Keleten van Amerika

83 1


Kurir 1991. június 15.

SZABÓ ILLÉS

KELETEN VAN AMERIKA


Mi van veled? kérdezte.
– Vagyok mondtam. És te?
– Most jövök Albániából.
Mit kerestél Albániában?
– Vizet akarok szállítani Kuvaitba.
– Albániából?
– Onnan.
– Ezt megbeszélhetnénk….
Két nap múlva leültünk, hogy ezt megbeszéljük.


Hankovszky Péter /fotó: BARIC IMRE 

Hankovszky Pétert évek óta ismerem. Dunaújvárosban fociztunk egyszer az újságíró-válogatottal az ottani öregfiúk ellen. Ő volt az egyik szervező, s mint vendéglátós elintézte, hogy vacsora is legyen. Azóta néhányszor találkoztunk. Köszöntünk, annyi. Legutoljára a Skála Metróban futottunk össze, névjegyet csináltatott. Azt íratta rá, hogy Péter Hankovszky, managing director.
– Péter, mióta vagy te managing director?
– Amióta az Inter-Duna Export-Import Marketing megvan.
– Mióta van meg?
– A román forradalom óta.
– És igazgató vagy.
– Az.
– Nagy cég ez az Inter-Duna?
– Most már hárman vagyunk, de sokáig egyedül csináltam.
– Így persze nem túl nehéz igazgatónak lenni.
– Ha napi 18 óra meló nem túl nehéz, akkor oké.
– Tudod mit? Kezdjük az elején!
– A román forradalomnál?
– Előbb… Nem sokat tudok rólad…
– Most vagyok hatvan.
– Dunaújvárosban születtél?
– Akkor még nem is volt Dunaújváros. Pesti gyerek vagyok. A Deák térre jártam iskolába. A fater főpincér volt a Hanglik Kioszkban. Fogalmad sincs, ugye…? Ez ott volt a Vigadó téren. Szóval ment a dolog, még a háború után is. Csak aztán jött az államosítás.
– És akkor…
– Apám ismerte az Ónódit…
– Ki az az Ónodi?
– Mindegy: elég az hozzá, hogy az Onódit ismerni kellett, ha az ember Pentelére akart kerülni. Merthogy a főpincérség előtt apám maszek volt. Vendéglője volt, úgyhogy kitelepítették volna.
– Ha nem ismeri az Ónódit…
– De mivel ismerte, az Ónodi elintézte, hogy lemenjünk Dunapentelére. Ott aztán apám pincér lett a Késdobálóban, anyám meg pénztáros.
– És te?
– Én meg csapos, merthogy nem volt végzettségem és fiatal voltam.
– Úgy hívták, Késdobáló?
– Nem, az volt a neve, hogy 43-as számú vendéglátóipari egység, de mindenki csak Késdobálónak ismerte.
– Bunyó volt bent?
– Nem bent, kint. Bent csak berúgtak. Volt ott mindenféle. Gróf, mérnök, melós, tolvaj, kurva, minden. Idegenek voltak, ittak. Berúgtak, aztán összevesztek. Budi volt kint, nem rendes vécé. Minden héten legalább egy palit belefojtottak. Így ment ez a Késdobálóban. Zárás után meg mentünk haza. Pontosabban a munkásszállóba. Akkor kezdték építeni Sztálinvárost, csak munkásszálló volt. Én a faterral laktam a férfiszállón egy emeletes ágyon, anyám meg a női szállón.
– Később, gondolom…
– Épült Sztálinváros, kaptunk lakást is. Felépült az Aranycsillag. Ott lettem csapos. Persze, ez is eléggé lepusztult volt…
– A grófok meg a kurvák…
– Azért valami lassan változott. A hatvanas években elkezdtünk kulturálódni. Akkor már előbbre léptem. Délután kultúrműsort szerveztem a diákoknak meg a nyugdíjasoknak, este pedig bár volt. Lejött a Dobos Attila a Mary Zsuzsival, a Máté Péter, Korda György. Sikk volt lejönni, mert jó volt a gázsi.
– És azóta dolgozol a vendéglátóban.
– Néhány éves kitérővel. Hatvanötben jött egy osztrák hölgy. Akkor már elváltam, úgyhogy egymásba szerettünk. Jól ismertem a tanácselnököt, doktor Tapolczait…
– Mint édesapád Ónódit…
– Valahogy úgy. Ő segített a formaságokban, még a tanúm is volt. Szóval kiköltöztem. Vállalkozni kezdtem. Játékautomatákat szerettem volna Magyarországon eladni. De nem ment. Akkor még nem lehetett. Maradt a szellemvasút…
– Ezt hogy érted?
– Megismerkedtem egy liverpooli cég vezetőjével, aki ott járt Ausztriában. A cég játékokat gyártott tivolik számára. A Vidám Parknak akkor kellett egy szellemvasút. Hát összehoztam az üzletet.
– És akkor elkezdteél kereskedni.
– Nem ment az olyan egyszerűen akkoriban, meg aztán hetvenkettőben haza kellett jönnöm. Van egy fiam az első házasságomból. Anyám nevelte, de aztán beteg lett. Nem tudott rá vigyázni, haza kellett jönnöm. Elváltam megint, merthogy a feleségem meg nem akarta otthagyni Ausztriát. Egyszerre megint csak Dunaújvárosban voltam. Mondták, maradjak kereskedelmi vonalon, de nem volt kedvem. Dunaújváros és a kereskedelem… Nem jött ez össze. Visszamentem a vendéglátóba, elvállaltam a Bartók Művelődési Központ vezetését. Volt étterem, műsor, mi csináltuk az első snackbárt Magyarországon. Akkortájt már elkezdődött valami.
– Könnyebben mentek a dolgok…
– Ahogy vesszük. Tudod, hét év Nyugaton nem kevés. Csináltam, ahogy odakint láttam, ahogy annak értelme volt. De jött a népi ellenőr és elkezdett dumálni, hogy ez nem jó, elvtársam, meg hogy nem vezet ez jóra, elvtársam, ilyeneket mondott. Egyszer majdnem fejbe vágtam a rolóhúzóval.
– Menni kellett?
– Igen. De beindult a szerződéses rendszer, és akkor átvettem a Béke étterem vezetését. Rettentően lepusztult lebuj volt az, de rendbehoztuk. Állítom, európai szintű popcentrumot hoztunk létre. Megalakítottuk a Petőfi brigádot. Tízen voltunk benne. Mi csináltunk mindent falazástól parkettázásig, mi takarítottunk, mosogattunk, felszolgáltunk, tényleg mi, tízen. Vezettem az ügyeket, kultúrműsort is, persze most már másféléket. Belefogtam mindenbe. Megismerkedtem Morvai Ferenccel például, előadásokat szerveztem Petőfi- ügyben öt helyen az országban. Más dolog aztán, hogy összekülönböztünk.
– Miért?
– Nem érdekes, összekülönböztünk… Jött a román forradalom. Akkor a brigádot körré alakítottuk. Létrejött a Petőfi Kör.
– Most már mint kör takarítottatok?
– Dehogy! Láttuk a tévében, mi van Romániában, segíteni akartunk. Vittünk mindenfélét. Gyógyszert, kötszert, takarót, később könyveket. Itt vannak a cikkek, nézd meg! A legnagyobb elismeréssel írtak rólunk itthon és Romániában is.
– Azt mondtad, a román forradalom óta létezik az Inter-Duna.
– Először nem volt ebben semmi üzlet. Tényleg csak segíteni akartam. Sokszor jártam ki, nagyon sokszor. Láttam, mennyi mindenre van szükség. Nincs élelem, édesség a gyerekeknek, ruha, nincs semmi. Akkor leültem magammal megbeszélni a dolgot. Ez egy aranybánya, ha az ember ügyesen csinálja! Bemutatkoztam Bukaresten a követségen, még miniszteriális szinten is tárgyaltam. Úgy volt, sínre kerülök. Csak akkor leváltották odakint a régi vezetést, új emberek jöttek. És új törvények. Mert, ugye, a románok mit tudtak cserébe adni? Valutájuk nincs, forintjuk nincs, a lej meg nem ér semmit. Fa meg bútor, az igen, csakhogy az új vezetés belátta, ha így megy tovább, nem marad erdő az országban. Ott lett volna a cement, az meg idehaza nem kell újabban.
– Akkor gondoltál Albániára?
– Igen, de ez sem olyan egyszerű. Törtem a fejemet, mi legyen, és akkor rájöttem: hiszen Romániának fantasztikusan jó vizei vannak! Ivóvíz, úgy értem. Akkor olvastam, pont a Kurírban, hogy Kuvaitnak ivóvíz kell. Akkor már több nyugati céggel is kapcsolatban voltam, olaszokkal is. Nekik egészen kiváló palackozó gépsoraik vannak. Meg is kötöttem ezt az üzletet. De hát ez még nem elegendő, több kellett…
– Magyarországon is nagyszerű források vannak…
– Az igaz, de amíg mi egy dollárért tudnánk adni egy palack forrásvizet, a franciák és a románok megteszik ezt a feléért is.
– De hogy jön ide Albánia?
– Miközben ezen a vízügyön töprengtem, azon is gondolkoztam, melyik az a piac, ahol el lehetne adni a magyar termékeket? Nézegettem a térképet, közben a híreket hallgattam a rádióban. Albánia! Ott történik valami. Talán éppen Albánia… Hárman kocsiba ültünk és elmentünk Tiranába. Hát én körülnéztem. Ide figyelj, Albánia ma a korlátlan lehetőségek hazája! Aki ma oda bemegy egy szaros csizmában, két év múlva aranycipőben jön ki. Ez biztos! Vittünk magunkkal hús- és kolbászféleségeket, a Cerbona termékeit, csokoládét, ruházati cikkeket. Kell, kell, kell! Mindenre azt mondták, kell! Beszélgettem Ligor Dhamóval, a tiranai kereskedelmi kamara elnökével. Mindenre azt mondta, hogy kell. Még bogárcsapda is, merthogy sok a légy.
– Mit adnának cserébe?
– Ő mondta, Dhamo úr… Hogy ott a víz. Nagyon sok van és kiváló. Kiszámítottuk, Albániában 30 centért lehetne előállítani egy palack vizet! Tartályhajókon lehetne szállítani.
– És Kuvait átvenné?
– Persze! És dollárral fizetne, kemény valutával! Tárgyaltam velük. De nemcsak víz kell. Kell nekik hús, persze másképpen kell vágni. Vagy… Nem fogod elhinni! A sárvári termálkristály is kell, csokoládé, tészta a Cerbonától… Aztán cement, merthogy újjá kell építeni az országot. Lehetne vinni Romániából. Felszerelések az olajkutakhoz… Az is van Romániának. Kezded érteni!?
– Igen, határozottan…
– Így tudnánk betömi a román, a kuvaiti és az albán piacra is. Tiranában július 15-én vásár lesz. Mi ott leszünk! Már most meg lehetett volna kötni az üzleteket, de, sajnos, jött a sztrájk. Meg a tüntetés Tiranában. Végignéztük a szálloda erkélyéről. Hát ott volt minden. Verekedés, pofozkodás, ordítozás, ablakbetörés, amit csak akarsz. Csak egy baj volt… Be voltunk jelentve az élelmezésügyi miniszternél. De hát így… Mindegy, már ismerjük, ő is ismer minket. Azóta ő lett a miniszterelnök…
– De ha ilyen a helyzet Albániában.?
– Semmi nem tart örökké, rendeződnek ott is a dolgok, az biztos. Különben is… Azt gondolom, éppen ilyen helyzetben lép az okos üzletember. Mert amikor már minden a helyére kerül, egyszerűen nem fér oda a többi jelentkezőtől. Egyébként az olaszok már most ott vannak. Szállodasorokat építenek a csodálatos tengerparton. És ott van az albán ásványi kincs… Fantasztikusan gazdag és jó minőségű. Ilyesmivel is lehet fizetni, nem igaz?
– Szerintem te már ott vagy a Szovjetunióban is.
– Hát persze! Lvovban, Beregszászon és Ungváron. Fa van, nagyon sok. És víz is… És kell nekik is minden. Vízvezeték-hálózat, például, meg lehet csináltatni a németekkel, aztán nincs megoldva a szemétszállítás sem. És Jugoszlávia…
– Ott is jelentkeztél?
– Voltam Skopjéban. Vaj kellene nekik, túró és sajt. Meg kolbász, minden mennyiségben. Hát akkor…? Ha megyünk Albániába kamionnal… Útba esik, nem igaz? Miért ne terítenénk? Lehetne csinálni a sok kisvállalkozásból egy mamutcéget, én mondom! Olyat, amelyik jobb lenne, sokkal jobb, mint a kágéesté. Csak meg kell találni a módját, és aranybányát lehetne csinálni a mi termékeinkkel is. Minek állandóan nyugat felé kacsingatni? Ott, keleten, ott van most Amerika! Nekem elhiheted, jelenleg két cseh, két romnán, két jugoszláv céggel vagyok kapcsolatban, mind így látják. Beindul ez a dolog magától is, ne félj, beindul. De miért ne csinálnánk magunk, miért ne irányítanánk mi ezt a dolgot? Csak egy bank kéne, amelyik az útiköltséget fedezné legalább…
– Hogy bírod?
– Mondom, napi 18 órával. Beszélek angolul, németül, oroszul… Na, az szép volt… Ott, a tiranai Kamarában. Velem volt egy svájci is, órában utazott persze. Egy albán, egy svájci meg egy magyar beszéget. A magyar oroszul beszél az albánnal, azt fordítja németre… Aztán a németet vissza oroszra az albánnak, hogy megértse. Hát az se semmi, elhiheted!

Nem felejtendő, régi ismerősünk – Pé-pé-pé-Péter, és az osztrák menyasszony

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings