Népszava – 1952. február 29.
Georgij Mihajlovics Orlov elvtárs Sztálinvárosban
Egymással szemközt áll G. M. Orlov Sztálin-dijas építőművész és Korda Katalin, a B/3-as épület ipari tanulója. Georgij Mihajlovics érdeklődéssel hallgatja a leány üdvözlő szavait. Azokra a komszomolkákra gondol, akikkel évtizedekkel ezelőtt együtt kezdték az első ötéves terv nagyszerű építkezéseit.
– Legyetek továbbra is Sztálin városának forradalmi építői, a munka hősei. Ti alakítjátok az első magyar szocialista város arculatát. Munkátok nyomán gyorsul szép hazátokban a szocializmus építése.
Ezekkel a szavakkal köszöni meg Orlov elvtárs Korda Katalinnak és társainak üdvözletét. És az alkotóművész kíváncsiságával pillant az ablakból jól látható házsorok felé…
A másik teremben Borovszky Ambrus vezérigazgató boldogan nyújtja át a nagy kincset: Sztálinváros lakóinak megvalósuló álmát. A perspektivikus rajz lélekzetelállítóan szép. Sötétkék szín jelzi a már kész épületeket, világoskék a most születőket. A 800 méter széles zöldövezet, mint smaragdszínű szalag fonja körül a várost. A gyár hatalmas csarnokainak s a kikötő mólójának vázlatos vonalai ezer meg ezer munkáskéz békeharcát, hirdetik.
Orlov elvtárs a terv fölé hajol. – Ocsiny krasziva, ocsiny!… Nagyon szép! Nagyon! – kiált fel s örömében átöleli a mellette álló építészeket.
Orlov elvtárs rátér a szakmai kérdésekre. Sokat kérdez. Nem fukarkodik a dicsérő szóval, amikor megtudja, hogy a város lakóházai földalatti távfűtés útján kapják a meleget a Vasműtől. A kultúrpark terve is nagyon tetszik. Nagyszerűnek tartja a percenként 150 köbméter vizet felnyomó szivattyúkat. Helyesli az arányos utcaelosztásokat. Dicsérő megjegyzéseit kitüntetésnek érzik Weiner és Gyárfás tervező építészek. Ez az öröm színesíti meg a teremben levő kőművesek, sztahanovisták arcát is.
– Miért akarják a gyártelepre építeni a kultúrpalotát? – kérdezi Orlov elvtárs.
Hirtelen élénk vita, nevetés tölti meg a termet. Közben Gyárfás elvtárs aprólékosan magyaráz. Orlov elvtárs a fejét csóválja.
– Úgy érzem, nincs igazuk azoknak, akik a dolgozók kultúréletét rendszabályokkal akarják elősegíteni. Néhány tervező elvtárs azt mondja: “A kultúrpalotában lesz a szakmai oktatás is. Ezért jó, ha az épület a gyár mellett van, a dolgozók munka után rögtön odamehetnek.” Nos, én inkább azok pártján vagyok, akik amellett szavaztak: kerüljön ez a szép palota a város szívébe. Ott a helye. A szakmai oktatást el lehet a gyárban intézni. A szórakozás pedig úgy esik jól, ha a munkás hazamehet, átöltözhetik és magával viheti családját is. Nekünk az a feladatunk, hogy megvalósítsuk az emberek álmait. Biztos vagyok, hogy Sztálinváros vasmunkásai központi kultúrházról álmodnak.
Az építészek két táborát – amelyet a kultúrpalota elhelyezésének vitája hozott létre – percek alatt egyesíti Orlov elvtárs meggyőző, ember szeretettől fűtött érvelése.
– Nézzük most már a valóságot! – kéri a szovjet vendég.
Orlov elvtárs Sztálinváros építészei között
A kis csoport elindul a munkától pezsgő város utcáin. Az északkeleti városrészben nagyon előrehaladt a munka. A nyers, vöröstéglafalak sorra megkapják krémszínű ruhájukat, bevakolják őket. Az épületek így nagyon barátságos, meleg otthonokká válnak. Orlov elvlárs örömmel hallja; ez a városnegyed május 1-re teljesen elkészül.
A házsorok ritkulnak. Az út hatalmas, mégcsak körvonalaiban mutatkozó térbe torkollik. Sűrűn körülállványozott, érdekes homlokzatú épület előtt állnak meg.
– Ez a mozi – állapítja meg a tervre emlékezve Orlov elvtárs. Kezével végigsimítja a frissen festett belső falakat. Megnézi a mennyezet “kazetta” díszítéseit. Kipróbálja a világítást. Kedves mosollyal fordul vendéglátói felé. Arcukról leolvassa: véleményét szeretnék hallani.
– Jól megoldott, nagyszerű épület ez, de… – elgondolkozva néz körül, látszik, úgy szeretne bírálatot mondani, hogy kedvüket ne szegje – formailag szebb is lehetne. Nézzük például ezeket a finoman kiképzett karcsú oszlopokat. Ezekhez túl erőteljes a nagyméretű elemekből készült kazettás díszítés. Nyolcszáz ember órákig együtt tartózkodik ebben a filmpalotában. Így a célszerűség mellett a gyönyörködtetésre többet kellett volna gondolniok – mondja komolyan. A másik pillanatban már elmélyülten magyarázza, hogy művészi vakolással sok szépítést lehet még elérni, örömmel fogadják tanácsait.
A vasmű felé vezető úton tovább folyik a szó az épületek esztétikai megoldásairól és arról, hogy az új életet építő emberekre milyen nagy hatással van a szép környezet.
– Mi a kahovkai vízierőmű zsilipkapuinál is felhasználjuk az orosz klasszikus építészet díszítő elemeit. Minden alkotásban egyesíthető a célszerűség és a szépség. Ennek a két erőnek együtthatása fejezi ki igazán az alkotó hangulatát, az élet szeretetét.
A mechanikai műhely s az öntöde csarnokai a szovjet gyárak méreteit idézik. Ezért is érzi magát otthonosan Orlov etvtárs a Vasműben. Megelégedetten állapítja meg: az öltözők, a fürdők higiénikusak, az ebédlőtermek világosak, szépek, tiszták. A víztároló medence építőinek sok hasznos tanácsot ad.
A kora esti szürkületben mélyet szippant a hűvös, friss levegőből, a Vasmű fémbetűvel díszített bejárata előtt állva figyeli a város kigyúló fényeit. Távolban a Duna vize csillan. Amikor a kanyargó vizet nézi, eszébe jut egy gondolat. Közelebb hívja a csendesen szemlélődő kis csoportot. Halkan beszél:
– Nagy kincsetek ez a híres, országokat összekötő Duna. Látom, nagyszerű kikötőt építtek és nagyteljesítményű szivattyúkat használtok. Ez mind helyes. Van azonban itt egy érdekes probléma, amelyet mi úgy hívunk: harc a természet erőivel. Amott, a város határát jelző meredek partfal állandóan omlik. Látjátok, ott az a Duna partján húzódó völgykatlan el akarja hódítani tőletek a fennsíkot. Ezt meg kell akadályozni.
– Erre már gondoltunk – szóltak közbe többen is.
– Olyan védőfalat kell építeni, amely lehetővé teszi, hogy közvetlenül a part szélére is építkezhessetek. Ez kétszeres győzelem lesz. Képzeljétek csak el, elvtársak, milyen gyönyörű villákat építhettek arra a romantikusan szép kiszögelésre. A ti sztahanovistáitok már biztosan arról álmodoznak a szép új lakásokban, hogy gyermekeik számára azon a helyen építhessenek az eddigieknél még szebb házakat.
– Úgy gondolom. Korda Katalin és ifjúmunkástársai boldogan vállalkoznak a partfalépítés hősi munkájára…
Most már teljes fényével ragyog az épülő békemű. A hazatérő munkások szíves szóval köszöntik Orlov elvtársat. S ő nyugodt léptekkel halad Magyarország első szocialista városának széles útjain. Annak az embernek a nyugalmával, aki sok száz és ezer társa életét teszi széppé békés alkotó munkájával.
Radnóti Edit
|
Magyar Építőművészet, 1952 (1. évfolyam, 4. szám) |
Sztálin Vasmű Építője – 1952. február 29.
G.M. Orlov Sztálindíjas építőművész útmutatásai újabb segítséget jelentenek városunk építésében
Nagy eseményt jelentett Sztálinváros és Sztálin Vasmű tervezőinek, kivitelezőinek, minden építőjének munkájában G. M. Orlov, Sztálindíjjal kitüntetett építészmérnök látogatása.
Rövid sztálinvárosi tartózkodása alatt is sokat tanultak tőle a magyar mérnökök. De nemcsak mint épíésztől tanultak, – hanem mint szovjet embertől is. A szovjet embert jellemző alapossággal, gondossággal nézte meg a kész városnegyedet, – részletesen érdeklődött nemcsak a tervezés, hanem az építkezés felől is. Útmutatásaiban, tanácsaiban az első helyen állt a dolgozók kényelme, ízlése, életüknek szebbé tételére irányuló építkezés. Ha rámutatott a hiányosságokra, – minden esetben tanácsot is adott, hogy hogyan lehetne megoldani egy-egy kérdést, – a helyí sajátosságok figyelembevételével. Szavait figyelmesen hallgatták a magyar építők, – és egy-egy megjegyzés után az volt az érzésük, hogy mennyire egyszerű és mégis komoly változásokat hozó dolgokra mutat rá.
ÉPÍTSÜNK DÍSZESEBB LAKÓHÁZAKAT
Délután a Sztálinvárost tervező és az építkezésben részt vevő mérnökök és technikusok, a legjobb sztahanovisták előtt beszámolt rövid pár órai tartózkodása alatt összegyűjtött megfigyeléseiről. Lelkesen és szeretettel beszélt az első magyar szocialista városról – mintha nagy hazájának egy-egy városáról lenne szó.
“Nekem nagyon nehéz egy rendezett képet adni arról az építőmunkáról, melyet ilyen rövid idő alatt láttam, – mondotta Orlov építőművész. – Megértenek azért is, mert ami a mi nagy Sztálinunk nevével van kapcsolatban, azt a legnagyobb szeretettel és gonddal kell kezelnünk”.
Elismerését fejezte ki azért a nagy munkáért, melyet 1950 óta végeztek a sztálinvárosi építők, – majd jó tanácsaival segítette az új, szocialista építészet felé haladó magyar építészeket.
Majd áttért az épületek tervezésére. “Úgy vélem, hogy a tervezőknek az egyes épületeket díszesebben kell megoldani. A lakosság követelményei is állandóan növekedni fognak. Nálunk, a Szovjetunióban szigorú biráló a nép. Önök szocialista társadalmat építenek, – és az új élet felé menő embereknek szépérzékét, az új élet magával hozta, követelményeket is ki kell elégíteni.”
HASZNÁLJUK FEL a TERVEZÉSNÉL A NÉPI MŰVÉSZET ELEMEIT
Elmondta, hogy magyarországi tartózkodása alatt megismerkedett Budapest, valamint egy-két vidéki város építészeti hagyományaival. Látta, hogy van a magyaroknak nemzeti-népi művészetük, hagyományuk. A feladat az, hogy ezeket megfelelően használják fel az új épületek tervezésénél. – A nép nagy örömmel fogad minden ilyen újítást, mely széppé, boldogabbá teszi az életet. – mondotta szovjet vendégünk.
Rámutatott arra is, hogy nem az épületek költségeinek megnövelésével kell ezt elérni, – hanem a meglévő és a felhasználandó anyagoknak másféle kiképzési formát, például egyhangú simaság helyett párkányzatot kell adni. Örömmel beszélt Sztálinváros pártházáról, ahol már érvényesülnek nemzeti hagyományaink.
Nagy gonddal foglalkozott a város főútjának épületeivel is. Azt tanácsolta, hogy még jobban emeljük ki a város központjának a jellegét, még díszesebb és szebb legyen, hiszen itt fordul meg a legtöbb ember.
Délelőtti megfigyelése alapján sokat tartózkodott a sztálinvárosi mozipalotában. Már ott tett megjegyzéseket és sokkal magasabb követelményeket támasztott a magyar építészek felé. Az ankéton is kiemelte a kultúrintézmények tervezésének fontosságát.
“Joggal kérdezik a dolgozók, miért van az, hogy egy régi színház épület szebben van megoldva, mint az új. Nem arról van szó, hogy márvánnyal töltsük meg, – hanem a falak, a párkányok építésének szebb, művészi megoldást találjanak. Így volt Zaporozsnyéban is, – emlékezett vissza G. M. Orlov. Nem állt rendelkezésünkre sok anyag, – de úgy oldottuk meg, hogy díszes gipszmintákat helyeztünk el az oldalfalakon, a homlokzati résznél és szebb formát adtunk az épület belsejének és külsejének egyaránt.”
SZOROSABB KAPCSOLATOT AZ ÉPÍTÉSZEK ÉS A NÉP KÖZÖTT
Majd rátért a lakóépületek elemzésére. Elmesélte, hogy 1928-29-es években Zaporozsnyéban a házakat végükkel állították az utca felé. Erről a dolgozók megmondták a véleményüket.
“Alaposan megkaptuk a magunkét” – mondotta nagy derültség közepette a szovjet építőművész. Azt mondták, micsoda utca az, ahol a házaknak csak a végeik lógnak ki… ezért új épületekkel kapcsoltuk össze.
Ezen a példán keresztül is megmutatta, hogy a szovjet tervezők és építészek nem állnak elszigetelve, – hanem fontos segítőtársuk maga a szovjet nép. Ezt a kapcsolatot kell megteremteni a magyar építészeknek is a magyar dolgozókkal, hogy ők is szerves részesei legyenek ennek az alkotó munkának. Másik megoldása, amit megoldhatónak tartott Magyarországon is az, hogy a Szovjetunióban a tervező munkák egy részét az építkezéshez kell áttenni, – így a kivitelezők is szerves részesei a tervezésnek. A Szovjetunióban e bevált módszer eredménye az lett, hogy szép épületeket határidőre készítenek el. A szovjet építész értékes útmutatásokat adott a gyárral, a gyár előtti térség kialakításával kapcsolatban is. Készségesen válaszolt a sztálinvárosiak feltett építészeti problémáira is.
Mikor megkérdezték a kiváló szovjet embertől, hogy nem fáradt-e még ki, – nevetve válaszolta: “Építészek között nem lehet kifáradni”.
Sztálinváros dolgozói ajándékokkal kedveskedtek a nagy szovjet nép segítségét hozó Sztálin-díjas építőművésznek. Jó kívánságait beírta a sztálinvárosiak albumába:
“Azt kívánom Sztálinváros és Sztálin Vasmű építőinek, hogy határidő előtt fejezzék be ezt a nagyszerű építkezést”.
Búcsúzáskor Földes László, a pártbizottság titkára fejezte ki az építők és a tervezők óhaját: “Kérjük Orlov elvtársat, hogy későbbi időpontban látogasson el hozzánk és látni fogja, hogy tanácsait megfogadva, alapos munkát végeztünk”.
A kiváló szovjet építészművész útmutatásai hosszú időre megszabják a magyar építészet fejlődését Segítsége tovább öregbítette a magyar és a szovjet nép örök barátságát.
