Fejér Megyei Hírlap – 1960. december 25.
SZOLGÁLATBAN
Fekete nagykabát, derékszíj, tányérsapka, a lábon csizma. Ismerős öltözék? Az üzemrendészet dolgozóinak egyenruhája. Ilyet hordanak Diósgyőrben, Miskolcon, Pécsen, Csepelen, Székesfehérváron és Sztálinvárosban is.
Az őrsparancsnokságon beszélgetünk vagy hatan s mikor elhangzik a kérdés, hogy milyen a dolgozókkal a kapcsolat, egyszerre elhallgatnak.
– Tudja, sokan amolyan mumusnak tartottak egykor. Ma már más. Összehasonlíthatatlanul más a helyzet. Az emberek öntudatának fejlődésével fokozatosan kiderült rólunk, hogy nem vagyunk mumusok, ellenkezőleg, jót akarunk, a közös kincset óvjuk.
Körbenézek az egyenruhás, keménykötésű férfiakon. A sarokban fegyverek, annak idején az ellenforradalom alatt nem egy közülük ezekkel a fegyverekkel védte a gyárat a garázdálkodó huligánok ellen. Nézegetem az arcokat és próbálom leolvasni róla, hogy milyen emberek is lehetnek ezek a keménykötésű üzemrendészek, akiknek azért adott kezébe fegyvert a nép állama, hogy mindannyiunk vagyonát védjék.
A sarokba, kissé magába húzódva ül Jezsek Lajos az őrs parancsnoka. Erős markáns arc, határozott a tekintete, a kézfogásában nyugodt magabiztosság, keménység.
Újpestről indultam, ott voltam asztalos, aztán 1945-ben a rendőrség kötelékébe léptem. Azóta egy percre sem váltam meg a fegyveres szolgálattól. A vérembe ivódott. Fiatal voltam, ma sem vagyok öreg, de azért az idő kezd elszaladni a fejem felett.
– Mióta van Sztálinvárosban?
– Az alapító tagokkal jöttem. 1951-ben itt telepedtem meg, itt élünk ma is. A két kislányom még Pesten született, de a fiam már idevalósi, a szocialista város szülötte. Itt dolgozik a feleségem is a Vasműben, a mechanikai üzemben.
Pandúr Mihály is elmeséli, hogy egyike a vasmű üzemrendészet alapító tagjainak. Dunavecséről jár be a szolgálat megszabta időközönként. Huszonnégy óra szolgálat, huszonnégy óra szabad. Ha ünnep van, ha vasárnap van… az üzemrendészeknek akkor van ünnep, akkor van vasárnap, amikor szabadnaposak.
– Karácsonykor ki van szolgálatban?
Egyszerre mondják, hogy éppen rájuk kerül a sor az első ünnepen. Kíváncsian tanulmányozom az arcokat, hogy látok-e rajtuk csalódottságot, esetleg bosszankodást. hogy éppen az ünnepre esik a szolgálat, de az arcok mozdulatlanok. Nem tudom megállni:
– Nem lesz furcsa az ünnepet idebent tölteni? Mit szól odahaza a család?
Összenéznek, összenevetnek aztán egyszerre többen is kezdik mondani: már megszokták, hogy nincs ünnep. Jezsek Lajos például egy kezén meg tudná számolni, hogy hány nagyobb ünnepet töltött odahaza,
– Az ünnepek alatti szolgálatnak is megvan a maga varázsa. Tudjuk, hogy ilyenkor fokozott a felelősség. Vigyáznunk kell egyrészt a gyárra, másrészt az emberekre.
– Emberekre?
Nem értem miért kell vigyázniuk az emberekre. Nagyon csodálkozva nézhetek, mert elnevetik magukat.
– Igen, az emberekre. Ilyenkor, ünnepek alkalmával sem állhatnak le a melegüzemek. Ott műszak lesz. Persze az ünnepekkel együtt jár, hogy az emberek kissé többet isznak a kelleténél és egyesek úgy jönnek dolgozni. Nagyon, kell ügyelnünk ilyenkor a kapuknál, mert a balesetek megelőzése érdekében az italosán érkezőket haza kell tanácsolnunk. Persze megértjük, hogy az ünnep alkalmából lecsúszik egy-két pohár, éppen ezért éberen vigyázunk, nehogy baj legyen egy-két pohár bor miatt.
Az ittasan érkezőkkel szemben igen szigorú rendszabályokat léptettünk életbe. Szükség volt rá, mert néhány évvel ezelőtt nagyon elharapódzott az üzemen belüli ivás. Szabályos kiskocsmák nyíltak egy-egy üzemrészben a sajáttermésű borokból. A balesetek száma beszélhetne legékesebben erről a szomorú korszakról. Akkor léptettük életbe, hogy aki italosan jön be a munkahelyére, attól arra az évre teljes egészében megvonják a nyereségrészesedést. Azóta ez is nagyjából rendbejött.
– No és a társadalmi tulajdon védelme hogyan alakult az utóbbi időben? Gyakori még az üzemi tolvajlás?
A szót az üzemrendészet társadalmi tulajdon védelmi előadója veszi át. Számokkal kezdi;
– Ugrásszerű változás történt az utóbbi években. Közel 500 százalékos javulás. Ami 1957-ben még krónikus jelenség volt, ma már csak szórványosan jelentkezik. Itt-ott fordul elő kisebb-nagyobb lopás. Jelentős eset alig van. Persze ebben is igen nagymértékben játszik szerepet az emberek öntudatának fejlődése, a brigádmozgalom, a KISZ fiatalok példamutatása… és még sorolhatnánk, hogy mi mindennek összetevőjeként javult meg így a helyzet.
Ketten a pufajkát húzzák. Indulnak körútra. Mennek ellenőrizni az üzemeket. Ilyen körútjukon sokmindent tapasztalnak. Apróbb, nagyobb hibákat s az üzemrendészek éles tekintete nem kerülhet el semmit. Meg kell látniuk mindent, ami veszélyes a közre, vagy egyénre.
A Dunai Vasmű üzemrendészei már elérték, hogy a dolgozók maguk figyelmeztetik őket, ha valahol valami hiba észlelhető. Ez pedig jelentős eredmény, mert az emberek bizalmának kifejezője.
Ballagunk a hengermű felé s arra gondolok, hogy karácsonykor, meg újévkor ugyanígy róják majd a vasmű útjait és éberen figyelő tekintetükkel őrködnek a közösség kincse, a gyár felett.
Dömök Sándor
