Népszava – 1952. március 29.
ÉPÜL A NÉP ORSZÁGA
Április végére elkészül Sztálinváros új, korszerű pályaudvara
Sztálinvárosban, néhány hét múlva befejezik a korszerű, hatalmas állomás építését. A modern épület hárommillió forintos költséggel készült. Homlokzatát a szovjet építészet példája nyomán a szocialista-realista stílusnak megfelelően alakították ki. A vonathoz igyekezők nagy előcsarnokba lépnek majd és a pénztárfülkék előtt elhaladva, nyílegyenes úton jutnak a vasúti szerelvényekhez. A tanulóifjúság számára korszerű diákváróterem épül. A forgalmi iroda elkészítésénél különös gondot fordítottak arra, hogy a forgalmi szolgálattevő egy pillantással átfogja az egész állomást és így a szerelvények helyzetéről állandóan tájékozódhassék. Az állomás műszaki berendezése is méltó Sztálinvároshoz: a gyár és az állomás között új biztosítóberendezést építettek amely lehetővé teszi, hogy a vasutas dolgozók meggyorsítsák a Vasmű vasúti kiszolgálását. Az állomáson legmodernebb, gépkapcsolású telefonközpont is működik. Segítségével a szolgálatot teljesítők pillanatok alatt beszélhetnek a szertárral, a raktárral és a többi szolgálati hellyel.
képek forrása: fortepan.hu/UVATERV
Sztálinvaros és Rétszilas között új vasútvonal épül
Ötéves tervünk harmadik évének egyik legnagyobb vasútépítési munkája kezdődött meg Rétszilas és Sztálinváros között. Ezen az új vasútvonalon kerül majd a komlói bánya szene a Sztálin Vasműhöz. Az új vasútvonal rétszilasi szakaszának építésénél hatszázezer köbméter földet mozgatnak meg. A Szovjetunióból és a népi demokratikus államokból érkezett gépek 18 méteres bevágásból termelik ki a földet, amelyet azután töltésként használnak fel. A munka zavartalan és gyors menetének biztosításához csupán ezen a szakaszon tíz kilométer hosszú vágány épült, amelyen naponta hatvan menetben szállítják a vonatok a gépekkel kitermelt anyagot. Az alépítményi munkákat már az őszi esőzések előtt elvégezték és a tél folyamán elkészült a tervdokumentáció. A munkát a szovjet tapasztalatok alapján úgy szervezték meg, hogy a vasútépítés valamennyi dolgozója a nap minden órájában tisztában legyen legközvetlenebb feladatával. Éjjel-nappali műszakban, teljes erővel folyik most a munka, hogy a jelenlegi hegyi pályát szintmagasságba hozzák, a feltörő talajvizet pedig elvezessék.
kép forrása: fortepan.hu
________________________________________________
Sztálin Vasmű Építője – 1952. május 1.
A vasútállomástól a munkahelyig
Hogyan fogadjuk az ujonnan érkezetteket?
Egyre jönnek, áradnak az új emberek az építkezésre. A toborzók szavára próbálják meg Sztálinvárost, amelyről részint annyi jót, másfelől meg annyi ijesztőt hallottak. (Már aszerint, ki beszélt róla.)
A Tűzállótéglagyár ellenben nem sokat törődik a hivatalos toborzással. Ez az építkezés, – mint egy önálló kis hadsereg – “önellátásra” rendezkedett be. Ha emberre van szükség, maguk a tűzállótéglagyáriak toboroznak – otthon. Mármost ha megjön a földi, beveszik a brigádba. Azt is elintézik mindjárt, hogy ott lakjék velük. Megmagyaráznak neki mindent, megmutogatják a várost, az építkezést, a kultúrtermet, a mozit és a büffét, bemutatják lányoknak, társaságba viszik, elkísérik a DISz-be, a szabadságharcosokhoz és részletesen elmondják, mit kell dolgozni és hogyan kell dolgozni ahhoz, hogy ennyit meg ennyit meg lehessen keresni.
Meg is lehet nézni a Tűzállót: aki egyszer odamegy, az ott is ragad. Jól érzi magát és semmiféle csábításra ott nem hagyná…
Cédulával a kézben…
Dehát akkor hogyan lehetséges az, hogy minden nap jócskán akadnak, akik reggel jönnek és a kétórás vonattal már mennek is vissza? Vagy ha nem aznap, de másnap vagy két nap múlva.
Ez azért van, mert egyes építésvezetőségeken még nem tudják, hogy az ember nem fadarab. De kiváltkép nem tudják ezt a munkaerőgazdálkodásban és a szűrőállomáson, márpedig ez utóbbin orvosok és ápolónők vannak, akiknek tudvalevőleg ez a szakmájuk: az ember.
Mindjárt avval kezdődik a dolog, hogy a szűrőállomáson nem tartják meg pontosan a rendelések kezdési idejét. Így aztán a reggel jelentkező ember jó, ha déltájban végez. Félnapi várakozás nem öröm, kivált, ha azalatt senki sem foglalkozik a jövevénnyel. (Valami foglalkozás azért van, de bár inkább ne lenne. Az élelmes vállalatok ugyanis elküldik a szűrőállomásra “ügynök”-eiket, hogy az érkezőket már a bejáratnál magukhoz rántsák. Most aztán végezze munkáját a Munkaerőgazdálkodás: április 17-én a szűrőállomáson megvizsgáltak 61 főt, a Munkaerőgazdálkodás kirendeltsége kiközvetített 6-ot. Hová lett a többi 56? Valószínűleg egy része megijedt a barátságtalan fogadtatástól, és visszament, másik része meg követte az “ügynök”-öket.)
A Munkaerőgazdálkodáshoz eljutott jelentkezők itt csupán kartotékká változnak. Megkapják a különböző cédulákat, aztán nekivágnak Sztálinvárosnak, amely két esztendő alatt tudvalevőleg várossá nőtt és elég terjedelmes.
Az átmenőszállás ugyan tiszta és rendes már, viszont az élelmezési vállalatok nem sokat törődnek az ujonnan jöttek kosztjával. (Pedig amióta a világ áll, tudják, hogy senki sem marad szívesen az amúgy is szokatlan új helyen, ha az első nap nem telik kellemesen.)
Amíg az új munkás megszokja Sztálinvárost, nem egy erőpróbát kell kiállnia, az átmenőszállás lavórjától a munkahely keresgéléséig.
Barakktáborok és szociálpolitika
Épül a vasúti felüljáró
fotó: Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros fényképeken
Akik semmit sem tudnak
Az persze még nem minden, hogy a Vasmű építésére jelentkezett új embernek a kezébe nyomunk egy cédulát s ha megtalálja a munkahelyet, mindjárt beosztjuk egy idegen brigádba, amelynek tagjaival csak munka közben van együtt, egyébként pedig jó ideig árván kell neki állnia az új város forgatagában. Az emberekkel foglalkozni is kellene. Mégpedig politikai felvilágosítással is el kellene látni őket, mert sokan vannak, akik azt sem tudják, mi épül itt. Akadtak olyanok is, akik azt sem tudták, hogy a Vasmű vasat fog adni. A munkahelyek nagy részén nem is értesítik a párttitkárt új emberek érkezéséről. Így aztán, ha az első nap nem a legjobban üt ki, – nehéz a munka vagy azon a napon kevés a kereset (új, nem szokott munkát ki kell tapasztalni), nem egy ujonnan érkezett szomorúan elmegy, mert nem tudja, mit csinál. Ki tudja, hány leendő sztahanovista távozott el e gondatlanság következtében, hány rejtett újító-tehetség, hány későbbi építészmérnök hagyta el saját ígéretföldjét! A Tűzállóléglagyárnál is ösztönös ez a munka. Az Erőműnél pedig legalább Molnár elvtárs megkérdezi a munkavezetőt időnként: ki jött újonnan. Egyes helyeken lehet ilyesmit tapasztalni, de sok helyen nem törődnek az új munkások politikai felvilágosításával.
Mi a teendő?
Szükség van tehát intézkedésekre, hogy megváltozzék az új munkásokkal való bánásmód. Jó volna, ha két-háromtagú népnevelőcsoportok alakulnának régi sztálinvárosi munkásokból, akik egymást váltva foglalkoznának az átmenőszállások lakóival. Elmondanának nekik mindent és választ adnának kérdéseikre. A párttitkárok a népnevelőértekezleten kérdezzék meg a brigádnevelőket az újonnan jött munkások felől. A szállásbizalmiaknak is igen nagy feladataik vannak. Minden szállásbizalmi fogadja szeretettel a szállás új lakóit és beszélgessen velük. Vigye el őket moziba, könyvtárba, irassa be a sportkörökbe, vagyis vezesse be az új munkásokat a sztálinvárosi életbe. A munkavezetők mielőtt munkába állítják az ujonnan érkezettet, világosítsák fel arról, hogy mit csinál, mennyi lesz a keresete.
Le kell vetni a hivatalnoki ridegséget és mindjárt kevesebb embert fog visszavinni a vonat azok közül, akik a toborzás eredményeképpen eljöttek a Sztálin Vasművet építeni.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár és a József Attila Könyvtár helytörténeti adatbázisának segítségével készült.
