Városépítés – 1978. január
Remetei Tibor
DUNAÚJVÁROS ÉPÍTÉSZETE ÉS ÉPÍTŐIPARA
A Dunaújvárosban működő 12 tagegyesületet összefogó MTESZ városi Intéző Bizottság évenként más-más szervezetet bíz meg a már városunkban hagyományos tavaszi vagy őszi Műszaki Napok megszervezésével. Az utóbbi években az ÉTE dunaújvárosi csoportja több ízben volt társrendezője egy-egy szakmai programnak mint pl. a radiátor, vagy a könnyűszerkezetes konferencia, ill. a környezetvédelmi ankét esetében.
Az elmúlt évben került sor arra először, hogy az Őszi Műszaki Napok keretében a helyi ÉTE csoport önálló – más MTESZ tagegyesület segítsége nélküli – programot állítson össze az Intéző Bizottság felkérésére. Az egynapos ankét városunk építészete és építőipara tárgyában sikerrel zárult, a tömör, nívós előadásokat rövid városnézés is követte.
A rendezvényt dr. Répási Gellért nyitotta meg, aki szólt a rendezvény céljáról, és méltatta a városi MTESZ tagegyesülete, ezen belül az ÉTE szerepét a műszaki kultúra fejlesztésében. A bevezető előadást dr. Sófalvi István, a Városi Tanács elnöke tartotta, aki Dunaújváros a 27 esztendő fejlődésének társadalmi-gazdasági kérdéseit elemezte.
Rövid áttekintést adott a város építésének és gazdasági erősödésének főbb állomásairól, majd a jelenkori, népgazdaságban betöltött szerepéről szólt. Nagy tetszéssel fogadta az ankét hazai közönsége az építőipar eredményeiről, ezen belül középfokú szakemberképzés mielőbbi megvalósításáért mondottakat. “Anakronizmusnak hat, hogy ebben a városban, ahol a magyar építőipar bölcsője ringott, ahol a téglától a nagypaneles építkezésig jutottak, ahol az első magyar panelüzem született, ahol a könnyűszerkezetes építés útját egyengetik, ahol a CLASP rendszer bevezetésében bázisként támaszkodnak majd a vasmű termékeire, ahol olyan nagy ipari létesítmények kivitelezésére vállalkoznak mint Százhalombatta, a Beremendi Cementgyár a paksi Atomerőmű, a Dunai Vasmű beruházásai, vagy a most felavatott 4,3 milliárd forint értékű hullámpapírgyár – az építőiparnak, mint szakmának a tanítása csupán alapfokon valósul meg. Nincsen középfokú építőipari képzés Dunaújvárosban. Az építőipari vállalatoknak tökéletesíteniük kell munkaszervezésüket, a legújabb technikai alkalmazásával növelni kell a teljesítőképességet. Ehhez pedig a technikai eszközök mellett szakemberek is kellenek, méghozzá friss tudással rendelkező, a látókört maguk körül szélesíteni tudó építőipari középkáderek”.
Az előadó méltatta a város lakóinak társadalmi összefogását, melynek eredményeként megvalósult sok-sok létesítményt, gyermekintézményeket és a fedett uszodát örömmel vette birtokba a lakosság. A közeljövő feladatainak ismertetése után a következő gondolatokkal zárta előadását Sófalvi István tanácselnök: “Az új szocialista város dinamikus fejlődésének kulcsa abban rejlik, hogy képes-e ipari bázisát a legkorszerűbb elveknek megfelelően fejleszteni, képes-e az újat is szüntelenül megújítani. A városban nemcsak lakni kell, hanem élni is, hagyományokat teremteni s az emberekben a szocialista várostudatot kialakítani.”
fotó: Dunaújvárosi Hírlap/jakd.hu
Város, különös ismertetőjelekkel
Az ankét második előadása városszociológiai kérdésekkel foglalkozott. Miskolczi Miklós újságíró a várossá válás, a társadalmi rétegződés, az ökológiai szerkezet és az életmód néhány összefüggésére koncentrált. Dunaújváros társadalma, sőt azon belül a munkásosztály sem tekinthető homogénnek, hanem rétegekre bomlik.
A rétegződés fő tényezői itt a bejárt életutak különbözősége, a női munkavállalók tömege, a technológia parancsolta munkarend és a nagyüzem uralkodó jellege. Köztünk élnek még, de csak 30%-os arányban a messziről jöttek, a társadalmi mobilizálódás terheit is viselő munkások. A hetven százalék azonban társadalmi osztályt már nem, csak helyet változtatott ahhoz, hogy dunaújvárosi munkás legyen. A nők foglalkoztatottsága rendkívül magas, 41% ezen belül az iparban 39%, de a 8 ezer munkásnőből 5 ezer segéd- és betanított munkás.
A viszonylag heterogén munkásosztály azonban tömegénél fogva meglehetősen egységes és egyértelmű hatást gyakorol más társadalmi rétegekre.
Meghatározó jelenléte, és természetesen nagyon sok pozitív eredménnyel jár hatása a város értelmiségi és alkalmazotti rétegeire is. De észrevehetők fékhatások is. Az értelmiségi réteg például kevéssé tudja kibontakoztatni sajátos arculatát, megformálni értékeit, szokásait. Ezért számára, illetve az értelmiség egyedei számára egy idő után kellemetlenné, terhessé kezd válni az itteni élet, az elhanyagoltság, a “futottak még” szerep. A kényszerű igazodást, az elvárt lefelé nivellálódást e társadalmi réteg érzékenyebb tagjai nem fogadják el. Ennek is tulajdonítható, hogy az értelmiség nem a várt mértékben tölti be hivatását a városban.
A város ökológiai szerkezetével kapcsolatban kifejtette az előadó, hogy az ugyancsak megcélozza a nivellálódást. Szimbiózis van egy adott település társadalma és fizikai állapota, szerkezete között. Az összefüggés kölcsönös, a környezet hat az emberre és az emberek visszahatnak környezetükre. Kívülről és felületesen nézve az ötvenes években született optimista terv sikerült, és a városban nincsenek klasszikusan értelmezhető ökológiai övezetek. De nálunk is, ahol bár csak mérsékelt választási lehetőségek vannak, két és fél évtized alatt mégis kialakultak a magukat lakásviszonyokkal megkülönböztetni akaró csoportok és kialakultak ezek övezetei is. A más-más társadalmi csoporthoz tartozó családok nemcsak a térbeli elkülönülés szokása alól nem tudták kivonni magukat, de nem egyszer anyagi helyzet által motiváltan – a művileg azonosra formált, nivellált méretű lakásokból vándorlást indítottak az értékesebb környezetek és a differenciáltabb lakások felé.
Az épülő lakások tervezőinek nagy tévedése a konyha szerepének devalválása, méretének szűkítése. Szociológiailag neurotikus pont a családtagok létszámához nem igazodó szobaszám is. A pihenés, szeparálódás nem biztosított, pedig ez a 3 műszakos városban alapvető lenne. Az életmódi sajátosságok közül a lakásviszonyokkal kapcsolatosakat ragadta ki az előadó.
Első jellegzetesség a zsúfoltság, melyet az igen nagyszámú albérlet teremt. “A manapság lakáshoz jutott fiatal házasok nagy része anyagi okok miatt nem tud egycsapásra változtatni életének anyagi-tárgyi keretein csak annyiban, hogy amíg korábban őt fosztogatták a főbérlők, most Ő fosztogatja a mindig soros albérlőket”.
Rendkívüli méretű más városokhoz képest az albérletet – még házaspároknak is – kínálók száma, ez tükröződik az újsághirdetésekből is.
Másik jellegzetesség, hogy nagyon kevesen építenek maguknak lakást, családi házat. A IV. ötéves tervben pl. 3085 állami és szövetkezeti, 795 vállalati lakás épült és mindössze 137 családi ház. Amíg máshol egy évtizeden át gürcöl – fizikailag is – a lakásért nagyon sok fiatal, addig itt inkább vár a lakásra “és sétál a Vasmű úton”. Ha a “güzülés” helyett tanul az illető és felépíti önmagát közben, akkor ez nagy eredmény, ha nem, bizony többet érne, ha szabad idejében dolgozna a lakásért mint teszik ezt máshol annyian. Nagy erénye a város lakásainak az összkomfortosság, így a dunaújvárosiak abban a kivételezett helyzetben vannak, hogy munka végzésével a hazafelé vezető út másfél kilométerén a munkás nem kényszerül egy-két évtizedet is visszalépegetni a korszerű gyárból egy komfortnélküli lakásba. Ez a harmónia csodálatos, jó, de nem ígér problémamentességet a nagyobb szabadidő hasznos eltöltése terén.
Bár nálunk relatíve könnyű lakáshoz jutni, a fiatalok sorsa mégis sok esetben rosszabb, mint az apáké: a régi ingyenes lakások helyett ma komoly összeg a “beugró” és a lakás fenntartása is igen jelentős. A lakásrezsi a családfő fizetésének, állami lakás esetén 21,7%-a, szövetkezeti lakásnál 32,2%, vállalati társasnál 35,5%-a. Sok esetben ez alapvetően determinálja a családok életmódját.
Lemérhető ez a vásárlási szokásokból, a fogyasztás struktúrájából is, az életmód mintegy eldönti, ki mikor és mit vesz. A város egy főre eső kereskedelmi forgalma alacsonyabb más centrumszerepet betöltő városokénál. Az előadó mondanivalójának summáját így fogalmazta: “Ne gondolja senki, hogy a nivellálódás ellensége vagyok, sőt. A különbségek kiegyenlítése jó. De a téves értelmezés szociológiai problémákat okoz. Az egység nem jelent egyszerűséget sem a politikában, sem a várospolitikában, sem az építészetben. Egy város ökológiai homogenitását célul tűzni 1950-ben túlzás volt. E túlzást észre nem venni a hetvenes években vakság, és a vakságba nem keresni orvosságot annyit jelent, mint lemondani vagy elodázni a várost belülről feszítő gondok megoldását” – mondta Miskolczi Miklós.
Az ankét harmadik előadója dr. Kőszegfalvi György, a VÁTI tudományos igazgatóhelyettese volt.
Balla József, a Dunaújvárosi Tervező Iroda főmérnöke tartotta a műszaki nap negyedik előadását “Dunaújváros építészete és építőipara” címmel. A település műszaki és esztétikai problémái közül kiragadta azokat, melyek a legtanulságosabbak, vagy legaktuálisabbak. Ilyen nézőpontból közelítette meg a telepítés, városépítés és a tervezés történetének némely epizódját, tipikus vonását. Megállapította, hogy a város építészeti karakterét nem az egyes épületek, hanem elsősorban a tömegtermelés – folyamatosan korszerűsödő – technológiájával létrehozott épületegyüttesei határozzák meg. Ez a maga építési korában mindig – a lehetőségekhez képest – korszerűbbre törekvés egyfelől állandóan fejlesztette a műszaki technológiai színvonalat, másrészt sajátos arculatot teremtett egy-egy korszak városépítési tevékenységének. Előbbire jó példa a városépítés hőskorában, 1950-54 között, a még mai szemmel nézve is kimagasló építési ütem mellett bevezetett gyorsfalazási eljárások, majd később, de országosan legelsőként a középblokkos technológiára való áttérés. Úttörő volt Dunaújváros a nagypanelos építési mód kidolgozásában is, a helyi Tervező Iroda 1958-ban történt megalakulását követően, Weiner Tibor és társai újító törekvése eredményeként elkezdődött a paneles épületek tervezése és 1959-ben már állt is az első négyemeletes épület.
A helyszíni előregyártás kezdete után létrejött itt az ország első és korai berendezésekkel megvalósult panelüzeme, amelynek termékeiből azóta Székesfehérvártól Szegedig, Százhalombattától Komlóig, Siófoktól Budaörsig jutott. A városi, évi átlag nyolcszázas lakásszereléssel szemben ugyanis az üzem teljesítőképessége mintegy 1300 lakás/év. A tömeges lakásépítés ütemét nem tudta követni a közintézményhálózat fejlesztése, ezért az utóbbi két évben technológiai frontáttörésként kidolgozásra került a helyi könnyűszerkezetes rendszer, mely a Dunai Vasmű által gyártott tartószerkezetet, valamint a BVM dunaújvárosi gyárában készített fal és födémpaneleket használja fel. E technológiával már két óvoda épület, és két általános iskola építése folyik. Mindaddig indokolt e rendszer alkalmazása, míg a CLASP szerkezetek nem elégítik ki az építési igényeket. Nemcsak a magas, de a mélyépítés terén is a mind korszerűbbre törekvés jellemző: már 1976-ban közműalagút-folyosó rendszerrel terveztük legújabb városrészünket, mégpedig abban a szellemben, hogy ennek alkalmazását a beépítési terv mintegy alapfeltételként kezelte.
Dunaújváros madártávlatból
A technológiák és stíluskorok teremtette városrésznyi arculatok adják ma a város sajátos képét, amely a homogén háztengerrel szemben emberi léptékű egységeket teremt, képeskönyvként elénk tárva a felszabadulás utáni magyar építészet egymást követő korszakait, jellegzetességeit. Sokáig az archaizáló, ún. szoc.-reál stílus nyomta rá bélyegét a városra, amely emiatt is sok vitát és bizonyos ellenszenvet váltott ki sokakban. Az idő múlására a növényzet terebélyesedésére a megszokás erejére és a léptékváltásra, mindezekből az értékítélet viszonylagosságára jellemző: e tömbök alkotják, pótolják városunk történeti magját, s keltik azt a nem is nagyon illúziót, hogy a nőtt városokkal már rokon az egymásra rétegződés érezhető. Az előadó sorra vette a várostervezés értékeit, első helyen említve, ugyanakkor legmaradandóbb értékű városalkotó munkának tekintve a városszerkezetet. Ez a szerkezet biztosította a város építése során, hogy a többször is változó igényeket nyíltságával, rugalmasságával harmonikusan követni tudta. A kezdetben 25, majd 40 ezer fősre tervezett város a századfordulóra elérheti a 100 ezres népességet, úgy hogy e növekedés nem robbantja szét az eredetileg vasmű kolóniának tervezett szerkezetet, ez az előrelátó alkotókat dicséri. Utalt példaként a Vasmű út nézetével kapcsolatos korábbi vitára. “Valamikor sokan igazat adtak annak a bírálatnak, amely szerint a Vasmű út útnak széles, térnek aránytalan, nyitott felfokozott léptékű. Azonban – éppen Dunaújváros fejlődésének tendenciája bizonyítja, hogy – a lépték kérdése is viszonylagos, a város mai terjedelme már feltétlenül megköveteli egyik fő tengelyének ilyen arányát és súlyát”.
A város területfelhasználási rendszeréről, a különböző funkcionális területek elkülönüléséről és tagozódásáról itt már nem is szólunk, ez már régóta tankönyvi anyag. De szólunk az egyes lakóterületi egységek tagolódásáról, mely kihasználva sőt kihangsúlyozva a mezőföldi domborzati sajátosságokat, a patakvölgyeletekben meglevő és létrehozandó zöldövezeti csápokkal lazítja, ugyanakkor egymáshoz kapcsolja a városrészeket. “A nőtt városhoz képest a tervezett város magában hordja annak veszélyét, hogy mesterkélt és elveszti emberiességét. Ezért jelentős, hogy a várostervezés bizonyos mértékig tudatosan teret hagyott a spontán fejlődésnek is. Belátta, hogy az elhatározás nem merevítheti meg teljesen a várost, a várostervezés nem kergethet olyan illúziót, hogy megvalósítja a végleges lezárt teljes egységet, a tervezett, befejezett kompozíciót anélkül, hogy el ne veszítené humanitását” – fejtette ki Balla József. Ezután részletesen értékelte a közelmúltban elkészült Római tábor városrész építési adottságait és városépítészeti megoldását, méltatva, hogy a magas laksűrűség ellenére jól funkcionáló, igen karakteres építészeti együttese lett városunknak. A város építőiparának ismertetéseként az előadó felsorolta a városba települt gazdasági szervezetek főbb adatait, majd elemezte és dicsérettel illette a 26. sz. ÁÉV, a BVM dunaújvárosi gyára, valamint az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat tevékenységét a városépítés valamint a városfenntartás szolgálatában.
Dunaújváros, Béke városrész helyszínrajzának jelmagyarázata:
Tőépületben elhelyezett közintézmények
I. 2×20 tt-es általános iskola
O. 200 fős óvoda
B. 100 fős bölcsőde
B2. 60 fős bölcsőde
Ek 1500 adagos konyha 400 fh étterem
A ABC áruház
Gy CII. fokozatú gyógyszertár
V. 200 Fh étterem, 50 fh presszó, 100 fh bisztró távlati
P. Presszó
Sz. Szabadidő központ
T. Távlati kulturális, üzlet, szolg. létesítmények
Az ankét ötödik előadója Bánhelyi Károly a Dunaújvárosi Tervező Iroda építészmérnöke volt. Tervismertetést tartott a Béke városrész beépítési tervéről, diavetítéssel és tervekkel “felfegyverkezve”. A színes diavetítéssel illusztrált előadás bemutatta a tervezési területet, a tervek sorában pedig a díjazott pályázatoktól a munkaközi variánsokon át a mai terv modellfelvételéig érzékelhette a hallgatóság a több éven át tartó tervezési folyamatot, annak tartalmi – formai kiérlelődését. Az ÉTE által rendezett műszaki nap témaválasztása helyesnek bizonyult, és a jól fel készült előadók érdeme, hogy az emlékezetes marad.
