Pentelei májusok


Dunaújvárosi Hírlap – 1990. április 27.

PENTELEI MÁJUSOK

Micsoda izgalmas éjszaka volt valamikor ez a május elsejére virradó éjszaka! Legénynek, lánynak egyaránt.
A legények bandákba verődve, suttyomban bementek éjszaka a Szigetbe májfáért. Kisebbet, nagyobbat, ki csak egy ágat, ki meg egy egész hatalmas fát elhozott.
Ugatott a kutya kegyetlenül, volt is mit! Olyan hosszú, hatalmas fát vonszoltak be az udvarba a legények, hogy nem lehetett a végét látni. A nagylány, meg a szülők az udvari ablak függönye mögül lesték a serény munkát a sötétben.
– Borzasztó ez a kutya. Júj ez a kutya! Ereggyen ki apja, csukja be a kamorábo, nem tudnak tüle dógoznyi ezek a legények. Lehúzza rulluk a nadrágot!
– No még csak az köllene, kimenni! Hogy gyünne az ki? – súgja a leány.
– Mennyen ki apja – kéri megint a mama.
– Dehogy megyek ki, majd abbahagyja!
A kutya végre elcsendesedett.
– Úgy látszik adtak neki csontot. Még mindig ásnak, még mindig! Mennyi föld van má egy halomban! Akik a gödörben ásnak, már ki se látszanak belőle!
– Egy delegrafának is ölég vóna ekkora gödör! Dehát, hadd ássák, hadd dógozzanak vele, legények! Ástom én is abban az üdőben. Vagy má elfelejtetted, mama?
– Aaah, de régen vót!
Úgy látszik, kész a gödör, már vonszolják a hatalmas fát, igen nagy óvatossággal, hiszen rajta már az üveg bor, a pirospettyes menyecskekendő, a sok szép színes krepp-papír szalag.
– Ekkora gyönyörű fát! No te leány, megérdemülöd? Mi?
A leány a vállát vonogat ja, erősen figyel kifelé. Már áll a fa, vigyázva tartják, hogy egyenesen maradjon, a tövéhez lapátolják a földet, tömőfákkal, lábbal is sokáig döngölik, hogy jó erősen álljon, szél se döntse el. Készen vannak vele. Indulnak, vissza-vissza nézegetnek, gusztálgatják.
– Mostmár kimék – szól a papa. – Má nincs is sötét, világosodik, aztán még nem is aludtunk.
Kinéz az utcára is, hát a ház tövében ott ül a földön álmosan három legény
– Hát tik?
– Őrizzük a májfát, mert emez “banda” el akarja lopni.
– Mennyetek haza nyugodtan, őrzöm mostmá én. Nehéz dolog lenne azt onnan ellopni, úgy beledöngütétek, egy hétig se tudjuk onnan kiszedni!
Este májfa bál volt a vendéglő udvarán. Ott volt a nagylány is, táncba hívta a legény. Szép dalt húzott a prímás:

“Pöntölei hegyek alja jaj de homokos,
Vetek bele rozmaringot jaj de illatos.
Vetek bele lenmagot, a szeretőm elhagyott
Fáj a, fáj a, fáj a szívem, érted meghalok.”

A legény a bálból hazakísérte a leányt, a kiskapunál a mama gyorsan elköszönt, nem hagyta őket beszélgetni.
– Gyere leány, gyorsan befelé, az elmúlt éjjel is ke veset aludtunk a szép májfa miatt!
– Hát akkor, jojcakát – köszönt el a legény is.
Anya és leánya aztán együtt bementek.
– Idesanyám… idesanyám…
– Mi van veled, te?
– Idesanyám… odanézzen…
– Hová, te! Ne ijesztegess!
– A májfa… jaaj, nincs a májfa!
– Megbolondultál? Hun nincs?!
– Hát nem lássa, idésanyám, nincs májfám, ellopták!
– Jaaj! Tényleg nincs itt! Apja, apja, gyűjön má ki! Nézze mi történt!
– Mi van veletek. mit óbégattok?! A legjobb álmábul fölveritek az embert! Mi a csuda bajotok van?
– Ellopták a májfát, maga meg észre se vette!

A majálisok hozzátartoztak május hónapjához. Dunapentelén is volt, legtöbbször kettő is e szép virágos hónapban. Egyik a parasztifjúságé, a másik az iparosoké. Már öreganyám fiatal korában is volt, legalább is 1880 májusában biztosan.
Édesanyánk többször elmondta nekünk, ő szintén az édesanyjától tudta meg.
Anyai nagyszüleink, Hingyi György és Jurinka Mária 1888. május 25-én esküdtek. Esküvőjük előtt majális volt a Szigetben a parasztifjúságnak. A község apraja-nagyja ott tolongott a Kisdunánál a Rakparton. Gyönyörködtek az ifjúságban, ahogy ők a zöld lombokkal, tarka bokrétákkal ékesített csónakokon mentek a Rakparttól a Szigetbe. Ott meg már szólt a cigányzene. Laci primás jobbnál jobb táncokat húzott.
Akkor még nem volt töltésút a községből, azért csónakokon mentek. A régiek úgy mondták “csónik”.

CSÓNIK

– Nem ülök ám abba a csónikba, amelyikbe maga megy – szólt a szemérmes menyasszony a vőlegényéhez.
– Hát dehonnem abba ülsz! Hát mellyik másikba ülnél?
– Majd én a leánypajtásaim csónikjába ülök, azokkal megyek a Szigetbe.
– Ne bolondozz velem, Mári! Itt gyün a Józsi öcsém a csónikkal, ebbe ülsz velem. Mér akarnál másikba ülni?
– Hagyjon csak engem! Olyan rossz nekem, hogy mindenki minket bámul. Biztosan azért, mert egy hét múlva esküszünk.
– Hadd bámuljanak, azért van a szemük, no, gyere ülj be mellém.
De bizony, Mári mégis a másik csónakba ült, leánypajtásai Ilona, meg Jula mellé.
– Megállj, megállj Mári! – szólt utána Gyuri, és az ujjával megfenyegette.
Szép idő volt, daloltak a legények az evező mellett, a leányok meg a bő szoknyájukat igazgatták, nehogy a vízbe érjen.
– Ej, ha! Szép az élet, sose halunk meg! – kiáltott boldogan az egyik legény. Mintha felelet lett volna rá, a leányok csónakjában valamelyik elsikította magát: – Jaaj! Jaj Istenem, süllyed a csónik!
– Jaaj, süllyedünk! – kiabált a többi leány is. Igen gyorsan tellett vízzel a csónak.
– Jaaj, süllyed a menyasszony! Mentsék meg a menyasszonyt! – kiabálták többen. Úgy nézett ki, mintha őt féltenék legjobban, hiszen egy hét múlva esküdnek.
Ment a segítség, Gyuri vőlegény is ott volt már, Józsijukkal gyorsan áthúzták Márit a süllyedő csónakról a magukéba.
– Mondtam Mári, ugye mondtam, hogy a mi csónikunkba gyere! Hát látod, majdnem megjártad az engedetlenségeddel! Ebbül megtanulhatod, hogy egy asszony mindig fogadjon szót az uránok!
– Még nem uram – mondta Mári pirulva.
– De egy hét múlva az leszek! No gyere, táncújunk – mondta enyhébb hangon Gyuri.

Tavasszal volt a sorozás, ősszel a bevonulás. A legények daloltak a sorozáskor is; meg a bevonuláskor is. Az édesanyák meg sírtak mindkettőnél. Nekünk, gyermekeknek derűs érdekesség volt a sorozás. A régi időben Pusztaszabolcson volt a sorozóbizottság, ide kellett menni a sorozandó legényeknek Dunapenteléről, Baracsról, Kisapostagról.
A legények legtöbbje, már előző nap pityókásan jött-ment a községben. Benéztek a lányokhoz.
– Szevasztok, hónap nagy nap lesz, ledobassák róllunk a gúnyát, ősszel itthagyunk benneteket! Megnézhetitek ki marad itthun, öreglegények, gyerekek, meg a kehessek! Nem lesz kivel táncújatok! Mink meg majd a “komiszba” feszíttünk Fehérváron! A kaszárnya ablakábul a fehérvári leányokat nézegessük.
Így híreskedtek a legények, a leányok meg heccelték őket.
– No aztán, olyan biztos, hogy beváltok?
– Nézz ránk! – mondták a piros képű, erőtől duzzadó legények. – Aki a zsákot bírja, az katonánok is köll!
A leányok a sublótfiókba nyúltak szép színes selyem pántlikákat szedtek elő.
– Tedd zsebbe, aztán, ha tűzöd a kalapodra, jusson eszedbe, hogy tülem is kaptál.
– Nahát! Hú de szépek! Az összes itt van, ami a boltokba volt? Majdha gyüvünk hazafelé, má gyönyörködhettek bennünk.
Kisgyermek korunkban ezen a napon nótaszóra ébredtünk. Gyorsan kiugrottunk az ágyból, se mosdás, se fésülködés, kiálltunk a kiskapuba. Házunk előtt, a Magyar utcán jöttek el a pentelei tanyai legények, baracsiak, kisapostagiak lovaskocsikon. A nagy nótázástól jobbra-balra dőltek a féderes üléseken:

“Mikor engem besoroztak virágzott az erdő
Sírt a babám hullt a könnye mint a záporeső.
Sírva mondja panaszkodja az édesanyjának:
Szeretőjét besorozták három évre katonának.”

A nóta olyan vígan szállt, mintha lakodalomba mennének. Csak a nóta szövegéről tudta az ember, hogy ez a sok szép fiatal legény sorozásra megy.

“Sírt az anyám, mikor reggel fölkeltem.
De még jobban, mikor regruta lettem.
Ne sírj anyám, szép a magyar regruta,
Földig ér a nemzeti szín szallaga.
Mikor engem a főorvos úr vizitált,
Levettette róllam az üngöt, gatyát.
Üngöm, gatyám levágtam a pallóra,
Érted lettem kisangyalom katona.
Bárcsak én is tüzesménkü lehetnék,
A szabolcsi sorozóra ráütnék.
Agyonvágnám azokat az urakat.
Akik engem katonának soroztak!”

Elhallgatott a nóta, mert elfogytak a kocsik. Sebaj, majd délután jönnek vissza. Az lesz ám az érdekes! Aznap nem sok hasznunkat vette édesanyánk, mert folyton a kapuban leskelődtünk. Halljuk ám egyszercsak a nagy nótázást! Vidámabban szólt, mint reggel. Hú, de gyönyörű a kalapjuk! Nem is igen volt a fejükön, a kezükben lengették a nóta ütemére, a sok szalag, a nemzetiszín, kék, piros, sárga, lila, az meg libbent-lebbent. Ők meg dalolták, csak úgy harsogott:

“Édesanyám vett nekem kalapot,
Fújja a szél rajta a szallagot,
Ha nem fújja, magam is lobogtatom.
Azt a szőkét idecsalogatom a sötétbe.”

Sorozás után a regruták minden vasárnap a sokpántlikás kalapban díszelegtek. A bálban is ebben táncoltak. Igen szépek voltak.

Schlitterné Nyuli Anna


Schlitterné Nyuli Anna

Shclitterné Nyuli Anna történeteiből összeállított könyvsorozat 6. kötetének bemutatója lesz szeptember 15-én délután 5 órától a Pentele Klubházban. Ugyanitt természetesen a sorozat korábbi köteteit is be lehet szerezni.

Sok szeretettel ajánljuk, és várjuk az érdeklődőket!

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings