RÉGÉSZETI NAPOK
a
DUNAÚJVÁROS MESÉL
oldalon

2026. június 4. – 2026. június 18.

 

ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 1971/2. füzet

Honfoglaláskori magyar sír Dunaújvárosban

1968. január 24-én a Dunai Vasmű Igazgatósága jelentette a Dunaújvárosi Múzeumnak, hogy a Radiátorgyár bővítése során csontok kerültek elő. B. Vágó Eszter még aznap feltárta egy honfoglaláskori magyar leánygyermek lovassírját.
A lelet fontosságára való tekintettel az első hiteles honfoglaláskori sír volt nemcsak Dunaújváros, hanem a honfoglaló emlékekben közismerten szegény dunaújvárosi járás területén is – Vágó Eszter elhatározta a sír környékének alapos átkutatását. A lovassír a Radiátorgyár nyugati homlokzata előtt egymástól 5 m távolságban ásott, öt 4×7 m-es alapterületű, 5 m mély pilléralapozás közül a II. számú keleti sarkában került elő. A többi pilléralapozásban nem volt régészeti lelet.
A február 2-ig tartó ásatás egyrészt megvizsgálta a pilléralapozások körét, másrészt keleti irányban 3 m mély kutató árkok és szelvények sorával összekötötte a nyugati pillérsort a leletek tekintetében üres keleti pillér alapozási sorral. A sír környékét mintegy 24×24 m-es körzetben megbízhatóan megvizsgálta, további temetkezésre azonban nem akadt. Megállapította, hogy a honfoglaláskori sír egy hajdanában eltömődött mély árok vagy szakadék szélén feküdt:jelen tudásunk és kutatási lehetőségeink szerint magányosan. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy távolabbi területen ne számolhatnánk honfoglaló magyarok temetőjével.
A január 24-én feltárt sír 280 cm mélységből került elő, az egész terület 1950. évi 130 cm-es feltöltését leszámítva, eredetileg mintegy 150 cm mély lehetett. Iránya pontosan Ny-K-i volt. A sírban 8 -10 éves kislány rossz állapotú, mállott csontváza feküdt; kivételes gazdagságú, aranytárgyat is tartalmazó gyermektemetkezés. A sír hossza 140 cm, szélessége 30 cm volt, a láb felőli végén – itt helyezték el a feltorolt ló bőrét, koponyáját és lábszárcsontjait – 38 cm szélesre bővült. A gyermekváz sírban mért hossza 95 cm (1. kép A.).

Honfoglaláskori leánygyermek sírja és mellékletei

Mellékletek (a sírrajz számsorrendjében): 1. Nyaklánc; 11 db 1,5-2mm-es zöld üveggyöngy (1. kép B.). 2. Öntött bronz csüngődísz; mindkét vége erősen kopott, négyszögletes tagja alul gömbölydedre csiszolódott, felerősítésre szolgáló fülecsei közül a legszélső kitörött. Előlapja hajdan gazdagon aranyozott volt, de ennek nyomai csak a díszítmények mélyedéseiben maradtak meg. Aranyozása egy árnyalattal világosabb színű, mint az alább ismertetendő tárgyak aranya. Hossza: 5 cm, szélessége: 1,9 cm (1. kép B.2;3 kép). 3-6. Aranyozott bronzlemezek, kétrét hajtva. A legépebb példány két végén megmaradtak a felvarrásra szolgáló lyukak. Legnagyobb hossza: 2,3 cm (1. kép B.3-6). 7. Aranylemez, gyűrött töredék, alsó ívelt végén széle kissé visszahajtva. Felerősítési módjára semmi nem utal. Átm: 1,5 cm (1. kép B.7). 8-9. Ezüst csüngőpár, belül üres, préselt lemez, alsó lemezét nagyon gondosan forrasztották rá. A felerősítésre szolgáló lyukakat utólag, meglehetősen ügyetlenül ütötték beléjük. H: 1,9 cm (1. kép: B. 8-9). 10. Kardíszítő lemez, rendkívül vékony bronzból. Előlapját hajdan meglehetősen vastag tűzaranyozás borította, a 3-6. számú bronzlemezekkel megegyező aranyozás erősen sérült. A lemez közepére felvarrásra szolgáló lyukat ütöttek, párja a töredékes részen lehetett. Sz: 1,6 cm, teljes H (a töredékekkel együtt): 12 cm (1. kép B.10). 11. Cserépbögre; kavicsos, szemcsés agyagból, kissé elsimított szürkésbarna felülettel, narancsszínű foltokkal. A korong forgásának nyomai nem figyelhetők meg rajta, ennek ellenére kézikorongon készült. Fenekén haloványan látszó kör alakú lenyomat. M: 11,5 cm. Szátm: 7,8 cm. Fátm: 5,5 cm (1. kép B: 11; 2. kép). 12. Aszimmetrikus pofarudas típusú vas zabla; rövidebb tagja 8,5 cm, hosszabb 11,6 cm, az utóbbi töredékes, végén 3,4 cm-es átmérőjű vaskarikával (1. kép B. 12). Kengyelt a mindössze 40-45 cm hosszú lábú kislány lovához természetesen nem mellékeltek.

2. kép. A sír edénye

Hasonló gazdag viseletű honfoglaláskori leánygyermek-temetkezést eddig nem ismerünk, rangját aranyozott ruhadíszein kívül, elsősorban a lábaihoz mellékelt ló-, pontosabban: csikócsontok jelzik. Nem sorolható a magányosan eltemetett gazdag női sírok csoportjába, mivel túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy rangos asszonynak tekinthessük. Az egyetlen felmerülő lehetőség az, hogy rangos apa kislánya volt, akit anyja szállása közelében magányosan temettek el.
Viselete a rangosabb honfoglaló asszonyok viseletének kicsinyített, egyszerűsített mása, bár nem minden egyéni színezet nélkül.
Ezüst csüngőpárja (1. kép B. 8-9) – feltehetően – a gazdagabb honfoglaló asszonyok hajfonat díszítő korongjait helyettesíti. Hasonlót öntött bronzból – az eddigi honfoglaláskori leletanyagból egyedül a bezdédi IX. sírból ismerünk. Jósa András eredeti közleménye szerint a réz és ezüst ötvözetből készült, gondosan aranyozott csüngők a bezdédi sírban a szegycsont mellett, illetve a kulcscsont belső vége felé kerültek elő – tehát pontosan úgy és ott, mint Dunaújvárosban. Helyzetük alapján már Jósa felismerte, hogy nem lehettek fülbevaló csüngői. Rokon, “csepp alakú” öntött bronz díszek sorozatát ismerjük a belső-ázsiai kudürgei temető 12. sírjából, amelyek azonban lóval eltemetett férfi lábai mellől kerültek elő. A formai párhuzamból nem vonható le következtetés a honfoglaló magyar kislány etnikumára nézve, legfeljebb arra, hogy az eurázsiai steppéken már a VI-VII. században megjelenik a cseppalakú ékszerek viselete.
A régebbi közleményekben sokszor “karperecként” számontartott lemez (1. kép B. 10) az orosházi 2. sír pontos megfigyelése, leírása és rekonstrukciója szerint a ruha ujjára volt erősítve, varrva ugyanerre utal a dunaújvárosi lemez helyzete és szerkezete is. Hasonló ruhaujj díszítő lemez került elő a bashalmi temető D (10) sírjából, a régebbi anyagban ilyenek pl. a kenézlői 10. sír, a karászi sír, a szeged-öthalmi 3 (39, 1879) sír szalagdíszei.
A háromszögletes aranyozott bronzlemezek (1. kép B.3-6) unikumnak számítanak az eddigi honfoglaláskori emlékanyagban. Feltehetőleg a gazdag asszonyok kaftánját szegélyező korongokat helyettesítik; ha ez így van, akkor a kislányt kibontott, illetve kihajtott szegélyű kaftánban temették el. A háromszögű díszeket négyszögletes lemezek összehajtásával alkották, a felvarrásra szolgáló lyukakkal együtt ez arra utal, hogy mintegy 2,5-3 mm-es vastag anyag, nyilvánvalóan nemez szegélyére voltak erősítve.
Az aranylemez (1. kép B. 7), formáját tekintve, szintén egyedülálló. A sírban megfigyelt helyzete alapján talán a gyöngynyaklánc fonallal felerősített csüngődísze volt.
Aszimmetrikus zablákat szép számmal ismerünk a honfoglalók lovasfelszereléséből (I. kép B. 12). A feltűnően kisméretű, csikóhoz méretezett zabla oldalpálcái nyilván fából voltak, mivel nem maradt nyomuk.
A honfoglaló magyarság edényes temetkezéseit Kiss Attila állította össze (48 lelőhelyről), sajnos éppen abban a pillanatban, amikor a keramika száma jelentős mértékben növekedett. A Točik 4 lelőhelyről 7 edényt tett vele egyidőben közzé, ehhez járul nyolcadikként a dunaújvárosi edény (1. kép B. 11 2. kép), vagyis az eddig ismert leletek közel heted része. A dunaújvárosi kis csupor ahhoz a csoporthoz tartozik, amely többségében magyar etnikai területről származik ugyan, de eredete egyelőre nem dönthető el.

3. kép. Csüngődísz	4. kép. Blatnica. Lószerszám (Fettich Nándor nyomán)

A dunaújvárosi kislány aranyozott ékszerkészletének kiemelkedő darabja az öntött bronz csüngődísz (1. kép B. 2, 3. kép). Sajátos formájának és díszítésének karoling eredetét eleve meghatározták a blatnicai frank lószerszámok (?) között előforduló egyébként sokkal nagyobb s talán más rendeltetésű (?) párhuzamok (4. kép), természetesen anélkül, hogy e túl korai formai előképekből bármiféle időrendi következtetést vonhatnánk le. A Dunaújvárosban másodlagosan, melldíszként vagy nyaklánc csüngőként felhasznált díszítmény eredetileg szíjfüggesztő volt, mint azt a tornowi B. várban talált, csak valamivel nagyobb méretű, vasból készült párhuzama, illetve röntgenfelvétele igazolja (5. kép). A “tornowi-típusú” leletanyagban (virágkora a VII-IX. század, de él a XI. századig) karoling import készítmény.
A tornowi szíjfüggesztő éppúgy idegen áru a nyugati szlávok körében, mint a dunaújvárosi “csüngődísz” a honfoglaláskori magyar emlékanyagban. Bronzból öntött, aranyozott szíjfüggesztőnk pontos párhuzamát nem ismerjük. Ugyanakkor valamennyi formai és technikai részletéhez, valamint díszítményéhez IX -X. századi karoling párhuzamot találunk a birodalom területéről vagy a határain kívül élt népekhez (vikingek, szlávok) jutott ékszerek köréből.
Bronzdíszünk négyszögletes tagja, hasonló díszítéssel, csatként fordul elő a boszniai Sultanovičban talált IX-X. századi karoling sarkantyúkészletben. Díszítményeinek legközelebbi párhuzamát mégis a G. Bersutól, a Man-szigeti Balladooleban feltárt X. századi viking temetkezés aranyozott bronz övkészletén látjuk viszont (6. kép). A Man-szigeti leletek hihetetlen fontosak a karoling fémművesség vizsgálatához, – tudott dolog, hogy a VIII. század közepétől megszűnik a díszes viseletben, mellékletekkel való temetkezés a karoling birodalom területén; a karoling fémművesség emlékeit, néhány szórványt és egyházi kincset leszámítva, elsősorban a környező “pogány” népek régészeti hagyatékából ismerjük. A balladoolei leletek tehát önmagukban is meghatározzák szíjfüggesztőnk korát és eredetét. Már inkább a balladoolei csat párhuzama, mintsem a dunaújvárosi leleté, a Jütland-félszigeti Vradban talált félköríves ezüst csatkarika.
E döntő fontosságú viking leletek alapján nyugodtan törölhetjük a “nagymorva” kulturális hatások közül az alább ismertetendő párhuzamokat.
Szíjfüggesztőnk sajátos kerek “füles” felerősítési módjához egész sereg IX. századi karoling párhuzamot ismerünk, éppen a karoling birodalom belsejéből, Itáliából és Frankhonból.

5. kép. Tornow, Szíjfüggesztő és Röntgen-felvétele (J. Hermann nyomán)	6. kép. Balladoole. Övcsat és övdísz (D. M. Wilson nyomán)

A három kerek fülecstől határolt ovális tagot, kereszt alakban négyfelé osztott mezőkben egy-egy spirális díszíti. A forma és díszítés jó párhuzama ismét a boszniai sultanoviči IX-X. századi sarkantyúleletben fordul elő, a díszítésmód kitűnő megfelelője látható Pohansko-Bŕeclav-i karoling kis szíjvégeken, valamint egy hosszovális alakú karoling díszítményen Mikulčicében. Már csak távolabbi bonyolultabb rokona fordul elő a késő IX. századi knini sarkantyúkhoz tartozó szíjvégeken.
A párhuzamokból csak egyetlen következtetés vonható le: a körökkel és spirálisokkal díszített bronz és ezüst ékszerek mind a vikingeknél, mind a nyugati- és délszlávoknál, mind pedig a honfoglaló magyaroknál karoling eredetűek. Bronz csüngődíszünk tehát IX-X. századi karoling munka, amely nyilván a kalandozások során jutott magyar kézbe. A dunaújvárosi honfoglaló leányka nyugati hadjáratból visszatérő apjától kaphatta, csecsebecseként viselte, így került a sírba is. Mindez a sír korát a kalandozások lezáródása előtti időben, a X. század első felében határozza meg.
László Gyulának a maga idejében nagy jelentőségű megfigyelése és elmélete szerint a honfoglaló magyarok szállásterületei sokfelé kikerülik az avarság településterületeit. Tételeinek legjobb bizonyítékai közé tartozott Fejér megye déli fele, benne az avarságtól hajdan sűrűn megszállt dunaújvárosi járással. Az elöljáróban felsorolt néhány szórványt nem számítva, ezen a területen valóban nem találkoztunk eddig “Árpád népének” sírleleteivel.
Az elmúlt másfél évtized kutatásai nyomán azonban alighanem módosult ez a kép. A dunaújvárosi Vidám-park területén 1955-ben Vágó Eszter X-XI. századi “soros” köznépi temető néhány sírjára bukkant, a temető feltárására azonban nem volt mód. 1961-1962-ben tártuk fel a Dunai Vasművel párhuzamosan, a Duna magas löszpartján, a XIII. században elhagyott Csetény falu templomát és templom körüli temetőjének mintegy 250 sírját. A legkorábbi temetkezések a X-XI. század fordulójáról származtak. Magányos honfoglaló sírunk a csetényi és a Vidám-parki temetők között került elő, de lényegesen közelebb (alig 200 m-re) az utóbbi korai köznépi temetőhöz.
Mindezen ásatási és topográfiai eredmények arra figyelmeztetnek, hogy a “fehér foltokkal” mindig óvatosan kell bánnunk. Bár X. századi törzsnevekben és fejedelmi személynevekben nem gazdag a vidék, a honfoglalók előkelőbb rétegének korai X. századi temetkezése, valamint a X-XI. századi köznépi temetők egyre gyakoribb felbukkanása arra utalnak, hogy a Csepel sziget déli végében fekvő fontos átkelőhely dunántúli oldala is közvetlenül honfoglaló őseink településterülete volt.

Bóna István

  Régészeti napok 2026

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.