Havi Magyar Fórum – 2015. június
Nagy László szerelme: Szécsi Margit
Szécsi Margit és Nagy László
A 23 éves Szécsi Margit és a 26 éves Nagy László Dunapentelén, az épülő Sztálinvárosban találkoztak először 1951-ben. A bulgáriai tanulmányútjáról hazatért költő egy bolgár csoportnak tolmácsolt éppen, a lány pedig fizikai munkásként az építkezésen dolgozott. Nem sokkal később egy piacon futottak össze. Keszeget ettek, nevettek a szálkák és a szélben elrepülő szalvéták miatt. Szerelmespárként távoztak. Szegények voltak mindketten, és lelkesek a változások iránt. Margit apja a háború előtt asztalossegéd volt Pestszentlőrincen. A konyhában volt a műhelye, és amikor eladósodott, a végrehajtók elvitték a fiatal lány alól az ágyat is. Hamar vált önállóvá, utcai vagányokkal barátkozott. Amikor ’48-ban bekerült a népi kollégiumba, érettebb és tapasztaltabb volt falusi társainál. “Akkor nekem már voltak szeretőim. Halottat is láttam, sebesültet is.” A bölcsészkar mellett a Csillag szerkesztőségének tagja lett, versei is megjelentek. Két év után megszakította tanulmányait, hogy kőművesként Dunapentelét építhesse. Nagy László ezalatt másfél évet Bulgáriában töltött. Amikor hazatért, megviselte, hogy az ország nem lett sem gazdagabb, sem igazságosabb, ahogy remélte. Egy nyomorúságos albérletben élt állástalanul, mivel a Szabad Nép ajánlatát nem fogadta el. “Beteg vagyok, vért köpök, mondtam. Nem köptem vért, de szörnyen éreztem magam. Fájt a gyomrom, idegzetem megrendült.” Ebben a helyzetben találkoztak Margittal. “1952 nyarán feleségül vettem” – írta később. “Rózsás blúzban és ingben esküdtünk. A menyegző egy tányér fekete meggy volt és vörös bor.” Az esküvő után közös albérletbe költöztek, ahol csak éjjel dolgozhattak, mert nappal a főbérlő szüntelenül trombitált. Egyre kevesebb lelkes munkásmozgalmi vers, és egyre több szerelmes költemény született ezeken az éjszakákon. “Csoda, hogy elfér ide, albérleti pici szobába, fogaid villáma, táncoló sávos hajad, fullasztó gyönyöröm! Forró vagy, akár a szél!” – írta Nagy László. Margit Pécsen vállalt munkát egy kultúrotthonban. A dohos szolgálati lakásban súlyosan megbetegedett, a tüdőbetegség egész életében elkísérte. László ezalatt néhány hónapra visszatért Szófiába. Hazatérésekor lekéste a repülőt, amely útban Magyarország felé lezuhant. Margit a repülőtéren átélte férje halálát, csak később tudta meg, hogy megmenekült. Az 56-os forradalom alatt nem maradt idejük részt venni az eseményekben: Margit tüdővérzést kapott, élet és halál között lebegett. “Kétfelől értek olyan csapások, hogy még jobban megőszültem. Margitot, mert rosszul kezelték, válságos állapotában kihoztam a kórházból, otthon meggyógyítottuk.” A házaspár innentől kezdve még szorosabb kötelékben élt. Életművüket el lehetne beszélni az egymáshoz írt versek és levelek történeteként. Különösen László bírta nehezen, ha Margit távol volt tőle. “Aranyosom! Hanyag voltál és nem is tudod, milyen izgalmat okoztál. Ismételten bebizonyosodott, hogy rühelled a prófétaságot: a levélírást. Őrjítően hiányzol, ez itt a baj.” Volt, hogy a feleségtől versben jött a válasz: “Jó vagy, te vagy a / szegény lány álma: / csókolsz, haragszol. / Nem vagyok árva.” Nagy László talán legszebb szerelmes verse, a Himnusz minden időben 11 év házasság után született. Nem jutott nekik hosszú együtt töltött idő. 1978. január 21-én a fővárosi Kassák Klubban Szécsi Margit verseit adták elő a házaspár jelenlétében. Hazafelé havas eső esett, nagyon megáztak. Hajnalban Nagy László rosszul lett, a mentők kiérkeztéig Margit karjaiban haldoklott, egy vérrög végzett vele. Alig 52 éves volt. Felesége 12 évvel élte túl. A 70-es években mindketten a legnépszerűbb költők közé tartoztak. Verseik mára kikerültek az irodalom fősodrából. Elavult poétikák, így mondják. Pedig érdemes lenne újraolvasni őket, valamit nagyon tudtak a szerelemről.
Boldogságom élteti minden sóhajod
Szécsi Margit
Búcsú Sztálinvárostól
| Elválunk hát, szükebb hazám. Ifjú költőd tanulni pattan. Megyek, hogy ajándékodat dús tudásommal visszaadjam. Ki gazdag – könnyű kézzel ad. Én is adnék ezernyi nótát, de felnövekvő ifjú hős! Szegény vagyok én még tehozzád. Ó mennyi szépség – napsütött utak ragyognak esőverten, ó mennyi kibomló erő amit még meg nem énekeltem! Merengek – előttem vonul ifjú sereg, teltizmú lábak, reflektorral űzik az éjt, ásóval vágnak a határnak, sorsom hozzájuk kapcsolom, ki vélük nőttem sárban-hóban. Ellenem tör, ki ellenük – ezekkel számolnivalám van.Még ha az este tárja is komor szárnyát a fellegeknek, a kamasz város követel, nőni akar, forrong, kiterjed mert haj! ezernyi bűnt takar az éjszaka rossz kottás-szárnya. Pártom! te tépd le a homályt, mutass mindent a napvilágra, a tőkés-rend förtelmeit, a pénzenvett mocsok-szerelmet, a tántorgó részegeket, kik mégis majd újjászületnek! Asszonyokat! kik pazarolt szennyes élet után tanulják e város vértadó szívén a megtisztító, szárnyas munkát, |
asszonyok! Ó, hogy szeretem, hogy szívemre ölelném őket én, kit csak ifjú korom óvott régen, hogy cédaként ne nőjjek!Itt állok életem delén, már emberré nevelt e város. Van munkám és van kedvesem, fehér kenyér a vacsorához, van életcélom – mi a cél? Szívemben égő vágyak kelnek: munkát, kenyeret, kultúrát, szabadságot az embereknek! E harchoz én mit adhatok? Mit többet – egész életemnél? Tanulni megyek. Nincs a szép mit népem, meg ne érdemelnél. Aztán – tudásom legjavát |
1952
