A holnap építője


Szabad Ifjúság – 1952. június 29.

A HOLNAP ÉPÍTŐJE

Az építkezés munkairodájában Fekete Margit elvtársnő, előtt két munkaszerződési ív fekszik az íróasztalon. Az egyiken 1951 május havi keltezés áll és ott, ahol “a munkavállaló neve” felírás van, nyomtatott betűkkel, kusza, olvashatatlan vonalak jelzik az ő nevét. A másik lapot most tölti ki. Erre már szép, gömbölyű betűkkel írja nevét. A két szerződés, két papírlap az eltelt év ezernyi élményét, küzdelmét tükrözi. Amikor az első szerződési lapját kitöltötte, 26 éves volt és még nem tudott írni.
Fekete Margit elvtársnő nem saját hibájából mulasztotta el iskoláit gyermekkorában. Hajdúhadházon Molnár Zoltán “nagytiszteletű úr”, a református pap tanyáján cselédeskedett szüleivel együtt. Keserves gyermekkora volt. Egész fiatalon vesztette el édesapját – 1937 őszén agyonrúgta a pap egyik lova. Édesanyjával, testvéreivel sírva könyörögtek a birtok mindenható urának, hogy legalább tisztességesen temettesse el régi szolgáját, aki több mint tíz éven át cselédeskedett neki. A pap azonban a bankhoz küldte őket, ott kérjenek kölcsönt – magas kamatokra -, hogy eltemethessék édesapjukat, kifizessék a koporsó árát, a pap, a kántor és a harangozó díját. Nagy ára volt a temetésnek. Még a banktól kapott pénz is kevés volt a papnak, a kis Margit csalánon nevelt két malacát is el kellett adniok, hogy kifizethessék a költségeket. Nem is vágtak disznót apjuk halála óta egészen 1951-ig.
Fekete Margit meggyűlölte gazdáját, otthagyta libáit és Kálmán József “nemzetes úrhoz”, a falu egyik leggazdagabb kulákjához ment szolgálni. Nagyot tévedett, amikor azt hitte, hogy itt majd jobbra fordul a sora. Ettől kezdve hányta-vetette a sors, egyik helyről a másikra, semmit sem látott az élet szépségéből. Ott volt a pusztákon, s nem látta, milyen gyönyörűen ragyog a napsugár, milyen szépen zöldes a fű, számára nem voltak szép ruhák, színház, mozi, jókedv, dal, vidám kacagás. Csak dolgozott látástól vakulásig a mások hasznára, a maga nyomorúságára. Filléreket tudott csak haza adni testvéreinek, öreg édesanyjának. Hozzá hasonló fiatal lányok százaival együtt ott állt Debrecenben, a Hatvani utcában lévő cselédvásáron. Tűrte, hogy a módosak, a meggazdagodottak végigmustrálgassák, mint egy lovat, megnézzék, elég izmos-e, bírja-e majd a munkát, jó lesz-e cselédnek.
– Ebből az életből elég volt – mondotta 1951 elején. – Nem más cselédje, magam ura akarok lenni! Most hallott arról, hogy valahol a Duna partján, egyszerű emberek, olyanok, mint ő is, egy kietlen, dimbes-dombos vidéken várost varázsolnak elő, virágzó életet teremtenek a semmiből. Eljött hát Sztálinvárosba szerencsét próbálni. Ekkor írta alá – pirulva írástudatlanságáért – első szerződését.

Épül a Békemű

Minden új volt számára a születő városban. Mások voltak az emberek, mint azok, akiket eddig ismert. Senki sem hajcsároskodott felette. Mindenki szívvel-lélekkel dolgozik. Az a lány, aki kicsiny kora óta másoknak robotolt, most ismerte meg a munka örömét. Először segédmunkás lett a női 6-os építkezésen. Jól dolgozott új munkahelyén, kitett magáért! Hamar megszerették társai. Vidám, dalos kedvével mindig felderítette őket. Mert Fekete Margit, aki egészen eddig soha nem nevetett, az örömmel, nevetéssel együtt Sztálinvárosban ismerte meg a boldogságot is.
Később, ahogy nőtt a város és egyre nagyobb területet hódítottak el az építők a természettől, újabb és újabb falak emelkedtek a régiek mellett, úgy nőtt benne is az akarat: tanulni! Esténként sokszor tábortüzet gyújtottak. Ilyenkor elhangzott egy-egy ének és valaki mindig felállt, elszavalt egy szép verset. A versek csengő-bongó ritmusai, a költők remekbe ötvözött szavai vonzották őt legjobban a betűvetéshez, mint a pillangót a nyíló virág kelyhéhez.
– De szép is lenne, ha én is ilyen verseket olvashatnék – gondolta ezekben a pillanatokban.
Az egyik napon kihirdették az építkezésen, hogy aki akar, elmehet vasbetonszerelő-átképzősnek. Ő is jelentkezett. Azonban már az első napokban baj volt: nem ismerte a könyveket, nehezen ment a tanulás. Pincés József mérnök elvtárs, a tanfolyam elméleti oktatója, egy este félrehívta őt.
– Margit, szeretnél megtanulni írni? – kérdezte tőle.
– Nagyon szeretnék, mérnök elvtárs – válaszolta.
– Oktatás után ezentúl bentmaradunk, s együtt tanulunk. Jó lesz?
Az örömtől nem is tudott válaszolni. Pincés elvtárs betartotta szavát.
Eleinte, bármennyire akarta is, nem nagyon sikerült az írástudás várának meghódítása. Ravaszkodtak vele a betűk, jobbra-balra dülöngéltek, sehogy sem akart a kréta engedelmeskedni ujjainak. De ez az idő már elmúlt.
Fekete elvtársnő ma már szépen ír. Olvas, sok-sok verset – könyv nélkül – is megtanult néhányat. A gyűléseken ő is szaval már. Könyveket olvas, s a betűk fekete tengerén keresztül messzi vidékekre utazik, országokon, földrészeken jár, olyan vidékekkel ismerkedik meg, amelyekről még eddig soha nem hallott. Most a “Gyár épül az őserdőben” című könyvet olvassa. Azokról a hős építőkről vesz példát, akikkel a könyvben ismerkedett meg. A nagy tiszteletesek és kulák nemzetesurak egykori cselédje, aki régen télvíz idején mezítláb akart elszökni az istállóból az iskolába, ma Sztálinváros hősi építői közösségének tagja, mégis megtanult írni. Az egyszerű cselédlányból öntudatos vasbetonszerelő ifjúmunkás lett!
Munkatársai felfigyeltek rá, s a legjobbak oda ajánlották, ahol a legkiválóbbak vannak: a Magyar Dolgozók Pártjába, tagjelöltnek. Fekete Margit nem áll meg fél úton. Elmúlt már 27 éves, de tovább akar tanulni! Hosszú, ujjnyi vastagságú drótokat hajlít, a hengerelt vas engedelmeskedik keskeny kezének, s közben terveire, a jövőre gondol. Rövidesen szakérettségire megy, orosz szakon tanul majd. Megismeri majd legkedvesebb költőinek nyelvét, azt a nyelvet, amelyen Puskin és Majakovszkij beszélt.

Sándor András – Sztálinváros

Ha végigmegy Sztálinváros utcáin, bárkit kérdezel, büszkén beszélnek a “mi Margitunk”-ról. Fekete elvtársnőt mindenki ismeri a városban. Elmondják neked, hogy a fiatal lány az ifjú városban tanult meg írni, itt lett öntudatos ember, a maga gazdája, aki már szereti az életet, bízik a holnapban, amelyet – milliókkal együtt – ő formál Sztálinvárosban és szerte az országban.

Sólyom József

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings