Csollány Szilveszter 1970-2022

CSOLLÁNY SZILVESZTER
Született: Sopron, 1970.04.13.; Sportága: torna; Egyesületei: Rába ETO, Újpesti Dózsa, UTE, Dunaferr; Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (2000: gyűrű) olimpiai – 2. (1996: gyűrű) világbajnok (2002) 5x VB – 2. (1992,1996, 1997,1999,2001) Európa- bajnok (1998) EB – 2. (2000) 4x EB – 3. (1990,1992, 1994,2002)

Csollány Szilveszter

Lelke is volt az erős gyakorlatomnak

Ha volt olyan győzelem Sydneyben, amelynek jogossá­gához kétség sem fért, hát abban az ország sportközvé­leménye egészen biztosan egyetért: a tornász Csollány Szilveszter aranyérme ebbe a kategóriába tartozik.
A legnehezebb elemekkel megtűzdelt gyakorlatot ő mu­tatta be a gyűrűn, méghozzá rendkívüli koncentrációval. Ezt látva a kívülálló leginkább arra gondolt, hogy ez az akkor 30 éves sportember kibérli a világversenyek ered­ményhirdetésén a dobogó legfelső fokát, s ígérete szerint Athénig meg sem áll.
Ami azt illeti, Csollány “Szilas” az út felét tudta csak megtenni; Athén elérésében viszont már több tényező is megakadályozta. Előbb 2001-ben ismét csak ezüstérmet vehe­tett át a világbajnokságon, hogy azután 2002-ben, hazai pályán, a debreceni sportcsarnokban végre megszerezze élete első, oly régen vágyott világbajnoki aranyérmét. A teljes sikerlis­tával rendelkező, időközben visszavonult extraklasszistól először az olimpiai aranyérem megszületésének hangulatáról, a visszaemlékezés “élességéről” érdeklődtem.
– Négy évig minden gondo­latom az olimpiai aranyérem körül forgott – ismerte el Syd­ney győztese. – Természetesen nagyon jó érzéssel gondolok vissza az ausztráliai olimpiára, ahol – ma is úgy érzem – olyan erős gyakorlatot tudtam bemu­tatni, amelynek lelke is volt, s amellyel érzésem szerint – s ezt ott, a helyszínen is így érez­tem! – meg tudtam győzni a bírókat is. Azt ugyan sajnálom, hogy magából a városból vaj­mi keveset láttam, de végső soron nem kirándulni mentünk oda… A nagyon várt siker után elkövettem egy hibát: nem pihentem eleget. Az olimpiát követően nem éreztem szükségét, később viszont alighanem ezért nem voltam fejben elég friss, s az is valószínű, hogy a 2001-es világbajnokságon is ezért nem tudtam úgy tornászni, mint ahogy azt Sydney után én is elvártam volna magamtól.

Kétség nemfért győzelméhez – a gyakorlat, amelynek lelke is volt

Az átmeneti visszaesést követően Szilas Debrecenben kárpótolta a benne bízókat és természetesen önmagát is. – Ez a világbajnokság egészen más volt! Nyomasztott a hazai pálya, a vele járó fokozott elvárások. Természetesen nagyon jó érzés volt itthon átvenni a világbajnoki aranyérmet, de ismétlem, nagyon fárasztó volt az az időszak. Utána pihenőt adtam magamnak, s az anaheimi világbaj­nokságtól tettem függővé a további folytatást. Sajnos, a magyar válogatott az én esetleges indulásomnak a lehe­tőségét is elvesztette, mivel nem került az első tizenkét helynek még a közelébe sem. Nekem a helyszínen kellett végigszenvednem a szereplésüket, amelyet látva meg­győződéssel állíthatom: a magyar torna csapatszinten gyakorlatilag haldoklik. A versenyzőtársaimat elsősorban azért sajnálom, mert így eleve elestek attól a lehetőségtől, hogy beleszagolhassanak az olimpiai versenyek semmi­hez nem hasonlítható hangulatába, atmoszférájába. A nélkül vonulnak vissza, vagy legalábbis lépnek hátrébb a minőségi sportból, hogy tudnák: miről is maradtak le egyáltalán…
Csollány elmondott egy megtörtént esetet, amely sajnos, egyáltalán nem egyedi. Találkozott egy edzőkollégával, aki a munkája mellett rendszeresen taxizik, mert rá van kényszerülve. Pedig állítja, sokkal szívesebben dolgozna az illető egész nap a magyar tornáért, de erről szó sem lehet az adott edzői fizetések mellett. (A helyzet azóta szerencsére számottevően javult…)

Sydneyből volt mit mondania az otthoniaknak

– Miután kiderült, hogy végleg visszavonultam, egészen más érzések vannak most bennem, mint versenyző ko­romban. Nagyon szívesen ott lennék az olimpián a magyar csapat tagjaként, bármilyen minőségben is, kizárólag magánalapon viszont nem tervezem a kiutazásomat.
A MOB azonban Csollány Szilvesztert nem delegálta semmilyen minőségben sem az athéni olimpiára. 2017-ben kíváncsian tudakoltam Szilastól, mi történt vele az első, 2003. évi beszélgetésünk óta.
– Immár tizennégy éve szülővárosmban, Sopronban élek, a visszavonulásom óta sok mindennel foglalkoztam. A vállalkozásaimról nem szívesen beszélnék, annál is inkább, mivel már sok éve ismét a torna van az életem középpontjában. Dolgoztam sok helyen, megtörtént az is, hogy termet béreltem azért, hogy ott tornászokkal foglalkozhassak.
Számos külföldi munkavál­lalásáról is tudni lehetett.
– Igen, Svájcban másfél, Izlandon pedig két évet töltöttem el, az utóbbi években pedig az ausztriai Sankt Pöltenbe járok ki hetente három napra.
– Hogyan minősíthetné a megismert három ország tornasportját?
– Ami a minőséget illeti, egy­értelműen Svájcban folyik a legkomolyabb szakmai mun­ka. Izlandon meglehetős jók a körülmények, a tornászok vi­szont lustábbak. Ausztriában pedig a torna nem tartozik a népszerű sportágak közé. Egyébként egy városban dolgo­zom Sivadó Jánossal, a lólengés egykor világszínvonalat képviselt klasszisával.
– A heti három, auszt­riai nap mellett mi mindenre futja még az idejéből?
– A hétfő, kedd és csü­törtöki ottlétem mellett a szerdai napokon a Szombathelyi Tanár­képző Főiskolán szak­oktatóként tevékenykedek. Egyébként otthon, ha kell, mosok, főzök vagy éppen takarítok.
Három lányom van, akik 19,12 és 9 évesek.

Edzőjével, Szólás Nándorral

– Milyen az élet Sop­ronban?
– Szerintem alapvetően nagyon jó. Akik tehetik, azok mind Ausztriában vállalnak munkát. De maga a környék is igen kellemes, rengeteg a jó kirándulási lehetőség.
Ha messzebbre aka­runk elmenni, akkor elsősorban Badacsonyt és környékét vesszük célba.
(2003,2012,2017)

Megjelent: Jocha Károly – Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel (Budapest, 2017)

Dunaferres egérpad Csollány Szilveszterrel /saját gyűjtés

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.