Dózsa György út – 1965

576 1


Dunaújvárosi Hírlap – 1963. november 6.

Mindig izgalmas dolog bepillantást nyerni a jövőbe. Milyen lesz a néhány év múlva felépítésre kerülő, új városrész? A Dunaújvárosi Tervezőirodában már nagyjából elkészültek a város jövőbeli központjának, a Dózsa György úti lakótelepnek a tervei. Ebből adunk most egy kis ízelítőt.

Ezerkilencvenkét lakás lesz a Dózsa György úti lakótelepen. Középen három kilencemeletes öntöttház fog állni, ezeket országos típusterv alapján építik föl. A jelenlegi tüzép teleppel szembeni lakóépüle­tet – Baranyai Ferenc tervezi – a meglevő alapokra helyezik el. Kü­lönben az egész lakótelep építész tervezője Balla József. A beépítési tervet dr. Weiner Tibor irányításával Kapsza Miklós, Baranyai Ferenc, és Remetei Tibor készí­tette.
A Vasmű úton túl, a kép sarká­ban az új tanácsház részlete látha­tó. Mint a felülnézeti, távlati rajz mutatja, a 6-os műútról bevezető, az óvároson keresztülmenő út eltoló­dik az L-épületek felé.

A nagy rajzon, de külön is bemutatjuk a Dózsa György út és a Vasmű út sarkára kerülő bankházat. A hátsó, földszintes traktusban az Állami Biztosító járási és városi fiókja kap helyet. A hátsó részt összekötő tető kapcsolja össze az egyemeletes banképülettel. A földszinten az OTP, az emeleten a Magyar Nemzeti Bank fiókja lesz. Az épület érdekes­sége a 20 centiméter vastag vasbe­ton falú két trezor, melyet bizton­sági páncélajtókkal látnak el. Az épületekre színes, neon cégfeliratok kerülnek. Mint látható, a Biztosító épületének Dózsa György út felé né­ző oldala végig üvegezett, erre fog­nak nézni a munkatermek. A bank­ház több oldalról is megnyitott, az MNB helyiségei pedig egy emeleti tetőterasz köré épülnek. Az épület és a berendezés Baranyai Ferenc tervei szerint készül.
A Dózsa György úti lakótelep tel­jesen kidolgozott végleges tervei a jövő év közepére készülnek el. Az építés több mint egy évig fog tar­tani, a befejezési határidő előrelát­hatólag 1065. vége lesz.

Zs. Cs.


fotó: MTI/Járai Rudolf


Dunaújvárosi Hírlap – 1964. február 18.

246 új lakás épül a Dózsa György úton

Lebontott felvonulási épületek, nyomai láthatók még a Dózsa György út egyik oldalán. Az elköszönő múlt emlékei, mert helyükre még az idén új korszerű lakások épülnek.
– Március első napjaiban megkezdjük az utak építését – mondotta Mikó Pál, a 26. sz. Építőipari Vállalat építésvezetője. A további munkához fontos a jól kiépített út, mert a nagypanelek szállítása másként körülményes.

Az alapozási munkákat is megkezdik néhány hét múlva. A házakat, amelyek itt épülnek, a tervezők, az építők D-16, D-17, D-18-nak “becézik”. Az új lakótömbben 246 család kap otthont.
A 4 emeletes házakat már nem építik, hanem szerelik. Ezért az építőipari vállalat új, nagylétszámú| speciális brigádot hoz létre a szeri reléshez az építőmesteri munkákhoz A brigádban találunk kőműveseket ácsokat, kubikosokat, betonozókat akik a szobafal nagyságú elemeket szakszerűen összeszerelik.
A munka termelékenysége is meg­növekszik itt. A tervek szerint na­ponta három lakást raknak össze a munka kezdetén. Később, amikor a gyakorlat már mesterré képezte “az építőszerelőket”, ez a szám várható­an emelkedik.

A Dózsa György úti lakótelep épí­tésére az elemgyárban is készülőd­nek. Átadás előtt áll a házgyár, ahol a falelemeket készítik. Rövidesen megindul a próbaüzemeltetés és jú­nius végéig 150 lakáshoz szükséges elemet készítenek.
Nemsokára megindulnak a vonta­tók is a szobafal nagyságú elemek­kel a Pipacs-telepről a Dózsa György útra.

– S –


Technikum és a Dózsa György út 1965-ben – fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft.

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings