Dallam Klub 2400 – Szekeres András


Zenekari próbán
fotó: Szekeres András facebook oldala

Funkcionális ámokfutás címmel február közepén megjelent Szekeres András új, harmadik szólólemeze, kár lenne kihagyni, egy újabb adag remek zene, egy igazán sokoldalú zenésztől, énekestől.

Az új albumról András így nyilatkozott:
“Beálltam erre a négyéves periódusra. Az első lemezt négy év követte, a mostanit pedig négy és fél. A következőt lehet, hogy öt fogja, de igazából nem volt bennem semmi hajtás, hogy mennyi idő alatt szeretném megcsinálni, összegyűlt az anyag fele, és kitaláltam, hogy legyen ebből lemez. Annyi elképzelésem volt, hogy teljesen mást szerettem volna alkotni úgy, hogy közben nem érdekel, ki mit szól hozzá. A dalszerkezetekben is próbáltam a rádió kompatibilis, sztenderd megoldásokat kerülni, ha mégis olyan lett volna, ami hajaz egy kicsit is egy rádióslágerre, akkor direkt beleraktam olyan részeket, hogy véletlen se hasonlítson rá. Próbáltam nehezebben értelmezhető dolgokat csinálni, amik nekem tetszettek. Nagyon sok Beach Boyst hallgattam, a Pet Sound lemezt főleg, és megirigyeltem tőlük, hogy bárhova beletehetnek akármit, válthatnak hangnemet meg ritmust. És ilyet akartam csinálni. Ez az első olyan lemez, amit kifejezetten magamnak csináltam, és nem érdekelt, hogy ki mit gondol róla.”

“MINDENT MEG AKAROK ÍRNI, AMIT LÁTOK”- INTERJÚ SZEKERES ANDRÁSSAL

Kedves András, tudom, nem érdekel ki mit gondol róla, de leírom, kiírom:  jó lett ez az album is, szívesen hallgatom, ahogy a többit is, szóval ha a lelkes rajongókat kellene összeszámolni, számolhatsz velem! A DAL című műsorhoz pedig sok sikert, elért eredménytől függetlenül egy igazán érzelmes, őszinte nótával lesz gazdagabb a néző/hallgató. Mi mást is lehetne még kívánni: érjen el minél több “értő” fület, szívet, szálljon messze A DAL!

Az új lemezről két már megjelent dal:

 A SZERELEM KELL- PREMIEREN SZEKERES ANDRÁS LEGÚJABB VIDEÓKLIPJE

Még több friss információ, érdekesség: 

Szekeres András

Dunaujvaros