Home Posts Tagged "szavazás"

szavazás

,

Egyszerűen nem tudok elfogulatlanul írni Jeanny új daláról, ami egyben a Rap.hu oldal elindított csajrap verseny elődöntőjének egyik pályamunkája is, hiszen Jeannyi kiharcolta magának …

,

Szabad Ifjúság – 1953. május 17. Öt év alatt mintegy négymilliárd forintot ruházunk be legnagyobb létesítményünk, a Sztálin Vasmű építésébe. Az első nagy olvasztó …

,

Miközben várunk a jobb időre, amikor elkészíthetjük majd az új Jeanny videóklipet, elkészült egy új dal, mely egészen pontosan pénteken este landolt a videómegosztós …

,

A József Attila Könyvtár által, a városépítés, a városalapítás 70. évfordulója alkalmából meghirdetett Az én Dunaújvárosom rövidfilm pályázat 2. fordulójaként, a pályázók által engedélyezett alkotásokból …

Ajánló
101 0
,

Év végi online szavazásunkon toronymagasan, végig vezetve, a beérkezett szavazatok 68%-át söpörte be a Munkásművelődési Központ, így idén, immáron második alkalommal hódította el a …

Szavazás
129 0
,

Igazi nagyágyúk kerültek be a legjobb 5-be, visszatérők, újrázók, sőt újonc is felkerült a listára, így biztos nem fogunk unatkozni, kíváncsian várjuk ki kapja …

Szavazás
206 1
,

Idén is keressük Dunaújváros Kedvencét! Legyen szó kulturális intézményről, kedvenc sarki lángososról, egy remek bulihelyszínről,  sportcsapatról, vagy akár helyi nevezetességről, látnivalóról, biztos, hogy neked …

Szavazás
204 1
,

Javában zajlik a Dunaújvárosiak Dala szavazás, ahol többek között Mikus Edvard és zenekarának városunkról szóló dalára is lehet voksolni. Bárki is nyerje meg ezt …

,

Eljött a nagy nap, amikor is elindult a Dunaújvárosiak Dalának top 10-es döntős mezőnyének az igazi versenye, aminek az alakulásába mi is – egy …

,

A világ legnagyobb rövidfilmes versenyére dunaújvárosi pályázat is érkezett. Pazsitka Ákos és Gróf András rövid dokumentumfilmje Lemes István Krisztián paralimpikon, és édesanya, WiesŁawa Baka …

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings