúttal részvevője leszek. Jó érzés, hogy amikor majd a gyerekek tanulják az iskolában: “… s akkor 1954 májusában összeült az MDP III. kongresszusa, hogy nagyfontosságú határozatokat hozzon” – elmondhatják, apám is ott volt.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
