A 30 éves város

527 1


Képes Újság – 1980. április 5.

A 30 éves város

– Hogy van az elvtárs?
Szólíthatna a keresztnevemen, tegezhetne is, kora és ismeretségünk révén Pelagéjám, özvegy Gubacsi Gyuláné, de hát így szólít, így tisztel meg: elvtárs.
Ragaszkodás, szeretet, megbecsülés van a szóban és hangsúlyban – jólesik.
Igaz, ebben a városban mindig másképp érzem magam. Erősebbnek, jobbnak, s tán még hitemben is keményebbnek.
Dunaújváros, 1980.
Szeretem ezt a várost. Tudom-e fogalmazni, miért?
Műszakváltások idején a Vasmű úton hömpölygő tömegért, az emberek birtokosságot sugárzó lépteiért, a hirtelen összetalálkozó tízemberek baráti beszélgetéseiért, vagy a kemény kézszorításért, őszinte szóért?
Vagy csak egyszerűen a városteremtő csodáért? Harminc éve alapították a várost.
Barátom figyelmeztet: “Nehogy a löszről, kukoricatáblákról írj!” Igaza van: ezerszer megénekelték már a pentelei löszt, ahol semmi sem volt, csak kukorica, azt mondták: itt lesz a város. Azt kellene írni, hogy…
Hol kezdjem? A Radar-i ezresbarakknál? A Pipacs-tábornál? Vagy az első két háznál a “Kockánál”, a “Bivalynál”?
Az embereknél kell kezdeni.


Ipari csendélet

Lefelé utazva a kocsiban, míg meg nem látom a város fölötti bíborködöt, a Vasmű, s a város jelképét, magamban próbálom számlálni “embereimet”. Borovszky Ambrust, a Vasmű volt igazgatóját, a “szenátort”, azaz hát Nics János bátyámat, az országgyűlési képviselőt. Emlékeimből próbálom gyűjteni Tapi bácsi, Tapolcai Jenő egykori tanácselnök mosolyát.


Tapolczai Jenő – Egy elnök naplója

Keresem: milyen is volt a három Horváth, a papírgyári, a vasműi és az építős szakmunkások, akikben a munkásosztályt próbáltam keresni, pedig hát ott volt köröttem a város.
Most meg azt mondja özv. Gubacsi Gyuláné:
– Hogy van az elvtárs?
S a kérdés hangsúlyából érzem, nem kell emlékeket keresnem, hiszen valóságban is itt van előttem a valamikori városteremtő erő.
Özv. Gubacsi Gyuláné, Markovics István, Czeilinger Mihály, Hrozik Pálné, Ádám Sándor. Harminc éve lakják, harminc éve építik a várost.
– Emlékeznek-e még a régi időkre?
– Itt élünk, hogyne emlékeznénk?! – kérdezi-mondja Adám Sándor, az egykori kőműves brigádvezető. Sötét öltönyben, fehér ing, nyakkendőben feszít az asztal mellett, s tetszik nekem, hogy “kiöltözött” a beszélgetésre. – Tudja, úgy van az, hogy megyek az utcán, meglátok egy ismerős arcot, és eszembe jut, hogy valamikor rég, egy kútra jártunk mosakodni. Aztán meg itt, a vállalatnál is. Itt van ez a kislány -, a mellette ülő Hroziknéra mutat -, szóval…
– Rég volt az, Sanyi bátyám… –  igazítja meg nevetve kicsit fehéredő haját az asszony.
– Rég volt, rég volt, vízhordó voltál közöttünk, most meg csoportvezető vagy. Ha bemegyek hozzád, csak az jut eszembe, hogy kínáltad a vizet.
Az asztalnál ülők arcán átsuhan az emlékező mosoly. Talán hallják is a vékony hangú lánykiáltást:
– Vizet tessék, kinek vigyek vizet?
– Gyerek voltam, mikor azt mondták, jöhetek ide dolgozni. Apám meghalt, kellett a pénz, így hát a lajtkocsiról kannába mertem a vizet, s jártam az építkezést. Aztán mentem iskolába, ittragadtam.
– Hiszen én is úgy kaptam asszonyt – veszi át a szót Czeilinger Mihály. – Addig kínálta a vizet, addig, mígnem feleségül vettem.
Hrozikné, hogy pénze legyen, a családnak, vizet hordott, Ádám Sándor, a pesti kőműves, az ötödik kerületi DISZ Bizottság felhívására jött. Czeilinger Mihály apjával visszaadatta az ötholdnyi juttatott földet, hogy városépítő legyen. Markovicsot meg a gép, az autó bolondította meg, sofőrnek jelentkezett. Gubacsiék?
Gyula bátyám reszelős-reszketős hangja szól a magnószalagon, öt éve vettem fel a beszélgetést.
– Tudod, volt egy dal, “semmik vagyunk, és minden leszünk” – dúdolja is az öreg, sírnom kellene az emléktől. – Szóval semmink se volt nekünk. És azt mondták, építsünk magunknak egy várost. Úgy jöttem át, mert az Alföldről jöttem, hogy kérdezte a révész, “retúrjegyet” kérek-e? Mondtam neki, hogy csak oda. Itt akartam én élni.
Vasmű út 24. Itt laktak Gubacsiék. Az első házak egyike. Nem sokat változtak a házak. Igaz, pár éve liftet szereltek, de amúgy semmi.
– És az emberek? Változtak-e az emberek?
– Nagyváros vagyunk már mi, elvtárs.
Hatvanezer lakója van a városnak.
– Hányán élhetnek itt az alapítók közül?
– Ezren… kétezren … – Adám Sándor eltűnődik, maga is megdöbben a számon, aztán vigasztalja magát: – De hiszen a családok, akik már itt születtek a legtöbb gyerek itt nő fel, itt marad.


Együtt nőttek fel városukkal

– Ugyanazt jelenti nekik a város, mint maguknak?
– Nem. De ne is jelentse. A munka, az szép volt. De a térdig érő sár, a barakktábor, egy szoba egy családra, a kocsmák késelései, az is egyfajta valóság volt. Most meg nézzen körül.
Járjuk a város utcáit, dr. Patkó Gáborral, a városi tanács vb-titkárával.
– Dunaújvárosi?
– Nem. Születésem szerint nem, tíz éve szegődtem ide. Ha szívem szerint kérdezi, dunaújvárosi vagyok. Szeretem a várost.
– Miért?
– Lehet, hogy furcsának tűnik, vagy nem nagyon illőnek. De: szocialista város. A múltja harmincéves, csak egyfajta történelme van, a mi történelmünk. Itt nincs városi “felső tízezer” … hogy mondjam? Itt a munkásművelődési központba valóban munkások járnak, a német-óvodában ezeknek a munkásoknak a gyerekei tanulnak németül, s a balettiskolában is a legkeményebb kovácsmunkához szokott emberek gyerekei tanulják a “pas de deux”-t.


Balett a Vasmű “tövében”

Hogy a városi szimfonikus zenekar telt házak előtt ad koncerteket, hogy a bemutató színpad igazán nem rossz operett-színvonalú előadásai, őszinte érdeklődést váltanak ki a város lakóiból… Hogyha azt mondjuk: társadalmi munka kell, inkább többen jelentkezünk, mint kevesebben, hogy a város üzemeinek és lakosainak összefogásával az ország talán legszebb fedett uszodáját építettük.


Dunaújváros fedett uszodát avatott

– Mennyire él a városban az alapítás “hősi éveinek” hangulata?
– Nem tudom, hogy él-e. És nem tudom, hogy kell-e élnie? Mások a gondok, mások a feladatok. Az alapítás ma már történelem. A város ennek a történelemnek egyik “szemléltetőeszköze”.
Nagyváros.
A szálló halljában testresimuló kötött-kék ruhában jó alakú lány. Átkiabál egy másik asztalhoz:
– Jövő héten délutános műszakban dolgozom, úgyhogy délelőtt megyek azért a Charlie-ért!


Múlt és jelen

A Charlie manapság a legdivatosabb külföldi parfüm hazánkban. A lány a Vasmű esztergályosa.
Özv. Gubacsi Gyuláné arról panaszkodik, hogy amíg csak az alapítók éltek a városban, senki nem szemetelt.
Ma már olyan vagyunk, mint egy igazi város.
Dunaújváros korábban Sztálinváros, még előbb Dunapetele, dunai kikötő. Hazánk első szocialista városa. Harmincéves.
Amikor a számlámat kérem a szállodában, azt mondja a portás:
– Adom, uram.


A Duna a város első számú országútja. A vasérckikötő

S. Boda András
Fotók: Kiss Zoltán

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings