Pajtás 1971 június 17.
MIÉRT ÉPPEN ŐK?
Ha Magyarországon bárhol a négytusára terelődik a szó, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy előbb-utóbb valaki kiejti a dunaújvárosi Ságvári Endre Általános Iskola nevét.
Minderre – bármily különösen hangzik is – a magyarázat rövid, és meggyőző. És főleg “pontos“! Íme:
- Leány egyéni összetett, országos csúcs: Szűcs Ibolya 280 pont.
- Fiú egyéni összetett, országos csúcs: Juhász Attila 300 pont.
Mindketten a Ságvári Endre iskola tanulói.
Ami a csapateredményeket illeti:
- Leány csapat; országos csúcs: Ságvári Endre iskola 1191 pont.
- Fiú csapat, országos csúcs: Ságvári Endre iskola 1307 pont
- Összetett csapat, országos csúcs: Ságvári Endre iskola 2498 pont.
Több csúcs e sportágban nem lévén, a bizonyítási eljárást befejezettnek tekinthetjük, ők ma az ország legjobbjai!
Ezek után két kézenfekvő kérdés: miért, és hogyan? Először az elsőre kerestem választ. Tehát: miért?
Hornyik Károly, az iskola atlétáinak testnevelő tanára:
– Természetesen sok tehetséges atlétánk van. De én azt hiszem, nem ez a legfontosabb, mert biztos vagyok benne, hogy tehetség terem máshol is. Mégis: országos úttörő olimpiákon 1967 óta dobogón vagyunk, sőt legutóbb éppen a legfelső fokon álltunk. A szófiai nemzetközi versenyről két aranyérmet és számtalan helyezést hoztunk. No, meg a vadonatúj országos csúcsokat!
– Akkor hát továbbra is fennáll a kérdés: miért?
– A sportvilág nagyon sok olyan történetet ismer, amikor két egyenlő képességű ellenfél addig-addig gyűrkőzik egymás ellen, amíg egyszercsak – mindenkit legyőznek! Nos, városunkban is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy mi hárman vagyunk ilyen “ádáz” ellenfelek. A “Szórád Márton” és a “Vasvári Pál” iskola folyton a sarkunkat tapossa. Legalábbis ebben a pillanatban, mert jövőre már lehet, hogy nekünk jut a taposás feladata… Úgyhogy bátran állíthatom, nehezebb városi bajnokságot nyerni, mint országos versenyt! De óriási a versengés az iskolán belül is. Elég bő – 24-es! – kerettel dolgozunk, de még ebbe is nagyon nehéz bekerülni, annyi tehetséges négytusázónk van.
Nyárádi Zita, aki az egyik aranyérmet hozta Szófiából:
– Hetente két edzést tartunk az iskolában, a testnevelési órákon kívül. Ez persze semmire sem volna elég, de a huszonnégyes keretből… azt mondja… igen, tizenheten a Dunaújvárosi Kohász sportiskolájának tagjai vagyunk. Ez heti hat újabb edzést jelent…
László Gyuri, a fiúcsapatból:
– Egy kérdés mindig feldühít. Ha azt kérdezik, hogy nem hiányzik-e a szabad idő, melyet a sok edzés teljesen “elvesz”. Persze ez is egy nézőpont, de nem a miénk! Mi a szabad időnkben sportolunk, és úgy véljük, nem ez a leghaszontalanabb módja a szabad idő eltöltésének.
Sokan, egymás szavába vágva:
– Szükségünk volt egy vastag szőnyegre, hogy a magasugrást télen, teremben is gyakorolhassuk. Az igazgató bácsi rögtön adott rá pénzt! Pedig, ahogy hallottam, elég sokba került …
– És amikor ugyanezen a szőnyegen hamarosan kiszakadt a sky-borítás! Az igazgató bácsi rögtön megjavíttatta.
– És arra emlékeztek, amikor Hornyik tanár bácsi panaszkodott, hogy nincs elég kézilabda? Egy héten belül kaptunk vagy negyvenet! Az igazgató bácsi ugyanis…
Igen. Az igazgató bácsi ugyanis hisz a sport emberformáló erejében, tehát szereti a sportot. Az igazgató bácsit Bácsváry Istvánnak hívják, és csak annyit mond:
– Lassan már aggódnom kell a négytusázókért. Siker itt, siker ott, érmék, kitüntetések, “Az év úttörősportolója” cím, sajtó, rádió, tv… Félek, ez előbb-utóbb a fejükbe száll!
Ez viszont arra vall, hogy nemcsak szereti a sportot, hanem ért is hozzá…
Nagyjából tehát ezek a válaszok arra, hogy miért éppen a dunaújvárosi Ságvári Endre iskola versenyzői tartják a négytusázás összes országos csúcsát. Most lássuk, a második kérdést, hogyan érik el ezeket az eredményeket?
Hornyik Károly, testnevelő tanár:
– Iskolánkban becsülete van a sportnak, tehát csaknem mindenki sportol. Sokan és sokat! Nálunk – kicsiben – már megoldódott az országos gond: az élsport alapja – a tömegsport!
Szűcs Ibolya, az országos csúcs birtokosa:
– Az ember rendesen felkészül, és akkor mérhetetlen nyugalommal és magabiztossággal léphet pályára. Ennek ellenére előfordul, hogy 139 cm-nél kiesik a magasugrásban, pedig 145-öt is ugrott már! Néhány bosszús szó után azonban megint nyugodt – mert hisz rendesen felkészült! – és megnyeri a következő számot, a kislabdahajítást.
Nagy Pista, a fiúcsapat tagja:
– Az iskola atlétikai csúcseredményeit nagy tábla hirdeti a bejárattal szemközti falon. Egy adata rendkívül bosszantó számomra. Magasugrásban a csúcsot Czakó Lajos tartja 162 centiméterrel. 1964 óta! Mármost: nekem a magasugrás a legerősebb számom. Képzelhető, hogy milyen hatással van rám ez a tábla minden reggel, amikor belépek a suliba. 161 centit már ugrottam, és nem nyugszom addig, amíg 170-re nem javítom ezt az eredményt. Ennek pedig az idén meg kell történnie…
Kóti Éva, aki ismét kerettag:
– Azért ismét, mert a teljes tavalyi évet ki kellett hagynom. Már ez is óriási siker, hogy ilyen rövid idő alatt vissza tudtam kerülni. Persze az igazi a csapatban való szereplés. Ehhez viszont mindenben javulnom kell még. Hát ennek megfelelően dolgozom!
Bakos Dezső, negyedikes tanuló:
– Tavaly, amikor még Juhász Attila is idejárt, láttam őt egy versenyen. Hogy történt, hogy nem, másnap már én is a pályán voltam. Ma már én vagyok a háromtusa bajnoka. Aztán láttam az Attilát focizni is. Másnap magam is nekiláttam. Ma már ha Rácz Imivel jól összejátszunk, időnként még az ötödikeseket is megverjük! Úgy hogy a pingpongot már abba is hagytam. Abban is nyertem ugyan, de mindenre nem jut időm…
* * *
Most készülnek az úttörő-olimpiára. És ha olykor jobban elfáradnak az edzéseken, akkor vigasztalásul Romániát emlegetik. A következő nemzetközi versenyt ugyanis ott rendezik.
És Szűcs Ibiék annyi szépet meséltek már a szófiai szép napokról is…
Négytusa. Négyszeres a lehetőség, de – négyszeres a buktató veszélye is. Világos, hogy ezt a sportágat csak az atlétika “szuper” emberei űzhetik. Ebben a “műfajban” a csúcsra kerülni borzasztó nehéz, éveken keresztül ott maradni pedig csodálatos teljesítmény!
CSER GÁBOR
