Talpalatnyi Dunaújváros – Nosztalgiatúra az egykori Vidám Parkba

1.18K 0

Igazán jól sikerült, tartalmas hétvége áll mögöttünk, hiszen a korlátozások feloldásával végre megtarthattuk az első MUKI túrát. Május elsején még csak egy baráti társasággal tettük meg az eredetileg tervezett útvonalat, most vasárnap pedig már a nyilvánosan meghirdetett eseményre érkeztek az érdeklődők. Átlag életkort tekintve legtöbbünk már csak a várostörténeti visszatekintőkből, archív képekről tudjuk felidézni az egykori úttörővasutat, a vidám parki hangulatot. Lelkes amatőrként én is csak az újságcikkekből, híradásokból, visszaemlékezésekből próbáltam összerakni a mozaikokat, a túra is nagyjából erre épült. Személyes kutatásaim során izgalmas meglepetés volt felfedezni, – még a VIDI bezárása után évtizedekkel is(!) – az egykori Ságvári-kilátót, az erdő mélyén a talpfákat, vagy éppen felkutatni, hol is állhatott a kiállított repülő… de arra is magyarázatot találhattam, hogy hova lett a vasút egykori indító állomása. Persze nehéz lenne minden egykori játék és tereptárgy pontos helyét beazonosítani. ma már hiába is keresnénk az egykori díszmedencét, vagy a kis tavat a szigettel, az archív képekről ismert nevezetesebb elemeket, ezeket már csak a digitális albumokba rendezett képekből, vagy az idősebb, örökifjak visszaemlékezéséből idézhetjük fel. Újra, és újra.
Ezért is volt nagy öröm, hogy a vasárnapi csapatban köszönthettük Barna Józsefet, aki maga is szolgált az úttörővasúton, mindezek mellett értékes, és hasznos kiegészítésekkel szolgált az út során, néha már-már mi is ott álltunk a vasúton és kezeltük a jegyeket, vagy a váltókat.
Sajnos Muki már nem csörömpöl, nem füstöl, és szikrákat sem hagy maga mögött, de mind a mai napig a gyermekek szolgálatában áll. Örök hála mindazoknak, akik nem hagyták elveszni, elkallódni, így megőrizve egy kicsit a múltunk egy kis kézzelfogható darabját mai napig élvezhetik a gyerekek.


Muki 2014 szeptembere óta a Vasmű úton dacol az elemekkel és sajnos a vandálokkal is

Muki és az úttörővasút – történeti visszatekintő

A túrának nem csak József volt az egyetlen meglepetésvendége, félúton Bús Csaba csatlakozott a csapathoz, az ő édesapja volt a Vidám Park utolsó igazgatója, így ha valaki, akkor ő biztosan tud mesélni az egykori gyerekparadicsomról. Ezen felül nekem mindenképpen fájó pont, hiszen egész egyszerűen kihagytam az akkor még Dunaújvárosi Főiskola névre hallgató intézményben megrendezésre kerülő RETRO kiállítást, ahol Csaba által összegyűjtött régi használati tárgyakat lehetett megtekinteni 2014-2015-ben. De kanyarodjunk csak vissza… Bús Csaba személyes visszaemlékezését Boda András Hétlövet oldalán lehetett és lehet olvasni, két részben:

Még mindig a Vidám Park – most egy bennfentes szemüvegén át… (I.)

Nagy séta a Vidám Parkban – és a fröcskölős ivókút titka… (II.)


Vidám Park a 70-es évek képeslapján, már úttörővasút nélkül…

Remek csapat állt össze, teljes komplex élmény, Vidivel, úttörővasúttal, és az erdőben egyre több szúnyoggal. Ennek köszönhetően szinte elrohantunk a Teve “dombja” mellett, és menekültünk ki a menedéket nyújtó napsütésre, a kilátóra.


Akkor és most… a járdaszegély

Kilátónál Barna József olvasta fel nekünk egy már korábban megírt személyes visszaemlékezését, melyet engedélyével ismét felidézünk:

“Mint a mókus fent a fán.”

Már harmadik éve volt, hogy a gyermekkorát taposó, épülő, szépülő ifjú várossal együtt élhettem gyerekként. A Móricz Zsigmondról elnevezett 10 tantermes korszerű általános iskolába jártam, amit a diáknyelv csak „tizes”-nek emlegetett, amikor 1957 őszén úttörője lehettem a suli II. Rákóczi Ferencről elnevezett úttörőcsapatának. Aki ma azt mondja, hogy kötelező volt úttörőnek lenni az akkor is hamis ember volt és ma is hamis, vagy köpönyegforgató karrierista. Szerintem nekünk mindegy lett volna, hogy cserkészeknek, leventének vagy úttörőnek nevezik a gyerekek szövetségét. A különbség annyi volt – „és ez nem is kevés” -, hogy míg a két előzőt a burzsoá polgárság, a kiváltságos tőke tartotta fenn, addig ez a jelenlegi az évszázadok úri elnyomása alól megszabadult prolinak, zsellérnek néphatalmából született ifjúsági erődemonstráció volt.
Na, mi gyerekek, ezt ekkor még nem tudtuk és boldogan „őrsgyűltünk”, tanultuk a közösségi élet kötelességeit, erkölcseit, az apró-cseprő vagy nagyobb kihívások rejtelmeinek megoldásait és örültünk saját életünk fontosságának. Őrsvezetőnk Liha Peti nyolcadikos fiú volt. Kis közösségünkben mindenki megkapta a rá legjellemzőbb feladatát, amiért aztán a későbbiekben felelős volt. Én már akkor is a megtisztelő „Krónikás” címet kaptam. Sokat jártunk a szabadban, program szerint csavarogtunk, illetve kirándultunk a város dzsungel kinézetű környékén, Duna-partján, mert amit elméletben tanultunk azt a gyakorlatban is el kellett sajátítanunk. Így történt egy alkalommal, hogy a Duna-sor mögötti magas part egyik védett, omlásos szurdokjában 2 – 3 fős csapatokban versenyezve „paprikás krumplit” nevű ételfélét főztünk bográcsban, amit aztán el is fogyasztottunk. Persze a műveket bíráló zsűri is mi voltunk. Egymás ételeit ettük nagy lelkesedéssel. Hogy milyen volt? Mit mondjak, megettük, de az íze az máig utolérhetetlenül felejthetetlen.
Nyáron a meredek löszpart omladékai közötti kanyargós földutak egyikén lejutva az alsó Duna-partra egy a fák között megbúvó csodálatos, kis tisztás lélegzett. Őrsünk itt táborozott. Munkásőr sátrakban, felnőttek nélkül, egy egész hetet. Életünkben először lehettünk önállóak. Igazi, vad indián élet volt. Fürödni a „keszonok”-hoz jártunk az öbölbe.
Akkoriban az volt a szabad-strand, oda járt fürödni az egész város. A keszonok hatalmas betontömbök voltak, a „Százlábú” híd elvetélt építkezéséből, vagy a Kikötő félszigetének öböl felőli megerősítéséből kimaradt monstrumai, ottmaradt halottai. Némelyik belógott a mély víz fölé a sodrásba. Remek fejeseket lehetett ugrani róluk, vagy elheverve rajtuk csoki-barnára napoztatni magunkat. Bizony történtek balesetek fürdőzés közben, még halálos ugrás is volt.
1957 őszén, másodikként az országban új formájú úttörőcsapat alakult a városban, a Landler Jenő úttörővasutas és postás csapat. Ide jelentkeztem, az osztályunkból többedmagammal. A csapat gerincét eleinte a Móricz Zsigmond iskola adta, de 1958-ban a felépülő „32 tantermes”, vagyis a Ságvári Endre Általános Iskola indulásával sokan jöttek át ide előző iskoláikból. Köztük én is, mert beköltözve az „Ezres barakk”-ból, immár „Technikum”-i srác lettem. Kültelkiből, proli városrészi.
Úttörőcsapatunkat két nagyszerű ember vezette. Hoffmann László frissen diplomázott tanárként csapatvezetőnk, Gál József a vasútállomás későbbi állomásfőnöke pedig szakmai vezetőnk volt. Mindketten nagyon értettek a gyerekek nyelvén. A vasutasnak tanulást már akkor elkezdtük, amikor a sínpálya csak papíron létezett. A papírra pedig szovjet mérnökök tervezték. Mi, tanulni, kijártunk a Technikumba ahova még bejártak a vonatok. Az egyik sínszárny a Munkácsy Mihály utcában a Vörösmarty Mihály és a Gábor Áron út között az egészen friss 32-es iskoláig futott. A másik sínpár a Szórád Márton, Dózsa György, Táncsics Mihály utak által határolt területen a TÜZÉP-re hordta a fát, szenet. A sínek egy váltó segítségével valahol a Nyomda mögött futottak össze, váltak eggyé. Itt legyeztük a zászlójelzéseket, és itt füttyentgettük a „lassan”, „előre”, „hátra”, „állj” sípjeleket.
Aztán ahogy dőltek a fák a Vidám Park-i kiserdőben, kialakult a nyomvonal, magaso- dott a töltés és döngölődött a kavicságy a sínpár alá, végig jártuk mi is a vasutunkat.
Mire eljött az 1958. Május 1-jei ünnepélyes megnyitó, már mindent tudtunk, mindent fújtunk, még ha álmunkból ugrasztottak is minket ki az ágyból.
Végre itt volt a nagy nap. „Muki” a kis, fekete gőzmozdony szuszogott és aprókat füttyögött, majd Erdélyi Anna úttörővasutas forgalmista indítótárcsájának első mozdulásával, az első tisztelgéssel néhány évre elindult a mintegy négy és fél, öt kilométernyi boldogság. Bármilyen hihetetlen, de boldogok voltak az építők, a sok-sok órát dolgozó társadalmi munkások és a segítő szovjet kiskatonák is. Boldogok voltak az utasok – felnőttek, gyerekek, – amikor a fák között a kis hídon átzakatolt a vonat. Boldogok voltunk mi gyerekvasutasok is, mert komoly, felelősségteljes munkát végezhettünk postásként, kalauzként vagy éppen a „Delta” háromszögben váltókezelőként. A Deltában fordítottuk meg a mozdonyt, hogy visszafelé is orral vigye a szerelvényt és ne tolja.
Emlékezésül néhány név az elsők közül – Ispán Árpi, aki felnőttként is vasutas lett és az ő tervei alapján épült az utolsó kisvonat, Kemény Jancsi a doki és bátyja Sanyi, Kálmán Andris ügyvéd, Seres Attila, Czövek Karcsi, Fosztó testvérek, a Dula lányok – Panni és Rozi, Nagy Mari, Nyényei Ildi, és még sokan mások. És természetesen az ÖRS, amelynek minden tagja osztálytársam volt – Abinéri Ottó, Czövek Gercsi, Hajdu Gyuri, Horváth Ottó, Pintér Attila, Seres Árpi, Striffler Laci, Váczi Gyuri.
Nos, a múltat felidézve tegyünk egy képzeletbeli utazást az úttörővasúton.
Vasárnap délután van, ebéd után – tyúkhúsleves, sertéspörkölt, apró nokedlivel, jó szaftosan, majd sütinek magas habbal női szeszély. A család szolidan, de csinosan felöltözve. A férj sötét hosszúnadrágban, rövid ujjú világos ingben, az anya színes, mintás ujjatlan szaténruhában, a gyerekeken rövidnadrág, rövid ujjú inggel. Körmök, fülek, fogak tisztán ragyognak, – irány a Vidám Park, a pihenés, szórakozás. Tehetik.
A szülőknek biztos munkájuk van és vele elfogadható keresetük, a gyerekek még nem a TV-re, számítógépre merednek, hanem hajóhintázni, ringlispílezni és kisvasutazni járnak ki a szabadba. A vasúti szolgálatot ellátó úttörők büszkén feszítenek egyenruhájukban – sötétkék nadrág, kabát, fehér ing, piros nyakkendő. A kabáton piros váll lap, a forgalmistán tányérsapka, a többieken úgynevezett „ködvágó”.
Az állomásépület a Park bejárata mellett, a Kohász sportpálya mögött van. Előtte fénylik a sínpár, rajta „Muki” a kis fekete gőzmozdony, benne a masinisztával, Lugosi bácsival. Az utasok felszállnak a nyitott kocsikba. A forgalmista jelez, tiszteleg. A mozdony füttyent, elindul. Lassan zakatolunk. Jobbról a sporttelep kerítése, balról a napközis nyári tábor, sok-sok barátság születésének színhelye.
– Kérem a menetjegyeket kezelésre!
A jegyvizsgáló, vagyis a kalauz határozott hangjára mindenki készségesen nyújtja a jegyét, miközben a Vasmű főkapu előtti kőkerítéshez érünk és bekanyarodunk az erdőbe. Ez egy fiatal, alig 10 éves, város körüli véderdő része. Kétoldalt zöld lombok bókolnak, bennük madarak csicseregnek, hangoskodnak és a szél – éppen úgy, mint a nagyvasúton – szemünkbe fújja a mozdonykémény fekete pernyéjét. Néhány percnyi út után vasúti váltón döccen a kerék, majd 100 méterrel odébb egy másikon. Megérkeztünk a „Deltába”. Tisztelgő váltóőrök mellett pöfögünk el és mozdonyunk nagy szuszogással fut utolsó emelkedőjének, hogy megérkezzen a Panoráma Kilátóhoz a végállomásra. Az utasok kiszállnak, és apró csoportokban csodálják a környéket. Jobbra az erdő a maga sokszínűségével, előttünk, alattunk kanyarog a Duna, túlpartján az Alföld végtelen síkságával. Bal kéz felől erdős völgy. Túlsó partján a Vidám Park színes ember tömege kavarog, harsog a hangszórókból a zenebona. Sláger, sláger után, – Hej, mambó: Pancsoló kislány: Rejtély: Csokkó, csokkó, csokoládé: Pesti lány: Eperfagyi. A kilátó épülete előtt apró, fehér kaviccsal felszórt terasz asztalokkal, székekkel. Aki kényelmesen társalogni szeretne, vagy üdítőt fogyasztani s csak a következő járattal visszamenni az leülhet, és piros bambit iszogathat. Mintegy 20 percig lehet itt nézelődni, enni, inni. Ez idő alatt a vonat visszatolat a váltókhoz, ahol egy harmadik váltó segítségével a mozdonyt visszafordítják menetirányba és üresen feltolat a kilátóhoz.
– Beszállás!
Emelkedik a forgalmista tárcsája, tisztelgés, búcsúpillantás. Átzötyögünk a váltókon és már újra az erdőben csühögünk, de most egy másik úton. Éles jobb kanyarral kis fahídon dübörög át a szerelvény. A mozdony, – elcsavargott, de végre hazatalált lurkóként – örömében aprókat sikkantva jelzi az állomásnak, itt vagyunk már. Még egy balkanyar és a REMIZ épülete mellett kibújunk az erdőből. Megérkeztünk.
Négy szép évet töltöttem a csapatban. Öröm volt minden szolgálat, minden kirándulás, a május 1-i felvonulások minden közös perce. A dunaföldvári sziget sátortábora, a balatoni nyaralások Siófokon és a feledhetetlen, – mert a pihenés mellett szolgálatokat is adhattunk a nagy Úttörővasúton, – hűvösvölgyi – csillebérci jutalomtáborozás.


Úttörővasút kiviteli helyszínrajza – forrás: Végh Árpád

Az erdő már csendes, nem kattog a váltó, a Delta háromszög, de a Vasmű úttal párhuzamosan futó “külső ív” is elveszett a múlt homályában, illetve az időközben oda költöző telephelyek kerítéssel leválasztott területei alatt, egyedül a végállomás épületének alapjai, és itt-ott fellelhető talpfák emlékeztetnek a mozgalmasabb időszakra.


Rendhagyó történelemóra az erdő mélyén

Az út visszafelé sem volt eseménytelen, még bekukkantottunk a REMIZ máig álló, mára inkább tárolóként használt épületébe, majd az IFI Parkban a Panoráma Étteremnél (később Movie Music Club)  fejeztük be a nem mindennapi túrát.

2018.03.10. Volt egyszer egy Vidám Park

2019.10.07. Épülő kalandpark

A Vidám park területe ugyan eléggé lehangoló, ráadásul a járványhelyzet miatt is csak várhatunk arra, hogy újra élettel teljen meg a terület, mindenesetre a hírek biztatóak, a kalandparkot és teniszpályát már takarítják, javítják, láthatóan készülnek a nyitásra, az IFI Park szabadtéri színpadán pedig hamarosan már koncert is lesz, a dodgempálya helyén található deszkapálya pedig szinte be sem zárt, ott szinte mindig volt valaki, láthatóan otthon érzik magukat a fiatalok.

Az elmúlt időszakban készült képek:

Volt egyszer egy Vidám Park 2020-2021 /ami maradt…

Még egyszer köszönet a résztvevőknek, Barna Józsefnek, Bús Csabának, és nem utolsósorban a Hun Ursus kultúrális facebook oldalnak, hogy az eseményről közvetített, beszámolt.

Hun Ursus, a dunaújvárosi kultúrmedve facebook oldala

Hogy lesz-e még ilyen túra? Mindenképpen! 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings