Pentele Baráti Kör

Pentele Baráti Kör alakult

Megkezdte munkáját az a csoport, amely Dunapentele történetének kutatását tűzte ki célul. A XI. századtól a városalapításig a Penteléről feltárt anyagokat kívánják feldolgozni. A munkában sok öntevékeny lokálpatrióta – jogász, építész, pedagógus, orvos, levéltáros, mezőgazdász, közgazdász, társadalmi tisztségviselő – vesz részt. Hogy milyen régóta és milyen sokak által hiányolt kezdeményezés válik most valóra, arról az a sok segítség tanúskodik, amelyet már most, a megalakuláskor felajánlottak.

Megjelent: Dunaújárosi Hírlap 1985. március 8.

____________________________________________________

Dunaújvárosi Hírlap – 1985. július 16.

Megőrizni és továbbadni

A szülőföld története

Látkép az Öreghegyről. A Magyar utcán már áll a gőzmalom épülete, viszont lebontották a Dóra-kastélyt.
Fotó: Dunaújváros története képeslapokon

A Pentele Baráti Kör ez év tavaszán alakult meg. Az ötlet ugyan sokakban felmerült már korábban is, de hiányzott valaki, aki megszervezze, összehangolja, megvalósítsa az elképzelést. Végül Horváth György a 26-os építőipari vállalat munkaerő-gazdálkodója vállalkozott rá.
– Mi késztette a penteleieket arra, hogy öntevékenyen kutassák szülőföldjük művelődéstörténetét?
– Ha valaki bemegy dunaújvárosi könyvtár helyi történeti kutatószobájába, rögtön láthatja, milyen sok írásos anyag gyűlt össze a városépítés óta, s milyen kevés az azt megelőző időkből. Tulajdonképpen a 9. Fejér Megyei Történeti Évkönyv az, amelyben egy-két korszak részletesen le van írva. Ám, ahol megvan a történelmi háttér, hiányzik részletes néprajzi leírás és a fordítva. Ezeket a fehér foltokat szeretnénk munkánkkal megszüntetni.
– Kik alkotják a baráti kör magvát, s hogyan folyik a munka?
– Alapító tagnak számít dr. Bakos Károly, Őri Zoltán, Schlüter Frigyesné, dr. Hetényi István, Garbacz Lajosné, jómagam, és nem felejthetem ki a nemrég elhunyt Meggyes László nevét sem. Mindenki a foglalkozási köréhez legközelebb eső területen kutat, gyűjt, legyen az építész, tanár, orvos vagy jogász. De természetesen ez nincs élesen elhatárolva. Kutatási területünk Dunapentele egész művelődéstörténetére kiterjed, mindenre, ami az eddig elkészült munkákat gazdagítja és összefoglalja.
– Kiktől kapnak segítséget?
– Elsősorban a dunaújvárosi múzeumtól és a levéltártól. De mindenki, akihez eddig fordultunk, szívesen rendelkezésünkre állt, így például a székesfehérvári püspöki levéltár. Szeretnénk felvenni a kapcsolatot azokkal a szerzőkkel is, akik már publikálták kutatásaik eredményét, hátha be tudjuk vonni őket is a munkába.
– Mi a cél?
– Egy könyv megszerkesztése. Egy olyan könyvé, amely mindenkihez szól, mindenki számára érthető és elérhető. Az egyszerű óvárosi asszony talán soha nem fog elmenni a dunaújvárosi múzeumba vagy levéltárba, de ha megjelenik egy könyv szülőfalujának művelődéstörténetéről, népszokásairól, tudományos igénnyel, közérthető nyelven, egészen biztos, hogy megveszi. Az igény megvan rá, ez tény. Mi pedig élünk a lehetőséggel, és dolgozunk.

Kiss S. Anna

Dunaújvárosi Hírlap – 1985. november 12.

“A mesélést nem hagyom abba”

Megőrizni és továbbadni

Schlitterné Nyuli Anna
1925 – 2003

Ha a pentelei hagyományok kerülnek szóba, sokan gondolnak Schlitterné Nyuli Annára. Hosszú évekkel ezelőtt kezdte el gyűjteni, illetve papírra vetni a helyi népszokásokat. Parasztszülők gyermekeként nőtt fel, munkáiban az ő világukat örökíti meg. Nyugdíjazása előtt nem sokkal végezte el az általános iskola 7-8. osztályát. Itt figyeltek fel tanárai az íráskészségére, tőlük kapta az első biztatást gyűjtőmunkájának folytatásához. Helytörténeti írását tavasszal vásárolta meg az Intercisa Múzeum. A múzeumban tartott irodalomóra keretében mesélt a napokban a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak a régi Pentéléről.
– Úgy hallottam, nagyon jól sikerült ez a beszélgetés. Honnan ez a mesélőkedv?
– Nagyon szép és nagyon boldog gyerekkorom volt. Tanyán laktunk, de annak az életnek is megvoltak a szépségei, örömei. Amikor – már felnőttként – elvesztettem a szüleimet és a városba költöztünk, még erősebben kötődtem az emlékeimhez. Rémülten vettem észre, hogy egyre kevesebb marad szüleim világából, hogy a régi tárgyak szerepét új, modern dolgok veszik át, s az újfajta élethez új hagyományokat teremtenek az emberek. Nem vagyok ellensége az újnak, de hiszem, hogy a fejlődéshez ismerni kell a múltat is. Így aztán mesélni kezdtem.
– Hogyan fogadta a környezete?
– Eleinte azt mondták, ezekre a régi dolgokra nem kíváncsi a kutya sem. Még a gyerekeim is megmosolyogtak néha. Ma már gyakran előfordul, hogy írásaimmal, vagy egy-egy emlék felidézésével könnyeket csalok a penteleiek szemébe…
– Rengeteg írott anyaga gyűlt össze már eddig is. Mi van még a tarsolyában?
– Most a Petőfi iskolának állítottam össze egy kétszáz oldalas anyagot, és kiveszem a részemet a Pentele Baráti Kör munkájából is. A mesélést sem hagyom abba, s ha hívnak, örömmel teszek eleget a kérésnek. Ismerje meg minél több fiatal elődeink, a hajdan itt élő parasztok életét, szokásait.

– ksa –