Előszó
írta: dr. SALGÓ DEZSŐNÉ igazgató
Úgy érezzük, napjainkban sokat vitatott kérdés felvetése kívánkozik évkönyvünk első lapjaira.
Mit értünk ma általános műveltségen, van-e a gimnáziumnak létjogosultsága, hogyan alkalmazkodik a középiskola szocialista építésünk igényeihez, ezekről a kérdésekről szeretnénk néhány szót szólni.
Napjainkban a természettudományos és technikai műveltség olyan hatalmas mérvű fejlődésen ment keresztül, hogy műveltségen ma többet értünk, mint a hagyományos klasszikus műveltséget. A klasszikus műveltséget ki kell egészítenünk természettudományos műveltséggel és technikai ismertekkel. Amely iskolafajta ezt nyújtani tudja kerek egészében, az a gimnázium.
A gimnáziumban ma a hagyományos irodalom, történelem, művészettörténelem, pszichológia mellett, melyet kiegészítenek a nyelvek: latin, orosz, német, alapos természettudományos oktatást is kap ifjúságunk, amely természetesen marxista világszemlélet alapján áll.
Hogy az élettel is lépést tartsunk és a gyakorlati oktatást is segítsük, kísérletező órákat kötelezően tartunk a kémia, fizika és a biológia területén, ahol csoportokban dolgoznak a tanulók. Az utolsó évben nagyot léptünk ezen a téren előre. Kiléptünk az iskola szűk falai közül. Közelebb vittük tanulóinkat az élethez, a gyárhoz, az üzemhez. S ezeket a tanulókat már nem lehet azzal vádolni, ha elhagyják az iskolát, hogy nem értenek semmihez. S rajtuk keresztül az iskolafajtát sem.
Ezzel megfeleltünk a legfontosabb kérdésre. Igen, a gimnáziumnak van létjogosultsága. Humánus és természettudományos műveltséget kapott olyan ifjakat bocsátunk ki az iskola falai közül, akik megtanultak helyes szemlélettel gondolkozni, kutatni, de ugyanakkor megtanultak dolgozni is, és szívesen állítják képességeiket hatalmas iramban fejlődő szocialista hazájuk rendelkezésére.
A cél most, hogy minél több munkás- és parasztgyerek kerüljön a gimnáziumba, melynek kapui régen zárva voltak előttük. Ezt a törekvést támogatta kormányunk akkor, amikor 1953-ban gimnázium létesítését határozta el a Városi Tanács javaslatára. A határozatot tett követte, és 1953 óta sok-sok tanuló nevelődik a fenti szempontok szerint a gimnázium falai közt.
Évkönyvünkben képet óhajtunk adni arról a munkáról, amely a hét év alatt iskolánkban folyt.
A munka nem volt zavartalan és nem volt zökkenőmentes. De új szocialista városunk többi intézményeihez hasonlóan az évek folyamán megteremtődtek azok a személyi és tárgyi feltételek, amelyek a jó munka alapját képezik.
Segítségünkre volt ebben a Megyei Művelődési Osztály, a Városi Tanács, akik a személyi és tárgyi feltételeket megteremtették és hathatós támogatást nyújtottak. Mindazért a segítségért, amit az évek során bárhonnan és bárkitől kaptunk, itt mondunk köszönetet.
A nevelési és oktatási munka színvonalának emelése érdekében segítségünkre volt a Városi Pártbizottság, a Városi Pedagógus Pártszervezet, a Pedagógus Szakszervezet, amely az iskolai pártcsoport aktivizálásával lendítette fel az egész tantestület munkáját. Itt kérjük továbbra a Városi Pártbizottságot és a Pedagógus Pártszervezetet, hogy kísérje figyelemmel iskolánk munkáját és tanácsaival támogassa azt:
Célunk az újtípusú középiskola megteremtése, amelyben komoly alkotó munka folyik. El kell érnünk, hogy felsorakozzunk az ország legjobb középiskolái mellé. Kötelez erre bennünket új szocialista városunk neve, a Vasműben elért komoly termelési sikerek, az egyéb intézményeknél folyó jó munka.
A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikájának irányelvei, a VII. pártkongresszus direktívái nekünk is megmutatták a követendő utat. Ezen az úton akarunk haladni: kommunista szellemű és világnézetű, művelt, erkölcsös ifjúságot akarunk nevelni.
Az ilyen szellemű ifjúság nevelését csak a szülői házzal tudjuk megvalósítani. Szoros kapcsolatot kell tehát a szülőkkel is kialakítani. Meg kell érteniük a szülőknek is, hogy gyermekük szocialista társadalomban fog élni, tehát helyesen akkor járnak el, ha gyermeküket szocialista szellemben nevelik, és felkészítik a szocialista építés feladataira.
De céljaink megvalósítását kell, hogy az ifjúság is magáévá tegye. Magas tanulmányi színvonalat csak komoly, tervszerű, állandó tanulással lehet elérni. Számítunk ebben a munkában a Kommunista Ifjúsági Szövetség hathatós támogatására. Legyen motorja iskolai életünknek, lelkesítse a tanulóifjúságot a tanulásra, vigyen életet a szakkörök munkájába, szervezze a társadalmi munkát, mutasson példát a munkában, a szocialista emberhez méltó fegyelmezettségben.
Hiszem, hogy közös erőfeszítések nyomán kialakul az ideológiai-eszmei és pedagógiai egység a tantestületben, létrejön a szoros elvtársi kapcsolat a szülőkkel, a tanulóifjúság öntudatosabb része pedig megértve, hogy ebben saját egyéni boldogulását is szolgálja, segíteni fog nekünk céljaink elérésében.
Folytatás hamarosan!
A Sztálinvárosi Általános Gimnázium Évkönyve
Eredeti megjelenése: 2013. május 30. – szig-dujv.hu