Csollány Szilveszter a gyűrűk ura

Csollány Szilveszter az aranyérmet érő gyakorlat közben: koncentráció és tökéletes kivitelezés.

Csollány Szilveszter magyar idő szerint vasárnap délelőtt 9 óra 32 perckor felért a csúcsra, kétséget sem hagyva afelől, hogy 2000-ben gyűrűn ki a legjobb tornász. A soproni születésű, sokáig a Rába ETO-ban versenyző Csollány óriási közönségsikert aratva az egész versenynap egyik legkáprázatosabb gyakorlatát mutatta be a Super Dome-ban, s hatalmas fölényét szerencsére nemcsak a nézők, hanem a bírók is érzékelték. Lapunk munkatársa a nagy öröm pillanatait együtt élte át az újdonsült olimpiai bajnok családjával.
– Amikorra a lélek, a test és a tudás egyensúlyban a csúcson van, azt nem lehet letaszítani. A világ az több, mint amit megélünk. Olyan csodálatos erők segítik ezt, amiben az emberek nem nagyon hisznek. Szilveszter most bebizonyította, hogy azt a tudást és erőt, amit ő odavitt, nem lehetett elvenni tőle. Ez a tisztaság és a szeretet ereje, ami most győzedelmeskedett – mindezt Horváth Ilona Judit, a gyűrűk ura, Csollány Szilveszter legfrissebb olimpiai bajnokunk édesanyja mondta közvetlenül a világraszóló győzelem után.

„Bajnok a fiam!” – az édesanya öröme határtalan.

Nehéz perceket élt át a család vasárnap negyed és fél tíz között, hiszen Szilveszter utolsónak lépett szőnyegre a szerenkénti döntőben. Az anya közben feszülten figyelt, a báty, Péter viszont – aki maga is (diák)olimpiai bajnok -, szakértően kommentálta a riválisok gyakorlatait. Leginkább a görög Tampákos pontszámát vélte eltúlzottnak. Szilveszter gyakorlata közben azonban, ahogy elemről elemről sugárzott róla az erő és a magabiztosság, már mindenki érezte: nem lehet baj. Amikor pedig Szilas pontszáma is megjelent, kitört a taps, zokogással és örömkönnyekkel vegyesen.

Judit asszony, sem tudott ekkor már könnyeinek parancsolni, ám egészen délelőtt negyed tízig, amíg “Szilas” végre felbukkant a képernyőn, Péter fia, menye és a család barátai társaságban dunakiliti otthonukban idézte fel kérésünkre az akkor még csak remélt és nagyon hitt olimpiai győzelem előtti napokat és Szilveszter útját a világ tetejéig.
– Teljesen benne vagyok a karrierjében, hiszen a családunkban – miután hármasban éltünk a két fiammal – nemcsak az anyjuk, a barátjuk is voltam. Ma is teljesen fölvállaljuk egymás útját – mondotta Judit asszony. – Egyek vagyunk, mint a gyertyafény. Ez éltet bennünket, a határtalan szeretet s a harmónia. Örömmel mondhatom, hogy Szilveszter feleségével, Szilvivel, s a kislányukkal, Szimónával is él ez a kapcsolat. A nagy döntő előtt, szombaton beszéltünk velük telefonon. A menyem azt mondta, hogy Szilas végig nyugodt volt, jól ment neki az edzés a selejtezők után, s én is éreztem, hogy nagyon erős a fiam…

Az ifjú tornász, a mozdulat már itt is tökéletes.

– Hatéves korában kezdett tornászni. Együtt jártak Péterrel a győri Móra-iskola ETO-s tornacsapatába. Kitűnő edzői voltak, Rock Samu és Szólás Nándi. Kezdetben ösztönösen tornászott, nem félt semmitől, nekiment mindennek. Én meg igazi sportanyuka voltam, ott ordítottam a szőnyeg mellett. Persze most is nagyon nehéz, a várakozás percei rettenetesek…
– Szilveszternek mindig meg kellett küzdenie a maga igazáért. Makacs fiú volt, s folytonosan le kellett küzdenie önmagát is, meg a körülményeket is. Legutóbb azért ment ki Amerikába is, mert úgy érezte, már leírták, s ő mindenképpen igazolni akarta: az a felkészülés, amit önmaga számára előírt, eredményes és elegendő lesz. Ezzel persze ő utat mutathat másoknak is…
– Legutóbb augusztus első hetében látogattuk meg őket Dunaújvárosban. Nagyon kellett már neki a menedék, hiszen mindenfelől azt duruzsolták neki, hogy aranyérem, aranyérem. Ez azért így nem könnyű. Én akkor azt mondtam neki, hogy tudom, hogy mindent megtett a sikerért. A bírói szubjektivitást nehéz kiiktatni a tornából, ezért akármilyen éremmel jön is haza, én már előre – a tisztességéért, emberségéért – odaadom neki az aranyérmet. Szilveszter csodálatos ember tudott maradni, példás családapa és tiszta ember. Most is az hiányzik neki a legjobban, hogy nem fürdetheti meg esténként a kislányát. Ő most harmincéves, teljesen kész mint sportoló, s a sydneyi aranyérem az életműve megkoronázása lehet. (Az lett! – a szerk.)

A család együtt izgult a verseny alatt.

– Nem tudom, hogyan folytatódik majd a pályafutása. A gyűrűn kívül a többi szert ő már nem vállalja, hiszen a huszonnégy évi torna megviselte a testét. A versenyzést csak fokozatosan lehet abbahagyni, de az biztos, hogy az olimpia után a családi élet lesz számára az első, s azt is szeretné, ha most már a felesége is kiteljesíthetné a saját életét, hiszen eddigi éveit Szilveszterre áldozta…

Vida István

Megjelent: Kisalföld, 2000. szeptember 25.

Gyakran kérdezi: “Mit tettem, Szilvi?”

Az élménybeszámolót az első széksor szélén állva hallgatta végig Csollány Szilveszter felesége, Szilvia.
– Időnként nagyon nehéz volt nélküle – mondta a csinos szőke fiatalasszony, amikor a felkészülés időszakára emlékeztettem. – Budapestre, a szüleimhez mentünk fel kislányunkkal, így néha sikerült elterelni a figyelmemet, és akkor nem izgultam, idegeskedtem. Egyébként több mint tíz éve ismertük meg egymást Szilassal. Pont akkor kezdődött el igazán a pályafutása. Amerikában is kinn voltam vele, sőt Szimóna is ott született. Utána jöttünk haza, és olyan hihetetlen volt a győzelme. Az utcára is csak úgy megyünk le sétálni, hogy Szilas megy elöl, mi távolabbról követjük, és nézzük az embereket, ahogy kezet fognak és szóba elegyednek vele. Ilyenkor, amikor ennyien kérik az aláírását, és érzem, hogy szeretik, akkor fogom csak fel igazán, hogy mekkora sikert ért el. Sőt előfordul, hogy Szilas is megkérdezi, amikor körülveszik, hogy Szilvi, mit tettem én ezért?!